Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
Ezekben van olyan funkció is ami mutatja, hogy az utolsó nullázás óta mennyi energiát (kWh) evett meg a rákapcsolt eszköz, nem csak a pillanatnyi teljesítményfelvételt méri. Most, a nagy melegek közepette egy hét alatt hasznos eredményed lehet.
Egy 30 éves fagyasztóládát érdemes lehet cserélni pláne akkor, ha nagyobb a kelleténél mert időközben megváltoztak az otthoni szokások, pl. kevesebben laknak adott ingatlanban.
Általában rendelkeznek ezek a műszerek memóriával. Hogy mennyi volt az összes fogyasztás. Megveszed és kb 1 havi üzem után felszorzod 12. Aztán megkapod hogy mennyit is fogyaszt. A többi rajtad múlik. Amúgy fogyasztás csökkentést el lehet érni úgy is ha megnöveled a fagyasztóban lévő tömeget. Pl 10-15 darab 2 literes üdítős ballon tele vízzel már eléggé nagy mennyiségű tömeg ami megtartja a hideget tovább mint a feleslegesen benne lévő levegő.
Köszönöm neked, és Bakmannak is a választ. Igen, ilyesmire gondoltam, de nekem nem a pillanatnyi fogyasztás kell- azt tudom, hogy nyáron többet fogyaszt, de nekem valami olyasmi adat kéne, amit a mélyhűtőknél kötelező megadni: mennyi az éves fogyasztás, valami számítási mód szerint? Ilyen kütyüt lehet-e venni?
Azért érdekel, mert van egy működő kb 30 éves láda, ami már biztos, hogy többet fogyaszt, mint a megadott éves érték. Kérdés azért érdekes, mert vegyek-e újat kb 100000 Ft-ért, vagy maradjon ez? Ehhez kéne tudnom az éves fogyasztást.. különösen most, a csökkentett rezsicsökkentés idején.
Nyáron többet fogyaszt, télen kevesebbet.
Fogyasztási szokásoktól is nagyban függ. Éves standard átlagot mérni azért is nehéz, minden év más. De ahogyan Bakman mester is írta, kajaboltban is csak pár ezres tétel. Csak kiváncsi vagy, vagy költség megosztásra kell?
Ehhez elég egy egyszerű fogyasztásmérő is, hasonló, mint amilyen a mellékletben látható. 3-5 eFt-os tétel.
Mélyhűtöláda éves fogyasztását szeretném meg
saccolni. Milyen fogyasztásmérő kütyüt javasoltok?
hihi nem is vettem észre
![]() Mondjuk az egészben a legszomorúbb dolog hogy a télen tönkrement a hűtőm. A termosztát hibája miatt szépen le is olvadt ahogy illik. Be sincs dugva. De amikor feladta a harcot az a hónap eleje volt. És a következő hónapban mégis többet fizettem a szokottnál. Tehát ezek valamit variálnak nem is kicsit.
Elég régi hsz-re válaszoltál, de kb. nekem is hasonló mértékben nőtt a fogyasztásom, úgy, hogy ráadásul a téli "hősugárzósfürdőszobapótmelegítés" időszak után cserélték pont. Sehol nem találom a plusz fogyasztás forrását...
Igen eléggé menőt a fogyasztás
És nem értem hogy a fenébe lehet az hogy random időközönként megugrik a fogyasztásom. átlagban 8000Ft a számlám semmi + fogyasztó nem lett bekapcsolva de a legutóbbi számlám majd 12.000ft lett. És igen én szoktam bediktálni a fogyasztást.
Értem, ha tudok, szívesen segítek. 10 éve foglalkozom automatizálással, keress privátban, és egyeztessünk, ha gondolod
Üdv Zoli
Leginkább azért ilyen általános a megfogalmazás, mert fogalmam sincs az egészről. 3 lakás van és 3 duál villanyóra (nappali/éjjeli) a bejövő hálózaton. A költségeket szeretném arányosan szétosztani és ha már úgy is szét van verve az egész, akkor egy későbbiekben kiépítendő, leginkább monitorozó rendszerre kapcsolhatót szeretnék beépíteni (tehát nem igazi „okosotthon” csak egy ellenőrző rendszer lenne). Az éjszakairól maximum bojler megy. De ha már felvetődött, ebbe a rendszerbe illeszthető vízóra sem lenne rossz, hasonló meggondolásból. (Sikerült egy kellően „lebombázott” ingatlant vennem ahol két lakást ki szeretnék adni még az idén. A munkálatok olyan 80 és 90% között vannak készen, de még minden nyitott, bontanom nem igazán kell csak beépíteni, esetleg ennek a rendszernek kell vezetéket behúznom.)
Szia
eléggé általánosan fogalmaztad meg az igényedet. Rengeteg cég gyárt impulzusos és/vagy buszos kommunikációjú mérőt. A legegyszerűbb direkt mérőtől a hálózati analizátorig (felharmonikus tartalom, stb.) EZEK egyszerűbb mérők. De vannak áramváltós (pl Socomec) mérők is. Google keresés 3 fázisú fogyasztásmérőre (esetleg modbus,Mbus, LON stb. kommunkációval) és már dobja is a találatokat. Fontos lenne tisztázni, hogy milyen lakás automatika rendszerhez használnád.Továbbá azt is, hogy elszámolási mérésre, vagy költség megosztásra kellene (arányos elosztás) A hozzászólás módosítva: Máj 30, 2019
3 lakás 3 fázisú fogyasztásmérésére keresek valamilyen monitorozható „villanyórát”, aminek az adatait szeretném valami „okosotthon” rendszerbe illeszteni. Láttam a nagypiacon (ali/ebay) sok különbözőt, nem ismerem ki magam közöttük, hogy melyik lehetne jó. Az elvárás 3x16A lakásonként, nem kötelező a saját kijelző (mondjuk ilyet nem is találtam).
A hozzászólás módosítva: Máj 30, 2019
Szia Skori!
A háztartási 1f elektronikus mérőt CSM 0201 tipus. A teljesitmény felvétele ; 0,8--1W között szórt.230V ( 195-----265V )nál. A problémát az okozza , hogy ez hozzáadódik a háztartás éves számlájához.
Nem tudom ez-e a legjobb téma a kérdésemnek, de megpróbálom.
Mérte-e már valaki, hogy az áramszolgáltató által használt fogyasztásmérőknek mennyi az áramfogyasztása? Tehát nem a W-os fogyasztás érdekelne, hanem mA-ben a 230V-ról felvett áram. Régi emlékeim szerint, vagy 15 éve, egy 3 fázisú mechanikus mérőn 20...30mA-t mértem (ez gyakorlatilag a feszültség -tekercs áramfelvétele). Érdekelne, hogy egy újabb/modernebb fogyasztásmérő esetében mekkora az áramfelvétel, akár digitális, akár mechanikus mérő. Gyakorlatilag egy XXmA-tól YYmA-ig értékig szeretnék eljutni, lehetőleg minél több információt begyűjtve. Remélem akad valaki, akinek van lehetősége ilyesmit megmérni.
Köszönöm. Bocs, hogy nem figyeltem a kis-nagy betűkre. Nálunk a számlán most néztem 48ft/kW az áramdíj a rendszerhasználati díjjal együtt. Fogyasztástól is függ a díj.
Mondjuk a mértékegységeket eléggé kevered, kisbetű-nagybetű sem cserélgethető kedv szerint, de amúgy a számítás jó.
47W*24h*30nap=33,84kWh az elfogyasztott energiamennyiség egy hónapban. Az áram árát nem tudom, de ha az 50Ft/kWh az valós adat, akkor valóban 1692Ft/hónap üzemeltetési költség jön ki havonta.
Sziasztok!
Fogyasztásmérőm szerint a szerverem áramfogyasztása 47Watt. Kérdésem, hogy a számításom helyes e eszerint: Havi fogyasztás (47W) non-stop üzem mellett 30napra és 50ft/kw tarifával: 47wh X 24h X 30nap = 33,84kw/hó és kb 1600Ft/hó az üzemeltetési költsége. Jól számoltam? Köszönöm! A hozzászólás módosítva: Szept 16, 2013
Majd meglátod, hogy akkor is fog villanni. Kisebbet, de fog. Nálam 2,5-ös vezetékek vannak a konnektoroknak, az elosztószekrényig meg 6-os vezeték jön, de egyszerűen a monitor bekapcsolásakor a lemágnesezés ekkora áramot húz. De érdekes módon még soha semmi nem ment tönkre, ami ennek a számlájára lenne írható...
A hozzászólás módosítva: Feb 23, 2013
Ez az "ennyit elbír hozzáállással nem értek egyet már megbocsáss. Ha már egyszer költök rá hogy megfelelő legyen, akkor nem fogom elnagyolni. Sacc 15méterre van az órától a lámpa, és a gép is.
Ugyanarról a fázisról üzemeltetve nem fog zizzenni a monitor bekapcstól!
Jó, de ezen mit változtat a maximális teljesítményfelvétele egyes készülékeknek?
Az, hogy a monitor bekapcsolásakor az izzó villan egy kicsit, azzal nemigazán lehet mit kezdeni, akármit csinálsz. Maximum ha másik fázisra teszed, de még akkor is látszódni fog valamennyire. Viszont ne hidd, hogy ez akkora probléma a készülékek számára. Eleve +-10% eltérést kutyakötelessége minden készüléknek tűrnie. Ezenfelül a váltakozóáram olyan, hogy másodpercenként 100 "impulzus" formájában folyik az energia, tehát a táp puffere az folyamatosan dolgozik. Na ha ezt eltűri a táp puffere, akkor nem az a néhány gyengébb impulzus fogja kinyírni. Megsütni 100mA-el is meg lehet valamit, nem a hálózat dolga megvédeni a készüléket. Az persze igaz, hogy törekedni kell a szimmetrikus terhelésre, de azért nem kell olyan szinten, hogy ha az egyik éjjelilámpa egyik fázison van, akkor a másik éjjelilámpa másikra kerüljön, és főleg nem nézzük a bekapcsolási áramlökéseket. A terhelés szimmetrikusságát az áramszolgáltatók figyelik, és úgy osztják szét a trafóról a fázisokat az egyes elmenő ágakra, hogy közel szimmetrikus legyen a terhelés a trafón.
Az áramingadozást nem szeretik a készülékek. Továbbá, a mostani hálózat annyira okosan van megoldva, hogy a világítás bezizzen amikor bekapcsolom a monitorom. Innen adva van, hogy a táp puffere dolgozik a ba** villanyász 'miatt' előbb utóbb következménye lesz megint... Továbbá, ha valami gond van, nem szeretnék semmit megsütni. Újratervezésnél, kutya-kötelessége arányos fáziskiosztásra törekedni a szakembernek! (Ennek többnyire a nemtörődömség, és másodsorban anyagi határai vannak)
Néha lehet kapni egyes bevásárlóközpontokban (jellemzően a Lidl-ben) 3000Ft környékén egyszerű fogyasztásmérőt. Egy dugó-aljzat egybeépítve, és van rajta pár gomb meg egy lcd kijelző. Tud mutatni pillanatyi, maximális teljesítményfelvételt, áramfelvételt, feszültséget, meg ha beállítod az árát, akkor akár pénzben is ki tudja számolni a fogyasztást. Talán valaki tudja, hogy hol szokott lenni még ilyen, nekem haver hozott egyszer.
De minek neked max áramfelvétel? Mosógép, mikrohullámú, reflektor az azt a teljesítményt veszi fel, ami rá van írva - mondjuk plusz-mínusz 10%. Persze egy mosógép csak akkor vesz fel ennyit, ha épp melegít, egyébként kevesebbet. A bekapcsolás pillanatában persze minden készülék többet húz, de ez a folyamat lezajlik az első egy másodpercben. Ha most ez idő alatt akár ötszörös áramfogyasztás is csinál, nem hinném, hogy lényeges lenne, hiszen úgysem kapcsolod ki öt másodpercnél rövidebb időre. Monitornál sincs a bemelegedési idő alatt magasabb fogyasztás. Szóval nem hiszem, hogy erre bármit és méretezni kellene, vagy bármennyi energiát meg lehetne spórolni azzal, ha valamit nem kapcsolsz ki. Biztosítékot is alapvetően a vezetékhálózat védelmére méretezünk, nem készülék védelmére. Nem teszünk 2A-es biztosítékot a tévének szánt konnektorhoz, mert ha jön a zasszony és bedugja oda a hajszárítóját, akkor kiég/lekapcsol a 2A-es biztosíték. A tévé védelme a tévé belső biztosítékának a dolga. Ugyanígy nem húzunk a tévének szánt konnektorhoz telefonvezetéket sem, csak azért, mert az is elég lenne a 2A-re. Szóval nem értem, hogy mit akarnál elérni ezzel az egésszel...
Sziasztok!
Mivel tudok mérni max-áramfelvételt? (nagy,képcsöves régi monitorok, tv, mosógép, michrohullámú, PA-végfok, reflektor, stb... Ha a készülék méréshatára engedi, akkor még jó lenne az ívhegesztőt is megmérni. Új elektromos hálózat tervezés van kilátásban. Mivel a fogyasztók üzem ideje 90%-ban ismert, szertném a vezetékelést és a biztosítékok nagyságát ehhez méretezni. Továbbá úgy kiosztani a fogyasztókat a 3fázisra, hogy a lehető legegyenletesebb legyen mind3 fázis használata, a járulékos veszteségek csökkentéséért. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kíváncsi lennék, (mende-monda vagy 'jelentős' megtakarítás)hogy valójában mennyi időre nem érdemes lekapcsolni pl.a lámpát, a bemelegedési áramfelvétel miatt. (Főleg a monitornál lenne jelentős) Semmiképpen nem szeretnék a gyártó cimkéjére hagyatkozni, mert az a saccolással egyenértékű. Ezt már sokféle eszköz mérésének tesztjében bizonyították.
Legjobb lenne erre a célra egy wattmérőt használni. A multiméter ki tudja, mi alapján mér váltakozó áramot. Lehet, hogy csak csúcsértéket mér és abból számolja vissza, ami csak színuszos áram esetén lesz valós érték - jelen esetben nem lesz az. Erre trueRMS műszer kellene. Másrészt a 0,85-ös cosfi is eléggé saccolás.
köszönöm a segítséget!
UxIxcosfi=230Vx(műszerrel mért áram)x 0,85 (viszonyszám, ohmikus ellenállás esetén 1)
Sziasztok!
Egy szerver fogyasztását szeretném kimérni. Van rá egy multiméterem mely alkalmas váltakozó áramú áram mérésére is. Amit tudok hogy S=U x I, de válltakozó áramnál jön az 50 Hetrzes CosFi, amivel még valamilyen módon számolni kell ha reális fogyasztást akarunk mérni... ATX táp esetén hogy kell ezt mérni? A hozzászólás módosítva: Feb 6, 2013
"interfrész" ? = nem interfész?
Amúgy nekem van digitális fogyasztásmérőm, és nagyon hasznos kis műszer. Mindennek meg lehet mérni a fogyasztását. Különösen a stby üzemben vannak meglepő dolgok. Az LG led-es tévé pl. stby-ban 0 a fogyasztása. Egy hagyományos tévének 5-10 Watt. A villanyórákban szerintem a mérési elv ugyanaz, mint ebben a kis műszerben és a mérési pontosságot ellenőrzik, különben nem lehetne üzembe helyezni mérőnek.
Meg lehet a sok kapcsoló üzemű tápos fogyasztó amiből kispórolják a PFC áramkört, annak az impulzus szerű áramait is nehezebb elektronikusan mérni.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |





És nem értem hogy a fenébe lehet az hogy random időközönként megugrik a fogyasztásom. átlagban 8000Ft a számlám semmi + fogyasztó nem lett bekapcsolva de a legutóbbi számlám majd 12.000ft lett.
