Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
Üdv, szívesen. Látom, meg lett a rúgó helye is. Az a képen levő hangszedő kissé mintha hiányos lenne, nemcsak a tű hiányzik belőle, de még a tűnek a támasza is, ami a kerámia lapocskákat tartja össze, illetve ami a hangrezgéseket áviszi a a lapokra, gondolom azoknak is annyi már benne.
Néha lehet látni a neten ilyen hangszedőt ami nem volt használva, de ennyi év után az is lutri, sokszor nem is olcsón. Sőt volt ebből vadi új is, de valami horror áron. Lehet kapni helyette mást, nem is drága, ráadásul gyémánt tűs, és valamivel még jobban is szól: https://www.vatera.hu/lemezjatszo-pickup-fej-hangszedo-szferikus-cs...4.html Egy kis barkácsolást igényel: be kell ragasztani a régi fej helyére.
Üdv. Köszönöm szépen a segítséget. Sajnos meg hallgatni nem tudom mert a mert a fejből hiányzik a kristály (hangszedő) remélem jól írtam jó tudom.
Üdv! Piros vonallal jelöltem a képen. Az ellenállások gyárilag ott vannak. Ha jól látom a képen a hangszedőtől érkező barna vezeték a helyén van az egyik ellenálláson, a másik világos kék vezetéket ami le van szakadva, a jelölt módon a másik ellenállásra kell forrasztani.
Letöltöttem a szervízkönyvét és ott az öt pólusú csatlakozónál nincs bejelölve két ellenállás. Ezek utólag kerültek oda?
Bocs de pont az a kép maradt le ami a legfontosabb lett volna. Köszönöm a segítséget.
Szervizkönyvében minden egyes vezeték bekötése le van rajzolva...
Üdv!
Honnan van leszakadva a hangszedő vezetéke? Alapesetben a karból a mechanika aljába halad a vékony vezeték, ott egy rövidre záró kapcsolóra érkezik, ami a motort ki-be kapcsolóval együtt mozog. Majd innen már vastagabb vezeték megy tovább a készülék hátlapjára szerelt öt pólusú tuchel aljatra, majd innen egy másik vezeték megy az erősítő bemenetére. Ebbe az aljzatba gyárilag egy spec. átkötő dugó van beledugva, ami ha be van dugva akkor a készülék saját erősítére érkezik a jel a hangszedőről, vagy pedig a dugót innen kihúzva lehetőség van másik erősítőre vagy magnóra átvinni a jelet. Az a rúgó, pedig a mechanika aljában valamire csak rá van húzva, pontosan nem emlékszem, hogy hová, de csak ütköző szerepe van.
Üdv Mindenkinek.
Tesla GE 071 lemezjátszó hangszedő vezetéke le van szakadva. Hová kellene vissza forrasztani? Találtam még egy rugót is benne de ez nem tudom mit keres benne? Előre is köszönöm a segítséget.
Sziasztok!
Szeretnék egy kis segítséget kérni! Hozzájutottam egy Tesla GZ-041-es lemezjátszóhoz, csak sajnos nem jó a tű ami benne van. Ebben szeretnék tanácsot kérni, hogy: -milyen tűt kell vásárolnom hozzá? -honnan tudom beszerezni a bele való tűt? -ha már nem lehet hozzá szerezni tűt, akkor van-e más megoldás, pl. a hangszedő fej cseréje? Milyen hangszedő fej kell ehhez? Remélem tudtok segíteni ebben! Előre is köszi!
Sziasztok! Van egy tesla nzc 130 as betegem. Bemenetválasztás nem üzemel hiába váltok az iso statokkal. Semmi reakció. Mit érdemes átnézni? Kapcsoló gond lehet?
Szia.
A motor szerintem sem megy tönkre.Van 4 felfüggesztése,csapszegekkel,alatta gumialátét,ha nem barmolták össze,akkor az ezer évig jó. En a lemeztányér belsejét átmosom ultrás vizzel,az leold minden koszt. Megszoktam csiszolni nagyon finom smirgli papirral.Tapadás miatt. A meghajtó gumikereket leveszem. Zégergyürü,vagy egy egyszerü müanyag tartja a helyén.A tengelyen látod a rovátkát ahova passzol. Alkohollal megtisztitom a tengelyt. (legjobb a saját fözésü pálinka,de a számitógép képernyövédö is ugyanaz a hatásu-mármint a tisztitás ![]() A gumifelület ha nem sérült,akkor megint pálszben-szappanos vizben-finoman csiszolva a legfinobabb csiszolópapirral,persze csak 1 metódus nem az összes egyszerre,eredményt hoz. A legfontosabb,miután visszateszed a helyére,van egy rugó,ami mindezt a motor forgórészéhez húzza. Vagy nincs alapból a helyén,vagy gyenge,ezért nem forgatja rendesen a tányért. Bocs a sok dumáért,remélem segit. üdv.
A motorban nincs semmi olyan alkatrész ami tönkre mehet, legfeljebb beszárad a kenöanyag a csapágyakban, megtisztitva tiszta uj lesz.
A megoldás működött. Megy vele szépen halkan. De közve raájöttem hogy a motorja is szar. Nagyon erölködve megy. Elősször arra gondoltam hogy bele faragodhatott a gumi ami levált a hengerről, és ezért megy akadozva. De nem. A motor két tekercse rendesen megkapja a feszt, 100-110v mindkettőn. Szóvan nem az eletronika szar. Valszeg elkophatott, vagy nemtudom. Szóval félrerakom, és keresgélek valami bontott ugyanilyen típusú motor után. Apropo a kondik működnek, leadják és felveszik a feszt, csak a külső burkolat adta meg magát. Kár érte pedig jó lett volna egykis nosztalgia :S van csomó lemezem hozzá. Köszi a segítséget.
Amatőrboltban, kedden, és csütörtökön.
/Nekem , most nem jön be webes elérhetősége./ http://www.amatorbolt.hu/
Ez nem jó megoldás, tegyél egy csavar a görgőbe és fúrógéppel megforgatva csiszold finoman körbe. Szerintem jó lesz.
Nos igen, akkor ez görgő csere lesz. Addigis egykis sufni tuningal megoldottam a dolgot kis csepp pillanatragaszto korbe, befottes gumit rá ész működik is
van tippetek honnan lehet ilyen görgőt szerezni, vagy esélytelen?
Oké, sikerült leszedni
köszönöm a tippet a finom forgatásról. Erre nem gondoltam. Na most akkor kipucolom és meglátjuk.
A képeken látható a görgő és a tálca. Nem lehet levenni csak ha az egészet kiszerelem. Legalábbis én nem látok csavart rajta.
Hogyhogy ne férsz hozzá?. Le tudod venni a tányért? Ha igen, onnan látnod kéne.
Uniman kolléga képén is felülröl láthato. S mint látom külföldre más chassisval is szállitották, vagy én emlékszem egy másik gramofonra. A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2018
Tányér finom forgatásával, felfelé húzva megtalálható az a pont, ahol levehető a tányér.
Ne szedd jobban szét, csak további hibákat csinálhatsz. Közlőkerék szokott megszorulni a tengelyén, vagy a gumi széle megkeményedett. Ezek tisztítása sokszor segít. Tányér belső peremét is tisztítsd meg alkohollal. A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2018
Köszönöm a válaszokat. Görgős hajtása van, szíj nincs benne. Ma lesz időm jobban szétszedni hátha sikerül megtudni mi baja, annyi a gond csak, hogy ezt teljesen szétkell kapni, nem férhető hozzá a tányér görgő része felülről. A kondikra visszatérve mindenképp hengerkondi kell hozzá? Vagy megteszi a sima eletrolit amiből van egy tonna itthon. Kerestem már mindenhol hozzá service manualt, de egy darab sincs. Úgytűnik nem sok embernek volt ilyen lemezjátszója.
Ezek szerint volt görgös hajtás is. Amire én emlékszem, abban szijhajtás volt fröccsöntött müanyag korongra.
De ha ilyen görgös, akkor a gumi közkereket kell cserélni.
NZC 130
Ahogyan Massawa mester is írta, a tápkondenzátoroknak sok köze nincs a tányérforgatáshoz. Fenti linken árulnak "kopó" alkatrészeket is (bár nem feltétlenül kell innen venni). A két puffer kondenzátort bármelyik alkatrészboltban megkapod, olyan 50 HUF magasságában. Nem baj ha nagyobb. Igen, polaritás érzékeny, negatí oldalt szokás jelölni, csíkkal. Panelt nem rombold (szétégetés, fólia levállás, stb...) le, a csere közben.
Abban ha jol tudom hálozati motor van azaz nem kondenzátor hiba. Vedd ki a tányért pucold meg a tengelyt meg a perselyét is majd finom olajjal kend meg és rakd vissza. Lehet, hogy a szijat is cserélni kell.
A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2018
Sziasztok!
Van egy Tesla nzc 130 tipusú gépem. Nos a tűje jó, minden működik, kivéve a lemeztálca. A sebességálitassal vannak gondok. A legkisebb fokozaton és a legnagyobbon egyszerűen megáll a forgás. Középálláson meg olyan mintha lassított felvételbe játszana. Szóval lassú. A mechanika rendben van elvileg, bár nem tudom, nem értek hozzá de nem látok semmi hibát benne. Átnéztem a táp részét, ott van két kondi ami mintha kifolyt volna.. Ezeket mindenképp cserélni szeretném. (500uf, 35v) Milyen kondival helyettesíthetők? Ezek nem polaritás érzékeny dolgok ha jól sejtem. Köszi ha tudtok segíteni.
Névvel is vállalhatná aki töröltette hozzászólásod, zseniális ötlet volt.
Most hoztak egy HC 07 1972-es lemezjátszót cefet állapotban.
Nekiálltam a felujitásnak. Pick up nincs ![]() Görgö csúnya,erösitö halott,potik betonig beállva. Melózom rajta.
Akkor majd legközelebb az apróhirdetésben teszek közzé egy felújitásról képekkel illusztrált leirást,amiben "Uram bocsá" kerestem egy pick up-ot.
Egy topik egymás segitéséröl szól,hisz a felújitás szenvedélye hozza itt össze az embereket,teljesen normálisnak tartom,ha segitjük egymást alkatrészekkel. Amugy imádom,ha kulturális sztrereótípíává redukálnak A hozzászólás módosítva: Nov 11, 2017
|
Bejelentkezés
Hirdetés |













köszönöm a tippet a finom forgatásról. Erre nem gondoltam. Na most akkor kipucolom és meglátjuk. 


