Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Mosógép vezérlők és általános problémáik
Lapozás: OK   348 / 580
(#) Andrea111 hozzászólása Márc 31, 2015 /
 
varrógép olaj talán jó lesz , az van is
(#) Keeperv85 hozzászólása Ápr 1, 2015 /
 
Tiszteletem az Uraknak!

Régi gép, új probléma, legalábbis pont ilyet nem találok, ezért merészelem újra felhozni:

Adott egy Whirlpool AWT2084. Tudom. már rosszul kezdődik, rég a szemétben lenne a helye stb-stb. Eddig viszonylag jól ment, kivéve egy dolgot, egyre inkább fémes síró hangon nyüszített a centrizés közben. Ez most odáig fajult, hogy már a kipucolás ellenére is gyanúsan rövid ideig pörgette csak fel, de mivel van egy kis tartalék Hajdu centrim, megoldottam ezt ideiglenesen, mert mikor nekiállt volna átléptettem, kiengedte a vizet, nem volt baj. Eddig. Ugyanis legutóbb elfejtettem és ahogy indult a centri, úgy egy hatalmas csattanás kíséretében lecsapta a kismegszakítót. Gondoltam hogy most jött el a vég, ezzel többé még azt sem kell visszanyomni, de ennél érdekesebb dolgot csinál most:

Bárhová rakom a program kapcsolót, elsőre megpróbálja megpörgetni a centrit, de pár tekerés után meg is állítja. teszi ezt, ahogy írom: bármelyik állásból indítva. Aztán úgy tesz, mintha mosna, beszívja, leengedi a vizet, fel is melegíti, öblít is, bármit, amire állítom, vagy ami éppen a programban van. Viszont a ruha a dob közepében por száraz, szóval ez csak imitálja a működést, s mosás valahogy nem jön neki össze. Kattog az óra, majd valami a program több pontján olyan hangot ad benne, mintha darálógép lenne, nem mosó...

Na most a kérdés az lenne, amit a legtöbb haladó utál: mi lehet a baj? Elszállt a program (tárcsa)? Vagy ez most valami "érdekesebb"? Merre kutassak?

A másik: az ékszíjházat kinyitottam, újszerű állapotban van, nem az csúszik meg. (Azt hittem elsőre, hogy bordás és esetleg a bordákat darálta el, de látom nem), viszont kínlódtam rendesen ezekkel a csavarokkal, mire kihajtottam hagyományos csavarhúzóval. Az oké, hogy ez nem imbusz, tehát torx kulcsok kellenek, no de hányas? Hülyének néz a boltos, ha elmegyek venni és nem tudom mit akarok...
(#) botesz válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Nagy valószínűséggel motorcsere ha adott a panelnak akkor lehet hogy ott is elszállt valami.
(#) botesz válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Azthiszem volt már ilyen hibám lényegében csak a tesztmódot ismételgeti...Itt remèljük csak motorprobléma.
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Szerintem elszikrázott a maradék szénkefe is. Már régebben kellett volna beletenni újat! Lehet,ahogy Botesz írta,elszállt a motor.
(#) Keeperv85 válasza botesz hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Köszönöm a gyors válaszokat mindenkinek!

Miként tudnék meggyőződni róla, mielőtt "kiásom" a motort a helyéről, hogy tuti az rossz? Mosás közben nem nyekergett eddig, szépen csendesen tette a dolgát, még ki nem múlt... Csak centrizésnél visított nagyon, de nem is erőltettem azt, mióta elkezdte. Egyébként most hogy engedtem le (nem láttam most értelmét végig hajtani), valami apró fekete darabkák úsztak a vízben, de inkább gumiszerűnek tűnik. Illetve fekete a durva szűrő is. Lehet szétkapta a szénkeféket? Akkor az a gyanúm viszont, hogy nem hogy rögtön kettő "hosszabb" (1-2mp) menetet, egyet sem bírna fordítani a dobon. Vagy mégis?
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
A motort könnyű kivenni,és ki is kell a kefecseréhez,de én a dobcsapágyakat is ellenőrizném. A sivítás onnan is jöhetett!
(#) Keeperv85 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Köszönöm!

Most már akkor is lecserélem benne a keféket, ha már úgysem tudom használni, ha esetleg nem az a gond, hátha azzal előrébb leszek. Kaphatnék valami instrukciót miként álljak neki kiszerelni a motort? Első ránézésre nem tűnik túl egyszerű műveletnek ennek a szétbontása. Milyen szerszámokra lesz szükségem? (Be kell szerezzem hozzá azt is, pillanatnyilag csak pár csavarhúzó van kéznél...). Elnézést a hülye amatőr kérdések miatt, de én csak gyengeáramú műszerész vagyok, nem volt még dolgom ilyen berendezéssel...

Azt hiszem készítek egy videót a hibáról, ha az segítene, mielőtt még nekifekszem olyannak is, ami esetleg tökéletesen felesleges próbálkozás ez esetben...
A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2015
(#) Keeperv85 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Ígértem videót, íme: AWT2084 hiba
A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2015
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Az a hang a szivattyúmotor hangja. Nem megy a főmotor,szénkefe+ lehet hogy hazavágta a relét is a panelon! Érdemes megcsináltatni,mert ezek jó szériák voltak!
(#) Keeperv85 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Az a hang a videó elején tuti a főmotor, mert látom az oldalát levéve, hogy megpörgeti a dobot kétszer is, abban a pillanatban, mikor hallatszik, ellenben engem jobban aggaszt az a hang, ami 4:40 után hallat, mert ott valamit mintha darálna szét...

A szivattyúmotor viszonylag csendes, alig hallani, nemrég takarítottam ki pont, mert eleinte én is őt gyanúsítottam a "visítás"miatt.

Mindenképp meg szeretném menteni a vasat, bár páran már kívánták a családban szemétbe, mert nem modern, de eddig azon felül nem volt baja, hogy hajlamos összeszedni a vízkövet a dob külső felén, de mindig vigyáztam rá, rendszeresen letakarítottam, a fűtőszál még most is a legelső benne.

Ha csak a főmotort kell javítani, akkor én is meg tudom csinálni, ahogy rájöttem persze hogy tudom kiszabadítani, de valamiért kétségeim vannak, hogy biztos jó felé keressük-e a bajt...
A hozzászólás módosítva: Ápr 1, 2015
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
4,40 után tuti az üres szivattyú hangja,és ha mosóüzemben megy a motor,akkor rövid a szénkefe! Egyébként meg a hiper-szuper csodamasinák alig bírnak 5 évet javítás nélkül!
(#) Keeperv85 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Köszönöm a segítséget, akkor elsőre megvizsgálom a szénkeféket, ha sikerül a motort kivenni, remélhetőleg még nem túl késő... Természetesen erre csak akkor kerül sor, mikor sikerült beszerezni a kellékeket, de megírom majd mire jutottam!
(#) jimmy47 válasza botesz hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Megnéztem a mosógépet: "FP" hibakód villog.
(#) palko0125 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 1, 2015 /
 
Szia!
Amit én hallok az a következő:
Tuti, hogy a motor szénkefe és csapágy cserére szorul. A motor csapágy miatt van ez a hang, amikor a motor pörög. Szénkefe csere meg amiatt, mert kattognak az irányváltó relék, de nem megy a motor. Csak asszem kétszer.
Amit még meg kellene nézni, hogy leveszed a szíjat, és a dobot kézzel megforgatod. Készíts erről egy videót. Gyanús, hogy valamelyik dobcsapágy is cserére szorul.
Üdv, Palkó.
(#) Keeperv85 válasza palko0125 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Szia! Köszönöm a válaszod!

Én is erre a következtetésre jutok újra és újra a segítségetekből kiindulva. Be van szorulva a dob vagy a motor vagy mindkettő, mert megszűnt a szabadon futása. Teljesen még nincs beállva, mert meg tudom forgatni, de mostani állapotában egyértelművé vált, hogy megszorult. Amitől jobban félek, hogy szerintem a főpanel jól teszi a dolgát: kétszer megpörgetné a motort, hogy a mosó üzem rendben van-e onnan, aztán indulna. Ellenben a motor ráindít a a centri körre. Következtetés: zárlat. Nyilván a védelem, bár nem túl komoly, de arra elég, hogy azonnal letilt, így a főmotort nem erőlteti tovább. Konkrétan nem csinál semmit ettől kezdve.

Egyelőre nem tudom tovább bontani, mert tényleg semmi szerszámom nincs, de belevilágítva a motor nyílásain át elég rémisztő a helyzet... íme:

AWT2084 hiba2

Egyébként 2010-ben volt szervizbe, de szó sem volt arról, ami bele van írva javításnak, kizárólag azért lett bevíve, mert valahogy nem sikerült a nagy takarítást megoldani már és rémisztően kezdett mindenhol tele lenni vízkővel (Férfi lévén én aztán nem tudom ezeket mivel tartják karban az asszonyok...). Kértem a szerelőt, hogy nézze át és amolyan "nagy generált" csináljon, hisz még jó, nem akarom hogy komoly baja legyen. Eddig még csak nem is sejtettem, hogy javított valamit a motorban, de beleírta az oldalán, ahogy a fenti videóban is látszik. Egyetlen oka van, hogy nem cipelem most is: nincs kocsim, a szerelő messze, a fuvar + javítás ára pedig szerintem ezúttal átlépné a gép értékét. A két dobcsapágy cseréje nem tűnik nagy ördöngösségnek, de a főmotor kiszereléséhez továbbra is instrukciókat keresek...
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Nincs annak a motornak semmi baja! Ezek ilyen nyitott tekercselésűek,a másik fele az érdekes,ahol a kefe van,egyébként vehetsz kétoldali csapágyjavító készletet+ egy torx kulcs készletet,nem drága! Ahogy írtam,ez dobcsapágy prücök,csere mindkét oldalon,a szénkefét vedd ki a házából,mert ha azzal együtt veszed 5-7000.-Ft is elkérhetnek,mezétláb csak párszáz!
(#) palko0125 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
A motornak igenis van baja, mégpedig csapágyas, mint az állat!
Ki kell a motor csapágyakat cserélni!!!! Mint egy mákdaráló olyan a hangja. Szíj nélkül forgasd meg a motort!
Üdv, Palkó
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
A motort úgy tudod levenni,hogy van egy csavar ami a dobhoz rögzíti,ott lehet szíjfeszességet is állítani,majd a másik oldalról leveszed a biztosító gyűrűt,a tengelyt kitolod,és a motor a kezedbe esik,nna akkor jön a kefe kiszerelése!
(#) Keeperv85 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Nem a nyitott tekercse aggaszt, hanem a jelentős mennyiségű szürke por, ami nyilván a kefék maradéka, illetve az, hogy ha jól látom ez bizony nem csavaros, hanem szegecselt, szóval készülhetek arra, hogy miként fogom a szétszedés után összefogni, ha esetleg a motorcsapágyak is cserére szorulnak. Szénkeféket vajon hol tudok hozzá venni? (Hülye kérdés, de hiába próbálom kikeresni motor típus alapján milyen kell, egyelőre nem találom...)
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Semmiféle csapágyazásra nem lesz szükség,hosszú pályafutásom alatt ezekben még 1x sem kellett csapágyazni,a port meg leszívatni porszívóval!
(#) Keeperv85 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Szóval akkor beszerző körútnak nézek elébe: szénkefék, motorcsapágy(ak), dobcsapágyak, torx készlet. Már csak egy apró gondom van, mint említettem volt: fogalmam nincsen még milyen típusok kellenek. Dobcsapágy szettet találtam, de a motor mellől ki kell szednem az ott lévőket, mert sejtésem sincs milyen lehet. Utána pedig jó "móka" lesz találni hozzá...

Még egyszer köszönöm a a segítséget! Jelentkezem, ha megvannak a cuccok és elakadtam esetleg!
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Most írtam,hogy a motorcsapágyaknak kutya bajuk,csak a sz.kefe,dobcs. cserekészlet kell. Egy torx készlet(barkács) 6-700.-Ft.
(#) Keeperv85 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Rendben, csak pont nem láttam, mert egyszerre írtunk. A torx készlettel nem lesz gáz, már kinéztem egyet, máshol is jól fog jönni, ellenben a szénkefékkel futok egy pár kört ahogy elnézem. Remélem maradt belőlük elég az azonosításhoz...
(#) palko0125 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Nem akarok körekedni, de hallottad a videón a motor hangját!???
Csapágyas a motor!!!!
De majd elfönti a kérdező, hogy kicseréli e.
Én épp ma csapágyaztam egy motort egy ilyen whirlpoolban. Az üstgumi bilince meglazul és onnan ráfolyik lassacskán a víz a motorra és a csapágy bánja. A videón nagyon jól hallatszik, de csak lehet, hogy én nem hallom jól.
Üdv, Palkó.
(#) yulo5310 válasza palko0125 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Az a dobcsapágy hangja volt,mivel nem vette le a szíjat! Igaz,írhattuk volna neki,hogy levéve forgassa meg a mocit.
(#) Keeperv85 hozzászólása Ápr 2, 2015 /
 
Úgyis meg kell nézzem a szénkeféket, szóval akkor kiderül majd kell-e oda is csapágycsere. Az még a jövő zenéje. Ellenben van egy olyan ézésem, hogy annak, ami a kezemben van, nem itt lenne a helye nálam… A gép alatt találtam…

KÉP

Ez egész véletlen nem a dobcsapágy gumgyűrűje?
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 2, 2015 /
 
Úgy néz ki, mint egy porvédő gyűrű,csakhogy így egyben nem eshet ki! Lehet,javításból visszamaradt termék.
(#) Keeperv85 válasza yulo5310 hozzászólására (») Ápr 3, 2015 /
 
Nem tudom honnan szökött meg, lehet valahol bezacskózva volt javítás után. Mindenesetre a családi kupaktanács megvétózta részben a törekvésem: várjuk meg a kiérkező szerelő mit mond. Tegyen árajánlatot. Tegyen hát! Legalább nem én futok alkatrész után. Köszönhetően nektek már tudom árban hová kell kalkulálni. Mielőtt még elkezdene képtelenebb ötletekkel előállni, időben le tudom állítani valószínű…
(#) yulo5310 válasza Keeperv85 hozzászólására (») Ápr 3, 2015 /
 
Kíváncsi vagyok mit mond,de azért a motort szíj nélkül megpörgethetnéd!
Következő: »»   348 / 580
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem