Én pont ilyet építek.
GPS ből is veszi a magasságértékeket, de mivel az viszonylag lassú nem jó a varióhoz, ezért kerül bele a nyomásszenzor, ami nagyon jól érzékeli a változást de függ a légnyomástól.
Egyszerűen a GPS adatok alapján egy gombnyomással lehet majd kalibrál vagy nullázni, és terveim szerint majd SD kártyára fogja menteni az útvonalat is.
Valamint extraként gondoltam bele még egy GSM modult is amivel ha bajba kerül az ember gombnyomással segítséget hívhat, vagy elküldheti a GPS koordinátákat SMS ben , illetve távolról is le lehessen kérdezni ezeket az adatokat.
A saját építésű GPS útvonalrögzítőt már elég régóta használom , olvashatsz róla az oldalamon. Csak a nyomásméréssel voltak gondjaim ,de minit mára kiderült sokáig egy hibás szenzor miatt.
30 cm szerintem nem sok tehát pontos és érzékeny lett a műszer gratulálok hozzá, de szerintem nem kell kijelezni értékként.
A változás mértékét pedig a gyári variók mint írtam hangmagasságváltozással oldják meg, itt fontos lehet a gyorssabb információközlés a pilótával.
A magassági adatok frissítését a kijelzőn elég 1 másodpercenként vagy kicsit ritkábban frissíteni, hogy ne legyenek zavaróak a rohanó olvashatatlan számok. Elég a 0,5 méteres kijelzési pontosság, de az 1 méteres egész számokkall sem lőnek nyulat.
A Magellan Meridian sorozat tudott mindent ami kellett a repüléshez is.
A vario hangja hiányzott egyedül, mert kicsi változást nem képes az ember érzékelni, így egy két 0-zást és kicsi emelést biztosan kihagytam valamint emelésnek gondolja az ember a süllyesés végét is. Amiben, ha megfordulsz lehet, hogy rosszabbul jársz mintha nem csináltál volna semmit.
Az SMS nem rossz pl egy pánikkombhoz kötve, ha baj van megtaláljanak és ugyanakkor ne küldjön feleslegesen 200 sms-t ha minden ok.
Neked szerintem csak elég lehet a nyomásváltozás irányára koncentálni és azt megoldani hanggal és vagy egy oszlopkijelzővel kombinálni, ha már egyszer van ami mutassa a magasságodat nem?
Elkészültem a variométerrel. Igaz csak béta verzió....
Egyébként elégedett volnék a művemmel, csak épp a választott szenzor nem hozza az általam elvárt minimális szinvonalat.
Szomorú tapasztalataimat és képeket láthattok itt: Bővebben: Link
Szinte komplett megoldás, csak a programot kell rajta módosítgatni...
Szerintem valami kicsi fórráskódot is adnak hozzá...
Elvileg a Chipcad-en keresztül beszerezhető, de ők olyan elfoglaltak, hogy egy hét alatt sem kaptam választ. A gyártónál 70USD az ára (ők másnap válaszoltak).
Szerintem kicsit drága.
De mint irtam ebből a szenzorból nekem már volt 5db és egyik sem mért úgy mint a másik.
Szóval az én véleményem az hogy elég mebízhatatlan darab. Az utolsó 2db-ot már be sem forrasztottam, nehogy azt lehessen mondani hogy forrasztás közben történik valami, csináltam neki foglalatot.
Most épp Svájcból rendeltem szenzorokat, ott jobb minőséget igérnek.
Ami meg a demópanlet illeti 70USD kicsit sok érte nekem, főleg hogy olyan kontroller van rajta ammihez nincsen programozóm , de nem is tervezek venni.
Én egy hagyományos barométer és útmérő kombinációján elmélkedem, két emeletnyi magasságváltozást már látni lehet a mutatón. Mikrométeres felbontás kellhet, ahogy számolgattam, és sajnos nulla mérőerő.
Helló!
Az én fejemben is megfordult a dolog. MPX5100-ról mi a vélemény? Ez elvileg 45mV/kPa, azaz 45uV/Pa érzékenységű.
Analóg, de szerintem azzal nincs baj. Az AVR belső 10 bites ADC-je kevés lenne szerintem, úgyhogy egy külső 12bites vagy 24 bites ADC chippel kéne megoldani. A digitális zajszűrés nekem egyszerűbb. ;)
(Barometrikus célra inkább az MPX4115A ajánlott. magasságmérés esetén a 10 bites felbontás kb 10m-es felbontást ad, a métereshez véleményem szerint elég a 16 bites AD, de ha van jobb a fiókban....)
Az a baj ezekkel a Freescale (egykoron Motorola) szenzorokkal, hogy egyrészt nagyon stabil +5V kell nekik, ami a 3,3V-os világban nem nyerő. Másrészt kell hozzájuk egy jó A/D konverter, annak is stabil tápfesz, a szenzor kimenő jelének megfelelő szűrése, stb.
Sokat szórakoztam az MPXH6115-tel, egy pontos barométert akartam építeni. Igen ám, de a fentiek miatt egy alkatrésztemető lett a projektből. Ráadásul kalibrálni is kell, mert stabilan mér - szobahőmérsékleten, de fagypont felé közeledve egyre pontatlanabb (lásd adatlap!), és a 1,5%-os tűrés sem valami jó érték. Aztán, amikor végre lett egy stabil áramkör, csak néztem, hogy szépen működik minden, de a mért érték messze van a qfe értéktől. Hibagörbét felvenni, a korrekciót bevinni a kiértékelő programba, stb.
Na, ettől ment el a kedvem. A HP03MA meg megy, mint a svájci óra, és kalibrálni sem kellett, egy-két tizeddel tér el a reptéri értéktől az általa mért érték. Gyári ajánlás szerint, egy ATMega88-hoz kapcsolva, egy lcd-re dolgozik. Nem kell referencia feszültég, A/D átalakító, illeszkedik a 3,3V-os rendszerhez, elenyésző áramfelvétele van. Igaz, hogy furcsaságokat is csinál, mert pl. minden második kiolvasás ad csak helyes értéket, és amit az adatlap nem közöl: kell legalább 15 sec két mérés között, különben nagyon "ugrálnak" a mérési eredmények, de ezek már programási trükkök, amiket ki lehet védeni.
Bocs, hogy hosszú lett, de a pro és kontra megvilágítása érdekében leírtam mindent, s nem csak azt, hogy "igen" vagy "nem".
A lényeg: mérlegelj, mire is van szükséged. Ha ragaszkodsz az MPX-sorozathoz, akkor a 6115-öst ajánlom!
Ezt a típus beírtam a Google-ba, de semmit sem talált. Esetleg egy gyártót írnál, talán úgy könnyebb lenne!
Amúgy nem ez az a szenzor, aminek a felépítése nagyon hasonlít a HP03MA-éhoz? Mert ha ez az, akkor a kínaiak gyakorlatilag ennek a szenzornak a licenszét vették meg...
Hát a HP03MA ról nekem csak annyi a véleményem hogy én kb 5dbal próbálkoztam, nem volt 2 ami egyforma értéket mutatott volna.
Az lehet ha csak 15 másodpercenként olvasom ki akkor stabil értéket mutat, de sajnos nekem gyorsabb müködésre lett volna szükségem , igy ezt meg sem próbáltam.
Ez a szenzor amit most használok másodpercenként akár többszor is kilvasható anélkül hogy hülyeséget mutatna, szóval szerintem a HP03MA hoz képest nagyon jó.
Összedobtam az MS5607B-vel egy kis variométert, átmentem a siklóernyős haverhoz vele és összehasonlítottuk a BRAUNIGER variójával.
Azt mondta teljesen jó az érzékenysége, pontossága is. Egy kicsit még el is csodálkozott a 0,1 M-es kijelzési pontosságon, azért a tizedes jegy kicsit vibrált , de összességében jónak minősítette a készüléket. Úgyhogy ezt a típusú szenzort csak ajánlani tudom mindenkinek.
Gyors, pontos, megbízható szenzor létezik, csak nem olcsó mulattság és nehéz találni típust - utána meg beszerzési forrást. De nem lehetetlen. Nekem barométerhez kellett, oda ez a 15 mp még sok is. Percenkénti leolvasás a szabvány.
Én a Freescale szenzorokkal "szórakoztam" - éveket (ez most komoly). Jók, de egy mobil alkalmazásnál figyelembe kell venni az áramfelvételüket, és a lehető legpontosabb, legstabilabb +5V-ról kell táplálni, különben fabatkát sem érnek. És ott is van eltérés két példány között, mint ahogy minden szenzornál. Ha pontos légnyomásmérést kell realizálni, akkor nincs mese, kalibrálni kell a szenzort, ahhoz pedig - ha tényleg fontos a pontosság - barokamra kell.
Minden szenzornál van tűrés, van egyedileg eltérő hibája, stb. Ezek ott vannak az adatlapban, figyelembe kell venni a programozáskor.
Persze, a saját kis barométeremhez is lehetne Vaisala szenzort venni, csak az már a mélyen zsebbe nyúlós kategória. (Érdekes, hogy a HP03MA-val kalibrálás előtt szinte azonos értéket mért a hivatalos meteorológiai állomás, azaz sikerült egy olyan példányt kifognom, aminek a gyári kalibrálási értékei közel álltak a valósághoz. Nyilván ha egy másik példánnyal csináltam volna meg a műszert, ott lehet, hogy a korrekciós érték jóval nagyobb lenne, amit a programba bele kell írni a pontos érték kijelzése érdekében.)
Mindez nyilván ismert előttetek, csupán azért írtam, mert azért a svájci szenzornál sincs "kolbászból a kerítés". Én pl. egy ejtőernyős alkalmazásnál kalibráltatnám, akármennyire is pontosnak "látszik". Emberéletnél nem mindegy, mennyi az annyi. A termiket meg érezni kell, a műszer csak egy mankó, aminek sohasem szabad hinni. Nekünk legalábbis így tanították hajdanán.
A HP03MA nak is van tűrése persze, de nem a tűrésen belüli eltérések voltak (960hPa, 980hPa 1012hPa) egy azon helyen időben, különböző szenzorokkal.
Aztán a másik probléma még az volt hogy folyamatosan olvastam ki szenzorból az értékeket, és 1 percen belül 10m nek megfelelő eltérést is mutatott, némelyik meg csak 0.5m -t.
A svájci szenzorra én is kíváncsi voltam, ezért betettem ugyanabba az áramkörbe egy másik példányt is ugyanakkor ugyanazon légnyomáson. 0.3hPa nak megfelelő eltérés volt csupán, ez szinte semmi a HP03MA hoz képest. Nem utolsó sorban 8ms konverziós idő 4096 szoros túlmintavételezésnél , szóval még gyors is .
Mindent összegezve eddig csak jót tudok mondani az MS5706B-ről.
Majd készítek videót a varióró, igaz még nem végleges verzió....
Lehet kérni sample partsként , és küldenek árat.
Amúgy ha jól emlékszem 18 CHF volt, de majd megkeresem a számlát. A küldés 100CHF.
Nekem szerencsém volt, mundjuk így, hogy ,járt arra ismerősöm és elhozta.....