Hello!
Jó ez így ahogy van, de 24V-os zénerrel, a kimenő feszültség, a két tranyó bázis-emitter feszültségével és terhelés esetén, még a 0,3ohm-on eső feszültséggel is kevesebb lesz. Tehát terheletlenül, kb. 22,7V 2A-al terhelve pedig 22,1V.
üdv! proli007
Szeretnék a kocsiba készíteni egy LED-es hangulat világítást. Nagyfényerejű kék ledeket használnék 8db-ot kettesével sorba kötve.Készítettem egy kapcsolást ami táplálná a ledeket. Szerintetek ez megfelelő lenne a ledeknek, a kocsiban 11,5-14V feszültségére?
Építettem egy feszültségszabályzót a motoromra. Úgy működik, hogy több tekercs van benne sorba kötve, két kivezetés jön ki, 1F és egy N, tettem rá egy graetz hidat, majd az ebből jövő egyenáramra egy Zenerdiódás feszültség szabályzót, amit gondolom mindenki ismer, és egy D718 tranzisztort tettem bele, ami 120V 8A-t bír, rászereltem egy számítógéptápból való hűtőbordára(50x100x3mm), majd rátettem a motorra, alapjárattól 14,64V jön ki belőle és maximum fordulatszámon is, tehát működik, de iszonyatosan melegszik már 2A terheléstől is, 5-6mpre rövidre zártam a 2A-t és megégette a tenyerem, ez természetes, hogy ekkora hőt ad le, vagy esetleg rossz bele a tranzisztor? egy autó erősítőből szedtem ki a tranzisztort.
Ha folyamatos az a 2A-es terhelés, akkor az már becsületes hőt tud leadni. A lehetséges megoldások: nagyobb hűtőfelület, több tranzisztor használata, nagyobb teljesítményű tranzisztor használata, vagy más megoldás. Igazából egy feszültségszabályzónál ami akkumulátort tölt ott a töltőáramot is korlátozni kell, illetve beállítani az aksi függvényében. Hisz nem mindegy, hogy zselés vagy savas akkumulátor van töltve, továbbá hogy mekkora teljesítményű akkumulátorról van szó. Probálj meg valamilyen tirisztoros, triacos vagy fetes megoldást alaklmazni. Elméletileg az kevesebb hővel járna. Van rengeteg erre a célra jól bevállt kapcsolás. Nézz szét a fórumban, biztos találni fogsz.
Zselés akkumulátor 15V al szabad tölteni 3A mellett, de a gyárifeszültségszabályzó is ugyanilyen volt, csak állandóan leég, mert 5A szükséges a motorom üzeméhez folyamatosan az AC pumpa és az injektor miatt.
Adott egy PIC-es kapcsolás <2mA-es fogyasztással (PIC és még néhány alkatrész).
12V-os akkumulátorrol megy, mert a kapcsolás egyes részei 12V-osak.
A PIC és környezete egy smd 78l05-ösről megy. De csak ennek a kis frincfranc alkatrésznek a fogyasztása magában 7mA.
Mivel állítsak elő 5V-tot úgy, hogy ne a stabilizátor vigye el az áramkör fogyasztásának többszörösét??
Segítséget kérnék ahhoz, hogy adott egy 0 - kb. 40 volt között változó tápfesz. amit egy C27PH zenerdiódával meg akarok fogni 27 volton a L7815CV fesz. stab. ic. bemenetén, aminek a kimenő 15 V -os feszültsége egy áteresztő tranzisztoros kapcsoláson keresztül kb. 5-7 A terhelhetőséggel világítást és akkutöltést végez. Egy stab ic már elfüstölt a nagy bemeneti feszültségtől. A zéner dióda előtét ellenállásának értéke érdekelne.
Mivel nem talaltam semmi adatlapot az emlitett Zener-hez, igy altalanos alkatreszt tettem szimulaciora. Ube:40V
Ennek az elotet ellenallasat
-- 500 Ω -ra meretezve, 21.2mA folyik rajta.
-- 1 k Ω -ra meretezve, 8.4mA folyik rajta.
Heló!
Szakszerűen elmagyarázni nem tudom hogy mi miért,de hibás a rajzod több szempontból is. Szerintem jobban jársz ha letöltöd az L78xx adatlapját s abból választod a 22 vagy 28 ábra kapcsolását, esetleg ezek kombinációját.
Van 2x22VAC-m ebből szeretnék 2x12V 3A körüli feszültséget és áramot kihozni.(sub filternek, 2x12LED-es kivezérlés jelzőnek, hangszóró védelemnek,stb.) Tudna nekem valaki egy zeneres, stabkockás, tranzisztoros akármilyen egyszerű, de nagyszerű kapcsolást, ami 2x22VAC-ból +/- 12V- ot állít elő zajok és zavarok nélkül?
Ez nem technikai paraméter, és ilyen áramkör nem létezik. Zajok, zavarok mindíg vannak, csak az a kérdés, hogy mekkorák. Ezek elnyomásához, szűréséhez megfelelő áramkört kell kiválasztani, tervezni készíteni. Minél nagyobbak az igények annál drágább lesz az áramköröd.
Általános esetben ezeknek a paramétereknek a minden határon túli csökkentésére nincs is szükség, mert minen áramkör önmagában rendelkezik védelemmel a tápfeszültségek felől érkező zajokra, zavarokra. Például egy korszerű műveleti erősítőnek 80 - 100 dB -es zavarelnyomása van a tápfesz felől, ami 100 ezer-, - 1 milliószoros elnyomást jelent, de egy egyszerű erősítő fokozat is az erősítésszeres elnyomással rendelkezik.
A 2×22 V~ azonban egy kicsit sok lesz a 2×12 V előállításához, olyan 2×10 - 12 V ból lehet kényelmesen megcsinálni, és még a staboknak is marad elég feszültség. A 2×22 V ból túl sokat kell eldisszipálni.
A következő problémám lenne . Szerintem talán ebbe a témába tartozik a problémám , másra már nem tudok gondolni.
Van immár több mint 1,5 éve egy műholdas előfizetésem amit egy plazma tv-n használok. Eddig tökéletes volt minden.
Kb 1 hónapja a kép ?zajos? . A jelenség olyan , hogy halvány majdnem átlós csíkozás megy folyamatosan a háttérben. Ez a jelenség vagy nagyon sötét vagy nagyon világos képnél felettébb zavaró. Szinte mindent kicseréltem . Van még itthon 3 beltéri mindegyikkel ugyanaz a tünet. Scart és rca kábeleket is cseréltem és a teljes koaxot is akkor is csíkozik. A TV-t ha elkapcsolom a paraboláról más bemenetre HDMI vagy Analóg akkor tökéletes minden. A szerelő szerint valami villamos hálózati gondom van.
Átnéztem a villamos rendszerem , minden jó. A mérőtől egy biztosítékon keresztül jön a 1,5 ?es vezeték 1 kötés van rajt ami forrasztott. Ezen az áramkörön csak a tv és számítógép van használva és még 2 lámpa. Az oszlopon volt egy lazább kötés , de a szerelő megcsinálta .
Az érdekesség az , hogy ezek a zajok este 8 körül megszűnnek !!! Hétvégén is vannak időpontok amikor tökéletes.
Arra gondoltam , hogy megméregetem a feszültséget . Mikor csíkos akkor 226-234 voltot mérek abban a konnektorban. Este mikor tökéletes akkor 218-222 V. De hétvégén mértem 207 Voltot is amikor csíkozott.
Az még érdekes , de lehet hogy csak véletlen , hogy ebben az eltelt 1 hónapban tönkrement a mikro és a mosogatógép is .
Röviden ennyi lenne .
Várom a véleményeket és ötleteket , hogy mi lehet a probléma. Üdv grobi
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a számító gép tápjából kivezetett feszültséget szeretném stabilizálni.
Azért lenne rá szükségem, mert a számítógép 12V járól adok feszültséget egy billentyűzet világításhoz. A probléma ott adódik, hogy világít szépen meg midnen, csak sajnos amikor dolgozik a gép vagy valamit csinál, akkor ilyen vibráló fénye van.
Két hiba jelenség jutott az eszembe, abból az egyik ez, hogy a feszültség ingadozik, és ezért van ilyen pislákoló fénye sokszor.
( A másik az az, hogy egy csatlakozóval kötöttem össze a géppel, és annak a csatlakozónak silány az érintkezése, de annak mozgatása sem akarja megoldani a hibát sajnos.)
Szóval ezért keresek valami megoldást a problémára. Olyasmin gondolkodtam, hogy egy jópár kitermelt elkot egymás után párhuzamosan kötök az égőhöz, és az hátha kisimítja a dolgokat, de nem vagyok meggyőződve a problémamegoldás helyességéről.
Van esetleg valakinek valami ötlete, hogy mi lehet nálam egy valami gyakori hiba, amire nem gondolok épp, vagy egy ilyen stabilizáló ötlet, vagy valami a probléma orvoslására?
Köszi mindent előre is!
Sziasztok! SOS-ben szükségem lenne egy olyan megoldásra, hogy egy 12V bolt 5V-ot előállító stabil ic-t hogyan kellene megbűvölni, hogy 5-v bolt 3.3-at csináljon? Kb 1 A erősségben működik a dolog...de még talán annyi sincs. Alacsonyabb áramerősségnél működött a dolog..de beépítve nagyob áramra kötve már nem igazán...a páciens egy LM340T5 nevezetű ic...
Sorry! Voltam itt..csak nem bejelentkezve és nem írtam... :S Szóval a dióda nem jöttbe...
Amiet találtam itthon...azokkal az volt a helyzet, hogy 2 kevés 3 sok volt...A megoldás az lett, hogy egy 10 Ω 5W-os ellenállást beleraktam terhelésnek...így 3.4V lett a feszültség...az az 0,1V pedig nemhiszem, hogy gondot fog okozni bármiben is...Majd alkalomadtán veszek egy megfelelő stabil ic-t és kiszedem a fölös dolgokat.... Addig meg működik így is a dolog....kicsit melegedik ugyan az ellenállás...de had dolgozzon Egyébként köszönöm a segítséget...még ha nem jött be akkor is
Nem volt itthon csak 12-röl 5 voltot csinálóm... és ezért kerestem alternatív megoldást... A Low-drop mit takar ezeknél az ic-k nél? Nem vagyok műszerész sem semmi hasonló...szóval bocs ha hülyeséget kérdezek Teljesen hobbi szinten űzöm a dolgot...és próbálok fejlődni néha
Átlag stabilizátornak 2-3V-tal nagyobb bemenő feszültség kell a jó működéshez. A "low-drop"-nak akár 0.3-0.5V különbség is elég (mindenesetre kevesebb mint általában).