Fórum témák

» Több friss téma
Lexikon
Keresés

Két vagy több video összekeverése elektromos úton. A különböző forrásokból származó képjeleket (kamera, filmbontó, képmagnó stb.) általában időben egymás után használják fel, attól függően, hogy az események melyik részletét akarják a nézőnek
megmutatni, vagy hogy az adott produkció dramaturgiailag a képek milyen sorrendiségét kívánja meg. Ezért leggyakrabban elegendő az egyik képforrásról a másikra való átkapcsolás. Ezt nevezik kemény vágásnak. A kezelőasztalon erre a célra nyomógombokat használnak, melyek jelfogókat vagy félvezető kapcsolókat vezérelnek. Az átkapcsolás rendszerint a képkioltás időtartamára esik, s így a kapcsolási tranziens a képen nem látható. A tranziens nélküli átkapcsolás előfeltétele természetesen, hogy a két forrás képe legalább a képváltójelek tekintetében szinkronban legyen eltüntethető (elúsztatható) vagy megjeleníthető. Ugyanígy előfordul az is, hogy a két képnek fokozatosan kell egymásba áttűnnie. S végül szükség van különböző hatásos trükkök, effektusok előállítására is, ami a trükkkeverés vagy háttér-bekeverés segítségével lehetséges. Ez utóbbi esetben tehát egyidejűleg két forrás képe jelenik meg a képernyőn, így képkeverésről a szó szoros értelmében csak ilyenkor beszélhetünk. A két különböző képjel összekeverése csak akkor valósítható meg, ha a jelek a legszigorúbb szinkronban vannak, tehát nemcsak a kép-, hanem a sorszinkronjelek is szűk tolarenciahatáron belül időben egybeesnek. A keverés esetén két eljárás alkalmazható: az additív és a nemadditív keverés. Az első eljárásnál a két képjel egyszerűen összegeződik, s a két kép együtt, egymásra szuper-ponálva jelenik meg a képernyőn. A nemadditív keverésnél ezzel szemben minden időpillanatban a két képjel közül a nagyobb jel kikapuzza. Ezzel a módszerrel egészen különleges hatások érhetők el. A keverők lehetnek egyszerű keverők, amellyel a jel elúsztatható, vagy kettős átkeverők (X-keverők), amelyek ellentétes irányban szabáIyoznak, vagyis az egyik kép elúsztatásával egyidejűleg a másik képet bekeverik. A kemény vágás is megoldható igen gyorsan működő X-keverőkkel. A trükk-keverők a nemadditív keverők közé tartoznak. Lényegük, hogy egy előre meghatározott és helyzetében vagy méretében is változtatható formátumnak megfelelő, egymással ellenfázisban levő kapcsolójeleket állítanak elő, amelyek egy képsor meghatározott részén az egyik forrás jelét kikapuzzák és helyébe a másik forrás képjelét teszik be. A kapuzójel nemcsak generátorokkal, hanem egy másik kép kontúrjaiból is előállítható, s így az egyik kép egy tetszőleges sablonba (pl. kulcslyuk) helyezhető bele. Ugyanígy valósítható meg a háttér-bekeverés is. A sötét (színes felvételnél kék) háttér előtt álló tárgy vagy színész kontúrjai előállítanak egy kapuzójelet, amely egy másik, a háttért adó képből az ő alakjának megfelelő részt kikapuzza, s annak helyébe az ő képe kerül.

Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem