Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
: -) Ügyes.
Egyébként az volt a trükk a jó felbontás mellett, hogy az egyik linuxos screenshotkészítő program, a Spectacle ha téglalapok mentésére van beállítva, megjegyzi az utolsó kijelölés koordinátáit, sőt még az is beállítható rajta, hogy meddig tartsa meg és milyen körülmények közt hozza vissza, a sorszámozott fájlnevekről nem is beszélve. Ezt már szoftvernek lehet nevezni... Így aztán a mentés valami olyasminek az ismételgetéséből állt, hogy PrintScreen, Enter, Alt-S, nyíl, PrintScreen, Enter, Alt-S, nyíl - szóval amíg az ember nézett vagy hallgatott valami műsort, akár néhány száz oldalt is rövid idő alatt afféle izommemóriából, gondolkodás nélkül el tudott mentegetni...
Próféta voltam. Már 2023-ban megjósoltam hogy a Dimag el fog tűnni. Az a szerencse hogy valaki pdf-ben közzétette azokat a példányokat, amelyeket megvettem. Próbálkoztam képernyő mentéssel, de nem túl nagy sikerrel.
Pedig a nagy elektronikus kiadási láz után például a Dimag is hogy eltűnt, vele a megvett példányok.
Illetve számomra nem, mert jó felbontású monitoron screenshot-okkal időben lementettem mindent... Talán onnan jött az előrelátás, hogy milyen technikai színvonalon működött már az elején is. : -) KeresemSziasztok!Keresem a RT. Évkönyv 1993-as és és 1994-es példányait elektronikus formában. Valahol meg van nekem is, de most nem találom...
Ez sajnos így van. Az ifjak már csak képernyőt olvasnak. Bár be kell vallanom én sem veszek már évek óta nyomtatott újságot.
Én a(z talán egyetlen) évkönyvet megvettem volna, magát a folyóiratot az ingyenes próbaszám alapján nem.
Ezek szerint kampeca. ![]() De a teljes nyomtatott sajtó haldoklik ám, nekem még félreteszi a piacon az öregúr azt a pár újságot amit még megveszek, aztán tovább ajándékozom fórumtársaknak elolvasás után. Jellemző, hogy az egész KÖKI centerben egyetlen újságos sincsen már...
Szia,
Megszokásból én is előfizettem, szerintem 5-6. szám volt az utolsó, én sem kaptam többet.
Lehet, hogy az 5-6. szám az utolsó volt.
Rádiótechnika 2024 évfolyamaSziasztok!Előfizetője voltam az említett lapnak. A honlapjuk szerint megjelent az összes száma, nekem utoljára 5-6. számot küldték el. A lapban megadott email címekre küldött levelekre nem kapok választ. A váltás utáni lapokban megadott telefonszámon nincs előfizető. A Nemzeti cégtár oldala szerint a létszám 0 fő, telephelyek száma:0 Tud valaki valamilyen elérhetőséget ami még működik?
Elküldtem mindet, de nem jeleztél vissza, hogy letöltötted.
A leírás meg az utána következőn.
Igen, a 2020-as évkönyvben, a 219. oldalon.
A hozzászólás módosítva: Feb 3, 2024
Abban tudnátok esetleg segíteni, hogy a képen látható RF modulátor kapcsolás RT-ben megjelentetett lehetett-e? Ha igen, valakinek hátha ismerős.
A hozzászólás módosítva: Jan 26, 2024
Szia! Link elérés: Bővebben: Link
A hozzászólás módosítva: Jan 16, 2024
Sziasztok!
Kérném a Rádiótechnika folyóirat 2007,2008,2021 számait és a 2020 évfolyam 6-12 számait.Ha tud valaki ségíteni ,előre is megköszönöm. A hozzászólás módosítva: Jan 15, 2024
Keresem a RT 1984/2 számát , 1983/9 számát , 1989/12 számát nem cd-n nem pdf-ben hanem eredeti folyóirat formájában !
Cserébe van egy csomó folyóirat felesleges évfolyam ha valakit érdekel
Küldjél egy e-mail címet privát üzenetben és küldöm.
Sziasztok! Keresem a Rádiótehnika évkönyv 2020 - 2021-es kiadásait.
Sziasztok!
Kellene egy link ha tudtok ahonnan az alábbi számokat le tudnám tölteni! Ezekről lenne szó: Idézet: „"A Rádiótechnika 2000 évi számaiban (2, 3, amit a netről tudok) jelent meg Pálinkás Tibor Professzionális lézeres adatátvitel cikkei. Ebben találsz kapcsolást, hogy lehet lézerpointert amplitúdó-modulálni."” Köszönöm A hozzászólás módosítva: Jan 5, 2024
Ez az új címlap elég szegényes.
Kedvcsinálónak semmi szöveg a tartalomról, csak egy kép egy készülékről nagy kijelzővel, az is kikapcsolva, hogy még rejtélyesebb legyen. Ne áruljunk már el semmi részletet a kedves leendő vásárlónak, hogy miről is van szó. Hmm, pofás kis készülék, mi lehet ez? - Ok, az SDR feliratból sejtem, ha rákeresek a neten megtudom. Ezt megépíthetem ha megveszem az újságot? - Ja nem, de megvehetem a készüléket például az Aliexpressen. Akkor tulajdonképpen mi is van az újságban, ha már egyetlen megépíthető dolog sincs benne, ami megérdemelné, hogy a címlapra kerülhessen? (Mellesleg ez egy duplaszám)
Azért néha jó, ha nem kell polcra mászni, meg pendrájvon/felhőben túrkálni.
Igazándiból apámnak mindig is járt, amikor nem járt, akkor félretették neki a neki a boltban, ez Gyula bácsinak van, senki ne vigye el.
De én is megvettem amióta külön élünk(, már aki egyáltalán ). Azóta a duplikátumokat elajándékoztam itt a fórumtársaknak, igyekezem olyanokat választani, akinek van hívójele és nem csak a fűtőértékét méltányolja. Még én is írtam bele cikkeket, azokból vettem is magamnak "tisztelet példányt eltevésre". Az is duplikátum már azóta. Folyórat mostanság ilyen , évkönyvet még adtak ki (egyet, azt sem lehetett megvenni), hát ez van. Fejlődni kell a korral, tanuljunk a dinoszaúruszoktól: - Dugjunk. ![]() - Pendrájvot hoztál?
Üdv!
Elsősorban, szeretném a RT. újság 2021-es évfolyamáért folyamodni segítő Fórumtárshoz. Másodsorban az RT újság és évkönyvek kapcsán. Valamikor, heves fiatal koromban egyszer feladtam egyszerre annyi levelet a szerkesztőségbe, ahány szerző fel volt tüntetve, nekik címezve. Akkorra teljesen teli lett a hócipőm az ..bán úr cikkeivel, aminek a megfejtésében mindig szerepelt, hogy 1 mm-es fúróval fúrjuk ki és és a fény felé tartva a nyákot, nézzük meg nincs-e zárlat, szakadás. Valamint a cikk végén, hol lehet megrendelni, megrendelését tömören vázolja... Azokért a támogatott cikkeiért nehezteltem, aminek amikor a leközölt - nyilván pénzt kapott érte - ott volt, hol lehet a szoftvert és a kellékeket megvásárolni. Ez az érdekes, Vásárló által szponzorált hirdetéssel tettünk egy lépést afffelé, hogy a 70-es évektől 2005-ig az összes bekötött újság, évkönyv után nem fizettem tovább elő. Na igen, volt válasz is, B..ei ős főszerkesztő (megszólításnak politikai íze lenne) megírta, örüljünk, hogy valaki cikkeket ír és egyáltalán. Akkor jó. Amiként a juhász nagyot ütött a szamár fejére, az egyik évkönyvből azt a kb. 20 oldalt, ahol egyszer, később a "nagyérdemű" adta elő a mindennapi betevőre valót, szépen kivágtam. Aztán, ha hozzájutottam később valamilyen formában évkönyv, újság, láttam az egyenletes süllyedését a számomra belterjesnek látott működést. Valóban, a régiek fényévekkel voltak jobbak, de ez már elmúlt.
Köszönöm.
Megjött és probléma nélkül le is töltöttem. Még egyszer nagyon köszönöm. |
Bejelentkezés
Hirdetés |








). Azóta a duplikátumokat elajándékoztam itt a fórumtársaknak, igyekezem olyanokat választani, akinek van hívójele és nem csak a fűtőértékét méltányolja.
