Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
A test felé tartó lehet 1 k-s is akár, annak csak annyi a dolga, hogy lezárja a tranzisztort, ha a zár kimenete esetleg OC-s. 1 k-ig biztosan ki tud nyitni a tranzisztor, ha kb. 12 V érkezik.
Működik vele, egy 548-at tettem be, csak annyi hogy az ellenálláson lehet, hogy majd változtatni kell mert attól is beindul, ha hozzáérek kézzel
![]() Itt a végleges rajz, meg beszámoztam az IC-t is.
Egyszem NPN tranzisztor C-E lábai a gomb helyére, bázisára pedig 10 k föld felé, 10 k sorosan az impulzusra.
Összeraktam. Működik ezekkel az értékekkel igen kellemesre sikeredett. 5W szofitát tettem rá terhelésnek, IRF630 volt itthon bordán
60 mp az időzítő, majd a halványuló az 4 mp teljes fényerő + 1-2mp elhalványulás. Így próbaasztalon tetszik Nyugalmi áramfelvétel: 7-8mA csak sima 555-öm volt.Nos a trigger láb testre húzásával indítok kontaktussal a rajzon is és a próbapanelen is. A kocsiban viszont impulzusom van (12V kb. 500ms) . Mi lenne jó oda erre a célra? Relé? bipolár?
Bétafüggő, persze. Én bepróbálgattam valamit egy adott tranzisztorhoz (meg nem mondom a típusát.. A fiókból az első combosabb), és ez lett jó.
Hello! Tőlem lehet bármi, én csak az igényeket öntöttem áramkörbe. Az viszont elég érdekes, hogy tranyónál bázisáram igény is van, a kollektoráram függvényében és azt meddig szolgáltatja egy 47uF?..
Proli, és ha bipolár tranzisztor lenne? Az rögtön megfogja a bázisfeszültséget az EB dióda szintjére, így azonnal halványulni kezd, ahogy megszűnik a + táp, és a H11 paramétere egyben kisütőellenállás is a kondihoz. Nekem is így van a sajátomban kitalálva, 47 µF és az EB átmenet egy kb. 5 másodperces időt ad.
Itthon most csak IRF530 van kéznél hirtelen, azzal is mennie kéne, de mondom "az ajtónyitás reset-elés egyidőben majd tovább világítás" volt a nagy dilemma, és így viszont teljesen logikus. Azért zongoráztam végig a működési elvét, mert szeretek tisztában lenni a folyamattal, hogy később kedvem szerint bele tudjak nyúlni akár. Sokat segítettél
![]() Ha most este találok hozzá dolgokat akkor esetleg összedobom. zenerből is csak 5,1-esem van..
Hello! Ez. Persze ez az "elhalványulósdi" nem túl korrekt áramkör, mert egy Fet elég "sarkosan kapcsol ki". Amíg a kondi feszültsége el nem éri a Fet zárási pontját, ég az izzó és az egy "holtidő", majd ez alatt hirtelen csökken le. Csakhogy a lezárási pont feszültsége függ a terhelés nagyságától és a Fet típusától is. Ha túl magasra választjuk a zéner feszültségét a küszöbfeszültségtől, akkor a holtidő hosszabbodik meg. Ha alacsonyra, esetleg nem nyit ki a Fet teljes fényerőnél. Szóval működni fog ez, csak a dolgok nem függetlenek egymástól. De próbáld ki, megfelelő-e így. CMOS 555-öt érdemes alkalmazni, mivel ez álladóan feszültség alatt lesz. Nem minegy a fogyasztása.
Tehát a rem kontaktus indítja az 555 trigger bemenetét ami egy diódán és egy ellenálláson át a mosfet gate-jére adja a feszültséget. Az ott lévő zener ezt megfogja 5,6V-on és az időzítő lejárta után ha a 100µF-os kondi elkezd kisülni halványul a lámpa. DE ha az ajtókontaktus nyit akkor azzal a mozdulattal reset-eli az 555-öt és egyben biztosítja a BC557-nek a bázisáramot amely ugyancsak feszültséget juttat a mosfetre. Becsukódnak az ajtók megszűnik a bázisáram, elkezd kisülni a kondi halványul a lámpa.
Körülbelül ez a folyamat?
Akkor szedd külön a halványítást, az legyen mindig az izzón. Az időzítéseket meg kapcsolhatod külön-külön.
Oda első körben erdgab kapcsolását néztem ki: Bővebben: Link
Ja és még az utastérben lévő kézi lámpa-kapcsolót is a halványító elé kéne kötni hogy annak lekapcsolása után is halványodjon. Van itt egy másik megoldás is Bővebben: Link csak ott az nem tetszik hogy az időzítés minden egyes ajtó nyitásnál megtörténik. pedig nekem csak a centrál nyitásakor van rá szükségem egyébként meg 3-4 mp után való halványulás lenne a kívánatos. A hozzászólás módosítva: Szept 20, 2015
A rajz oké, mi a kérdés? 555-ös időzítő, vagy az elhalványuló része nem tiszta még? Szokott olyan is lenni, hogy amíg beülsz és becsuksz, világít a lámpa, aztán slusszkulcs elfordítására azonnal halványul, ez praktikus dolog még, én majd olyat fogok csinálni. Az 555-ös IC-t monostabil kapcsolásban kell használnod, ahhoz sok-sok rajzot találsz képlettel együtt (Például). A trigger lábbal indítasz, egy impulzussal test felé. A kimenet ekkor magas szintre vált, a beállított ideig. A reset láb testre húzásával pedig megszakad az időzítés. Mivel neked mindezeknek pont a fordítottja kell (a reset kivételével), a triggert mindenképp invertálni kell tranzisztorral vagy inverterrel, a lámpa felé meghajtáshoz pedig szükség lenne a használni kívánt kapcsolásra.
Üdvözlet!
Szükségem van egy időzítős utastérvilágításra. Bizonyára több autóban is van már, de én E46 BMW-ben láttam most ezt. Folyamat: Nyitom centrállal az autót > időzítő rákapcsolja a feszültséget a belsőtér világításra - ami ráadásul elhalványuló - (továbbiakban röviden: lámpa) úgy is marad 1 percig HA nem nyitunk ajtót, amennyiben ajtót nyitunk azzal a mozdulattal deaktiváljuk az időzítőt és innentől már a hagyományos módon ajtókontaktusról kapja a testet a lámpa. Becsukjuk az ajtókat ezzel elvesszük a testet a lámpáról ami rövidesen ki is alszik. Ha megint ajtót nyitunk újra kap testet a lámpa újra világít és így tovább.. Időzítő kizárólag centrál nyitásra indul el és ad testet a lámpának. Mindenképpen a legegyszerűbb megoldással szeretném megoldani semmi külön érzékelő, kapcsoló, kontaktus nélkül. Kizárólag a kocsi jelenlegi kontaktusaival a minél kisebb hibalehetőség érdekében.
Sziasztok!
Nekem valami Ilyesmire lenne szükségem, csak a riasztó (F és G pont) helyett univerzális központi vezérlő nyitó és záró szálára szeretném kötni. Lenne rá megoldás? Köszönöm!
Ki is próbáltam, tökéletes!
Nem villognak és halványan se világítanak kikapcsolás után a ledek, nem számít melyik ajtót nyitom és 3 másodperctől felfelé lehet állítani a késleltetést. Egy szálat kellett behúzni a lámpákhoz az ajtóktól jövő helyett, csak ennyi macera volt vele...
31 és 29
![]() De nincs baj a kapcsolóval, és az az érdekes hogy mindkét kocsinál ugyanúgy viselkedik minden azonos ajtónál. Ma szereztem egy komolyabb, mint ez a két vezetékes összekötős. A hozzászólás módosítva: Júl 30, 2015
Még egy ötlet: nem lehet, hogy az ajtókapcsolók kontaktja már nem 100%-os és nem kapcsolnak egyből? Milyen idős az autó?
Ezekre az anomáliákra ki kéne találni valami kis műkapcsolást. A gond vélhetően az, hogy túl nagy áram szivárog el az izzót kapcsoló eszközön. Próbaképpen, valami apró relét tennék az izzó elé (2 A-esnél nagyobb talán nem kell), amit az eredeti kapcsolt szálról hajtanék meg, így lenne az izzóval sorosan egy olyan dolog, ami zárt állapotban biztosan 0 Ohm körül van, nyitva pedig garantáltan nem szivárog, és az elektronika talán így már rendesen működhet. A relé tekercslábai közé mindenképpen kell egy dióda záróirányban és esetleg még egy pártíz nanós kondi, és elképzelhető, hogy kelleni fog egy kisebb értékű (n * 10-100 ohm) ellenállás, ha nem akar elengedni, vagy panaszkodik rá a fedélzeti.
Sziasztok!
Van egy ilyen késleltetőm, sajnos megépíteni nem tudom: http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=853242 De ezzel az a baj hogy mindegyik ajtó nyitására más ideig késleltet. Egyik ajtónál már a riasztó is bekapcsol mert beélesedik mire lekapcsolná a lámpát . Illetve próbáltam ledes világítással is, de ott kikapcsolás után is halványan világítanak a ledek. Valahogy ki lehetne küszöbölni ezeket a problémákat. Vagy tudtok ajánlani olyan kész késleltetőt ami 3 másodperc után lekapcsolja a lámpákat? Üdv!
Nekem így működött, amit belinkeltem aszerint, Neked is mennie kell.
Rendben, köszi, hétfőn kicserélem. Eddig 3 fajta lábkiosztást találtam, remélem jó lesz
Szerintem a BC 212 halott, azért nem megyen. cseréld ki és ÍGY kösd be.
Mennie kell.
A trimmer megy fel 200k-ig? Annak 22k-nak kellene lennie eredetileg, vagy beteszel egy 15k-s ellenállatot a trimmer meg az ellenállat helyett, bőven elég. A bázis és a kollektor kapcsolatot ha megszakítod még szép, hogy kialszik azonnal.
Mérj egyet a K pontom, meg a T1 bázisán is, hogy milyen értékek vannak közben. A tranyók jók? Nézd meg és folytatjuk.
Szia!
Annyi a különbség a linkelt kapcsolásban, hogy 8 wattos izzó van gyárilag az autóban. 3-4 mp alatt halványodik el az izzó. Ha megszakítom az bázis és a kollektor közötti kapcsolatot, elalszik az izzó azonnal. Olyan, mintha "nem tudna eléggé" feltölteni a kondit. A trimmert akárhogy tekerem, nincs változás... Az ellenállás értékek stimmelnek. Multiméterrel mérve szépen megy fel az ellenállása 200k ohm-ig.
Szia!
Valami csak nem jó, tehettél volna fel rajzot az általad megépített kapcsolásról, hogy tudjunk segíteni. Ezért felesleges volt írni egy hsz-t, hogy veszel gyárit mert nem sikerült az után építés.
Sziasztok!
Megépítettem ezt a kapcsolást, lámpa nem aludt el. Kicseréltem a kondit, így sem lett jó. Továbbolvasva átvariáltam a kapcsolást, így sem aludt el. Feladom, veszek gyári PIC-es kioltót. Üdv.: shark
A 2V-ot lehúzni karcsú volna 1-2dióda, meg nem is akarok kókányolni. Veszek bele IC-t, csak kipróbáltam ezt, hátha.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |




Nyugalmi áramfelvétel: 7-8mA csak sima 555-öm volt.




Mennie kell. 