Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Érdekességek
A villanymozdonyokról ne is beszéljünk, ha valami, az környezetbarát.
Létezett (illetve létezik is, csak pl svájcban) a közút és a vasút ötvözete: ezek voltak a RoLA vonatok (a német Rollende Landstrasse (gördülő országút) rövidítése). Ez úgy nézett ki, hogy az egész kamiont vontatóstul, pótkocsistul felrakták egy vonatra, átvitték egy országon, közben a kamionok sofőrjei aludhattak egy a mozdony után kapcsolt hálókocsiban. Így nem terhelték a közutat, mégis megmaradt a közút előnye, hogy közvetlen "háztól-házig" viszi a terméket, méghozzá gyorsan. Valamiért ez a dolog nálunk kihalt, pedig lenne értelme. Autókkal is elképzelhető lenne, sőt azt hiszem ilyesmi is volt, hogy a személykocsik után kapcsoltak pár autószállító kocsit, amire fel lehetett állni az autóval, majd a célállomáson le. Ezt én magyarországon a balatoni forgalomnál tudnám elképzelni...
A szállítható kamionok számát a legrövidebb állomás határozza meg. Erősen kérdéses, hogy ha a kitérőre állított szerelvényen mondjuk 10-12 kamion fér el, mert a hosszabb szerelvény kilógna, akkor a mozdony óránkénti 2-4000 literes fogyasztása gazdaságosabb az összes kamion fogyasztásánál vagy nem.
Azért ha már számolgatunk 10-12 kaminon hossza mindössze 200-240 m, ami majdnem vicc a vasuton. Szoval ennek a duplája, triplája is elférne. Tömeg is rendben volna ~1200t.
A baj sokkal inkább a felelöség vállalással van - ebbe halt bele mifelénk is a RoLa. Az akkori viszonyok között tul drága volt a biztositás, amire persze akkor jöttek rá amikor Ausztriában (2002, 6 halott, 15 sebesült, 21 kamion) összehoztak egy végzetes balhét és kiderült, hogy a biztositok nem igen akartak/tudtak fizetni. Ezt csak extra biztositással lehetett volna fedezni, amit a rongyos balkáni/török kamionosok nem tudtak fizetni. A másik fö ok volt az elképesztö baromság a gyárto ( meg az engedélyezök) részéröl. Azokon a mini Rola kocsikon a kapcsolok igen közel voltak egymáshoz, igy a szabványos fékvezeték ( gumicsö) tul hosszu volt, és leért a sinfejhez. A Rola kocsik mindössze kb 300 mm-s kerekeken futnak a normális teherkocsik 900-1200 mm-s kerekeihez képest azaz sokkal alacsonyabbak. Hogy ne akadjon bele az aljzatba a slag(váltok/utátjárok), jött a szabály a gumicsö közepét egy darab drottal fel kellett kötni a kapcsoloszerkezetre. Mindenki tudta, hogy azt aligha lehet betartani egy vonaton ami fél Europát átszeli igy csak az idö kérdése volt mikor szakad le és jön a balhé. Be is következett 2010-ben, hajnali 3 orakor a osztrák Alpokban, a vonat majdnem egy falut temetett be. Ez lett a távolsági RoLa vége, azota csak a hegyi szakaszokon használják az alagutakon át.
Azt a fogyasztást nem kéne osztani 10-zel? Mert azért egy teljes tanknyi gázolajat nem eszik meg egy óra alatt egy mozdony..
A robbanomotorok hatásfokával nem igen van baj, és látszik rajtuk >100 éves fejlesztés.
Összegezve (az emlitett tanulmány szerint) az energiaértékesitésük, jobb mint a villanyautoké. Ezen ugyanugy nem igen lehet már tul sokat fejleszteni, akárcsak az akkuk teljesitményén. A zöldeket meg amugy sem a hatásfok érdekli, hanem a szenny, amit okoznak. Az meg a kocsik/emberek mennyiségéböl keletkezik. Az emberiség joval koszosabb levegöt is már vigan tulélt ( ipari forradalom ~1780-1930-ig, londoni köd stb, igaz, hogy akkor csak a mai számok a tizedéröl volt szo). A baj az, hogy erröl nyiltan senki nem mer beszélni ( eddig Kina volt az egyetlen ország, ahol megprobálták korlátozni a növekedést). Idézet: „.energiaértékesitésük, jobb mint a villanyautoké.” Ezt megmagyaráznád? Én még úgy tudom, hogy a belső égésű motorok 50% alatt, a villanymotorok pedig 80% feletti hatásfokkal dolgoznak. A villanymotorok hőterhelése és környezetszennyezése említésre sem méltó a belsőégésű motorokhoz képest. Ráadásul villamos energia megújuló forrásból is előállítható, ami a környezetre mind szennyezés, mind hőterhelés terén csupán töredéke az üzemanyag előállításakor keletkezőnek. Ebből én az elektromos autók, kontra belső égésűek között akkora különbséget vélek látni az elektromosok javára, ami szerintem bőven semlegesíti az elektromosok negatívumait.
Ez igy igaz, azonban az energia nem a villanyban van, hanem a vizben, szénben, uránban, stb. illetve a köolajban. Ha innen számitod - márpedig innen kell, akkor már más számok jönnek ki. (~32, ill ~36%).
Igazad van.
Autóknál figyelembe kellene azt is venni, hogy az akkukat hogyan és miből is állítják elő őket. Ritkaföldfémek? Milyen anyagokat használnak felület/kapacitás növelésére? Ezekről sajnos nagyon keveseknek van pontos képe és kb ugyanolyan kevesen is számolják bele a környezet terhelésbe. És ez csak az előállítási oldal volt. Mi lesz, ha tönkremegy az akku? Vagy még tök jó, de van egy jobb/újabb generáció. Ezt mind figyelembe kell venni és így már nem is olyan jó az elektromos autó. Kb a helyi környezetszennyezést áthelyezik vidékre az erőműbe, ahol szintén szenet,olajat égetnek el. Vagy a nagy ellenség az URÁN dolgozik. A hozzászólás módosítva: Okt 18, 2017
Nekünk megmondta az elado, mikor kérdeztem, hogy mi lesz majd, ha tönkre megy az akku? A válasz frappáns volt: Keressük fel az autobontot, biztos némi apropénzért otthagyhatjuk az autot!! ( azaz még azért is mi fogunk fizetni!)
Reméljük, hogy 6 évet kibir, addigra talán részben amortizálodik. Uj akku akkor majd biztosan többe kerülne, mint az auto értéke. (ha lesz egyáltalán olyan ami passzol a kocsiba). Erröl sem igen hallani. Ez az e-auto másik nagy baja, hogy az akku méregdrága kocsi értékéhez viszonyitva. Pláne ilyen kis kocsiban az akku talán az uj érték fele is lehet és az nem amortizálodik, azaz 6 év mulva is annyiba fog kerülni mint ma ( lehet, hogy egy kicsit feltuningolva, de kizárt, hogy olcsobban, lásd a laptopok akkuit).
Idézet: Én másképp is feltennék egy kérdést. Ha nem léteznének repülőgépek, akkor is elfogyasztana ennyi kerozint? Butának tűnik a kérdés, pedig innen fúj a szél. Mesterségesen a technológia segítségével hoznak létre tömegigényeket, szennyezik a környezetet, majd ránk éneklik kis felhasználókra, hogy miért vesszük igénybe. Persze, hogy sok szemszögből lehet ezt nézni és akár sarkítani is, hogy akkor miért nem maradtunk a lónál? De a lényeg. Néha nem árt megállni és elgondolkodni, hogy jó-e az nekünk, amit helyettünk, de nekünk főznek? Mert lehet, hogy megfekszi a gyomrunkat. Én a magam részéről nem vagyok irigy azokra, akiknek összejön így vagy úgy egy-egy drágább jármű. Hiszen az irigyek is azért irigykednek, mert nekik nincs. Én nem vágyom ilyen autóra, hacsak nem egy saját építésűre. De ahhoz előbb nyernem kell a lottón. Van 3 szabadalmam, ami jól jönne hozzá, de persze ehhez sem kaptam meg a lehetőséget az élettől, úgyhogy marad a kétkezi munka, meg a globális diesel. „Csak óvatosan bántsuk a repülőket: Pl. egy új A350-900 repülőgép átlagosan 2,9 liter kerozint fogyaszt egy utasra és 100 megtett kilométerre vetítve.”
Úgy érted hogy amikor ködös utalásokban össze-vissza cserélgetted az energia és teljesítmény mértékegységét, és senki sem értette hogy egyáltalán miről is írsz, akkor megpróbáltunk rávenni hogy próbálj meg helyes számokkal, helyes mértékegységekkel és teljes, helyesen írt magyar mondatokban fogalmazni?
ugy értem hogy hozzád hasonlo analfabétakkal nem lehet még vitatkozni sem. Megint csak azért jelentkeztél, hogy kötekedj. Ilyen emberekre aligha van szükség egy forumon
Na most már aztán elég legyen a kakaskodásból!
![]()
OK, más számok, de azért oda lehetne írni eléjük azt is hogy melyik mennyiségre vonatkoznak!
A kommunikáció logikája szerint az lenne várható, hogy az összehasonlíthatóság kedvéért te is hatásfokokról írtál, és abban a sorrendben ahogy sonajkniz. Ebben az esetben azonban nem támasztja alá hogy a belső égésű motor hatásfoka nagyobb. Az általad írtak értelmezése időnként Sherlock Holms képességeit is meghaladja. (A le nem írt, vagy hibásan írt információk miatt.) Mennyiség megnevezése, mérőszám, mértékegység egyaránt fontos. Ahogy alany, állítmány, tárgy, helyesírás is.
Valószínű hogy összevetítve károsabb az akkumulátor gyártás mint az elégett üzemanyag.
Legalábbis amíg 10 év körülire gyártanak egy akkut. Újrahasznosítani meg egy li-ion vagy li-pol nem igazán fognak. Mert rengeteg pénzbe kerülne, és még több környezetszennyezésbe. Edison féle vas-nikkel akkukból még ma is vannak működőképesek darabok egyes fórumok szerint. De csak bírjon ki 50 évet....már előrébb lennénk. Egy szó mint száz. Akkor terveznének csak valóban környezettudatos járműveket, ha már a szmog miatt a hang sem terjedne. Sajnos ez van, és kész. Idézet: Nem kell ehhez akkumulátor. A lakóházak tüzelés füstje miatt helyenként nem látni egyes utcaszakaszokon mifelénk. „a szmog miatt a hang sem terjedne.”
Pláne, hogy az "gadfly", tehát még rosszul is írtad
![]()
És még rosszul is írta! - jegyezte meg szemfülesen válaszában gyakorlatilag ugyanazt amit épp írtak.
Write only mode...
Ha az állam adna több pénzt kazán csere programokra, akkor kilehetne a régieket cserélni faelgázosító kazánokra. Ott szinte mondhatni nincs füst ami kijön a kéményből.
Puffer tartállyal megoldva még lejjebb lehetne vinni a kibocsátást. Kevesebb fát kellene kivágni így nem csak mi, de a környezetünk is jobban járna. Egymillió háztartásnak a kazán csere puffer nélkül 100km!! autópályába kerülne. A hozzászólás módosítva: Okt 19, 2017
Nem is annyira a fa füstöl, hanem műanyag, autógumi, hasonló füstbombák. Autógumielgázosító meg nincsen.
![]()
Viszont létezik olyan technológia, amivel az autógumit olajszerű anyaggá lehet alakítani és így már kazánban elégethető lenne.
Ehhez képest viszont az Otthon melege programban a konvektorokat támogatottan le lehet cserélni, na mire? Még véletlenül sem hatékony és kényelmes gőzkondenzációs kazánra, hanem - konvektorra.
Igen, csak sajnos ahhoz meg áram kell gondolom elég sok. Így az áramhoz meg szenet égetünk, hogy aztán a gumiból létrejövő olajat égethessük el
![]()
Ami direkt megnéztem ugyanolyan hatásfokú mint a régi, ami már kb 15 éve kapható, és még forgalmazzák jó borsos áron.
Ahogy én néztem annyival jobb az új gázkonvektor hogy digitális programozható termosztátja van. Ha mondjuk 4 re ér valaki haza, akkor elég ha csak 3 tól kezd el fűteni neki jobban.
Túl azon, hogy ez mennyire jó vagy nem, elképzelhető olyan helyzet, amikor nem is lehet a konvektort kazánra cserélni. Pl. elég sok olyan társasház van, ahol nem építettek ki központi fűtést, vagyis mindenki egyedileg fűt. Ilyen helyen hogyan cserélik le másra? Persze úgy megoldható, ha az egész házban mindenki átáll központira, és lesz egyetlen közös kazán, de ha a ház lakói közül nem mindenki akarja, hogyan kényszerítik rá, hogy kifizesse a teljes központi fűtés kialakításának ráeső költségét??? Ott nem csak egyszerűen a konvektort kell kazánra cserélni, hanem ki kell építeni a csöveket, radiátorokat, kéményt (mert valószínűleg a pincébe kerülne a kazán, már ha van pince... és építéskor nem gondoltak arra, hogy kémény is kellene). Ha van közös helyiség, ahová a kazánt tennék, azt nagy eséllyel már használja valaki, vagy többen is a lakók közül. Veszekedésre ad okot, hogy miért éppen az egyiküktől veszik el a korábban használt területet...
De, mint mindent, ezt is kétféle szemmel lehet nézni: A pohár félig teli vagy félig üres...
Egyedi fűtésű (konvektoros) társasházakban is van kémény. Igaz, ez az a sokat bírált gyűjtőkémény, ebbe csatlakozik az átfolyós rendszerű gáz bojler. (ezeket kell(ett) mostanában felújítani, béleltetni)
Ha a gáz vízmelegítő helyére kombikazánt szereltetsz, a lakásban lehet cirkulációs fűtést szerelni, nem kell feltétlen házközponti fűtést készíteni. Ez drágább is, bonyolultabb is mint az egyedi cirkófűtés, szervezésileg biztosan. A hozzászólás módosítva: Okt 20, 2017
Arról nem beszélve, hogy míg a havonta jelentkező mondjuk 8-12000Ft-os fűtésköltséget a családok azért hellyel közzel ki tudják gazdálkodni, addig egy egymilliós vagy még nagyobb beruházást már nem. Plusz mikorra térülne az meg nekik? Mire megtérül, addigra nagy eséllyel már az sem lesz jó, és kezdhetik újból a beruházást valami másra. Addig meg marad a konvektor, egészen addig amíg csak használni lehet, vagy használni engedik.
Láttam is a közelemben régebben egy jó példát, a csávó kidobálta a lakásból a konvektorokat, ki lett építve a cirkós fűtés, hogy majd úgy jóval kevesebb lesz a fűtési költség. Aztán kb. ugyanannyi maradt (minimálisan csökkent), csak kidobott egy csomó pénzt az ablakon.
Valóban, elképzelhető hogy valakik nem akarnak korszerűsíteni. OK, senki nem is akarja őket erre kötelezni. A kérdés sohasem szólt erről. De miért kell hátrányosan megkülönböztetni azokat akik gazdaságos fűtést szeretnének, és minden adott lenne hozzá, de erre nem adnak támogatást, csak a korszerűtlenre.
A pohár csordultig tele van. Nem amiatt hogy nem a megfelelő dolgot támogatják, hanem amiatt hogy ezermilliárdokat húznak ki a zsebünkből, és olyan dolgokra költik, amiből minimális a hasznunk, és ebbe semmi beleszólásunk nem lehet. |
Bejelentkezés
Hirdetés |