Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
Egyszerűbb volt így, mint csak a keféket, amiket főleg nem találtam a szabályzóhoz.
Úton van a gyári 14C4 Bosch szabályzó, remélem ezzel meggyógyul. Ami inkább érdekes, hogy fordulatszám emeléssel sem változik jelentősen a töltés.
Nem kötéshiba okozta. Ennyit adott az új szabályzó. A következővel nem volt gond.
Kocka ladáknál gyakori jelenség volt ez, mert megsétáltatták a fesz.szab. 15-ös pontjára menő vezetéket sok kötésponton. Hiába adott ki magából a generátor 14V-ot, mire visszakerült a feszültség a 15-ös pontra, már elkopott belőle pár volt
Ezt a szabályzó úgy érzékelte, hogy neki emelni kell még, így lett a vége 17V.
Még mikor sűrűbben közlekedtek Ladák az utakon, jött egy munkatársam. Kimúlt a töltésszabályzó, vettek egy újat. Azóta kiforralja a vizet. 17 V.
![]() Pedig ugyanolyan volt, mint az eredeti. Szép piros.
Én visszatenném próbaképpen az eredeti régit. Ha azzal jobb értékeket produkál, akkor egyértelműen a szabályozó okozza az eltérést.
Nekem anno Ladán volt hasonló, az olcsó szabályozókkal mindig nagyon visszaesett melegen a töltőfeszültség. Aztán meguntam és vettem bele egy jobb minőségű Mobiletron egységet. Azzal gyönyörűen tartotta.
Tényleg nem láttam még ilyent. Biztos túl régi vagyok hozzá. Pedig rajta van a monogramom.
Például a csatolt képen látható is ilyen
Lehet, hogy igazad van, bár én még nem találkoztam olyannal, amiben ne lehetett volna kefét cserélni.
Lehet azért mert a bronzkefékkel együtt van, azok külön nem cserélhetőek.
Egyáltalán mi indokolta, hogy kicseréld a töltésszabályozót? Az vagy elromlik, vagy nem. Általában az autóval együtt megy a bontóba.
Töltés gyengélkedésSziasztok!Generátorban csapágyak lettek cserélve, ha már ott jártam, akkor kapott új feszültségszabályozót is. Régi Bosch 14V4C volt, az új Hella 14.1V. Ez már önmagában lehet egy kis probléma, feltételezve, hogy a 14V4C az 14,4V akar lenni. Hidegen 14V a töltés akkumulátoron mérve, 60-70 km megtétele után, tehát rendesen bemelegedve ~13,6, fogyasztókat rákapcsolva (tompított, ködlámpák, ablakfűtés stb) 13-13,1 alapjáraton. Hol keressem a hibát? 14V4C az 14,4V? Van Hellából 14,5V-os kompatibilis szabályzó, belerakhatom? Boschból új nem kapható, régi, de nem használt gyári az 4x annyiba kerül, ami nem lenne gond, ha biztos az a baj. Tespontokat átnéztem, megtisztítottam, generátoron szintén tiszta minden.
Örülök, hogy jó lett, remélem egy daragib most kitart.
Sziasztok!
Szeretnék megköszönni minden tanácsot, az autó járt szerelőnél (01.16), ahol a negatív akksi saru cseréjét és forrasztásos rögzítését (is) követően a töltés tökéletes. Azóta még véltetlenül sem megy 14V alá, de közelébe se, kb. 14.5-re beállt. Használatban ez 957 km-t jelent. Igaz a szaki mondta, hogy nekik ezt követően is előjött a hiba és cseréljem ki a generátort, de tesztelni akartam a kábel javítás eredményét, így nem cseréltem ki. Szerintem addig nem is fogom, amíg újra fel nem bukkan a hiba. Szóval köszi mindenkinek! G.
BÚÉK!
Jó meló, ilyenkor jó hosszan rohadnak a sodrat elemi szálai, nem egyszerű forrasztani, előtte megtisztítani... Vágni sem igazán lehet belőle, mert annyi tartalék általában nincs rajta. Ha kábel csere, az meg húzós. De legyen rendbe rakva, fontos.
Feltehetően átmeneti ellenállásról beszélt..
Sziasztok!
Boldog Új Évet! Elvittem ma a szakihoz az autót és arra jutott, hogy meg kell szüntetni ezeket a kábel ellenállásokat (bocs, nem tudom milyen szakszót használt). A lényeg, hogy a sarukat kell forrasztással javítani. Jövő hét csütörtökön megcsinálja. Remélem onnantól jó lesz a rendszer. Köszönöm mindenkinek az eddigi segítséget / tanácsot. Ha megvan a javítás és teszteltem is, akkor jelentkezni fogok az eredménnyel. G.
Egyről beszélünk, én is ezt mondtam, és hogy a gyári állapotra törekedjen, ne a generátoházra kösse át a testet.
Sokszor viszik gyárilag is az akku negatívról a testkábelt a kasznira és a motorra is. Semmi gond nincs belőle, csillagpont.
Idézet: „Nem hiszem, hogy látva jobban tudnánk, hogyan melegedett” A préselt ólom akkusaru elég rossz hírnévre tett szert az idősebb autók körében.
Ha van mód rá keríts egy tényleg jó bikakábelt,és azzal csinálj negativot a kocsin.Az akkusarun mérj töltést bikával és utána nélküle ez majd megmutatja ha rossz a kábeled.
Szia!
Idézet: Talán nem is a kábel hanem inkább a kábel vége ott ahol melegszik (a saruban) ott van az átmeneti ellenállás hiba. Amikor ráindítasz, az önindító akkora áramokat vesz fel, hogy kimelegíti a kötéspontot miközben az oxidálódik. Vágd le azt a negatív akkusarut és csinálj fémtiszta kötést egy új saruval és így teszteld majd a töltésedet. „az akkumulátor negatív saruja meleg volt. Nekem ez kábel hibára utal.”
Már többször írtuk neki, de sajnos nem különösebben érdekli. Megoldást is írtam, nem próbálta. Szerintem el kell engedni ezt a dolgot.
Nem valószínű, hogy a generátor rossz, mert valahol azt írta a generátoron 14.4V-ot az akkun meg 12V-ot mért. Inkább valamilyen test hiba.
Igen, erről volt már szó
![]() Talán értette, hogyan -de hogy te is elmondtad a sajat szavaiddal, így lehet, hogy találat is lesz. Ui:plane, hogy a vadiúj akkumulatort kar lenne egy sima érintkezési hibaval agyonverni (de még mindig javaslom egyben a másik generátor beszerelését is. Ha már kéznél van) A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2025
Amikor nem jó a töltésed mérd meg az akku negatív és a generátor ház között a feszültséget, amennyiben ott nem nullát mutat, akkor a testkábelok körül van a hiba. Lehet több kábel is, akku-kaszni, kaszni és motor között. Ezt ismételd meg a motor és kaszni között, a motor és generátor között is. Amelyiknél fezsültséget mutat ott lesz a hiba. Vedd le őket és nézd meg milyen a felületük, ha égett vagy koszos csiszold le.
De e pillanatban jutott eszembe: nekem is (ford tranziton) es a húgomnak is (daewoo kaloson) volt idegesítően vissza-visszatérő elektromos hiba. A generátor mindkettőnél külön kábellel testelődik, -és az el volt vásva...
A testvérem ég elő is adta, hogy Virág úr hogyan kígyózott fel vigyorogva az autó alól, kijelentvén: testkábel A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2025
Igen, a "test" van letestelve, és mivel egy csomó dolog (motor, valtó, stb) gumibakokon van, ezért kell mindent a kasznihoz testelni. (Vagy egymáshoz, és végül a kasztnihoz)
Ezert nem lenne szerencsés, ha az akku negatívját egyenest a generátorhoz testelné, hiszen onnantól minden "test" külön életet élne. Sőt, tömítesek is vannak, ezért (is) van összekötő testelő kábeldarab fődarabok közt is. Meg az előzők miatt. Érdemes a gyari állapotra visszaalakítani, ha mar némi oxidáció, fellazulás, vezezékrojtozódás közbelépett. Idézet: „nem rémlik, hogy láttunk volna képet arról a melegedő negatív akkusaruról,” Nem hiszem, hogy látva jobban tudnánk, hogyan melegedett A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2025
A test megy a kasznira és a motorra is, hiszen a motor gumibakokon "áll" és nem lenne jó valami olyan elemen keresztül testelni, ami nem erre való...láttam már kuplungbovdent beégni. Hiszen a 2 legnagyobb áramot produkáló egység éppen a motorblokkon van, az önindító és a generátor.
Persze, nem rémlik, hogy láttunk volna képet arról a melegedő negatív akkusaruról, abból is van párféle. A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2025
Ne húzz direktbe testkábelt az akksitól a genarátorig.
Az akku testkábele szinte azonnal a kasztnira van testelve (ezért lehet nehézkes a cseréje, hiszen akkusarut könnyű cserélni házilag, a kábel másik végéhez viszont nem biztosan van krimpelőd. Akkora nekem sincs. De szerintem lehet készre szereltet is kapni). De mindenképp ott a helye, nem a generátorig húzva. Kezdd akkusaruval (pláne, ha melegszik), oldott már meg töltési hibát IFA-n is, Suzukin is. A csere közben meglátod, kell-e a kábelből vagni, (ha feketék, töredezettek a szálak, kell. Ha zöldek, kell) A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2025
Én elòször nagyobba szoktam, mejd utána kattintom kisebbe. Biztos, ami biztos.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |


Ezt a szabályzó úgy érzékelte, hogy neki emelni kell még, így lett a vége 17V. 


