Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » GPS-szerű navigáció
 
Témaindító: pista91, idő: Ápr 6, 2007
Témakörök:
Lapozás: OK   1 / 2
(#) pista91 hozzászólása Ápr 6, 2007 /
 
Sziasztok!

Csináltam egy kis számítógépvezérelt robotot, járunk is vele versenyekre meg minden, és arra gondoltam hogy úgy fejleszteném tovább, hogy kialakítok valamijen rendszert amely segítségével bárhol a szobában meg tudja állapítani, hogy hol van. Valamijen ojasmire gondoltam, hogy mondjuk a szobában elhejezek 3 adót, ezek kibocsátanak valamijen jelet, amiket a roboton lévő valami érzékelne és feldolgozna, majd ezek alapján meg tudná álapítani az adóktól lévő távolságát, ebből pedig kiszámítható a robot elhelyezkedése (persze az adók elhelyezkedését ismerjük). Erről nekem rögtön a gps jutott eszembe, ha valaki még nem fogta volna fel. Az is jó, sőt még jobb ha a feldolgozást nem a robot, hanem a hozzá kapcsolt számítógép végzi, amelyel antennákkal komunikál.
Szóval valami hasonlót szeretnék ősszedobni, bárkinek bármijen ötlete van szívesen fogadom. Egy kitételem lenne viszont, hogy az egész ne fénnyel működjön, mert megzavarhatja szegény kütyüt.
Bocs hogy új témát nyitottam de nem találtam semmi hasonlót.
(#) Moderátor hozzászólása pista91 hozzászólására (») Ápr 6, 2007
 
LY -t ismered? :no: :no: :no:
(#) pista91 válasza (») Ápr 6, 2007 /
 
sorry, még életemben nem halottam róla
(#) pista91 válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 6, 2007 /
 
ha szépen megkérlek elmagyarázod mi az a bigyó?
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 6, 2007 /
 
Érdekes feladat! Lehet csinálni mini GPS rendszert de elég macerás, de hanggal v ultrahangal sztem megoldható. A rádiós "rókavadászat" eszközeit is be lehetne vetni. Egy másik megoldás hogy nem a robotod határozza meg a helyét hanem a helyiségben/terepen telepített rendszer és megmondja a robotnak hogy hol van.
Addíg viszonylag egyszerű a dololg amíg ismert környezetben kell alkalmazni, de áthurcolás után bonyolultabb az új helyhez idomítani a dolgot.
Jóval több adatra lenne szükség a lehetséges megoldások elvi kidolgozásához. (pl. mozgástér mérete, 2 v 3 dimenziós helymeghatározás, szükséges pontosság, rel v absz. a rendszer telpités lehetőségei hely és idő igénye stb...stb) És gyakorlott számítógépp programozó(k) is kell a megvalósításhoz!
Sok sikert hozzá!
(#) pista91 válasza oldman hozzászólására (») Ápr 6, 2007 /
 
A elymeghatározásnak csak síkban, azaz két dimenzióban kéne működnie néhány négyzetméteren. Azon hogy hanggal működjön már én is gondolkodtam, de elvetettem mert gondok lehetnek a viszhanggal ezért inkább a rádióhullám felé hajlanék és mindenképpen előnyös lenne ha hordozhatóra meg lehetne csinálni a kis kütyüt. A programozással szerintem nem lesz gond, az ismerősök nem ismernek lehetetlent elvégre egy komplett robotvezérlő programot is megírtak...
(#) Sebi válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 6, 2007 /
 
Ha csak néhány négyzetméterről van szó, talán meg lehet fontolni, hogy egy olcsó kamerát tenni a terület fölé - olyan optikával ami befogja a kívánt mozgási felületet - és képfeldolgozó programmal feldolgozni a jelét. (biztonságtechnikában használatos)
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 6, 2007 /
 
Nézzük mire megyünk hanggal? ( Csak hanosan gondolkodom nincs kész megoldásom!)
A gép ad egy ultra hang jelsorozatot, bip-bip ezzel szinkronban rádíón jalzi a a kezdetet (clock) a terepen 3 mic veszi a jelet szelektív erősitővel. A rádió jel bérkezése gyakorlatilag azonnali, a hang jelek ehhez képest idő és fázis késéssel érkeznek a vevőkbe az idő (fázis) késésekből a vevők helyének ismeretében számítható a hangforrás helye. (Természetesen a vevőegységek átviteli idejét is figygelembevéve) Ha a terep mindíg olyan jellegű mint pl egy box ring a visszhangok később érkeznek a ringen kívül lévő érzékelőkhöz mint a direkthangok és amplitúdójuk is jelentősen kisseb. Ezt ki lehet használni az érzékelési idő ablak kapuzására és ampitudó mérés is segíthet elkülöníteni a direk és visszavert jelet. A rendszer kalibrálása pl. az ismert hely(ek)en tartózkodó adó poziciójának felvételével történhet.
Természetesen a hangok viszonylag lassú terjedése és a doppler hatás miatt nagy sebességű helymeghatározás nem várható, de becslésem szerint a 1000ms-os meghatározási idő viszonylag egyszerű eszközökkel megoldható.
(#) pista91 válasza oldman hozzászólására (») Ápr 7, 2007 /
 
Én meg arra gondoltam, hogy esetleg a hangerősségváltozásból is kiszámítható a távolság.
Nem tudom, látsz benne fantáziát?
Nem rossz Sebi ötlete sem, de szerintem azzal az a gond, hogy
1-nem mozgatható, vagy legalábbis elég macerás a költöztetés
2-a robot úgy van megtervezve hogy csak teljesen sötét, vagy csak nagyon sötét szobában működik rendesen (sajnos), így szerintem elég macerás lenne a kamera
3-mivel a vezérlésére szüség van a gépünk mind a 200 MHz-ére ezért szeintem eléggé lelassulna a dolog ha még egy képfeldolgozó programot is nyomatnánk rajta
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 7, 2007 /
 
A hangerő változása eléggé nehezen értelmezhető a valószínűsithető (Mennyi is?) távolságoknál, és nagyon befolyásolja a környezet csillapítása, zaja. Idő és/vagy fázis mérés egyszerűbben megvalósítható.
Az RF megoldás mint a GPS nagyon precíz oszcillátorokat és nagy sebességű feldolgozást igényelne ami sztem amatőr eszközökkel nem valószínű hogy megvalósítható.
A rádió iránymérés még esetleg megoldhatónak tűnik de itt a mikrohullámú antennák eszközök megvalósítása nehézkes amatőr módszerekkel.
Ha a költség nem számít profi ( geodéziai katonai) GPS rendszerek felhasználása is elképzelhető, de ez is csak szabadtéren működik megbizhatóan.
Esetleg inerciális navigáció is szóbajöhet de itt a giroszkópok, gyorsulásmérők beszerzése/építése a legnagyobb probléma.
Kérdésem: Miért gond a fény??
(#) pista91 válasza oldman hozzászólására (») Ápr 7, 2007 /
 
azé mert a robot eredetileg arra lett kifejlesztve, hogy megkeressen egy gyertyát, odamenjen és eloltsa. A tűz behatárolásához fotoellenállást használ. Ezért működik csak sötétben labor körülmények között és egy neonra is ugyanúgy felizgul, mint egy gyertyára.
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 8, 2007 /
 
Klassz! Tűzoltó robot!
Mégegy ötlet..
Ha úgyis sötétben működik szerintem megoldható hogy érzékeljen modulált fényforrásokat, mondjuk az IR tartományban. Ha ez megoldható, akkor egy radar szerűen forgó WEB kamerával vagy méginkább pl. TV ben használt IR szenzorral (Ha csak síkban mozog) érzékelhetők a modulált IR források, amik a terület körül vannak elhelyezve (min 3 db.)
A tűz (gyertya) érzékelő áramkörében lyukszűrővel (Akár digitáslisan ) el kellene nyomni a navigációnál használt fr. sávot Ehez a fotoellenállást valószinűleg le kellene cserélni fototaranzisztorra,de nekem az a megérzésem hogy ugyanazzal az érzékelővel is megvalósítható mindkét funkció. Valószínűnek tartom hogy ehhez át kell építeni a robot érzékelőjét és biztosan új programot is kell írni hozzá.
Egyébként úgy rémlik, valamikor hallottam olyan tűzjelzőről ami a lángok villózásának jellegzetes mintázatát használta riasztásra, esetleg érdemes lenne utána nézni.
(#) Sebi válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 8, 2007 /
 
Ez jó!(a félhomály) Ha egy LED lenne a robot tetején, akkor a kamera jeléből akár sorszelektor módszerrel is lehetne dolgozni. Az biztos, hogy egy gémes állvány kell hozzá és ez nehézkessé teszi.
Másik elvont ötletem: mi lenne, ha az ominózus területet határoló elemekkel vennéd körbe (mondjuk 10cm magas elég) és ebbe egymással szemben IR adó-vevőpárok lennének beépítve a megkívánt pontosságnak megfelelő sűrűséggel. Úgy képzelem el, mint az IR-touch-screen)
(#) pista91 válasza Sebi hozzászólására (») Ápr 8, 2007 /
 
Oldman-nek: Tetszik az ötleted. Csak arra lennék kíváncsi, hogy jó é a fotoellenállás, vagy cseréljem ki fototranzisztorra, és hogy a jelzőfények frekijét mivel és hogyan tudnám elnyomni. Fontos: nekem mindenképpen ellenállás kell valahogy hogy a drót végén hogy kijöjjön, mert csak ezt tudom számítógéppel mérni.
Mondjuk arra gondoltam, hogy a kocsin villogtatok egy izzót és annak a fényét mérem 3 (vagy több) külső állomásról.
Sebi-nek: kicsit kifejtenéd az utóbbi ötletedet, mert így első hangzásra, illetve olvasásra eléggi kínai.
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 8, 2007 /
 
A fotoellenállások (tipikusan CdS) nagyon lassúak ahhoz hogy gyors változást érzékeljenek.Mindenképpenolyan eszközt kell használni ami elég gyors a modulált jelek vételéhez v a moduláció sebességét kell csökkenteni. A CdS foto ellenállás sebessége sajnos még a megvilágítástól is függ, ráadásul nem lineáris.
Hogy ellenállás jellegű legyen a kimenet, elé bonyi megoldani.
Csak nem a game portot használod a fény kereséséhez????!
Ha igen, nem a legjobb megoldás!
(#) pista91 válasza oldman hozzászólására (») Ápr 8, 2007 /
 
Hát csak de, csak sajnos az mswlogo máson nem tud mérni. Egyébként a fotótranyónak nem az ellenállása változik? Mert ha nem akkor egy optocsatolóval csodákat lehet művelni!
(#) Sebi válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 8, 2007 /
 
Akkor kifejtem bővebben. Van ugye egy terület,, ami mondjuk 3x3m-es négyzet. Az egymással párhuzamos oldalakon elhelyezünk - mondjuk 30cm-enként infra LED-eket, velük szemben IR-vevőket. Így kialakul egy "négyzetrács" infrasugarakból. Amerre a robot mozog, kitakar egy-egy sugarat x és y irányban, ebből lehet tudni, hogy melyik négyzetben jár.
(#) pista91 válasza Sebi hozzászólására (») Ápr 9, 2007 /
 
Az ötlet jó, csak az a baj vele, hogy nagyon költséges, kicsit bonyi, meg nem nagyon mozgatható és hogy hogy tudom rákötni a gépre azt még mindig nem tudom. De azért kössz jó ötlet volt.
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 9, 2007 /
 
Sajnos nem jó hírt kell közolnöm. a választott megoldás szerintem nem túl szerencsés! Bár a programozásban nem vagyok otthon (Nagyon nem! [ZX spectrun Z80]volt az utolsó kíisérletem. ] De a game pot tudonásom szerint nem tul gyors és úgy tudom hogy csak egy időzítést változtat az ellenállás BBocs ha nagy hülyeséget mondtam! (Így két BB vel ! ) De talán az elvet vagy az egyéb agyament ötleteimet fel lehet használni!
(#) pista91 válasza oldman hozzászólására (») Ápr 9, 2007 /
 
Igen, valóban, de ezt a problémát többszöri mérésekkel hidaltuk át és azóta is TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK. Szerintem ezzel biztos nem lessz problémánk a jövőben, mert eddig kiválóan működött a cucc. Egyébként nem mondtál hülyeséget, valóban elég instabil szegény, de jelenleg minden megoldott és megoldatlan problémánk nagyobb ennél.
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 10, 2007 /
 
Ha mindenképpen a game portot akarod használni, úgy képzelem el a megvalósítást hogy két egymástól kicsit szétnéző fototranzisztor (Természetesen valami optikával) lenne a radar szeme. Körbeforgatva, amikor a két fototr egyforma nagyságú jelet kap akkor néz pontosan a fényforrás felé. A három v több világítótorony irányszögéből meghatározható a pozíció.
A foto tr után szelektív erősítőt használva és egyenirányítva a kimenő jelet egy FET vezérelhető. Ez lenne a változtatható ellenállás. Mivel csak a két jel meglétét és azonos mértékét kell detektálni a nemlinearitás nem okoz nagyobb gondot.
Egy ilyen megoldás a game port két potija helyén talán működne, egy harmadik valódi potméter adná a szöghelyzet jelet.
A DC szint arányos a környezet világosságával ill segítségével detektálható az oltandó tűz.
(#) Szpidi hozzászólása Ápr 11, 2007 /
 
Sziasztok!
Előre leszögezem, hogy lehet, hogy hülyeség amit írok, de egy vad ötlet jutott az eszembe...
Nem tudjuk, hogy pontosan mi lesz a végleges célja a robotnak. Mert ha a tűzoltás, akkor azt nem várhatjuk a tűz szellemétől, hogy csak olyan helyeken dolgozzon, ahol már beszerelték a jeladókat. Mellesleg ezek telepítése és behangolása minden egyes szobában bonyolult.
Végiggondoltam, hogy kik közlekednek sötétben. Szerintem a denevérek jó kiindulási alap.

Szóval, van a robot tetején egy olyan egység, amelyet léptetőmotor tud forgatni. van benne egy jeladó (pl infra) és természetesen n tartozik hozzá egy vevő is.
Pozicionálás, jel ki, vár a visszaverődésre, megméri az időt, utána ismétlődik.
Ha az alaprajzot és a kiindulási helyet ismerjük, akkor az útvonal és pozíció számítható.

A másik, hogy csak sötétben működik. Azon nem gondolkodtatok, hogy a lángnak lehet olyan hullámhossza, amelyet a neon vagy az izzó nem bocsát ki? Mert akkor oda kell behangolni egy áteresztő szűrővel...

Nos?
(#) oldman válasza Szpidi hozzászólására (») Ápr 11, 2007 /
 
Ez is nagyszerű ötlet!
Lehet kapni kész ultrahangos távmérőt ami cca 60cm től 15 m ig mér. Nem is túl drága. A szoba térképét itt is el kell készíteni és nem tudom hogy lehetne meghatározni pontosan a bemért tárgyat, (a mérő sugár kúpszöge kb 20 fok) bár a én távérőmbe célzó lézer is van építve de csak viszonyalg üres térben ad pontos értéket. minden a sugárba belógó szekrény váza és egyéb porfogó meghamisítja a mért értéket.
A zavarő fény kiküszöbölése nem ilyen egyszerű mivel az adott esetben a környezet fénye telítésbe viheti az érzékelőt (elvakítja)
Jobb lenne infra kamerával érzékelni a tüzet.
(Ez a UH radaros módszer egyébként nem "GPS szerű" mint a téma címében van)
A célnak mefelelne egy átalakított robotporszívó is ami nem a töltöjét hanem a tüzet keresi. Talán meg lehetne oldani az agyának az átprogramozását.
(#) pista91 hozzászólása Ápr 11, 2007 /
 
Válasz mindenkinek.

Néhány hónapja volt egy ijan próbálkozásunk, hogy felkerstünk egy elektronikai kütyüket áruló szaküzletet. Itt mindenféle iparban használatos kütyüket és érzékelőket árultak. A fickó a azt mondta, hogy ööö, és gondolta magában hogy mit szarakodok én itt egy 15 éves csávóval, akinek most esett le a fenekéről a tojáshéj, végül hogy nyugton maradjak betömte a számat egy omron katalógussal. Ebben számomra semmi használhatót nem találtam, és még azokat is aranyáron. Úgyhogy kedves Oldman légyszi firkansd be ide, hogy hol láttál ojan ultrás távmérőt!!!

Végülis napi 20-30 óra gondolkodás után (ebben az éjszakák is benne vannak) arra gondoltam, hogy a kocsira rárakok 5 ledet (nem kell feltétlenül látható tartományuaknak lenniük) és a terepen szétszortan pedig 3-5 vevőt. Ezektre körberakom fotótranyókkal, aszt ezeket bedig begyugom a gépbe. Úgy tudom hogy az emitter és collector között fény hatására megváltozik az ellenállás, vagy mégsem? De sztem így működnek az optocsatolók is. És a vevők pontos hejének és ellenállásának ismeretében megállapítható a kkocsi helyzete. Már csak az lenne a kérdésem hogy mivel tudnám kiszőrni ezek jeléből a gyertya fényét? Nagyjából ez jutott eszembe, ha valakinek nem tetszik ekkor légyszi írja meg hogy szerinte mi nem jó.

Egyébként ennek a hejmeghatározásnak a kiépítésével csak azt szeretnénk megmutatni, hogy a robot képes arra hogy majd a future-ben (jövő) GPS-szel, ismeretlen terepen is tud tájékozódni.
(#) oldman válasza pista91 hozzászólására (») Ápr 11, 2007 /
 
Én a "madaras" áruházban vettem, egy turkálós akcióban, de sok helyen árulnak hasonló v jobb cuccokat csak nem (kis)emberi áron. Pontos árra már nem emlékszem de 3 000 alatt volt LCD kijelzős számológép (terület, térfogat) és még hőmérő is van benne.
(#) geza22 hozzászólása Aug 8, 2011 /
 
Sziasztok
ATD 438gps navigáció gyári magyar programra lenne szükségem.
Kártyáról működött, meghalt a 4gb kártya. Interneten kerestem de egyikkel se indul.
Köszönettel: Géza
(#) ordas52 hozzászólása Júl 22, 2012 /
 
Üdv. Mindenkinek!

Van egy Blaupunkt Travelpilot lucca GPS, magyar nyelvű használati útmutatót szeretnék hozzá kérni.
(#) Papp Gyula hozzászólása Szept 8, 2014 /
 
Sziasztok! Nem tudom jó helyre írtam e? Van egy WAYTEQx920BT GPS-em. Azt hiszem valamit el csesztem,mert a kijelzőn van egy plusz jel középen és a következő szöveg, amit sajnos nem értek:

Please tap on the crosslines firmly
The crosslines will continue to move until
the screen is aligned.

Szépen kérlek Titeket,ha tud valaki segítsen, vagy adjatok tippet, hogy hol keressek rá. Előre is köszi! Tisztelettel: Papp Gyula
(#) kadarist válasza Papp Gyula hozzászólására (») Szept 8, 2014 /
 
Szia!
Nyomd meg az ujjaddal a kereszt metszéspontját.
(#) bbatka válasza Papp Gyula hozzászólására (») Szept 8, 2014 /
 
A képernyő beállításba léptél be (igazítás). Érintsd meg a keresztet.
Következő: »»   1 / 2
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem