Olyan hangközlési eljárás, amelynél a hangvisszaadás helyén a hangforrásból sugárzott hangot a tér egyéb pontjain késleltetve is sugározzák az e célra használt külön hangszórókkal. Teremben a hangforrás közvetlen hangjain kívül az észlelő a környező falakról, tárgyakról visszaverődő és minden irányból időkéséssel érkező, közvetett hangokat is hallja. A monofónikus hangátvitelnél a közvetett és a közvetlen hangok egy irányból hallhatók, s emiatt az eredeti hangkép térhatása elvész. Az ambiofónikus hangátvitellel az egycsatornás (monofónikus) hang természethűsége jelentősen növelhető.