Szerencsére megkaptam a magnó eredeti trafóját is, első lépésben azonosítani kellett a rajz alapján, hogy melyik szál melyik tekercshez tartozik. Miután ez megvolt, a két NYÁK-lapot erősítettem a trafóra. Ez egyrészt azért jó, mert van mihez forrasztani a további szálakat, másrészt tehermentesítjük vele a trafó elágazásait (főleg az anódfeszültség tekercse szokott nagyon végony huzalból lenni, nekem mindig az a fóbiám, hogy leszakítok valamit).

Miután ez megvolt, jöhetett a méricskélés. Sajnos, mikor ezt a trafót tekerték, még csak 220 V volt a hálózati feszültség, a mai 230 helyett, és ez a szekunderen eléggé érződik. A fűtés tekercsén közel 8 V váltóáramot mértem. Ez a probléma egyszerűen orvosolható, elég egy keveset letekernünk a menetekből, amig elérjük a kívánt értéket, hiszen általában a fűtőtekercs az utolsó, így könnyen hozzáférhető. Nagyobb a baj az anódfesz tekercsénél, hiszen, hogy ebből letekerjünk, az egész trafót szét kéne bontani. Célszerűbb tehát nagyobb ellenállásokat választani, hogy a feszültséget a kívánt szintre hozzuk. Ez sincs túlbonyolítva, itt is a csöves áramköröknél jól ismert CRC szűréssel találkozunk. A csövek váltóárammal vannak fűtve, amelyet ki kell közepelnünk a zaj kiszűrésének érdekében, ezenkívűl van még egy 30 V-os szekunder tekercs, ami a szolenoidokat látja el árammal.

Célszerű volt az egészet egy NYÁK-on elhelyezni, hiszen ez a sasszinak a mechanika felöli oldalán fog helyet kapni, így a funkcionalitás mellett a másik fő szempont az, hogy el is férjen.

Valahogy így. A táp panel mellett kaptak helyet a fűtést kiközepelő potenciométer és egy teljesítményllenállás, amelyet egyből a sasszira szereltem, a jobb hűtés érdekében.