Öreg fejjel már örülök a szalonképes vicceknek. Valahol olvastam egy ilyet, próbálom idézni.
Az imátkozó sáska lány kérdezi a párjától a nászéjszaka után:
-Figyelj! Szerinted most mi fog történni?
-Fogalmam sincs, mert az anyám sosem beszélt róla, az apámat meg nem is láttam soha.

"Szaru kürt..."

Bensőségesebb kapcsolatban nem használok névelőt. Nem tudom ez nyelvtanilag mennyire helyes, de akkor tennék névelőt a név elé, ha a személy nem élvezi a bizalmamat.

Ez már feszegeti a határt, de még belefér.

Hasonló:

Öreg bácsi vonatjegyet vásárol.
-Hová tetszene utazni bátyám?
-Hát elfelejtettem, de várjon csak!
Kihúz a bal zsebéből egy követ, a jobból pedig egy szeget.
-Á! Szóval Kőszegre akar menni. Mekkora szerencse, hogy nem Szarvasra!

Nem én vagyok, aki csak az altesti poénokra tud gondolni, de ez a párbeszéd tegnap velem történt meg, maga a valóság. Sőt lebukott az AI, mert ebből kiderült, hogy tényleg ázsiai call center-esek válaszolgatnak a világ kérdéseire...

Lehet én vagyok rosszul bekötve, de szinte sosem használok névelőt (legalábbis személyneveknél).

Lényegében ugyanazt érzem.

Nálunk csak a melós dolgozik.
Nálunk csak Norris, aki végül is az egyetlen melós, na csak ő dolgozik.
Nálunk csak Norris dolgozik.

Kicsit még viccelődök, aztán mennem kell!

Egy hölgy az áruházban erősen bámulja a mellette álló urat. Az úr nem bírja tovább, megszólal.
-Hölgyem! Ismerjük mi egymást valahonnan?
-Persze! Úgy rémlik, maga az egyik gyerekem apukája.
-Óh, hát onnan ilyen ismerős. Tudom már. Akkor maga volt a legénybúcsúmon, akivel a billiárd asztalon óvszer nélkül részegen... Hatalmas buli volt! A haverok úgy bírták, még egy kígyóuborkát is toltak a valagamba. Még egy kép is készült róla, itt van a telefonomban, meg is mutatom. Tessék!

-Bocsánat uram. Valamit félreértett. Angol tanárnő vagyok, a fia az egyik diákom.