Fórum témák

» Több friss téma
Hírek » Robotverseny Magyarországon 2009-ben is
Robotverseny Magyarországon 2009-ben is
Beküldte: Lucifer, idő: Dec 7, 2008, forrás: http://www.magyarokamarson.hu

Néhány napja Sipos Attila lerántotta a leplet a Magyarok a Marson című ifjúsági robotverseny 2009-es versenykiírásáról.

A verseny helyszíne végül nem változott meg, tehát ismételten a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola tornatermében lesz megrendezve 2009. május 9-én (szombaton).

Az idei küldetés merőben más lesz, mint az eddigiek. A már jól ismert marsi homokot, sziklákat víz és jéghegyek váltják fel. A feladat egy szerencsétlenül járt űrjármű utasainak kimentése. Az utasokat lufik reprezentálják majd a terepen. A kimentés egyet jelent a lufi kipukkasztásával. További információkat ITT találtok a technikai korlátokról. Az idei feladat jóval egyszerűbb, mint  a tavalyi, azonban a pálya paraméterei jócskán megnehezítik a küldetést. Sajnos az F1 versenyszám jövőre nem kerül megrendezésre.

Főbb változások a tavalyi versenyhez képest:

- Már nem korhatár, illetve tanulói jogviszony alapján lehet nevezni, hanem a csapat fele minimum tanuló kell, hogy legyen.

- Nem lehet a pálya mellett helyzetmeghatározást segítő eszközöket használni. Tavaly ezt a megoldást senki nem alkalmazta. A műholdkép viszont változatlan formában elérhető.

- A kötelező késleltetés idén a felére csökkent: 15 másodpercre.

- Alapvetően a rover méretében nem történt korlátozás, azonban idén a lufirobbantást végző eszköz (tüske) nem kerülhet a robot vonalán +6 cm kívülre. Gyk. ez azt jelenti, hogy nem használhatsz robotkart.

- A tavalyi versenyen nem kellett visszatérni sehova, idén azonban ez is a verseny része. További infókért tekintsd meg a pontozási részt!

Végezetül néhány baráti jótanács a tavalyi tapasztalatok alapján:

- A műhold függőleges tengelye nem pont a pálya közepére mutat.

- A műhold képének színvilága napszaktól, illetve fényviszonyoktól függően változik.

- A roverre erősen ajánlott kamerát szerelni.

- A versenyen rengeteg ISM sávot használó eszköz lesz (433 Mhz, Bluetooth, ZigBee,  wlan, analóg 2,4 Ghz-s kamera), amik rengeteg zavart, ezáltal bosszúságot okozhatnak.

- Forrasztópákát, ónt, hálózsákot, 230-as hosszabbítót, elosztót hozni erőteljesen ajánlott!

Hirtelen most ennyi jutott eszembe.

Remélem, sok fórumból ismerős arccal találkozhatunk majd 2009-ben is




Hozzászólás íráshoz bejelentkezés szükséges!
 
Írta: K1ll3rghost, Idő: Dec 7, 2008
Érdekesnek tűnik!
Az idei versenyről (vagy a tavalyiról) TV-ben hallottam.
 
Írta: KTobi, Idő: Dec 8, 2008
A gumicsizmát se hagyja otthon senki.

Gondoltam megírni a hírt, de megelőztél Lucifer. Ha minden igaz lesz, találkozunk.
 
Írta: Doncso, Idő: Dec 8, 2008
Szivesen megnézném, nagyon érdekesek lehetnek ezek a "tákolmányok"
Óriási hogy az ember mikre képes.
 
Írta: Braf, Idő: Dec 11, 2008
Én is (remélhetőleg :-) ) ott leszek!
 
Írta: pako, Idő: Dec 12, 2008
Remélhetőleg én is ott leszek.
Tavaly is voltam, de csak az F1-es kategóriában. Lehetne nyitni ennek is egy topicot :-)
 
Írta: borvendeg, Idő: Dec 16, 2008
Lehet én is leszek.Bár inkább az országos konstrukciós versenyre készülök de ha belefér az időbe akkor megyünk.
 
Írta: m.gyula3, Idő: Dec 20, 2008
Ez igen, jónak igérkezik:).
Jó öti!!!
 
Írta: Isti, Idő: Dec 22, 2008
A pálya feletti (műholdkép) kamera színes?
 
Írta: Lucifer, Idő: Dec 22, 2008
Igen színes.
http://webjegyzet.hu/proj/mars2k8/080520/
itt találsz mintákat
 
Írta: Isti, Idő: Dec 23, 2008
Köszi!
Sztem kinézünk, ha lesz eredmény:)
 
Írta: thhdnffh, Idő: Jan 7, 2009
Ez nagyon klafa
 
Írta: glázalex, Idő: Jan 13, 2009
Tök jó az egész
 
Írta: Marcyzero, Idő: Jan 21, 2009
Eze Király!
 
Írta: Báddzsó, Idő: Jan 23, 2009
Tavaly voltam, az előtt is (2. hely)
most is tervezem. A legizgalmasabb az lesz , mikor a döglött roverek után kell "úszni". :)
 
Írta: Lucifer, Idő: Jan 23, 2009
Majd viszünk pecabotot :)
 
Írta: Gláz alex, Idő: Márc 3, 2009
Ez a világ legkircsább robotharca.
 
Írta: csa, Idő: Márc 12, 2009
csá
 
Írta: Thowra, Idő: Márc 19, 2009
Lassan a mi járgányunk is készül :)
 
Írta: ERROR 403 - Forbidden, Idő: Ápr 6, 2009
http://webjegyzet.hu/proj/mars2k8/080520/

Van másik URL?
 
Írta: Lucifer, Idő: Ápr 9, 2009
Nem tudok róla. kokettálj Metamorfózissal a hupon. Illetve lehet használni a tavalyi webalpon lévő videót is amit Báddzsó csinált. Ha 90'-al elforgatod, akkor pont jó lesz a képarány.
 
Írta: Lucifer, Idő: Ápr 9, 2009
Nem tudok róla. kokettálj Metamorfózissal a hupon. Illetve lehet használni a tavalyi webalpon lévő videót is amit Báddzsó csinált. Ha 90'-al elforgatod, akkor pont jó lesz a képarány.
 
Írta: Lucifer, Idő: Ápr 9, 2009
Upsz doublepost.
 
Írta: Gila, Idő: Dec 30, 2009
Én még egyetsem hagytam ki! 2008 -ban megnyertem egy kategoriát. Remélem aki ott lesz évezni fogja.
 
Írta: vera, Idő: Feb 9, 2010
hu énis meg nézném aszt thovrá
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem