Az elektromos töltésraktározás elvén dolgozó első tv-képfelvevőcső, amilyet azonban ma már nem használnak. Működésének lényege, hogy az optikai képet egy vákuumcsőben levő mozaikkatódra vetítik, amely mozaikszerűen elhelyezkedő, nagyszámú apró fotocellákból áll; ezek a cellák- a rájuk eső fénnyel arányos mennyiségű elektront emittálnak, s így rajtuk az optikai képnek megfelelő töltéskép alakul ki. A feltöltődött mozaikelemeket az elektronágyú által Iétrehozott, fókuszolt elektronsugár a képfelbontás elvének megfelelően végigsöpri, aminek hatására az egyes cellák kisülnek. A kisülő áram a közös elektródon és a munkaellenálláson átfolyva a képet reprezentáló elektromos jelet állít elő. Az ikonoszkóp hibái közül elsősorban kis fényérzékenysége, valamint a képen keletkező foltok jelentősek. A kis érzékenység oka, hogy a mozaikelemeken kialakuló töltési feszültség a telített fotoelektron-emissziót gátolja. A képen keletkező foltokat pedig az okozza, hogy a nagysebességű letapogató elektronsugár a jellemezből szekunder elektronokat vált ki, amelyek egy része elektroneső formájában a jellemez felületére visszahull. Az ikonoszkóp továbbfejlesztett változata a szuperikonoszkóp már lényegesen érzékenyebb, mivel a fotokatódot és a töltésképet tároló jellemezt szétválasztották egymástól. Így egyrészt biztosítható a telített fotoemisszió, másrészt a fotokatód és a jellemez közötti térben felgyorsított emittált elektronok a jó szekunderemissziós tulajdonságú jellemezen nagyobb töltést hoznak létre, hiszen egy-egy becsapódó fotoelektron több szekunder elektront üt ki a jellemezből. A szekunderemisszió káros hatását azonban ennél a csőtípusnál sem sikerült kiküszöbölni. A szuperikonoszkópok ma már ugyancsak nem használatosak.

• elektronágyú