A félvezető-technológia fejlődése során a hangsúly viszonylag korán a bináris, kapcsoló jellegű működés felé tolódott el. A tranzisztor elsősorban mint „digitális kapcsoló” vált meghatározóvá, ahol az egyértelmű ki- és bekapcsolt állapot, a zajtűrés és a tömeges integrálhatóság voltak a fő szempontok.

Ez a megközelítés logikusan vezetett a MOSFET-alapú digitális áramkörök, majd a modern integrált rendszerek kialakulásához. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan háttérbe szorult egy másik lehetséges irány: a tranzisztor mint folyamatos, analóg módon vezérelt erősítőelem.

A Static Induction Transistor ebből a szempontból egy különleges kivétel. Működési elve nem egy éles kapcsolási küszöb köré szerveződik, hanem az áramvezető csatorna fokozatos, térvezérelt szabályozásán alapul. Ez a viselkedés sokkal közelebb áll az elektroncsöves trióda analóg működéséhez, mint a klasszikus bipoláris, vagy MOS tranzisztorokhoz.

Ha az elektronika fejlődése elsősorban az analóg számítástechnika, az erősítéstechnika és a folyamatos jelkezelés irányát követte volna, a SIT-hez hasonló eszközök akár központi szerepet is betölthettek volna.

Ebben az alternatív fejlődési irányban a tranzisztor nem elsősorban logikai kapuk építőeleme lett volna, hanem stabil áramvezérelt erősítő, integrátor, szabályzó és analóg számolóelem. A linearitás, a torzítási spektrum jellege és a hőmérsékleti önstabilitás fontosabb szemponttá válhatott volna, mint a minél kisebb csatornahossz vagy a kapcsolási sebesség.

Az 1930-as és 1940-es években az elektronika és a számítástechnika fejlődését alapvetően az elektroncső határozta meg. Az első számítógépek – például az analóg, majd később a digitális számológépek – teljes termeket töltöttek meg, több tízezer elektroncsövet, nagy teljesítményű tápegységeket és jelentős hűtést igényelve.

Ezek az eszközök nem elsősorban azért voltak hatalmasak, mert bonyolultak voltak, hanem mert az alkalmazott technológia méret-, fogyasztás- és megbízhatósági korlátai ezt kényszerítették ki.

Ha ebben az időszakban létezett volna egy olyan szilárdtest-eszköz, amely az elektroncsöves triódához hasonló, folyamatos, áramvezérelt működést kínál, de annak mérete, energiaigénye és megbízhatósági problémái nélkül, az alapjaiban változtathatta volna meg a fejlődés irányát.

A Static Induction Transistor ilyen szempontból pontosan ezt az elvet testesíti meg: egy térvezérelt, küszöbmentes, trióda-szerű félvezető eszközt.

Egy SIT-alapú, analóg szemléletű elektronika esetén a számítógépek és számolóberendezések mérete drasztikusan csökkenhetett volna. A több wattos fűtőszálakkal működő elektroncsövek helyett alacsony fogyasztású, szilárdtest eszközök végezték volna ugyanazokat az erősítési, integrálási és szabályozási feladatokat.

A kisebb méret, az alacsonyabb hőtermelés és a magasabb megbízhatóság nemcsak kompaktabb berendezéseket eredményezett volna, hanem gyorsabb fejlődést is lehetővé tett volna az analóg számítástechnika és a vezérléstechnika területén.