2.1 Az elvi lehetőség és a korai felismerés

A Static Induction Transistor elvi működése már korán ismertté vált: az eszközt Jun-ichi Nishizawa írta le az 1950-es évek végén, mint az elektroncsöves trióda szilárdtest megfelelőjét. A koncepció már ekkor világosan megmutatta, hogy létezhet olyan félvezető-eszköz, amely küszöbmentes, térvezérelt módon működik, és természetes módon alkalmas analóg erősítésre.

A Static Induction Transistor tehát nem egy késői, utólagos különlegesség, hanem egy olyan elgondolás, amely elvi szinten megelőzte korát. Működési elvéből adódóan alkalmas lett volna nemcsak analóg, hanem nagyfrekvenciás alkalmazásokra is. Fontos hangsúlyozni, hogy a SIT nem lassú eszköz: nagy sávszélességgel, magas tranzitfrekvenciával és kiváló nagyfrekvenciás tulajdonságokkal rendelkezik, így sebesség tekintetében akár a digitális alkalmazások követelményeit is teljesíteni tudta volna.

2.2 A gyártástechnológia és a gazdasági realitások

A technológia háttérbe szorulása nem a sebesség korlátai miatt történt. A valódi akadályt a gyártástechnológia jelentette. A SIT előállítása rendkívül precíz, mélyen strukturált csatornageometriát, nagy tisztaságú kristályanyagot és szigorú diffúziós kontrollt igényel.

Ez az 1960–70-es évek technológiai szintjén lényegesen bonyolultabb és költségesebb volt, mint a bipoláris tranzisztorok, majd később a MOSFET-ek tömeggyártása. A magas előállítási költségek és az alacsonyabb gyártási hozam miatt a SIT gazdasági szempontból nem tudott versenyképes alternatívává válni a félvezetőipar fő áramában.

2.3 A digitális logika térnyerése

Ezzel párhuzamosan a félvezetőipar fejlődése egyre inkább a digitális logika irányába tolódott el. A digitális áramkörök esetében a kis fajlagos előállítási költség, a magas integrálhatóság és a jó gyártási hozam vált elsődleges szemponttá.

Ebben a környezetben azok az eszköztípusok kerültek előtérbe, amelyek egyszerűbben integrálhatók és nagy sorozatban, alacsony költségen gyárthatók voltak. A SIT – bár elvi működésében és sebességében versenyképes maradt – ebben az ipari és gazdasági környezetben nem tudott életképes fő iránnyá válni.

2.4 A SIT útja az audioiparban

Bár az általános félvezetőipar nem erre az irányra épült, a SIT nem tűnt el teljesen. Bizonyos területeken – különösen az audioelektronikában – éppen azok a tulajdonságai váltak értékessé, amelyek a digitális logikában hátrányt jelentettek.

Japán vállalatok, mint a NEC, a Sony és a Yamaha, aktívan kísérleteztek SIT-alapú teljesítménytranzisztorokkal és erősítőfokozatokkal. Ezeknél az alkalmazásoknál a linearitás, az áramvezérelt működés és a trióda-szerű torzítási karakter volt az elsődleges szempont, nem pedig a minél nagyobb integrálhatóság. Fontos azonban megjegyezni, hogy a SIT mindezek mellett nagy sávszélességgel és kiváló nagyfrekvenciás tulajdonságokkal rendelkezik.

2.5 A komplementer SIT jelentősége

Különösen érdekes fejlemény volt a komplementer SIT-párok megjelenése. Míg az elektroncsöves trióda világában természetes komplementer pár nem létezik, a félvezető-technológia lehetővé tette N- és P-csatornás SIT-ek létrehozását.

Ez új lehetőségeket nyitott meg az erősítőtervezésben: szimmetrikus push–pull fokozatok, alacsonyabb torzítás és nagyobb hatásfok vált elérhetővé anélkül, hogy a trióda-szerű működés alapvető előnyei elvesztek volna. Ez jól mutatja, hogy a SIT nem egyszerűen egy „félvezetőbe ültetett elektroncső”, hanem egy önálló eszközcsalád, amely bizonyos szempontból túl is mutat az eredeti triódás elven.