Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Átfolyáskapcsolót minden csapelzárás után reszetelni kell
Lapozás: OK   1 / 1
(#) pls hozzászólása Júl 11, 2018 /
 
Vettem egy nyomáskapcsolós tartályt a kútban lévő Grundfoss szivattyúhoz. A szivattyúban van mindenféle védelem, de a gépkönyve szerint csak hiba esetén történő védelemre, és nem üzemszerű használatra. Működött is normálisan, ha a csap elzárása előtt lekapcsoltam a feszültséget róla. (Ha nem kapcsoltam le, pár másodperc után elindult a szivattyú zárt vízkörre dolgozás elleni védelme, és negyed óráig nem engedte újraindítani a rendszert.)
Meguntam a futkosást a csap és a villanykapcsoló között, és vettem hozzá egy átfolyás kapcsolót azzal a gondolattal, hogy az majd a csap elzárására kikapcsolja a szivattyút. A tartályt benne hagytam a vízkörben, már csak azért is, mert rajta van a nyomásmérő. De a nyomáskapcsolót villamosan kikötöttem, és helyette bekötöttem az átfolyás kapcsolót. Hurrá, minden jól működött egy nyáron át.
Az idén tavasszal kezdte azt, hogy a csap elzárására kigyullad a nyomáskapcsolón egy piros lámpa. és csak egy percnyi áramtalanítás után, vagy a reset gomb megnyomására indul újra a szivattyú. Viszont ha a csapot nem a normális sebességgel 1-2 másodperc alatt, hanem nagyon lassan, 15-20 másodperc alatt zárom el, akkor nem lép fel a hiba, kinyitására újra indul a víz. Akkor sem lép fel a hiba, ha az egyik csapot folyamatosan egy kicsit nyitva hagyom, vékony sugárban folyik belőle a víz, ekkor a másikat kedvem szerint nyithatom, csukhatom. Még azt figyeltem meg, hogy tele kútnál minden elzárásnál jelentkezik a hiba, ha már kilocsoltam a víz egy részét, akkor véletlenszerűen, nem minden elzárásnál.

A kút vízhozamáról:
Jelenleg 1,5 m3 vizet tud adni óránként. Ha két feles csővel locsolok egyidejűleg, egész nap bírja, ha egy felessel és egy háromnegyedessel akkor kb. két órát tudok locsolni, mire kimerül a kút. De 10 perc múlva újratelik.
A szivattyú rendben van, ezt abból gondolom, hogy ha a reset gomb megnyomása után tartály megtelik, tized pontossággal 4 bar körüli a nyomás elzárt csapok mellett. Ha két feles csővel locsolok, akkor 2 bar körüli értéket mutat a nyomásmérő. Ennyi volt új korában is. A kút vízhozama pedig csaknem duplájára nőtt az üzembe helyezéskori 0,8 m3/óra értékhez képest. Ezenfelül az induláskori sárga agyagos víz helyett most már kristálytiszta.

Tudtok tanácsot adni, mi okozhatja, hol keressem a hibát?
(#) kiborg válasza pls hozzászólására (») Júl 11, 2018 /
 
A kulcsszó a waterhammer.
Videó 1
Videó 2
Nézd meg, sok minden benne van, a védekezésről is.
A hozzászólás módosítva: Júl 11, 2018
(#) Elektro.on válasza pls hozzászólására (») Júl 11, 2018 /
 
Szia!

Arra gondolnék, hogy hirtelen elzáráskor kap egy olyan lökést ami miatt tilt.
Ez adott esetben lehet attól is, ha a tartályodban a a levegő kevés.

Ugye ez egy olyan tartály amiben van egy gumi zsák, illetve a levegős oldalon egy levegő szelep.
Azt kéne csinálni, hogy leengedni a vizet róla teljesen, pumpával a levegős oldalt felfújni 1,5-2 bar nyomásra. (kiborg videója is erről szól)
A hozzászólás módosítva: Júl 11, 2018
(#) pls hozzászólása Júl 13, 2018 /
 
Ki fogom próbálni. Hat unoka ugrál körülöttem még egy hétig. Valószínűleg csak utána lesz rá időm.

A tartályt időnként pumpálni kellett akkor is, amikor még a nyomáskapcsolót használtam. Csak azt nem tudtam, hogy üres tartály mellett kell. Azt még át kell gondolnom, hogy leszerelés nélkül hogy ürítsem ki. A gravitáció nem viszi ki, mert a pincében van, a kert is lejtős, a csap a legmagasabb pontján van. Így 6-8 méternyi víz van a tartály felett. Talán, ha kicsavarom a nyomásmérőt, annak a helyén lefolyik.

Addig is köszi mindkettőtöknek a választ. Majd jelentkezem.
(#) proli007 válasza pls hozzászólására (») Júl 16, 2018 /
 
Hello! Végső soron, nem szükséges leüríteni a rendszert, csak nyomásmentesség kell tenni a vízoldalt. Vagy is szivattyú leáll, csap kinyit. A 6..8m vízoszlop, 0,6..0,8bar hidrosztatikai nyomást jelent, ennyivel magasabb értékre kell pumpálni a levegős oldalt. Ha 2,3..2,6bar nyomásra pumpálod fel, akkor meg lesz a kívánt nyomás a gumimembránnál. Ha lyukas a membrán, nem fogod tudni 1bar fölé emelni a nyomást, mert kinyomja a vizet/levegőt a nyitott csapon.
(#) Elektro.on válasza proli007 hozzászólására (») Júl 17, 2018 /
 
Ha nem engedi le a tartályt lehet olyan gondja , hogy nincs ugyan nyomás de tele van vízzel a tartály. Ilyenkor ha felfújja a levegő oldalt a kellő nyomásra akkor is csak kis mennyiségű levegő kerül bele. És itt fontos a levegő mennyisége is, nem csak a nyomása mert csak így tud kellő rugalmasságot biztosítani a víztérnek. Kevés levegő mennyiségnél nagyon sűrűn kapcsolgat, illetve extrém kevés levegőnél indítás után olyan gyorsan eléri a maximum nyomást ami az "ütést" okozza.
(#) proli007 válasza Elektro.on hozzászólására (») Júl 17, 2018 /
 
Oké, de ha a membrán ép, akkor nem fordulhat elő hogy ha felpumpálja kevés lenne a levegő benne. Ha pedig nem ép, nem tudja felfújni a 6..8méter vízoszlop fölé. Tekintve, hogy a tartály legalul van, membrán nélkül nem is tud működni az egész. Hiszen a gáz idővel felmenne felülre.
Vagy nem?
(#) Elektro.on válasza proli007 hozzászólására (») Júl 17, 2018 /
 
Javítottam már olyat ahol a szelep engedte el a levegőt és olyat is ahol a fém tartály rozsdált át.
Azt , hogy mennyire tudod felfújni nyomás szempontjából a tartályod nyomás állóságától illetve a kompresszor vagy pumpa teljesítményétől függ. Egyébként épp nálunk a munkahelyen van olyan nyomás kiegyenlítő tartály fűtéshez amiben nincs membrán. Sok ezer literes rendszer, 2 db 1120KW os kazánnal. Ha alul van a víz csatlakozása akkor a levegő nem távozik a tartályból.

Visszatérve a válaszod első részére. Ha egy 20 L -es tartályban van 19,5 L víz akkor a fennmaradó 0,5 L lehet levegő. ha ez mondjuk 1,5 Bar nyomáson van akkor 3 Bar eléréséhez kb. 0,25 L vizet nyomhat a szivattyú a tartályba. Lássuk be ez gyorsan bekövetkezik, ezért gyors a nyomás ingadozás. De ha csak 10 L víz van és 10 L levegő akkor ugyan ekkora változáshoz nagyjából 5 L víz kell. Én mindig úgy csinálom ezeket a hidroforos javításokat, hogy a vizet teljesen leengedem, majd az egész tartályt levegő oldalról felfújom 1 - 1,2 Bar nyomásra. Ez azt eredményezi, hogy leállított szivattyúnál is ki tudja nyomni az összes vizet a tartályból.
A hozzászólás módosítva: Júl 17, 2018
(#) proli007 válasza Elektro.on hozzászólására (») Júl 17, 2018 /
 
Nyilván igazad van, de én csak elméletileg közelítettem meg a dolgot. Tehát részemről csak "okfejtegetés" a dolog. Ha nincs benne membrán, és alsó kicsatlakozás van, akkor nem megy ki a levegő. De ha kinyitja felül a csapot, és pumpálja a levegőt, akkor a nyomás nem emelkedik, de egy idő után hallhatóan a szabadba fog távozni a gáz. Ezzel egyidejűleg a tartályban már csak levegő lehet. Ez után elzárva a rendszert lehet növelni a nyomást, de az csak addig fog megmaradni, amíg a rendszernyomása egyszer le nem esik felül a légköri szintre. (vagy is nem megy a szivattyú, és valaki kinyitja a csapot.) Ekkor a többlet gáz távozik a tartályból. És abban a hidrosztatikai nyomás lesz meg és tartálynyi levegő.
Én persze mindössze csak azon filóztam, meg lehet-e oldani teljes leeresztés nélkül.
(#) Elektro.on válasza proli007 hozzászólására (») Júl 17, 2018 /
 
Valóban az ilyen nyit rendszernél mint a hidrofor nem szerencsés a membrán nélküli megoldás.
De csak példaképp említettem a membrán nélküli fűtés rendszert. Nyilván itt méretezve van a tartály (kb. 1500 Literes lehet a miénk) .

Teljes leengedés nélkül is mehet, de annyit mindenképpen le kell engedni, hogy elegendő hely maradjon a levegőnek. Illetve ilyen esetben esetlegesen az 1-1,2 bar helyett több kell. De ez ugye függ a tartály mérettől , a szivattyú teljesítménytől és/vagy a vízhozamtól is.
Ha nem enged le semmit azzal csak az a gond, hogy nem tudni mennyi a levegő benne.
de mondjuk ha indítás után túl gyorsan elér a maximum nyomásig akkor nagyok kevés a levegő térfogata.
(#) proba válasza proli007 hozzászólására (») Júl 17, 2018 /
 
Ha felülről lehet a tartályba levegőt juttatni,( vagy egy víztől elzárt térbe) szerintem sem kell leüríteni. Ha meg alulról megy csak be egy tartályba, más lehetőség nem nagyon van, mint a leürítés
(#) pls hozzászólása Júl 21, 2018 /
 
Végre volt időm a tartállyal foglalkozni. Megpróbáltam felpumpálni, de nem lehet, nem nő meg a nyomás. Azt viszont nem értem, mi lesz a belefújt levegővel. Nem jön ki levegő, ha a (bicikli)szelep közepét benyomom. De víz sem, még akkor sem, ha a tartály 4 bar víznyomás alatt van.

Egy fekvő henger formájú a tartály. A szelep a tartály végén középen van, szemben a vízoldali csatlakozásokkal, amelyek a mási végén találhatók. A henger oldalán csak a felerősítő fülek vannak.

- ha lyukas a membrán, miért nem folyik a víz felfújó szelepen, ha benyomom a közepét? És miért nem hallom, amikor a vizen átbuborékol a levegő?
- ha a tartály egészséges, akkor elzárt csapok mellett kellő sok pumpálás esetén emelkednie kellene a nyomásnak, de nem teszi. Ha lyukas lenne valahol, akkor folyni kellene valahol a víznek, de nem folyik még 4 bar-nál sem.

Az eredeti nyomáskapcsolóval is fel tudja a szivattyú tölteni a rendszert kicsivel 4 bar fölé. Lehet is locsolni vele, amíg le nem ürül, viszont leürülés után a nyomáskapcsolóval sem mindig indul újra. Illetve elindul, ha megkocogtatom a nyomáskapcsolót. Az átfolyáskapcsolóval ugyanez van, csak ott kocogtatás helyett a resetet kell megnyomni.
Teljesen olyan a jelenség, mintha a kapcsolók alsó érték kapcsolója rossz lenne. De hogy egyszerre romoljon el a nyomáskapcsoló és az átfolyáskapcsoló, annak a valószínűsége elég csekély. Az, hogy nem lehet felpumpálni, valami más hibára utal.
(#) pls válasza pls hozzászólására (») Aug 8, 2018 / 1
 
Végre megtaláltam a hibát, legalább is nagyon valószínű. A motorkerékpár szelep, amin át fel kell pumpálni. Látszólag teljesen hibátlan volt, de kicseréltem. Utána sikerült felpumpálni a tartályt. Azóta nem jelentkezett a hiba.
Remélem, nem is fog.

Köszi mindenkinek a segítséget.
(#) llaci56 hozzászólása Dec 25, 2022 / 1
 
Bár régi a téma, de hátha segít még valakinek hasonló hiba esetén...
Nem a szelep romlik el, - az így legalábbis nem nagyon tud. Nagy víznyomás esetén a gumimembránt belül a víz nekiszorítja a szelep lyukának és emiatt a szelep átjárhatatlannak tűnik. Hiába nyomnál be levegőt, még nagy nyomással (8-10 bár) sem tudod a picike lyukról a gumimembránt lefeszíteni. Le kell engedni a vizet 0 nyomásra és szabad kifolyást biztosítani a tartályból, ezek után fel kell (és lehet!) fújni 0,5 bar-ra.
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem