A Föld körül keringő mesterséges égitest (szatellit), amely alkalmas földfelszíni pontok közötti távközlési összeköttetés létesítésére. Régebben kísérleteket végeztek passzívakkal, amelyek a Föld felől érkező jeleket visszaverték a Föld felé. Az így nyerhető energia azonban nem volt elegendő folyamatos összeköttetés fenntartására. Az aktív - vevőantennát, vevőt, erősítőket, adót és adóantennát tartalmaz. Energiával napelemek látják el. A közeljövőben tervezik atomreaktor beépítését tápáramforrásként. A korszerű távközlési műholdakat irányított antennával szerelik fel, amelynek a pillanatnyi helyzetétől függetlenül állandóan a Föld meghatározott része felé kell irányulnia. Mivel a stabilizálását általában a tengelye körüli forgással biztosítják, az antennát ellenkező irányban azonos sebességgel forgatják. A geostacionárius pályán levő távközlési műholdról kb. 17°-os szög alatt látszik a Föld. Teljes besugárzásához ilyen antennairányítottság szükséges. A jelenleg működő távközlési műholdak többsége ilyen antennával is és élesebb irányításúval (kb. 4°) is rendelkeznek. Az antennákat általában egyidejűleg adásra is, és vételre is használják. A fedélzeti elektronikus berendezések felépítése és kapcsolódása függ annak az űrtávközlési rendszernek a rendszertechnikájától, amelyben a távközlési műhold működik. Általában kettős a frekvenciaáttevés és mindhárom sávban (vételi, KF, adási) jelentős az erősítés. A nem távközlésre felhasznált (kutató, meteorológiai, földfelderítő stb.) műholdaknak is kell távközlési összeköttetéssel rendelkezniök ahhoz, hogy feladatukat el tudják látni. Az ember nélküli műholdaknak venniök kell a távvezérlésre szolgáló jeleket és a Föld felé kell adniok a távmérés és adatátvitel jeleit. Az embert is szállító műholdak és űrhajók ezen kivül távbeszélő- és tv-összeköttetéssel is rendelkeznek. Újabban már ez utóbbit is kétirányúra építik ki: az egyik irányban az űrhajósok helyzetének figyelése, a másik irányban pedig közérzetük javítása érdekében továbbítanak képet.