A zenében előforduló hangok öszszessége. A hagyományos hangszerek alaphangjainak frekvenciasávja 27 Hz-től (a zongora legmélyebb hangja) kb. 4200 Hz-ig terjed. Orgonánál előfordulnak magasabb alaphangú sípok is. A felhangok és zajok frekvenciatartalma meghaladja 15 000 Hz-et. Egyes hangszerek hangját tipikus zaj kíséri (pl. hegedűvonó zaja, fúvósok zaja), amelyeknek átvitele is feltétele a természethűségnek. A legerősebb hangú hangszer (rövid időre max. 25 W) az üstdob.

Számos lehallgatási kísérlet azt mutatta, hogy a 40 Hz alatti és a 13 500 Hz feletti hangok a szubjektív zenei minőség emeléséhez már nem járulnak hozzá. Ezt figyelembe véve az alaphangok frekvenciatartománya mintegy 7 oktávra, az egész hasznos hangtartomány kb. 8,3 oktávra terjed. Ezt a természetes hangskála mintegy 100 különböző ?félhangra" osztja. A fül hangdifferenciáló-képessége ennél jóval nagyobb, mintegy 1400 különböző hangmagasságot tud megkülönböztetni.

A közönség hangízlése változik, a melyebb hangok felé tolódik, s hangdifferenciáló-képessége most valószínűleg nagyobb, mint 100 évvel ezelőtt volt. A hangerősség és a hangmagasság a zene stacioner tényezői. Az értékeléskor nagyobb szerep jut a hangszínnek, s ezen belül elsősorban a dinamikus jellegű átmeneti folyamatoknak. A hangszín több információt közöl, mint a hangerősség és a hangmagasság.

A zene fejlődési iránya a gyorsabb tempó és a zenei hangskála sűrűbb osztása felé mutat. A gyorsabb tempóval az átmeneti folyamatok spektruma a zaj felé közeledik, a modern zene zajtartalma fokozatosan emelkedik.

• oktáv
• természetes hangskála
• átmeneti folyamat