Kedves Olvasó!

Eme cikkemet, amolyan "Hogyan csinálják?" módjára szánom Neked. Mint minden szakmának, a hangszóró gyártásnak és -javításnak is megvannak a titkai.

„Ugyan már, nincs ebben titok, az Internet tele van a hangszórók felépítésének és működésének a leírásaival!” - mondhatja az olvasó, s igaza is van. Viszont egy - évek során kikísérletezett - nagyon jó minőségű és tudású hangszóró gyártási adatai már hétpecsétes titoknak számítanak.
Mik is ezek a titkok? Nagy vonalakban: a  felhasznált anyagok összetétele, rugalmassága/merevsége. A fizikai méreteket nem nagyon lehet titkolni, hisz' az mind mérhető, de a tervezésükhöz szükséges képletek (szoftverek) már nem publikusak.

A következőkben egy olyan ismertetőt fogsz olvasni, ami a felhasznált anyagok és módszerek tekintetében, szigorúan hobbi szinten van. Ez amolyan "konyhaasztalos, hétvégi projekt", de ennek ellenére meglepő végeredmény született. No nem szépségében, mert a rákent ragasztót nem csiszoltam le maradéktalanul, s nem festettem újra sem, de itt nem is ez volt a cél. A fontos az volt, hogy olcsón, egyszerűen, könnyen működőképessé váljon egy, szinte kidobásra szánt példány. Persze nem csak az a lényeg, hogy működjön, hanem az is, hogy jól működjön!

Mivel a kiszemelt példány egy 30 cm-es átmérőjű eszköz, így nem kérdéses, hogy egy jófajta mély-közép hangszóró építhető belőle. A méltó helye pedig egy Vermona Regent R150 ládában lesz.

Ebből már sejthető, hogy basszusgitár-hangszóróként születik újjá. Milyennek is kell lennie ehhez? A felfüggesztése legyen laza, hogy jó alacsony legyen a rezonanciája, azaz jó mélyre le tudjon menni. Aránylag kis impedanciával rendelkezzen, hogy egy egyszerű TDA2030-as erősítővel, 24 V-os tápról is kihajtható legyen. Mivel kis impedanciás, viszonylag nagy feszültségről hajtva, így nagy terhelhetőségűnek, azaz, vastagnak kell lennie a lengőtekercshez alkalmazott huzalnak.