Szóval létre kell hoznunk egy olyan tápegységet, ami az áramigényünk mellett 11 és 14,4V közötti kimenőfeszültséget szolgáltat

Íme egy egyszerű tápegység:

A kimenő feszültsége az ábrán látható módon alakul, a 11V-os (ez a max. üresjárati feszültség, terhelés nélkül sem mehetünk 14,4V fölé az egyenirányítás után) 50Hz-es szekunder váltakozó feszültséget egyenirányítjuk Graetz híddal. A jelenlegi eset szilícium egyenirányító diódákkal számolt! Shottky diódákkal még jobb eredmények érhetők el.

Az egyenirányított váltakozó feszültség a pufferkondenzátort a váltakozó feszültség csúcsértékére tölti, ami gyök kettőszöröse a váltónak, azaz 1,41 szerese. Esetünkben ez 15,5V. Viszont a diódák nyitófeszültsége kivonódik a kimenőfeszültségből, ami sima szilícium diódákkal 2x0,6V, azaz 1,2V mínuszt jelent.

Nos, meglett a max 14,4V-unk...

Minél vastagabb huzalból, minél nagyobb teljesítményű transzformátorra tekerünk, annál kisebb lesz a transzformátorunk belső ellenállása, és annál kisebbet fog ingadozni a kimenőfezültségünk... Ami még befolyásolhatja az áramimpulzus tűrést, az a pufferkondenzátor kapacitása, viszont a mai világban, ahol 20V-os kivitelben akár több Farad-os kondik is elérhetők, ez már nem is lehet gond.

Viszont nem is olyan egyszerű ez azért...