Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » 555-ös IC-s kapcsolások
Lapozás: OK   177 / 180
(#) szs hozzászólása Márc 16, 2019 /
 
Szervusztok, jó estét!
A napokban már megpróbáltam erről írni, de valahogy nem sikerült a gif animációt működtetni ezen az oldalon (pedig azzal érthetőbb lett volna, mit szeretnék), úgyhogy addig nyomkodtam, míg sikeresen töröltem az egész hosszú hsz-t.
Most újra nekifutva:
Megirigyeltem én a mostani kocsik futófényszerű irányjelzőjét, és hasonlót szeretnék elkövetni a tükör elejébe építve. Hasonlót, de nem pont olyan kifelé futót, hanem az ellenkezőjét, -kifelé elfogyót, három fényforrással (jelesül LED-ekkel).
Ez így működne, (magával az irányjelzőrelével, jobban mondva a megfelelő oldali oldalirányjelzőről, azt "megcsapolva" meghajtva):
(1. kép szerint)
-0-110 ms-ig mindhárom világít,
-110-220ms-ig már csak a középső és a külső,
-220-330-ig már csak a külső,
-a következő 330 ms-ban sötét, ahogy egy jól nevelt irányjelzőhöz illik,
majd kezdődik elölről az egész.

Az itteni cikk alapján:
monostabil
rajzoltam hozzá kapcsolást, majd e topikban olvasgatva terveztem még hozzá dolgokat, és most megmutatnám nektek, hogy üzemképes-e ez így, és/vagy ennél még több dolgot is kell hozzátennem. (2.kép)
Szeretném megcsinálni, de működőképesen.
Köszönöm, hogy ismét foglalkoztok az én kis problémáimmal!
(#) Bakman válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Tudtommal egy szabálytalan átalakítást akarsz véghez vinni, inkább hagyd a fenébe.
(#) fastaction válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Emlékeim szerint a futóledes indexnek a tervét , már Proli007 elkészítette valakinek . A rajzai között fent lesz .
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 / 2
 
Hello! Nem kell annyira bonyolítani, kevesebb a több. És állandó tápfesz sem kell..

IXmirror.png
    
(#) kaqkk válasza fastaction hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Húha!
Ezen most jó sokáig gondolkodtam. Hát ez számomra most úgy néz ki, mint két astabil mód az indexrelével párhuzamban, azzal a különbséggel, hogy itt a 7. láb valamiért nincs bekötve, és a 6. és 7. láb közti ellenállás (pont emiatt talán) hiányzik.
Mivel nem vagyok képzett értője ennek a dolognak, hát erre épp nem gondoltam...
Pont jól jönne pedig, hogy önmagában képes működni, nem kell a külön táp.
Azt még elárulnád, az a hanyattfekvő fiú a hasában az A betűvel micsoda?
A hozzászólás módosítva: Márc 17, 2019
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 / 1
 
Nos, egyszerű. Ha az astabil kapcsoláshoz hiányoznak alkatrészek, akkor ez nyilván nem az.
Az "A" betűs "alkatrész", egy ampermérő, ami a szimuláció miatt szükséges. Különben nem láthatnád az idődiagramot. Nyilván a kész áramkörben ez nem kell.
A működés nagyon egyszerű. Az 555 egy feszültség komparátorként működik. Amíg a kondi feszültsége 2/3-ad táp alatt van, az 555 kimenete magas szintű. Így az C1 feltöltődik kb. 110ms alatt, míg a C2 kb. 220ms alatt. És ez után kialszanak a Led-ek. Amikor pedig az index kioltja a lámpát, kialszik az utolsó Led is, és a diódák kisütik a kondikat.

De hogy legyen egy egyszerűbb verzió is. Perszer itt az idő függ a Fet nyitófeszültség könyökétől is, tehát lehet a jó kinditöltő ellenállás értékeket próbálgatni kell.

IX2mirror.png
    
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Köszönöm a magyarázatot, most már érteni vélem (bár gondolkodom még rajta, pl azon is kell, hogy a 7. lábat miért is nem kötjük sehová...).
Isten ments az "egyszerűbb" verziótól -egyelőre
Mindenesetre az írásaid (írásaitok) sokat segítenek, az astabil prototípusa is sikerült az itt leírtak alapján (az a biciklimre lesz irányjelző végül), pedig mégcsak forrasztani sem tudok (ezért nincs is forrasztás). Csak igyekszem megoldani dolgokat -a lehetőségeimhez mérten.
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 / 1
 
"a 7. lábat miért is nem kötjük sehová" Mert nincs rá szükség. De egy 556 is jó lehet az áramkörödhöz. Annak nem kell külön-külön tápfesz.
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Ok, köszönöm.
Idézet:
„556 is jó lehet”

-biztosan, de most még az 555-öt igyekszem kiismerni, és ebből van itthon négy. (és a négylukú NSG25-4 is ehhez passzol kis faragás után).
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Az 556-ban két 555 van, csak tápfesz lábak a közösek.
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Igen, ezt már írtad régebben, de egyelőre 555-ök vannak itthon
(#) szs válasza Bakman hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Bár ez nem jogi fórum, de azért:
-a tükörházba épített irányjelzőt már több mint húsz éve alkalmazzák,
-a "futófényszerű" irányjelzőt pár éve
és mindazért, mert a gyártók és a szabályalkotók együttműködése ezt lehetővé tette.

Ha a megfelelőségi jellel ellátott "lámpatest"-eket veszem meg a TruckShop-ban, és abban lesznek a LED-ek, amiket a gyári irányjelzőrelé működtet, az nem szabálytalan átalakítás.
Ugyanezt a teherautót árulják tükörházba épített irányjelzővel is...
A hozzászólás módosítva: Márc 17, 2019
(#) furko válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Idézet:
„Ha a megfelelőségi jellel ellátott "lámpatest"-eket veszem meg a TruckShop-ban, és abban lesznek a LED-ek, amiket a gyári irányjelzőrelé működtet, az nem szabálytalan átalakítás.”


Dehogynem!
(#) szs válasza furko hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
A "dehogynem" kijelentés nem vita. Miért nem felel meg a megfelelőségi jel?
(#) furko válasza szs hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Ha a megfelelőségi jellel ellátott berendezést átalakítasz az szabálytalan átalakítás.

Egy motoros fórumon hosszasan tárgyalták, hogy mi van akkor ha a gyári izzós irányjelző lámpába az izzó helyére egy sokledes panel kerül. A búrán ugye ott van a szabványossági jelölés elvileg nem lehet belekötni. DE! A búra fénytörése nem a sok apró led fényéhez lett kiképezve hanem a 21W-os izzóhoz. Ha baleset történik, mert nem látszott megfelelően az irányjelzés, a felelősség ebben az esetben a vezetőt terheli.
Vagy pl. nem megengedett hagyományos lámpatestbe xenont tenni. stb. stb.

Nem kötekedni akarok és nem mondom hogy ne csináld, de ne győzd meg magad (és másokat is) hogy ez szabályos és rendben van. Forgalombiztonsági berendezésről van szó.
(#) szs válasza furko hozzászólására (») Márc 17, 2019 /
 
Tárgyalták. Na persze. Motorosfórumokon annyi marhaságot kitárgyalnak, hogy a fülem kettéáll (és ifjabbkoromban én is motoros voltam, ötven után már nem majomkodok rojtos bőrruhában)
A megfelelőségi jellel ellátott lámpatest megfelel. A hozzávaló LED megfelel.
Nézz körül (például) a TruckShop-ban. Van megfelelőségi jellel ellátott ledes mindenféle (irányjelzéshez is) lámpatest
A hozzászólás módosítva: Márc 17, 2019
(#) furko válasza szs hozzászólására (») Márc 18, 2019 /
 
Nem állítom hogy nincs
Idézet:
„megfelelőségi jellel ellátott ledes mindenféle (irányjelzéshez is) lámpatest”
, de azokat úgy vizsgálták be ahogy vannak, és kapták meg az engedélyeket.

Arra szerettem volna felhívni a figyelmet ha te utólag teszel bele saját áramkörös ledeket a tükrödbe, akkor arra már nem vonatkozik a megfelelőségi jel. Csak azért nem lesz szabályos mert létezik gyáriban is.
Persze kívülről nyilván nem látszik az átalakítás, és nincs az a rendőr aki megmondaná hogy gyári-e vagy sem, lehet vele közlekedni büntetlenül. De ez itt nagyon OFF.
(#) fastaction hozzászólása Márc 18, 2019 /
 
Manapság , már jó , ha valaki használja az irányjelzőt . Az sem zavarja a sok közlekedőt , ha tele van az út . A rendőröket sem a sok szabálytalan .
A hozzászólás módosítva: Márc 18, 2019
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 19, 2019 / 1
 
Hello! Mutatok még egyszerűbb megoldásokat. De a 20mA Led-árammal nem tudom mire mész. Én azt gondoltam, valami "mutatványos visszajelző" lesz a tükörben az áramkör. Mert arra jó..
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 19, 2019 /
 
Köszönöm szépen, át fogom nézni (csak ma attól tartok már nem fog menni, most értem haza és még dolgaim vannak)
-A tükör házába épített irányjelző (még ha leddel is) csak kis kiegészítés a többihez, ha mögötted megyek, és csak a tükrömet látod a visszapillantóban, akkor is látod, mit szeretnék tenni.
-És persze,"mutatványos". Szeretjük mi teherautósofőrök a csicsát
(#) proli007 hozzászólása Márc 20, 2019 / 1
 
Készítettem hozzá nyákot is, hátha..
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 20, 2019 /
 
Köszönöm a segítségeket. Azt hiszem, az elsőt
Idézet:
„javascript:aid('2255971')”
fogom megvalósítani, azt már fel is rajzoltam az én gondolkodásom szerintire.

Nyákot, na azt nem tudok csinálni (hiszen még forrasztani sem tudok), én ilyen módon tudom megcsinálni, mint itt:
video
-persze ez még csak olyan prototípus-féleség, a biciklimre nem ilyen elnagyoltan lesz felszerelve
A "nyákrajzom" is csak ilyesmi (ha nem épp csak tollal rajzolom meg):
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 20, 2019 / 1
 
Oké, de egyszer el kell kezdeni forrasztani, ha ilyeneket szeretnél építeni. Veszel egy ilyenpróbapanelt, és összetákolod. Mindössze egy páka és jó minőségű ón kell hozzá, hogy ne legyen kudarc élményed.
Amit a sorkapcsokkal teszel, azzal is van munka és egyfajta gondolkodásmód. Csak más..
(#) janigel válasza szs hozzászólására (») Márc 20, 2019 /
 
Szia szs !
Úgy gondolom proli007-nek teljesen igaza van mindenben.
Nem fontos profi szerszámokat venni, páka, csipesz, oldalcsípő, ón, egy-két csavarhúzó, kötőhuzal, és próbapanel elég. (nyákot majd idővel elkezdhetsz csinálni).
Mi is így kezdtük.
Ezeket mind megveheted a HESTORE - nél, és nem is olyan egetverő áron.
Meglátod milyen élmény, ha működik a cucc, és még jól is néz ki.
Itt (tőlünk) mindig kapsz segítséget, ezt ígérhetem.
Az egyik legjobb élmény az elektronika, a bütykölés.
Szerintem vágj bele HAJRÁ.
Üdv janigel
A hozzászólás módosítva: Márc 20, 2019
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 30, 2019 /
 
Szervusz!
A megjelölt hozzászólásodban lévő rajzot továbbgondoltam egy kicsit, hogy ne két doboz legyen a két oldalra, -ha jól gondoltam (és rajzoltam), akkor egy dobozba is bele lehet építeni., és csak két tranzisztorral, két diódával, két ellenállással és egy vezetékkel kell több.
Jó az elgondolásom?
Mivel még mindig nem érkezett meg a várva várt krimpelőfogóm, hát van időm gondolkodni, rajzolgatni...
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 31, 2019 /
 
Hello! Jó az elgondolás, bár nem célszerű. Mert ha két áramkör van, akkor csak az index (+ test) jelét kell a tükörhöz vezetni. Így meg 4-4 vezetéket.
A hozzászólás módosítva: Márc 31, 2019
(#) szs válasza proli007 hozzászólására (») Márc 31, 2019 /
 
Köszönöm, hogy átnézted, sokat jelent, ha te is jóváhagyod!
Célszerűségről: De hát ha két áramkör van, kétszer annyi alkatrészt használok el, de ha csak egy áramkör, akkor csupán csak kétszer annyi vezetéket. Gondolnom kell a bálnákra is. Meg az erdőkre. (ahol biztosan megdöglik a bálna)
valójában: én úgy gondoltam, így takarékosabb, és az én felkészültségemmel ez a leginkább megvalósítható. Ez is szempont
(#) proli007 válasza szs hozzászólására (») Márc 31, 2019 /
 
Ha takarékosabb kapcsolást építenél, akkor az IX-3Led 555-ös kapcsolást építsd meg.
De nekem más az álláspontom. A két áramkört be lehet építeni a tükörbe és a járművön más változtatás nem kell. Avagy nem kell külön drótozni. Persze a döntés a Te kezedben van..
(#) proli007 válasza proli007 hozzászólására (») Ápr 2, 2019 /
 
Helo! Ennél takarékosabb megoldást, nehezen fogsz találni..

IX4mirror.png
    
Következő: »»   177 / 180
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem