Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Alternativ HE találkozó(k)
Lapozás: OK   103 / 216
(#) szs válasza Gafly hozzászólására (») Júl 3, 2021 /
 
Hm. Ha jól értem, te akkor a védettségi igazolványról kérdezel. Az viszont (úgy látom) nem változott. Ez szerepel a mai napon a szabályban. (484/20208(XI.10.))
Idézet:
„6/C szakasz 3. bek.
Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják, az egyéb rendezvényen – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt

És ennek változása nem szerepel a 365/2021-ben...

Bár az njt naprakész szokott lenni, nem is értem, hogy ha mai nappal egy szabály (most rendelet) megváltoztatott egy másik szabályt (most ugyancsak rendelet), akkor az a szöveg a mai nappal miért nincs már megváltoztatva... (mert a maszkviselésről még a tegnapi szöveg szerepel ma, pedig 3.-a van)
Mondjuk, mivel ma lép hatályba, és tegnapi a döntés, lehet, hogy épp most irkálják át az njt-t, aztán már pár óra, és látjuk.
A hozzászólás módosítva: Júl 3, 2021
(#) szs hozzászólása Júl 3, 2021 /
 
Na, most már a változott szöveg szerepel. (Délután 5-kor)
Továbbra is kell védettségi a zárt helyen megtartott rendezvényn -pl.
484/2020(XI.10)
A hozzászólás módosítva: Júl 3, 2021
(#) kaqkk válasza szs hozzászólására (») Júl 5, 2021 /
 
Idézet:
„- Védettségi igazolvány nélkül lehet belépni a vendéglátó üzletekbe, a szálláshelyekre, a szabadidős létesítményekbe”
Ez egy ma kapott levélben szerepel , A kultúrház az szabadidős létesítmény ?
(#) mohinger válasza kaqkk hozzászólására (») Júl 5, 2021 /
 
Idézet:
„"A kultúrház az szabadidős létesítmény?"”

Reméljük a jogalkotók pár napon belül tisztázzák ezt a kérdést.
(#) szs válasza kaqkk hozzászólására (») Júl 5, 2021 /
 
Ugyanabban a levélben (pár sorral lentebb) szerepel az is:
Idézet:
„A sportrendezvényeket, a zenés-táncos rendezvényeket és a zárt térben tartott, vagy az 500 főt meghaladó, szabadtéren tartott egyéb rendezvényeket továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.”

A kultúrházban megtartott az zárt térben megtartott.
(#) szs válasza mohinger hozzászólására (») Júl 5, 2021 / 1
 
Tisztázva van. Be is linkeltem a szabált. Hogy nektek ne kelljen keresni. De szó szerint is idéztem az idevonatkozó részt. Hát olvassátok már el...
De tessék akkor újra:
Idézet:
„6/C szakasz 3. bek.
Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják, az egyéb rendezvényen – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt”

És akkor a rendelet linkje is újra:
484/2020(XI.10)
A hozzászólás módosítva: Júl 5, 2021
(#) Moderátor hozzászólása mohinger hozzászólására (») Júl 5, 2021
 
Azért ne kezdjünk politizálásba, ha lehet!
(#) jani1987 válasza mohinger hozzászólására (») Júl 5, 2021 /
 
Berettyóújfalu piac egy szombati napon. Mintha ingyen osztás lenne annyian voltak. Se maszk se védőtáv. Ennek több hete.
(#) szikorapéter válasza jani1987 hozzászólására (») Júl 5, 2021 /
 
Az egy nyílt piac amiről szó van egy zárt közösségi létesítmény. Nem egy a kettő...
(#) Gafly válasza szikorapéter hozzászólására (») Júl 5, 2021 / 1
 
És az egyiken van tető, a másikon meg nincs...
(#) mohinger hozzászólása Júl 5, 2021 / 4
 
Kedves Fórumtagok!

Megjelent az első, beharangozó cikk rólunk: IV. Viharsarki HE Találkozó
(#) Gafly válasza mohinger hozzászólására (») Júl 6, 2021 / 1
 
Szeretnék Tőletek pici segitséget kérni.

Ma (ismét) nagylelkű felajánlást kaptunk ingyen vihető témakörben.
Két fénymásoló, szünetmentes, csöves csővoltmérő, félt tucat alapműszer, ipari mennyiségű kábeljelölő/puffer elkók, stb...

Kérlek, amit kértetek, azt vigyétek is el. Aki kért valamit, de nem viszi el, azt (majdnem mondtam, hogy hová tesszük neki)...

Nagyon nagy gond kezd lenni a logisztika, és a felesleges tételek csökkentik a rendezvény értékét növelő a bemutató tárgyak mennyiségét.

@mohinger: Azon gondolkozom, hogy a "nem elektronikai hulladék" kategóriás "ingyen vihetőket" külön asztalnál tartanám, hogy olyan vigye el legalább, aki tudja mi a bánat az, és tud kérdezni...
(#) mohinger hozzászólása Júl 7, 2021 /
 
Kedves Fórumtársak!

A szakmabeliekkel és az intézmény vezetőjével egyeztetve, a rendezvény bárki számára szabadon látogatható, védettségi igazolvány és maszk viselése nem kötelező.

Hamarosan az intézmény honlapján is meg fog jelenni az új plakát és a módosítás.
(#) mnyugger válasza mohinger hozzászólására (») Júl 7, 2021 /
 
Basszus. Akkor minek oltattam be magam?
(#) nagy hoho válasza mnyugger hozzászólására (») Júl 7, 2021 /
 
Így jártál.
(#) Gafly válasza Gafly hozzászólására (») Júl 7, 2021 /
 
Ezeket csak konkrég igény esetében viszem Csabára:
KIN-325A UPS
Sharp Z20 fénymasolo
Erről nincsen kép, de nem asztal méretű, talán még kézben szállitható: Rank Xerox 1WC fénymásoló.
(#) kaqkk válasza mohinger hozzászólására (») Júl 7, 2021 / 1
 
Be kell előre regisztrálni , vagy elég megjelenéskor "bizonyítani" hogy miért jöttem ?
(#) granpa válasza kaqkk hozzászólására (») Júl 7, 2021 /
 
Nem kell, csak beesel és örülünk.
(#) mohinger válasza kaqkk hozzászólására (») Júl 7, 2021 /
 
Elég, ha itt jelzed. Köszi, hogy eljössz!
A következő listába beleírlak téged is.
Hozol valamit kiállítani?
(#) kaqkk válasza mohinger hozzászólására (») Júl 7, 2021 / 2
 
Pár db nixi és vfd órát viszünk, Balog Tibivel (Bbtibike ) és a fiával megyünk , de lebeszéltük Madzagos mesterrel az ő asztalán elférünk .
A hozzászólás módosítva: Júl 7, 2021
(#) mohinger válasza kaqkk hozzászólására (») Júl 7, 2021 / 2
 
Várunk szeretettel! Az asztalok lefoglalva a nixie-s csapatnak!
(#) mohinger hozzászólása Júl 8, 2021 /
 
Kedves Fórumtársak!

Frissítem a jelentkezők listáját a fórumból.

Eddig jelezték, hogy jönnek/jönnének:
ha4023 +3 fő
Gery78
Attila
madzagos
granpa
misi77
RoboKaland
Inhouse
Ecopityu
Gafly
Sany
rectamas?
mnyugger?
nagy hoho?
pucuka+1 fő?
Mrscottt21
Yohnsee
nemgyuri
jani1987
varttina
zoleen
kaqkk +2fő
mohinger

Korábbi hozzászólásomban Bővebben: Link írtam a várható programot, most örömmel jelentem be, hogy Bereczki Lajos, aki a Muzeális Rádió Gyűjtők Klubjának tagja is eljön és kiállít pár csodaszép régi rádiót a páratlan gyűjteményéből.

Természetesen, ahogy az elmúlt években is, az utolsó pillanatig lehet jelentkezni, valamint tapasztalataink szerint jóval többen szoktak jönni, mint, akik jelzik, ezúttal már nem csak a fórum keretein belül.

Jelenleg így fest a nagyterem beosztása, egyre több a kiállítónk, de még vannak szabad helyek
A hozzászólás módosítva: Júl 8, 2021
(#) mnyugger válasza mohinger hozzászólására (») Júl 8, 2021 /
 
Bereczki Lajos magnókat is gyűjt?
(#) mohinger válasza mnyugger hozzászólására (») Júl 8, 2021 /
 
Nem, ő csak rádiókat, azokból is inkább a háború előttieket.
(#) ha4023 válasza mohinger hozzászólására (») Júl 8, 2021 / 1
 
Ha lesz helyem még a kocsiban, ami még erősen korlátozott, akkor beteszek én is egy ilyen jellegű régi műsorvevő rádiót, tetejét fel lehet nyitni, meg lehet nézni.
(#) mnyugger válasza mohinger hozzászólására (») Júl 8, 2021 /
 
Van egy magnóm, amit odaadnék egy igazi gyűjtőnek.
(#) Gafly válasza mnyugger hozzászólására (») Júl 8, 2021 /
 
Van Terényben egy magnó múzeum. Nagyon jófej az öregúr.
(#) ha4023 válasza Gafly hozzászólására (») Júl 8, 2021 /
 
A Barna Zsolt, szintén hobbielektronikás, gyűjti a magnókat, ha gondolom eljuttatom hozzá, szokott hozzám járni Tarjánból.
(#) mnyugger válasza ha4023 hozzászólására (») Júl 8, 2021 / 1
 
Ok! Elviszem Vagy 20 kg. Vörös Szikra.
(#) mnyugger hozzászólása Júl 8, 2021 /
 
Van e valaki, aki nagyon PC fan és jön is a találkozóra?
Következő: »»   103 / 216
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem