Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Több kis parabolatányér egy nagy helyett
Lapozás: OK   1 / 2
(#) kuruc500 hozzászólása Ápr 25, 2013 /
 
Azzal a problémával állok szemben, hogy a BBC Freesat vételéhez szükséges minimálisan 180 cm-es parabolatányérok ára roppant mód borsos. Ugyanakkor 110 cm-es átmérőig szinte már a MÉH-ben is lehet találni elfogadható állapotú parabolatükröket. Hogy lehetne azt megoldani, hogy több ilyet összevásárolva azonos fejekkel azonos irányba állítva ezeknek a jeleit úgy szuperponáltassam, hogy megvalósítható legyen a vétel.

U.i.: Az Astra 19.2-n és az Eutelsaton is vehető BBC World Service nem érdekel!

Minden segítő hozzászólást előre is köszönök!
(#) zolika60 válasza kuruc500 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Azt gondolom, hogy két-három ofszet tükröt fellehet úgy szerelni egy speciális tartóval, hogy a fókuszpontjuk egybe essen. Egy ide szerelt fejjel tudnád venni az adást. Ki nem próbáltam, csak, csak ötletelek. A több antenna több fej nem járható út, mert a gyenge zajos jeleket nem lehet egyesíteni egy jó jellé.
(#) potyo válasza zolika60 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Nem nagyon hiszek benne, hogy a vevőfejek olyan nagy szögből képesek venni a jelet, hogy két-három tükörről be tudják gyűjteni (a nagyobb tükröknél távolabb is van a fej a tükörtől, gondolom a nyílásszög miatt), másrészt ha a tükör nem szemből kapja a jelet, akkor a fókuszolás sem lesz tökéletes, a tükör két széle között egyre nagyobb lesz a fáziskésés a fejbe érkező jelek között. Ezért is nem lehet egy tükör elé sok fejet felrakni, mert a széle felé haladva sajátmagát nyírja ki a jel.
(#) zolika60 válasza potyo hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Az ofszet tükör tulajdonképp egy nagyobb tükör szelete. Úgy próbálnám, hogy felszerelnék egyet normál módon, egyet meg 180° fokkal elforgatva. Ha nem lehet elég közel tolni őket, hogy egybe essen a fókusz az ütközési ponton ki is lehet vágni az egyik tükörből. Persze nem mondom, hogy egyszerű, de tán nem megoldhatatlan.
(#) Gafly válasza kuruc500 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Ez mért nem fért bele az antennás topic-ba?

Egyebként meg nagyon félreolvastátok a topic indítót, Ő nem több tökörrel akar lőni egy fejre, hanem több tükör, több fej:
Idézet:
„Hogy lehetne azt megoldani, hogy több ilyet összevásárolva azonos fejekkel azonos irányba állítva.”

Nos ehhez meg itt az elmélet:
Mimo for dummies
Az ördög meg a gyakorlati részletekben rejlik...
(#) zolika60 válasza Gafly hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Nem olvastam félre, de egyszerűbbnek tartom az egy fej több tükör megoldást.
(#) Inhouse válasza zolika60 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Ez nem csak úgy működhetne, ha több ofszet tükörből kirakni egy kvázi nagyobbat (akár résekkel közöttük, akár kimetszésekkel, csak legyen meg a szabályos parabola), és aztán ehhez kellene egy prímfókuszos fejállvány?
2 ofszetnek, hogy eshet egybe a fókusza az egyiken levő fejre? Vagy a spec állvánnyal te is erre gondoltál és nem a parabolák rögzítésére?
Mondjuk feltétel lenne még a tányérok azonos típusa...
(#) pucuka válasza Inhouse hozzászólására (») Ápr 25, 2013 / 1
 
Ezzel a több tükör dologgal csak az a baj, hogy mindegyik tükör a paraboloidnak ugyanaz a metszete. Kellenének a paraboloid, (merthogy forgástest) további részeiből is a megfelelő metszetek, hogy ki lehessen rakni a paraboloid palástját. Ez valószínűleg drágább játék lenne, mint egy nagyobb tükör.
Gafly:
Amit linkeltél, az nem nyereségnövelő eljárás, hanem diversity vételhez készült Ennek reflexiós környezetben van jelentősége, mozgó alkalmazások esetén. Ti. a mozgó állomásról (mobil, vez nélk. mikrofon) a térerősség igen erősen ingadozik, de két ügyesen elhelyezett antennánál sohasem egyidőben. Az antenna jeleket megfelelően kezelve, kiküszöbölhető a mély fading, ami az átvitelben megszakításokat okozhat.
(#) ha1drp válasza kuruc500 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Több antenna jele összegezhető. Erre létezik mint gyári, mint megépíthető közösítő. Ilyen például a Wilkinson hybrid. Elméletileg két antenna alkalmazásakor a nyereség max. 3dB-el növekszik. Ez függ az antennák távolságától, elhelyezkedésétől, illetve a közösítő veszteségétől. Utána kéne járni mekkora nyereséget produkál a nagyobb tányér mint a kisebb. Ezt átgondolva lehet, hogy a végén nem éri meg közösítgetni őket.
(#) ha1drp válasza ha1drp hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Illetve természetesen csak az antennák közösítésének van értelme! Már erősítő avagy konverter után már nincs értelme, mivel az erősítő saját zaja lekorlátozza a minimálisan detektálható jel nagyságát.
(#) Gafly válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Szerintem vedd meg inkább a nagy parabolát forgatóval.

Elvileg lehet ugyan összekötözgetni csoport antennának őket, de az eredmény kétséges, és az árral kapcsolatban is vannak kételyeim:
Bővebben: Link
Bővebben: Link
Bővebben: Link
Különösen ha beleszámolod a szerelvények, stb. árát is.
Arról ne is beszéljünk, hogy be is kell állítani meg mérni...
Ugyanez a véleményem arról is, hogy ha a B tervet választod és már az alapsávi jeleket dolgozod össze egy jó erős mondjuk mezzazine DSP kártya segítségével:
Bővebben: Link
(#) pucuka válasza Gafly hozzászólására (») Ápr 25, 2013 / 1
 
Hopp, álljunk meg egy szóra.
Nem én akarok műholdas vételt tupírozni.
A lényeg, a műholdas TV vételen van, ami a 10 - 12 GHz sávban működik..
Lehet ugyan több antenna jelét összegezni, de ez a 12 GHz -es sávban nem olyan egyszerű. Az egyszerűség kedvéért, (és a csillapítások miatt) az antenna a kültéri egységébe (LNB) van beépítve az antenna, (résantenna) és követlenül utána a keverő egység ami előállítja a 1 GHz körüli KF frekvenciát, amit már le lehet hozni a lakásba, viszonylag értelmes módon.
Tehát több antennát közösíteni akkor lehetne, (nem a parabola az antenna, hanem az LNB elején a többnyire fehér műanyaggal fedett rés!) A parabola, az csak egy reflektor, tükör, és nyereség növelő hatása a parabola antennára merőleges felületétől függ) ha minden egyes parabola antenna sugárzóját (rés antennáját) egy csőtápvonallal összekötnénk, megfelelő fázisban összegeznénk. Van néhány gond ezzel a módszerrel, nagyon kicsi a bemenő jel (nem véletlenül csatlakozik a keverő rögtön a résantennára) és ez további csillapítást nem bír el. (tápvonal + hibrid)
A legjobb egy földi halandó számára egy nagyobb parabola vásárlása.

Az első linken ez elv jól látszik ugyan, de a kb 10 × nagyobb frekvencián más technológiával valósítható meg, ami a második linken látható strip line technológiával megvalósított dipól fal. Megfelelő nyereség elérésére otthoni körülmények nem alkalmasak. És ez nem parabola antenna, és a kettő nem kombinálható a méretek miatt.
A harmadik link sem igazán kivitelezhető otthoni körülmények között. ebben az esetben kér parabola tükör van összekötve, hasonlóan a tükrös távcsövekhez, A nagyobb parabola fókuszpontjában van egy kisebb parabola, aminek a fókuszpontjában lehet az LNB.
A hozzászólás módosítva: Ápr 25, 2013
(#) zolika60 válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Attól tartok túlragozzuk a kérdést. Gyakorlatban nem kivihető, hogy a kis antennák által vett jelet közösítsük. Azért javasoltam az antenna felület növelését kisebb darabokból egy fejhez. Szerintem nem kivitelezhetetlen, bár nem egyszerű dolog. A másik járható út a megfelelő méretű antenna vásárlása. Szerintem azt sem lehetetlen olcsón, csak keresni kell. A kezdeti időkben sok 3m-es meg még nagyobb antennát is szereltem, amik szerintem már nincsenek használatban, egy ilyet kéne szerezni valami lomtalanítás alkalmával. Ráadásul az új kolléga csak feltette a kérdését és azóta sem reagált, ki tudja mit szeretne?
A hozzászólás módosítva: Ápr 25, 2013
(#) potyo válasza zolika60 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Idézet:
„egy ilyet kéne szerezni valami lomtalanítás alkalmával.”


Nemtudom, másnál hogy szokott ez lenni, de tipikusan, amikor nekem kellene valami ilyen bontott cucc, akkor sehol sincs, vagy csak valami nagyon elrugaszkodott áron...
A hozzászólás módosítva: Ápr 25, 2013
(#) Inhouse válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Idézet:
„Ezzel a több tükör dologgal csak az a baj, hogy mindegyik tükör a paraboloidnak ugyanaz a metszete. Kellenének a paraboloid, (merthogy forgástest) további részeiből is a megfelelő metszetek, hogy ki lehessen rakni a paraboloid palástját.”


Ha egy normál prímfókuszos tükör egy darabja az ofszet tükör, akkor többől össze lehet rakni egy nagyobbat (foltokban) belőle, mivel minden darab a középponthoz képest elforgatva, de egyforma. Középpontos tükrözéssel ugyanannak kell kijönnie a túloldalon is. Egyforma tükrök kellenek és tudni kellene, hogy mekkora az elméleti tükör, amiből a "darab ki lett vágva" és hol helyezkedett el a középponthoz képest.
Jobb felső sarokban levő rajz alapján, szűken el is férne 4 tányér, a fejet középre merőlegesen, persze közben eltalálni a tányérok helyét és szögét, meg a fej pozícióját is...
A hozzászólás módosítva: Ápr 25, 2013
(#) zolika60 válasza potyo hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Ez mondjuk gyakran igaz. De hátha szerencséje lesz. Például amikor a kompresszoromra kellett motor kimentem a helyi MÉH telepre és még válogathattam is. Ilyesmit pedig kábel TV társaságok háza táján keresnék, mert ott ezeket a nagy antennákat már nem használják. Vagy olyan társasháznál ahol régen saját rendszer volt, de már megszűnt. Az antenna meg talán most is ott van a tetőn. Például Újpesten saját kezűleg húztam fel a tízemeletes tetejére egy 2m-est. Ott volt az első főállomás.
(#) Gafly válasza kuruc500 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Annyira nem is drága: Bővebben: Link
Ötvenért állvánnyal és forgatóval...
(#) Gafly hozzászólása Ápr 25, 2013 /
 
Idézet:
„Attól tartok túlragozzuk a kérdést.”

(egyik) Tanult szakmám szerint mikrohullámos lennék, úgyhogy igen jól szórakozom

A kérdezőnek meg azt üzenem, hogy:
- Vegye meg ötvenért ha még megvan (úgyis TV DX a hobbija, tehát úgyis kellene, hobbira meg ennyi pénznek kell lenni. Egy normális szkóp sokkal többe kerül.).
- Kuncsorogjon ahogy Zolika60 mondta szolgáltatóknál, társasházaknál (lehet hogy még fizetnek is érte hogy ha valaki eltünteti a "böhöncöt" a tetőről).
- Jó, kis zajszámú LNB + vevő. (Annó az Astrát 60-as tükörrel vettem, amikor más 90-essel ).

A többi meg gyakorlatilag felejtős...
A hozzászólás módosítva: Máj 11, 2013
(#) pucuka válasza Inhouse hozzászólására (») Ápr 25, 2013 /
 
Igen, min 4 darab 60 cm -es offsetből ki lehet rakni egy nagyjából 120 cm -es tükröt. Azért nagyjából, mert lesznek hiányzó darabok a palástból. És a tartóját sem lenne egyszerű elkészíteni.
(#) kuruc500 hozzászólása Ápr 25, 2013 /
 
Lehet, hogy akkor inkább egy ideig maradok az internetes "megoldás" mellett. Ezek a renitens angolok hiába sajnálják tőlünk a tv-t azért ki lehet játszani az ip-szűrésüket egy kis okossággal.

Egyébként elsősorban nyelvismeret fejlesztésére kellene a dolog. Tehát fő a pragmatizmus. Az a gond az internettel, hogy a számítógép amortizációja jóval nagyobb, mint mondjuk egy 20 éves kilomizott tv-nek, az áramfogyasztásról nem is beszélve. Ezen túlmenően időigényes is a dolog, az ember amikor letorrentezik valamit, akkor meg kell várni, amíg lejön a dolog, meg meg is kell nézni, ami dupla idő (ha nem nagyon gyors az internet), nálunk ez 360 kbyte/s.

A satot ezért jobban szeretem, a német és az orosz nyelv esetében egy kiváló megoldás, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Azért köszönöm a segítséget!
(#) Doky586 válasza kuruc500 hozzászólására (») Ápr 25, 2013 / 2
 
Idézet:
„elsősorban nyelvismeret fejlesztésére kellene a dolog”

MindigTV-n ezek a többnyelvű csatornák: (egykét gombmyomás és máris más nyelven ad)
AXN: hu/en
Universal ch: hu/en
National geographic: hu/en
History: hu/en
Disney ch.: hu/en
Euronews: en/fra/deu

sose fogtok összerakni kis parabolákból egy nagyobbat. halgass Gafly-ra.
(#) kuruc500 válasza Doky586 hozzászólására (») Ápr 26, 2013 1 /
 
Azt jobb helyeken MinDigTV Extrának nevezik, amire akkor meggondolnám, hogy szórjam-e a pénzem, ha már a második százmilliómat keresném.

Az Euronews pedig egy vacak hírcsatorna. Nekem igazi echte British English kell, ami csak a BBC-vel érhető el.
(#) Doky586 válasza kuruc500 hozzászólására (») Ápr 26, 2013 /
 
gondolom ez nem szolgáltató hanem csatorna függő, teljesen mindegy melyik ktv/sattv szolgáltató adja.. persze ha kizárólag analóg ingyenes adást nézel akkor neked egyik se felel meg.

azt azért kétlem hogy nyelvismeret fejlesztéséhez a 6-ból egyik általam megadott se felel meg, esetleg kisebb tányérral ne lehetne fogni angol nyelvű adást műholdról..
Bővebben: Link
(#) pucuka válasza Doky586 hozzászólására (») Ápr 26, 2013 /
 
Idézet:
„sose fogtok összerakni kis parabolákból egy nagyobbat. halgass Gafly-ra.”

Nem is akarunk. Ezért magyarázzuk több oldalról a nehézségeit.
(#) Inhouse válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 26, 2013 /
 
Idézet:
„Igen, min 4 darab 60 cm -es offsetből ki lehet rakni egy nagyjából 120 cm -es tükröt.”
110cm-es ofszet tükrök voltak említve, erre gondoltam. Persze egyébként szigorúan elméletben!

Idézet:
„Azért nagyjából, mert lesznek hiányzó darabok a palástból.”

Tiszta sor, ezt is írtam:
Idézet:
„többől össze lehet rakni egy nagyobbat (foltokban) belőle”


Idézet:
„És a tartóját sem lenne egyszerű elkészíteni.”

Ja kérem, aki spórol, az legyen ügyes és kitartó!
A hozzászólás módosítva: Ápr 26, 2013
(#) Doky586 válasza Inhouse hozzászólására (») Ápr 26, 2013 /
 
elméletileg.
ha mind a négy tányér ugyanarról a sajtológépről származik és össze tudja mind a négyet úgy illeszteni hogy az elméleti parabolához 2mm -en belül (!!!) illeszkedjen és tud szerezni egy 160° nyílásszögű fejet (sose láttam ilyet!) és be is tudja mind a 4részt állítani/hangolni...

...akkor már többe került a műszerezettség, munka, és a stabil pontos 4es-tartó megépítése mintha vett volna készen egy Ø3m-es antennát...
(#) pucuka válasza Inhouse hozzászólására (») Ápr 26, 2013 / 1
 
Van akinek pénze van, akinek nincs, annak legyen ideje, meg széleskörű szaktudása.
Egyébként nyelvtanulásra a legjobb módszer, hogy a gyerek felül egy vonatra (ha 26 éven alluli, akkor még igen jelentős kedvezményt is kaphat) és kimegy London országba legalább két hónapra (tök egyedül), és mire visszajön már tűrhetően beszél angolul. A TV műsorokban igyekeznek helyesen, jól artikulálva beszélni, ami az utcán élőben szinte használhatatlan.
Egyik volt kollégám javasolta, szerezzek egy angol barátnőt, csak sajna már házas voltam.
A hozzászólás módosítva: Ápr 26, 2013
(#) pucuka válasza Doky586 hozzászólására (») Ápr 26, 2013 /
 
Mondjuk, sohasem csináltam ilyet, de ha az általad írt megoldást összekombinálja a Gafly által linkel harmadik megoldással, ti. A nagy tükör fókuszpontjában egy kisebb parabola tükör, és az amúgy is hiányzó parabola csúcsba elhelyezi az LNB -t, nem hiszem hogy kellene egy olyan nagy nyílásszögű sugárzó
(#) kuruc500 válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 29, 2013 1 /
 
Idézet:
„Egyik volt kollégám javasolta, szerezzek egy angol barátnőt, csak sajna már házas voltam.”


Erősen kétlem én azt, hogy fajilag kompatibilisek lennénk a britek számára. Az orosz nyelv esetében nyilván ez a nyerő megoldás, de a német és az angol esetében szemben találja magát az ember a felőlük irányuló lenézéssel.
(#) pucuka válasza kuruc500 hozzászólására (») Ápr 30, 2013 /
 
Ne gondold, van példa rá bőven. Így is, úgy is.
A kollégám még a New York -i lakásának kulcsát is oda adta volna, (mondta) 42. utcában, később tudtam meg, hogy ott az a "piros lámpás" negyed.
Következő: »»   1 / 2
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem