Fórum témák
» Több friss téma |
illetve van mellettük még egy forrpont, az van összekötve a bemenettel, a középső ami eddig a bal oldali volt az van a földel, a jobb szélső pedig semmivel!
Szerintem ez csak egyszerű Mono jelet adott, és a piros + zöld össze volt kötve, ez ment arra a pontra ahol 5K-t mértél, az aranyozott meg oda ahol 0.3K-t mértél. Amikor használtad az adót, a rádió vevő úgy ismerte el, mit sztereó adó? Ha nem akkor az van amit gondoltam, hogyha pedig sztereónak ismerte el akkor még kell lennie még egy forrpontnak.
Szerintem sztereóban adja, meg is találtam a 3. forrpontot, csak eddig nem vettem észre, ott van balra mellettük, a korábban belinkelt képen ott is van! Ahogy mondtam ez a bemenettel van összekötve!
A hozzászólás módosítva: Júl 23, 2013
Akkor ha minden igaz, ennek is 5K körüli ellenállásúnak kell lennie a földhöz képest, ha így van akkor valóban ez a másik bemenet. Van még egy egyszerű teszt amit elvégezhetsz: egy 100 Ohm körüli ellenállással sorosan rákötöd az adót 12V-ra, ez korlátozza annyira az áramot, hogy ne égjen szét semmi még ha hibázol is, utána megfogsz vagy egy ellenálláslábat vagy valamit ami hegyes és hozzáérinted a feltételezett bemenethez, ekkor hogy ha rá van hangolva egy rádió az adóra pattogást kell hogy hallj, először az egyik hangszóróból majd a másikból.
ennél a 3. forrpontnál nem tudok mérni ellenállást a föld között, viszont a bemenettel 0.3 k ohm van. tehát akkor mégiscsak mono volt?
Valószínűleg, furcsálom ezeket a 0.3 K értékeket, érintsd már össze a két mérővezetéket, hogy mennyit mér?
Keress rajta egy kondenzátort, a legnagyobbat. Valószínűleg arra kell a tápfeszültség. A kondi polaritásából kiderül, hogy melyik a pozitív, negatív. Rakj fel a panel másik oldaláról is képet, meg olvasd le az IC feliratát. Ha találunk róla adatlapot, akkor máris megmondható, hogy mi a bekötés.
Nem a tápfesszel van a probléma, elvégre is ott van a szivargyújtó csatlakozója, nehéz eltéveszteni...
A bekötés pedig a következő, az arany színűt forraszd be arra a pontra ahol 0 Ohmot (0.3) mértél a föld és a forrpont között, a maradék zsöldet és pirosat pedig tetszés szerint a megmaradd 2 forrpontra, amik össze vannak kötve.
Ja, bocsánat, igaz. A földet most találtátok meg. Inkább nem is szólok bele, túl meleg van!
![]()
A baj tényleg az, hogy sokan nem tudják mit csinálnak. Pedig aki elkövette értett az RF technikához, legalábbis valamelyest, mert harmonikus szűrőnek nyoma sincs.
Pedig, ha nézitek a Forma1 -et láthatjátok, hogy egy autón 3 - 4 antenna is van és 16 induló. Ez bizony elég sok frekvencia egy kupacban, zavarok lehetnek bőséggel. És akkor ezek közé bejön egy kis kalóz. Mi történik ha a zavar miatt elfékezi magát az egyik versenyző, és 300 -al megy a falba. Idézet: „Mi történik ha a zavar miatt elfékezi magát az egyik versenyző, és 300 -al megy a falba.” Rádión kommunikál a versenyző a csapattal. Ez sokszor nagyon rossz minőségű (főleg kis csapatoknál), valamint majd minden versenyen elromlik valamelyik versenyzőnél, akár nagyobb csapatnál is. Áthidalják, megoldják, kicsit lassabb lesz a tájékoztatás és elég egyoldalú, de nem okoz különösebb gondot. Az autóban levő elektronika küld adatokat a csapatnak, de nem nyúlhatnak bele kívülről, ez pár éve tilos, vagyis RF zavartól nem fog az autó nekimenni a falnak.
Egyszerű, és durva példát mondtam. A csapatok nem kis pénzt fizetnek a frekvencia használatért, cserébe elvárják a zavarmentes rádió kapcsolatot, jogosan. Ebbe, de másba se nincs joga senkinek belepiszkítani. Azt azért elismerheted, hogy hibás adatok alapján meghozott rossz döntésnek csúnya következményei lehetnek.
Üdv!
Azt szeretném kérdezni, hogy a mellékletben levő piros vonallal lehatárolt sztereó kóder rajz a valóságban is megállhatja a helyét, működhet? Köszönöm
Elvileg működhet. csak a 19 kHz pilotjel szintjét nem látom hol lehet állítani. Az igen fontos, mert ha kicsi, ha nagy a dekóder nem szereti.
Azért az durva hiba, hogy egy szuperlassú műveleti erősítővel (741) végeznek pilotjel-manipulációt.
Helló.Az lenne a kérdésem hogy hobbi szinten szeretnék ilyen FM rádióadó építésébe belevágni(nem valami nagy hatótávolságuba) és az lenne a kérdésem hogy ezekkel lehet-e valami egyszerű de stabil rádióadót készíteni ami vonalszintű jelet képes fogadni?(mobiltelefontól érkező jelet vagy számítógéptől)A tranzisztoraim TV modulátorokból bontva:
3 db BF199,1 BF 173,1AF139,1 BF964,1 BF 964S,1 BF 966. Remélem ezekkel az adatokkal sokat segítettem.Nem kell nagy hatótáv max 10-50méter ha nem is képes ennyire elég a 10 méter is.A válaszokat előre is köszönöm.
Ha nem kell nagyot erősíteni, akkor semmi probléma, legalább nem gerjed. Itt pedig az a helyzet. 10 szerest erősít az 100 kHz -ig is. A pilotjelet pedig inkább csillapítani kéne.
A BF199 -ből építhetsz egy kisteljesítményű adót, a FET -ek valamelyikéből pedig megépítheted az alap oszcillátort. A frekvencia modulációhoz az oszcillátor tekercsét varikappal hangolhatod.
Annyira nem vagyok hozzáértő esetleg valamiféle kapcsolási rajzal tudnál nekem segíteni?
Én a számítógépes rajzban vagyok gyenge, de ha átnézed ezt, és az FM transmitteres topikot, találsz szép számmal. A topikban listázd ki a képeket, hamarább rátalálsz.
Időközben találtam egy ilyet (kép alul).Ez működésképes lehetne ha megépítem?Mekkora hatótávolságra számítsak?
Például. Kb 10 - 100 m
Köszönöm akkor maradok ennél a kapcsolásnál a tapasztalatokat meg majd leírom ide.Mégegyszer köszönöm.
Én foglalkoztam 741-el és nem volt jó még hangfrekin sem. De persze mindenkinek mást jelent a jó. Zajos volt, keveset erősített a beállításhoz képest, rossz volt az impulzusátvitele stb... A 0,5 V/us-os slew rate értéke eléggé sokatmondó lehet.
Nem állítottam, hogy a világ legjobb áramköre, de abban az időben mikor ez a rajz készült, még nemigen volt más. A sávszélessége pedig az erősítés függvénye. Lehet vele akár 100 kHz és erősítőt is készíteni.
Ebbe a pozícióba pedig azért elmegy. Nem kell különösebbet erősítenie, kis szintet se kap, így a zaj sem különösen fontos. Gyakorlatilag csak impedanciát illeszt, és pótolja a kapcsoló mátrix csillapítását. A hozzászólás módosítva: Aug 3, 2013
|
Bejelentkezés
Hirdetés |