Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » AEG 56840L kondenzációs szárítógép
Lapozás: OK   1 / 2
(#) intruder hozzászólása Ápr 3, 2013 /
 
AEG 56840L szárítógépem hibajelensége
Nemrég még elindult, időnként mintha egy-egy pillanatra nem kapott volna feszültséget, a motor akadozva ment.
Aztán mintha erőlködne, el sem indult. Mára már az erőlködés is elmaradt, nem csinál semmit.
A program elindul, fut rendesen, a relék hallhatóan kapcsolnak. Semmi hibakód.
Gépet teljesen kitakarítottam, hátha valami apróság okozza, motort bemérettem (motortekercselő műhelyben), segédkondik jók.
Ha valakinek van ötlete, kihez forduljak aki segíteni tud, kérem írja meg!
(#) Bakman hozzászólása Ápr 3, 2013 /
 
Az, hogy a relék kattognak, még nem jelenti az, hogy zárnak is. Lehet, hogy megégtek az érintkezői és nem zár úgy, ahogy kellene. Tehát a reléket kellene tesztelni első körben, ha már a motor tutira jó.
(#) intruder hozzászólása Ápr 3, 2013 /
 
Bocs, azt nem írtam, hogy a relék ki lettek cserélve.
(#) Bakman válasza intruder hozzászólására (») Ápr 3, 2013 /
 
Gondolom a motor 230 V-os. A motortól visszafelé kell méregetni a feszültségeket, hol van és hol nincs. A van és a nincs között kell keresni a hibát.
(#) intruder hozzászólása Ápr 3, 2013 /
 
230V-os, már mértem, de semmi. Nem kap feszt a motor.
(#) Bakman válasza intruder hozzászólására (») Ápr 3, 2013 /
 
Oké, ez eddig rendben, gondolom hosszabb ideig hagytad rajta a műszert. Most kövesd végig a vezetéketket, melyik hova megy. Ahol véget ér a vezeték, ott keresgélj. Ha csatlakozóba megy, akkor a csatlakozó másik felén mérj a műszerrel. Valahol elakad a 230 V.
(#) intruder válasza Bakman hozzászólására (») Ápr 3, 2013 /
 
OK, holnap megmérem. Köszi!
(#) vinczen válasza intruder hozzászólására (») Máj 4, 2015 /
 
Hello!
Èrdeklödnék, hogy sikerült-e megjavìtani a panelt? Nàlam is ugyanez a hibajelenség, a reléket màr kicseréltem de nem azokkal volt a baj. Hibakódok: e50,e51,e53,e54.
(#) Inhouse válasza vinczen hozzászólására (») Máj 5, 2015 /
 
Ebből a képből nekem még nem egyértelmű, hogy kapcsolóüzemű, vagy soros kondis tápja van. De előszö azt kellene megnézni. Ha az utóbbi, akkor lehet igen egyszerű a javítás. Mérd meg, meg van-e a tápfesz?! Óvatosan, nehogy megrázzon!
Ahh..telefonról néztem..végülis ki tudtam nagyítani... Meg most látom, hogy neked inkább más baja van...neki nem volt hibakódja!
A hozzászólás módosítva: Máj 5, 2015
(#) zoz11 válasza vinczen hozzászólására (») Máj 5, 2015 / 2
 
Hello
A reléknek semmi baja....
Ezeknél a gépeknél ez egy nagyon tipikus hibajelenség, heti szinte 5-6darab befut belőle.
A képen, balról a 3. relé felett van egy Triak és mellette egy 47Ohm-os SMD, ezt a két alkatrészt kell cserélni, és helyre jön a probléma. T4-es triak van benne, de jó bele a sima BTA sorozatból is.
Am kapcsoló üzemű tápja van, általában LNK304-es IC, de van amibe TNY254 van.
A hozzászólás módosítva: Máj 5, 2015
(#) vinczen válasza zoz11 hozzászólására (») Máj 6, 2015 /
 
Hello!
Azt elfelejtettem elsönek megírni, hogy a T4-es motorvezérlö triakot is kicseréltem a relékkel együtt. A hibakódok közül valamelyik kettö a relére és a triakra utalt. Holnap megrendelem és kicserèlem a 47ohmos ellenállást,utána jelentkezem. Az LNK304-es IC-t is ki kell cserélni? A legtöbb fòrumon annak a cseréjét is javasoljàk, meg van ahol szinte e fél panelt cseréltetnék.
(#) zoz11 válasza vinczen hozzászólására (») Máj 7, 2015 /
 
HA életben van a panel akkor nem kell az LNK-t cserélni.
(#) vinczen válasza zoz11 hozzászólására (») Jún 14, 2015 /
 
Hello!
Úgy néz ki, hogy jó lett a szárítógép a triak és az ellenállás cseréjétől. Két hete tesztelem és tökéletesen működik. Köszönöm a segítséget! További szép napot!
(#) Hugo69 hozzászólása Jún 25, 2015 /
 
Sziasztok.
Volna nekem egy kérdésem.Járt e már úgy valaki hogy AEG 55400-as száritógép működik teljesen normálisan de meleg levegő nincs.Meg néztem a fűtőszálat de nincs rajta elváltozás vagy szakadás.
Nincs hiba kód se.Vajon mi lehet a baja.
Ha tudd valaki segiteni meg köszönönném.
(#) Karabiner hozzászólása Feb 8, 2016 1 /
 
Sziasztok!
Nekem egy AEG T76280AC szárítógépem lenne, aminek elszállt a paneljén egy 3w-os, 47 ohmos ellenállás. Tud valaki Pest környékén valakit, aki javítja ezeket?
Előre is köszönöm!
(#) zoz11 válasza Karabiner hozzászólására (») Feb 8, 2016 / 1
 
Esetleg ajánlanám magamat, postai úton
(#) Karabiner válasza zoz11 hozzászólására (») Feb 9, 2016 /
 
Szia!
Kb mennyi idő alatt tudnád megcsinálni, ha leküldöm postával, bélelt borítékban ?
(#) szabi84 hozzászólása Aug 19, 2016 /
 
Sziasztok. Segitséget kérnék . Van egy aeg 5987 kondenz szárítógépem. Az a gond hogy a kijelző sötét vagyis nem mutat semmit, semmire nem reagál. Mi lehet a baj?
(#) qwertzu30 hozzászólása Szept 5, 2016 /
 
sziasztok van egy Privileg szárító ami e 54 hibakódot ír tudja valaki mit jelent a szárítás vége fele írta ki de ha újraindítom akkor már 5 perc után jelentkezik megint a hibakód
(#) BarnaIstvan hozzászólása Okt 4, 2016 /
 
Szervusztok!
Az Electrolux EWS 1021 mosógépemen alul kilazult/leesett a leeresztő tömlő a "csöcsnél", folyt a gépből a víz, ezért megdöntöttem, hogy hozzáférjek, visszahelyezhessem a helyére. Újraindításkor E50-es hibakódot, törlésre E51-et ír ki, kattog (a relé?), nem működik. Mit javasoltok, mit tegyek? Valahol írták, hogy hagyjam száradni, mert vizet kaphatott a motor/csatlakozó, vagy elszállt vmi relé...kevés vagyok hozzá. Tudtok valakit ajánlani Pest megye keleti felében (Monor)? Válaszaitokat előre köszönöm!
(#) kevlar82 hozzászólása Nov 17, 2016 /
 
Sziasztok! Valaki esetleg tudna abban segíteni, hogy az első bejegyzésben látható panelen a balról második relé feletti c29-nek mekkora lehet az értéke? Előre is köszönöm!
(#) mita12 hozzászólása Júl 1, 2018 /
 
Sziasztok! Egy AEG T58870 kondenzációs száritógéppel kapcsolatosan kérnék segitséget. Előtörténet: se kép se hang. LNK304, 47Ohm-os ellenállás cserélve. Funkciók életre keltek, de jött egy újabb hiba, amire nem találtam a web-en eddig megoldást. Jelenség: elinditok a száritógépen egy tetszőleges programot, ami 30 másodperc múlva leáll - az időzitő leugrik 0-ra, motor forgás megszűnik. Hibakódot nem ir ki. Ha bemegyek diagnosztikai módba, akkor a C22-es pozición E32 hibaüzenetet ad. Ezt a hibaüzenetet nem találtam meg a web-en. Teszt - ELE - módban a fűtés működik, kitakaritottam a teljes gépet, motor működik. Leteszteltem a száritótér termosztátot, nem szakadt. Azt tudja valaki, hogy milyen szenzor van beépitve az ajtóhoz közelebbi ventillátor házba? Válaszaitokat előre is köszönöm!
(#) mita12 válasza mita12 hozzászólására (») Júl 5, 2018 / 1
 
Sziasztok! Űgy néz ki, lezárult a T58870-es gép E32-es projektje, köszönet zoz11 útmutatásának. Ami a legfontosabb az a workshop manual angolul: https://www.how-to-repair.com/help/faqs/workshop-manual-for-condens...nussi/ Egy kicsit zagyva a weblap, kb. a közepén van egy embedded pdf viewer-ben az anyag, amit nem sikerült letölteni, de a viewer használható. Az E32 hiba akkor jön elő, ha a nedvesség szenzor kör szakadt. Két helyen érdemes ellenőrizni: a dob szemből bal aljában van egy szénkefe, ami egy szigetelt dob lemez csikon fut, ill. a dob hátsó tengelyén van szintén egy szénkefe. Nem szabad elfelejteni a szemből jobb tetején lévő betáp zavarszűrőt sem, mert a szenzorkör a készülék testéhez képest mér ellenállást és a kör testelése itt (is) került kialakitásra (kék kábel nálam). Ha a két zavarszűrő felfogató csavar nincs rendesen meghúzva (nem megtépve, lemez csavar), akkor a szenzorkör szakadt lesz. Ennek hibajelensége az, hogy azok a programok, amelyekhez nedvességet kell mérni 30 mp múlva leállnak hibajelzés nélkül. Diagnosztika módban a szenzorkört szakadt és rövidre zárt állapotban lehet tesztelni. Ha a szenzorkör szakadt, akkor a dob rövidre zárásakor elinditott teszt funkció E32-es hibával áll le. Ha a szénkefék mindkét helyen rendben vannak (ohm mérővel könnyű őket kimérni) akkor valószinű, hogy a zavarszűrő felfogató - testelő csavarok lazák. Nálam annyira lazák voltak, hogy bent sem voltak, mert lusta voltam fotózni a szétszedési lépéseket és nem raktam vissza őket. De a lényeg: nem feladni. Elekctrolux-nál telin úgy elhajtottak, mint a szél. A mail-re a választ azóta is szorgalmasan irják. Sebaj. Ők már részben a múlt kövületei, a jelen pedig a weben megosztott információk gazdagsága és annak körültekintő, okos felhasználása és újra megosztása.
(#) kevin1987 hozzászólása Aug 24, 2018 /
 
mita 12! Ugyanilyen hibakóddal küzdök egy T59840-es hőszivattyúsnál. A zavarszűrőnél létezik, hogy nem azt a kapacitást mérem, mint ami a bekötési rajzán van? Az is lehet hibás?Szénkefék kicserélve, vezetékek kicserélve, lnk ic kicserélve. A felgyújtás is eszembe jutott már...
(#) arpadneuss hozzászólása Okt 22, 2018 /
 
Kedves Tagok!

Segitsegetek kernem! Egy AEG Protex 56840L szarito vezropaneljevel kuzdok. Bekapcsolas utan a gep nem indul a kijelzon EH0 hiba jelenik meg. Ha esetleg valakinek van otlete , legyen szives ossza meg velem. Elore is koszonom.
(#) japam hozzászólása Szept 3, 2020 /
 
Tisztelt fórumtársak.
A segítségeteket szeretném kérni ennek a száritógépnek a panelen lévő J1-es csatlakozó 5-ös pontjáról kijövő R6-os smd ellenállás szakadt ,értéke olvashatatlan.
Köszönöm.
(#) japam válasza arpadneuss hozzászólására (») Szept 3, 2020 /
 
Küldök egy pdf file-t abban megtalálod .
(#) japam válasza japam hozzászólására (») Szept 4, 2020 /
 
Küldök egy képet.
(#) japam hozzászólása Szept 16, 2020 /
 
Tisztelt fórumtársak.
A segítségeteket szeretném kérni ennek a száritógépnek a panelen lévő J1-es csatlakozó 5-ös pontjáról kijövő R6-os smd ellenállás szakadt ,értéke olvashatatlan.
Köszönöm.
(#) Zsocca hozzászólása Nov 16, 2020 /
 
Üdv mindenkinek.
AEG Lavatherm T65280AC kondenzációs szárítógép panel javításban kellene segíteni.Olyan szakit keresek akinek postázhatom.EH0 hibakód,relék jók.Asszony eleszi az életemet miatta.
Előre is köszi.
Következő: »»   1 / 2
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem