Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Játék katonai szimulációs rendszer
Lapozás: OK   1 / 1
(#) Fegyvermuszeresz hozzászólása Júl 6, 2015 /
 
Üdv
Azért látogattam el erre a fórumra mert hatalmas segítségre lenne szükségem az elektronikában jártas emberektől mert én egyáltalán nem értek hozzá
Vázolnám az alap helyzetet:
Amit kivitelezni szeretnék civilben az egy katonai szimulációs rendszer melynek neve : MILES 2000
Ez úgy működik hogy a fegyvercső végére lényegében egy szenzort vagy valamilyen érzékelőt helyeznek- ez érzékeli a torkolattüzet- az ebből eredő fényenergiát pedig lézer ( sugárrá / impulzussá ) alakítja mely a fegyvercső végén kialakított lényegében lézercélzóból távozik
A találatot úgy jelzik hogy minden katona visel az egyenruháján egy vékony mellényt illetve a sisakján és a lábán érzékelőket ( gondolom ha erre vetül a lézersugár akkor az érzékeli és jelzi a találatot úgy hogy ezek a kis korongok világítanak )


Az én elképzelésem szerint ez civil eszközökkel illetve nem csillagászati árak között kivitelezhetetlen
Fegyverműszerészként a fegyveren végbemenő változtatásokkal, fémmegmunkálásokkal tudok egyedül foglalkozni viszont az elektronikával nem

Várom a témában jártas emberek észrevételeit teljesen elméleti síkon hogy ezt hogyan lehetne kivitelezni a lehető legegyszerűbben.

Előre köszönöm azoknak akik időt szakítottak rá
A hozzászólás módosítva: Júl 6, 2015
(#) Ivan93 válasza Fegyvermuszeresz hozzászólására (») Júl 6, 2015 /
 
Szia! Amit leírtál az a lézerharcos fegyverekre (lasertag) emlékeztet.
(#) Fegyvermuszeresz hozzászólása Júl 6, 2015 /
 
Helló
Igen lényegében hasonló, gondoltam már rá hogy ezzel a technológiával kivitelezhető lenne-e csak nem tudom hogy maga a lézerharc hogyan működik mert nem igazán találtam róla technikai információkat
(#) Orbán József válasza Fegyvermuszeresz hozzászólására (») Júl 6, 2015 / 1
 
Szia!
Én repülésben vagyok érdekelt, láttam ilyen légiharc imitációt, amikor az "eltalált" gép önműködően bekapcsolta a gép füstfejlesztőjét, így letagadhatatlan volt a találat.
Gyalogosoknál valószínű lehetne egy sárga festékpatron elműködtetése a katona nadrág hátsó felén...
(#) Fegyvermuszeresz hozzászólása Júl 6, 2015 /
 
Hát a kínaik a gyalogságnál is megcsinálták csak ők a sisak tetejére rakták, picit idiótán néz ki a tény az tény a találat egyértelmű
http://combatgear.blog.hu/2015/06/18/kinai_miles
(#) Fegyvermuszeresz hozzászólása Júl 6, 2015 /
 
Viszont ami elsőre kellene az egy fényre aktiválódó fény érzékelő ( erről olvasgattam néhány dolgot hogy csak sötét környezetben használható ez fegyverek esetében egy üreges csőszájfékkel megoldható, az üregben az energia elvész de ugyanakkor tudja működtetni az egész szerkezetet és a fény is látszani fog ha valamilyen módon a szenzort elhelyezzük benne )
(#) Orbán József válasza Fegyvermuszeresz hozzászólására (») Júl 6, 2015 /
 
Az a baj ezekkel, hogy eléggé irányítottan lenne érzékeny, vagy sündisznót kéne utánozni, jó sok érzékelővel...Nem egyszerű, vagy olyan szűrő kéne az érzékelő elé, ami a lézer hullámhosszára lenne érzékenyítve.
(#) Fegyvermuszeresz hozzászólása Júl 6, 2015 /
 
Én egy teljesen "paraszt" megoldásra gondoltam
Lenne egy egyszerű kínai 3000 ft airsoft lézercélzó + egy fényre aktiválódó érzékelő

Ha az érzékelő fényt észlel jelet küldene a lézercélzóba ( egy kábelen át mondjuk ) hogy kacsolódjon be majd a fény megszűnésével jelet küld a lézer kikapcsolásához

Ez eddig kivitelezhető lenne ?
(#) Sebi válasza Fegyvermuszeresz hozzászólására (») Júl 6, 2015 / 1
 
Nem lenne egyszerűbb, ha - mint az AMD, AK fegyvereknél - a csőszájfék helyére a vaktöltény miatt szükséges szűkítőt látnád el egy gázátömlő furattal, ami nyomáskapcsolóval aktiválja a lézer pointert?
A hozzászólás módosítva: Júl 6, 2015
(#) Fegyvermuszeresz hozzászólása Júl 6, 2015 /
 
Ez is egy jó ötlet elméletben működhet
(#) Fegyvermuszeresz hozzászólása Júl 6, 2015 /
 
És ki mit tudna ajánlani az emberen lévő érzékelőre ami érzékeli a lézersugarat ?
(#) Sebi válasza Fegyvermuszeresz hozzászólására (») Júl 6, 2015 / 1
 
Ez a nehezebb, főleg, hogy napsütésben is működnie kellene. A fényérzékelésre alkalmas szenzorok nem tudnak különbséget tenni a napfény és a lézercsóva között. Ha mondjuk zöld fényű lézert használunk, akkor ki lehet szűrni a többi beeső fényt, azonban a napfény a teljes spektrumot sugározza. Erre megoldás lehet, ha a lézer sugarat modulációval látjuk el. Ez a legprimitívebb esetben azt jelenti, hogy - mondjuk másodpercenként 5000-szer - megszaggatva sugározzuk ki. A vevő csak erre a frekvenciára ad válaszjelet.
Azonban - a TV-távirányítókhoz hasonlóan - nagy energiájú beeső fény erősen csökkenti az érzékenységet. Persze igen sok múlik azon is, hogy milyen távolságban van a fegyver és az érzékelő.
(#) Cavalier hozzászólása Júl 6, 2015 / 1
 
A lényeg az lenne, hogy gáz-riasztó, vagy éles-vaktöltényes fegyverrel működjön? Az eredeti Miles rendszerben tudtommal minden fegyvernek egyedi azonosítója van, azt is kisugározza, szóval később lekérdezhető minden találat. Találatkor a 'halott' készüléke sípol, és csak a lövészetvezetőnél lévő mester készülékkel lehet nullázni, 'feléleszteni'.
Én infra lézerrel csinálnám, vagy erősen fókuszált infra led-el úgy kéne megoldani, hogy lőtávnál kb. 20-30 cm-es szórása legyen, a vevő mellényen pedig ilyen mátrixban elhelyezni az érzékelőket. (én csak a testre, fejre tennék érzékelőt, a végtagoktól nagyvonalúan eltekintenék. )
Ahogy feljebb is írták, mindenképpen megszaggatva, akár az RC5 kódolás is használható, az érzékelőknél egy-egy TSOP1736 vagy hasonló vevővel.
(#) Kera_Will válasza Fegyvermuszeresz hozzászólására (») Júl 6, 2015 /
 
Valamikor 15-20 éve volt már hasonló játékosság egyik szegedi játékteremben, valószínűleg nem csak ott.A neve : kvazár vagy valami hasonló volt.
2*4-6 ember álló csapatok között folyt a küzdelem.
Kaptál egy "fegyvert" (infra adó) és egy "belebújós hacukát"(infra vevők) .
A teremben "vak" sötét volt. Itt rohangáltál a tereptárgyak közt és lövöldöztél infra adós fegyverrel.A 10-20 perces menetek után kiértékelték a találatokat volt valami bázis is azt kellett védeni. Ha találatot kaptál akkor X másodpercig nem voltál lő képes, tárad is kiürült akkor vissza kellett menni tölteni adott pont/okra ..stb ... stb .
Mindezt kódolt infra jelekkel történt.
(#) Fegyvermuszeresz válasza Cavalier hozzászólására (») Júl 6, 2015 /
 
Igen elsőre csak éles fegyverből gázriasztóra alakítással gondoltam.

Ez az RC5 kódolás hogyan működik bármilyen mezei lézercélzóval működik ?
(#) Cavalier válasza Fegyvermuszeresz hozzászólására (») Júl 7, 2015 /
 
A fegyverekre is kéne egy-egy pici mikrokontrolleres áramkört csinálni, ami érzékeli a lövést is, és adott fegyvernek megfelelő kódot kisugározza infrán. Programozásilag nem gond, a fejlesztőkörnyezetek simán ismerik az rc5 kódolást. A sima lézercélzót mindenképpen át kéne alakítani, de én nem is látható fénnyel csinálnám, az könnyen elárulja a lövész irányát ha van egy kis füst pl.
(#) elektromos válasza Cavalier hozzászólására (») Júl 7, 2015 /
 
Ha már megoldottad a torkolat tűz érzékelést akkor adónak és vevőnek is talán jó lenne az autókban alkalmazott lézeres blokkoló és teszter kombináció. Persze kellene tudni, hogy milyen messziről kell
adnia az adónak. Talán ez is egy ötlet. Nézz megoldásokat a lézerblokkolós topikban.
(#) attikanagy hozzászólása Júl 7, 2015 /
 
Erről beszéltem.
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem