Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Mobilnet - routerhez direktbe
Lapozás: OK   1 / 1
(#) möpö hozzászólása Feb 6, 2009 /
 
Üdvözlet uraim!
A következő megoldandó feladathoz kérnék javaslatokat, észrevételeket:

Adott egy mobil internet hozzáférés, mely javarész USB-sticket, vagy max pc-mica-- modemet használ. Nem megosztás végett, inkább dyndns miatt egy routerhez kellene csatlakoztatni, mely routernek a másik végén egy célgép (nem számítógép, DVR) található. Ezt jelenleg egy fapados pc, vagy laptop beiktatásával gyönyörűen meg lehet oldani. A feladat viszont az lenne, hogy ezt valahogy jóval egyszerűbben, illetve olcsóbban is meg lehessen tenni. Az akciót cca.10ezer forint alatt kellene összehozni, legrosszabb esetben egy faragott célgép is megoldás, de ezt egyenlőre elvetném. A routerek (tudomásom szerint) nem sürűn rendelkeznek USB csatival. Illetve ha mégis, még egy terminál jellegű parancssort is ki kellene adni a modem felé (gépen telepítve ez a segédprogram, vagy a 'tárcsázó'. Ebben az ügyben kérnék segítséget. Én az usb-ethernet átalakításon indultam el, de szegényes, mert ott nem tudunk vezérlést adni a modemnek.
Köszönet.
(#) xPee válasza möpö hozzászólására (») Feb 6, 2009 /
 
El kell szomoritsalak de nem fogsz talalni routert amin az USB kepes HSDPA modem, wifi kartya es hasonlo eszkozoket kezelni mivel ezeknek driverigenyeik vannak es ha letezik is linux ala driver nem igazan tudnad meg egy nyilt forrasu routerbe se belepofozni.Van olyan hogy usb van a routeren de ez vagy printserverkent uzemel csak, vagy okosabb esetben fat-es pendriveot kezel.Letezik atalakito usb-bol lanba de ez vagy halokartya vagy olyan aktiv eszkoz ami usb hosszabbitasra hasznalatos.Az usb eszkozok annyira bonyolultak hogy csak megfelelo driverrel es csak gepen kepesek elindulni.A javaslatom egy parszaz megas gep,128ram boven eleg(nallam egy mini asztali pc teszi a dolgat fedoraval)es tokeletesen kiszolgallja a router feladatat(virtual server,port forward) es a 80 vanas porton weboldal.A dyndns is egy megoldas bar en nem szoktam a 80as portot dvr-hez rendelni biztonsagi es kompatibilitashibak miadt, a dyndns viszont csak azt engedi atiranyitasra.Es vegul ha nem indiszkret milyen markaju a dvr?
(#) Doky586 válasza möpö hozzászólására (») Feb 6, 2009 /
 
Mobilinternet ? azaz 3G-umts/hsdpa ?
Nálam az nem valós internetcímet használ..
kívülről 212.51.122.137 az IP-címem, az ipconfig szerint 10.251.18.172... Azaz NAT-olva vagyok.
Ezután semmi értelme a DynDNS használatának mivel a szolgáltató nem biztosít portforvardot nekem. Persze lehet hogy más szolgáltatónál ez másképp van... Nálad?

Valami ehez hasonló eszköz kellene?

Esetleg próbálkozz PC helyett S60 oprendszerrel Nokia mobilon. Ezen progi wlan hotspotot csinál a 3G telefonodból..
(#) johnny1107 válasza möpö hozzászólására (») Feb 6, 2009 /
 
Olyan routert nem tudok mutatni ami usb-s vagy más hsdpa/3g modemet képes kezelni de linksysnél vannak olyanok amikben alapból van hsdpa modem, csak simet beteszed az aljába, bekonfigolod és megy is (Hátránya a dolognak hogy nemépp 10ezres kategória egy ilyen eszköz)
Egyébként nekem is van mobil-net előfizetésem és én publikus ip-t kapok nem NAT-olás van.(Vodafone)
(#) Lucifer válasza möpö hozzászólására (») Feb 7, 2009 /
 
0. lépés kideríteni, hogy az adott modem támogatva ven -e linux alatt. Ezt a legegyszerűbben valami népszerű disztró alatt ki tudod próbálni. Nem kell félni annyira nem vagyunk elmaradva.

1. lépés kereseni valami openwrt támogatással, USB hosttal rendelkező routert
Amit ajánlani tudok: Asus WL-500b deluxe és premium. A premium 25K HUFos kategória , a deluxet már nem gyártják.
Olcsóbb kategóriában vannak az ADM5120-as SoC-vel készült routerek. Ilyen routerek ezek: http://midge.vlad.org.ua/wiki/SupportedDevices
Ilyen még pld. az ZyXel P-334/335 is. (Ezekben van wifi is)
Vannak belőle olyanok, amelyeket kicsit faragni kell, hogy legyen rajta USB. Ezek azért jók, mert baziolcsók.
(2K HUF használtan)
A printszerveresek kissé drágábbak, de a fentebb említettekhez ASUS-okhoz képest olcsók.

Warning! Az ilyen routereken valamilyen okból nem megy az USB-on az isochronous átvitel. A vezérlő ezt elvileg tudja, de valamiért nem sikerült implementálni. Ezt jellemzően csak kamerák illetve hangkártyák használják, (übergyors, pontos idejű átvitelkhez) de a 0. lépés elvégzésekor eressz meg egy lsusb -v -t lés nézd végig az eszközöd endpointjait, nincs e közötte isochronous.
(#) Lucifer válasza Lucifer hozzászólására (») Feb 7, 2009 /
 
Idézet:
„A printszerveresek kissé drágábbak, de a fentebb említettekhez ASUS-okhoz képest olcsók.”


Értsd. gyárilag USB porttal rendelkezők.

Idézet:
„Vannak belőle olyanok, amelyeket kicsit faragni kell, hogy legyen rajta USB.”


http://spritesmods.com/?art=sweexusb
(#) gozi válasza johnny1107 hozzászólására (») Feb 7, 2009 /
 
Pedig van gyárilag támogatott is:
Draytek Vigor 2910G
Bővebben: Link
Elég sok USB-s HSDPA modemet támogat, és igen stabil volt a kapcsolat, igaz cserébe nem túl olcsó.
Nekünk az OpenWRT és társai nem működtek üzembiztosan.
(#) möpö válasza gozi hozzászólására (») Feb 9, 2009 /
 
Fentiekben említett megoldásoknál mint modemet kell kezelni termiláparancsokkal?
(#) Doky586 válasza möpö hozzászólására (») Feb 9, 2009 /
 
A D-Link szimulátora: ITT
(#) punkkazy hozzászólása Máj 15, 2009 /
 
Üdv!
Lenne egy megoldandó problémám. Kezdeném ott, hogy nem nagyon konyítok a routerekhez...
A tényállás a következő: nálunk a net úgy működik, hogy a tetőn kint van egy antenna, a jel lejön kábelen (ki gondolná...), majd a gépbe fut be egy "TP-LINK 11b/g Wireless Adapter"en keresztül, gondolom Wlan kártya.
Ez így jó is, csakhogy nekem kéne net e műhelyemben levő gépre is. Első gond az, hogy egyáltalán meg tudom-e ezt oldani, mert a kinti gép P3as (700Mhz, 128MBRAM)? Illetőleg milyen router kéne nekem?
(#) johnny1107 válasza punkkazy hozzászólására (») Máj 15, 2009 /
 
Ha wireless nevű valamibe fut be a kábel akkor az csak sima vezeték nélküli vevő valami komoly antennával a tetőn, kell a gépbe egy hálózati kártya és proxy program, elméletileg a bejövő kábel mehet egy wifis router/acces point antenna csatlakozójára is de olyan beállítások szükségesek amiket nagy valószínűséggel nem ismersz a szolgáltató meg nem hiszem hogy örülne neki....
(#) punkkazy válasza johnny1107 hozzászólására (») Máj 15, 2009 /
 
Hát nálunk most ez megy, a drótnélküli net (szerbia). A szolgáltatónak vannak adóantennái az én antennám meg optikai rálátással van feléjük fordítva. 3-4-es a jel.
Mit ajánlasz: hagyjam ez egészet, vagy próbálkozzak. Egyébként ez mennyiből jönne ki? (P3-as gépre milyen hálókártya kéne? asszem nem sima PCI....)
(#) johnny1107 válasza punkkazy hozzászólására (») Máj 16, 2009 /
 
Szerintem próbálkozhatsz, annyi hogy P3-mas gép elég széles skála de szerintem az alaplap tudja a sima pci-t(nem express!!) veszel bele egy kártyát, proxynak ott a squid, ha később netán több gép is kell akkor a 2. hálókártya után elég egy switch is... Árban egy hálókártya meg a 2 gép közötti kábel(ha csak 2 gép közvetlen akkor ún crosslinkes kábel kell) ára, proxyprogram ingyen van.
(#) punkkazy válasza johnny1107 hozzászólására (») Máj 16, 2009 /
 
Jól van. A kérnélek, hogy egy paint-es rajzot csinálj már, mert nem tudom hogy te hogy képzeled ezt el. A műhely légvonalban úgy 20-30m-re lehet a benti géptől... EZ nem lesz sok a kábelnek?
(#) johnny1107 válasza punkkazy hozzászólására (») Máj 17, 2009 /
 
Az ethernet durván 100 métert elbír szóval a 20-30 nem gond.
Az elgondolás nagyon egyszerű, ami eddig megvan az marad is úgy, a főgépedbe teszel egy plusz hálókártyát és úgynevezett crosslinkes bekötésű kábel segítségével összekötöd a műhelyes géppel, főgépre proxyprogram és ha be van állítva már megy is a net a másikon.
(#) punkkazy válasza johnny1107 hozzászólására (») Máj 17, 2009 /
 
Oké, kösz a segítséget, valószínűleg csak nyáron lesz ebből valami, mert nincs idehaza a másik gép. Majd jelentkezem!
Még egyszer köszi
(#) menyus válasza xPee hozzászólására (») Máj 17, 2009 / 1
 
Márpedig van ilyen a Linksys nek is. A régebbi változatban csak PCMCI lehetőség volt, ebben már van USB támogatás is.

Linksys WRT54G3G REVOLUTION
(#) punkkazy hozzászólása Jún 18, 2009 /
 
Üdv!
Végre valahára eljutottam oda, hogy megvegyem a 3m-es crosslinket. Össze is kötögettem a két gépet, eddig minden príma. Net is van mindkettőn, de pl. az MSN-t nem tudom frissíteni, mert azt írja ki, hogy nem kapcsolódok az internetre...(ezt azon a gépen írja ki, amelyik a crosslinkel csatlakozik a nettel rendelkező géphez) holott a netezés gond nélkül megy. Jah, proxy program nincs fent. Ezért lehet ez a bonyodalom?
(#) johnny1107 válasza punkkazy hozzászólására (») Jún 18, 2009 /
 
Ha nincs fennt proxy hogyan van megosztva a net?
(#) punkkazy válasza johnny1107 hozzászólására (») Jún 18, 2009 /
 
Hát a Windovs-nak van olyan menüpontja a Vezérlőpulton hogy "Hálózat beállítása varázsló". Az egyik gépet "netserver"-nek állítottam be, a másik meg azon keresztül csatlakozik. Proxyval hogyan kéne?
(#) johnny1107 válasza punkkazy hozzászólására (») Jún 18, 2009 /
 
Végülis ez is egyfajta proxy de ez lényegtelen, msn frissítésnek így mennie kéne simán, ha be tudsz jelentkezni msnre akkor pláne, igazából nem tudom, hétvégén otthon kipróbálom virt gépeken mert nincs windowsom.
(#) Pityuka-Devil hozzászólása Márc 30, 2010 /
 
Sziasztok! Tudom hogy nem ide tartozik amit kérdezni szeretnék de talán tudtok segíteni.Van internet modemem
ebből kivettem a simet és beleraktam a telómba,szerettem volna vele netezni de folyamatosan azt írja ki hogy internetbeállítási hiba?
A teló Sony Ericsson W880 és vodás a netem.
Remélem tud valaki valami konkrétumot írni mert nagyon kezdő vagyok az ilyenekben köszönöm?
(#) didyman válasza Pityuka-Devil hozzászólására (») Márc 30, 2010 /
 
1270. Ingyenes és azonnali.
(#) mazsola hozzászólása Márc 9, 2012 /
 
Üdv mindenkinek!
A kérdésem az, hogy a Hipernet 21 mobilnethez kapott modemet lehet-e csatlakoztatni hagyományos UTP be-és kimenettel ellátott routerhez? Van elfekvőben néhány USB csatlakozóm régebbi számítógépekből. Aki járatos a témában, vagy készített már ilyet, adhatna ötletet, netán leírást vagy rajzot. Előre is kösz.
(#) johnny1107 válasza mazsola hozzászólására (») Márc 9, 2012 /
 
Szia!

Nem!
Olyan Routerre van szükséged amin van USB port valamilyen célra, és azon egyedi firmware-vel működhet, vagy egy kifejezetten erre is jó routerrel (TP-Link TL-MR3220).
(#) mazsola válasza johnny1107 hozzászólására (») Márc 10, 2012 /
 
Kösz Jonny1107!
Végül is lehet kapni ehhez a modemhez routert, csak spórolni akartam de úgy látszik, a zsebbe kell nyúlnom.
(#) krapulax6 hozzászólása Jún 3, 2020 /
 
Sziasztok.
Nem tudom,hogy jo helyre irok-e de a kerdesem az lenne,hogy usb-s vagy pci-e-s halokartyat erdemes venni?Wifis termeszetesen.
Garazsba levo pcbe szeretnem,online radio illetve youtube zenehallgatasra.

Elore is koszonom.
A hozzászólás módosítva: Jún 3, 2020
(#) Bakman válasza krapulax6 hozzászólására (») Jún 3, 2020 /
 
Kicsit fura a kérdés. Ha a garázsban lévő gépben nincs Ethernet és/vagy Wifi, akkor vagy cseréled az egész gépet vagy veszel bele egy hálózati kártyát. Utóbbi valószínűleg olcsóbb. Annó én is vettem pár régi gépbe, nem volt velük gond, már ha ez az aggódás tárgya.

Mielőtt megveszed, nézd meg, hogy van-e hozzá olyan driver, ami illik a géphez és az operációs rendszerhez is. Ebből a szempontból a PCI csatlakozós elméletileg kisebb kockázatú.
(#) proba válasza krapulax6 hozzászólására (») Jún 3, 2020 /
 
Wifi stick? Ha máshova nem kell a net....
(#) Inhouse válasza krapulax6 hozzászólására (») Jún 4, 2020 /
 
A kevesebb pénzből a gépedhez illeszthetőt válaszd.
A garázsban levő wifi jelszintet érdemes lehet ellenőrizni egy már meglevő wifis eszközzel. A PC kialakítása miatt (a wifi stick a hátuljába dugható, ha elöl nincs USB) lehet, hogy még annál is gyengébb jelszinttel kell számolni.
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem