Fórum témák
» Több friss téma |
Bár igazad lenne, akkor elég lett volna a felhasználót még egyszer végigzavarni az évente kötelezően ismételendő információbiztonsági oktatáson, de sajnos ez nem így volt.
A firefox elég liberális a javascriptek terén - by design, s tök véletlenül napi szinten frissítve is van nálunk (a mikéntjének leírását megtalálod a honlapomon). Itt az történt, hogy egy legitim weboldalra ment fel, amit korábban megtörtek régi pluginek sebezhetőségét kihasználva. Nem látszott semmi, a felhasználónak nem jelent meg semmi, mikor felment az oldalra. Sokkal komolyabb elemzéseknek vetették alá a kiberbiztonságiak a fertőzött gépet, mint, gondolnád, ebből is tudjuk, hogy a felhasználónak semmilyen tudomása nem volt a dologról, a böngészőben se volt mit leokéznia, ahogy írod. Többet nem fogok írni a dologról, majd ha egyszer kijön a hivatalos verzió a történtekről, akkor azt azt talán az nki honlapján el lehet majd olvasni, de elárulom, hogy olasz, spanyol és lengyel állami szerveket is betámadtak ugyanekkor ugyanezzel...
"De én inkább letöltenék linux alternatív programot mint hogy wine-ben futtassam a Edge, Outlook-ot.."
Izé, a szoftverek felsorolását pont ezekkel az alternatívákkal kezdtem és másokkal: Firefox, Chromium, Thunderbird, Gimp stb. Ezek nem azért mennek Linuxon, mert Wine-ban vannak futtatva, hanem mert több platformra is le lehet őket fordítani, úgy vannak elkészítve. Pl. a VLC ugyanúgy jelen van és megy Linuxon is natív applikációként, mint a Windows-on exe-ként. És rengeteg a natív applikációnak látszó, de igazából egy becsomagolt, elrejtett böngészőben futó JS kód, webapplikáció, ami online szolgáltatásként is futhat felhőben, de több platformos önálló működést is biztosít a felhasználóknál futtatva úgy, hogy a készítésükkor kevés figyelmet kell az eltérésekre fordítani. Gazdag UI-t és jó együttműködést biztosít, csak irdatlan sok memóriát emészt. Mellesleg múlt héten láttam útjelzőbóját, és az villant be, hogy itt meg mit akarnak a VLC-vel, mielőtt rájöttem, mit látok... A hozzászólás módosítva: Pé, 13:44
A WIN7-ben viszonylag egyszerű megoldást találtam XP szerűen működő startmenü létrehozására, külső program használata nélkül !
Win10/win11 esetén is megoldható külső program nélkül valami hasonló, bár talán kevésbé kényelmes mint ahogyan win7/xp-ben volt, de azért használható. Tudom van rá 3. féltől származó program, ami jó is, de ha anélkül is megy...
Linux vs WindowsCsak halkan jegyzem meg, szerintem néhányan fordítva ültök a lovon.Egy win-hez szokott felhasználót hiába próbáltok szép szavakkal rávenni a linuxra. A nulladik lépés, amit mindenki kihagy, hogy a win user milyen programokat használ. És itt most nem általánosságokról van szó, hogy böngésző, irodai sw, meg levelező stb a linuxon is van. Legelőször tételes listát kell készíteni mit használ windowson, ezeket kell számításba vennie. 1. Portolták e az adott SW-ket linuxra? - Ha nem jöhet a második pont... 2. Fut e a nevezett program linuxra telepített Windows-os virtuális környezetben? - Ha nem jöhet a harmadik pont... 3. Van e rá alternatíva linuxos környezetben? Eredmény, ha első kérdésre igen a válasz, bingó, nyert ügy, lehet menni linuxra és tesztelni. Ha második kérdésre igen a válasz, azt én már csak félsikernek nevezném, de talán egy próbát megér. Ha harmadikra igen a válasz, az már problémásabb, ott akkor már új programot kell keresni, megtanulni, és lehet ha találunk is valamit, egy-két olyan funkció hiányzik majd belőle, ami pedig nagyon kellene. Összegezve: ha a három kérdésre mindhárom válasz nem, ott a linux megbukott egy Win felhasználó szemében. Ha kap igen választ, bármelyikre is, attól függően melyikre, a szerint dől majd el, hogy mennyire használható a win user szerint a linux, vagy ismét a bukás felé billen a mérleg. Tehát ha valaki linuxra váltana win helyett, legelőször ezt a három fő kérdést kell alaposan megvizsgálnia. A hozzászólás módosítva: Pé, 15:20
Nem olvastad végig, csak gondolsz valamit erről a beszélgetésről. Nem volt terelés, sem lovaglás, mivel egy ember önként feltett egy kérdést, amire kifejezetten óvatos és mérlegelő válaszok születtek.
De éppen elolvastam. Azért írtam amit írtam. Ha nem így érzed, bocsánat...
Te is nyomkodod a papíron az aláhúzott részt és szentségelsz, amiért nem működik a link?
Amúgy a win10 (home/pro ESU) támogatása is meg lett hosszabbítva 2027 őszig..! Link
Idézet: Ez azt jelenti: egyetértünk.„pont ezekkel az alternatívákkal kezdtem” Nem ugyan az (bitről bitre) kell hanem egy másik.. ="Mindenből új kell" A hozzászólás módosítva: Pé, 17:51
Leginkább valóban ott szokott megbukni a dolog, amikor nem egy "egyszerű, hétköznapi" felhasználóról van szó, aki gyakorlatilag a számítógépével a neten éli az életét, hanem olyanok, mint pl. az itten kollégák. Hiszen, aki itt van, előfordul, hogy kapcsolási rajzot készít, nyákot tervez, µC-t programoz, stb... Jellemzően ezek azok a programok, amik gondot okozhatnak egy oprendszer-váltás esetén. És itt nem csak a Win-Linux váltásra gondolok, hanem ugyanazon rendszer különböző verziói közöttire is... (A másik kategória talán az, aki játszik... Nem tudom milyen gyakori, hogy elkészítik a menő -és drága- Win-es játékokat Linuxra is?)
Amennyiben az általad felsorolt 3. lehetőség létezik csak, akkor én közbetennék egy további lépést is: Megnézni, hogy az adott Linux-os alternatíva Windows-os változata milyen, előbb arra áttérni még Win alatt és csak azután menni a Linuxra. Saját, konkrét példa: Sok évig Protel-t használtam. Win 11 alá viszont sehogyan sem sikerült feltennem (bizonyára én vagyok a béna, mert a neten találtam több megoldást is, de hiába...). Ekkor gondolkoztam el azon, hogy hamár mindenképpen váltani kell, akkor olyanra váltok, ami létezik mindkét platformon. (Ki tudja mikor lép a MS olyat, ami miatt a hivatalosan nem kompatibilis -értsd "régi"- PC-m gyakorlatilag sem lesz megfelelő a 11-es számára?) Kipróbáltam néhány (ingyenes) nyák-tervezőt és egyrészt egyik sem olvasta a Protel-es fájljaimat, másrészt a kezelésük túlbonyolított és átláthatatlan volt számomra. Kiemelem: számomra! Végül már az is reális megoldásnak tűnt, hogy win11 alatt futtatok egy virtuális Win XP-t és az alá telepítem a régi Protel-t...
A Steam Deck-en Linux fut, és most adja ki ez a legnagyobb játékplatform az asztali játékgépét is, úgyhogy gondolhatod..: Bővebben: Link Mindenütt fel van tüntetve, melyik játék melyik op.rendszereken képes futni.
Részemről csak feltételezés volt...
Nekem a CIV-hez egy DOS-emulátor tökéletesen elég...
Altium Designer – ez a Protel közvetlen utódja. Elvileg minden régi Protel formátumot képes megnyitni (pl. .SCH, .PCB, .LIB, .DDB, valamint a régebbi Protel/99SE projektek).
KiCad - Az újabb Altium-formátumokat (.SchDoc, .PcbDoc) támogatja elvileg. A régi Protel fájlokat nem tudja közvetlenül megnyitni, előbb Altiumba kell importálni, majd onnan továbbvinni. Eagle-t használok, szóval a fentiek nem saját tapasztalatok, de volt kollégám aki Altiummal dogozott, előtte pedig (Protel-el). Modernebb host gépen futó virtuális XP akár gyorsabb is lehet, mint ahogyan a régi hardveren futott, teljesen reális így futtatni régi programokat. A hozzászólás módosítva: Szo, 19:44
Az Altium sajnos nem ingyenes...
KiCad - Azt nem próbáltam, hogy a 30-napig ingyenes Altiummal az összes régi fájlomat átkonvertálom, és azután használom ebben... Azt már nem tudom melyik (több, mint egy éve volt és többet is kipróbáltam akkor...), de valamelyik program azzal akasztott ki, hogy nem tudtam a Schematic-ra letenni egy npn tranzisztort anélkül, hogy megadtam volna a konkrét típusát. Az a típus nem volt a listájában, amit én használtam volna, másikat meg nem akartam beírni, mert az káosz. Saját library készítését, vagy a meglévőhöz hozzáadni egy új típust - nem találtam. A legtöbb esetben azt tapasztaltam: tök jó, hogy ennyi mindent tud, de a töredékére sincs szükségem... És nem az a gond, hogy "ott van, de minek", hanem az, hogy nélküle az alapvető dolgok sem működnek, tehát meg kell tanulnom tök felesleges dolgokat is. De szerintem eltértünk az eredeti tárgytól!!! A Win - Linux áttérésnél fontos kérdés az is, hogy az "általános" programokon kívül miket használ az illető. Csak érdekességEgy barátomnak telepítettem egy hasonló kis xpenology szervert mint a sajátom: Celeron J1900, 8Gb RAM, Samsung 3,84Tb szerver SSD. Fut rajta qBittorrent, DLNA / médiaszerver, fájlszerver (SFTP, SMB, NFS), webszerver+php, és egy virtuális gép, amelyen Mikrotik RouterOS fut. Ez utóbbival is megoldható a VPN szerver, pl. wireguard.Ez így a konnektorból kb. 7W teljesítményt vesz fel, amikor gigabittel másolok róla akkor felmegy 8W-ra, gigabites tempóban íráskor pedig kb. 8,8W a fogyasztása (tehát háttértárral, futó programokkal, és a tápegység hatásfokával együtt). Gondolom majd ha a torrent is belelendül akkor azért kicsit feljebb megy majd a fogyasztása, de ezt csak valami nagyon modern cuccal lehetne überelni szerintem. Pl. N100-as miniPC-t használ valaki? Mennyit fogyaszt ténylegesen?
Szerintem nem feltétlenül kell "áttérni", simán megfér egy PC-n mindkét rendszer. Amúgy tényleg felhasználásfüggő, pl. ha valaki csak az interneten böngészik, annak majdnem mindegy melyik rendszer fut. Bár a defaultban települt fontkészlet, élsimítás, VGA driver, stb... miatt azért lesznek eltérések.
Az Eagle-nek pl. van linuxos verziója is, de én windows alatt használom. A TINA viszont csak windowsra készült, a régi Tina5 megy wine-al is linux alatt, a Tina12 viszont érzékeny rá ha más hardvert (vagy más környezetet) lát maga alatt, és követelné, hogy regisztráljam újra. Mondjuk ezt meg se próbáltam Linux/wine alatt futtatni, de virtuális gépen, windows-al valószínűleg menne.. A hozzászólás módosítva: Szo, 21:05
Az eredeti szálat felvéve... Egyrészt a linux / windows vitába ennyi erővel a macOS-t is bele lehetne kavarni, másrészről Laci66 tipikus példája annak, akinek nehéz megszokni az újat. Saját elmondása szerint nehéz volt neki a win7-re váltás XP után. Az ő igényeinek NAGYON nehéz lenne másik rendszerrel megfelelni, mert gyakorlatilag újra kellene tanulnia a legalapvetőbb dolgokat is (pl. fájlkezelés; fájlkiterjesztés szükségessége/minekazt; egy-egy megszokott program vagy fut, vagy nem fut, esetleg alternatíva sincs; ... ). Ha volna rá hajlandósága, ideje, kísérletezőkedve, s nem félne a változástól, akkor persze lehetne szá meg egy alternatíva, ami közül választhatna, de lehet, hogy ő ehelyett inkább a családdal tölti az idejét, vagy kapál a kertben, esetleg összerak egy kis áramkört a saját szórakoztatására.
Nem vagyunk egyformák, el kell fogadni, hogy ez van. Felhívhatjuk a figyelmét a veszélyekre (pl. sérülékenységből eredő adatszivárgás, aminek következtében akár az ügyfélkapus hozzáférése is kikerülhet - igen, ott a kétfaktoros második faktorát meg ki lehet kerülni), de ennél többet nehéz tenni, ha valaki elavult rendszert akar használni. Igen, vannak alternatívák, amik akár hasonlíthatnak is a megszokott felületre, aztán jön a koppanás, mikor csak az nem megy a megszokott módon, aminek kellene (kormányzati szinten a SLED-et egészen XP szerűre faragták, akkor, amikor már win7 ment a legtöbb helyen, de ez is csak megzavarta a felhasználókat, mert nagyon hasonlított, mégis valahogy idegen volt nekik). De érdekes volt például megrögzött linuxos szájából hallani, hogy a Microsoft Office mennyivel jobb, mint a LibreOffice. Más meg pont fordítva esküszik. Kell ezért bántani, vagy győzködni a másik oldalt? Minek? Szerintem jó alternatíva, de valahogy a mso jobban bejött nekem, s az se mindegy, hogy pl. powershellből tudok vele táblázatot feldolgozni. Amióta meg gyakorlatilag gombokért lehet legálisan licenchez jutni, nem éri meg nem megvenni. Összefoglalva - inkább kellene az alapgondolatra fókuszálni (nem akar váltani) és úgy segíteni, ahogy lehet, mint elvinni egy hitvitába az egész témát. Aki meg hitvitázni akar, az próbálja ki ezt: TempleOS Oprendszer váltásA Win 10-es számítógépem meghalt. Minden adatom rajta volt. Új gép, (amin nincs hang) Win11-el.Gyakorlatilag használhatatlan. Leginkább a belépések miatt. Az eddigi felhasználó-jelszó nem működik. Belépésnél hosszas ceremónia fiók visszanyerés miatt, amit minden belépésnél újra kell játszani. Az igazoló mail-ok és SMS-ek nehézkesen, vagy egyáltalán nem jönnek meg. Annyira utálom már, hogy ha lesz hangja a gépnek, (garancia) visszaállok a fekália és közveszélyes Win 10-re. A hozzászólás módosítva: Vas, 11:25
Ne lepődj meg ha 10 és 11 közt nem lesz különbség a fiókba lépésnél a 2faktoros azonosításnál. Ez már nem olyan mint a régi freemail..
Érdekes, nekem ilyen gond sose jött elő... Mondjuk az írásodból csak a pontos hiba nem derült ki.
Valahogy így nézett ki a történet? Win10 gép, valamiféle belépés - elromlott és vitt magával minden adatot. A háttértároló nyekkent meg, vagy más komponens (ha utóbbi, akkor az adataid még elérhetőek)? Hozzád került egy garanciális gép win11-gyel, amin nem működik a hang. De mi ez a dolog a belépéssel? Milyen fiók nem megy, mit kell mindig újra eljátszani? És miért gondolod, hogy egy új win10 telepítésnél nem kell majd ugyan így küzdened a belépéssel? Egyáltalán milyen (lokális / microsoft / AD) fiók volt az eredeti gépen és milyen van ezen?
Adatmentési szemszögből nézve: én ilyenkor a meghibásodott eszközt szoktam újra működővé tenni (megjavítani) mert onnan már a bejelentkezéseket (is) tovább lehet vinni, akár új rendszerre.
Tehát a probléma több részre osztható:
- Régi gépen levő adatok visszanyerése. - Win11 belépési (és hang) problémák. Win11-en is lehet helyi fiókot létrehozni, amihez nem kell különösebb belépési ceremónia, csak egy jelszó beírása. Sőt szükség esetén automatikus logon is beállítható, akkor semmi se kell, indulás után egyből magától belép, név és jelszó kérése nélkül is. Ha sikerült a win11-et megfelelő működésre bírni, akkor a régi gépből kivenném a háttértárat, és pl. egy USB-SATA átalakítót használva rádugnám az ujabb gépre. Ha a háttértár nem sérült akkor így elérhetők lesznek a rajta tárolt adatok. Ha mégis ragaszkodnál a win10-hez: nemrég meghosszabbították egy további évvel a kiterjesztett támogatást, tehát még nyugodtan használható az is egy darabig, csak aktiválni kell a kiterjesztett támogatást. Erre megvan a hivatalos (ingyenes) és egyszerű út, és vannak szürkezónás, néhány kattintásos megoldások is, amivel (ha jól sejtem) akár 2032-ig kitolható a támogatás. A hozzászólás módosítva: Vas, 13:25
Nem derült ki, hogy mi lett a régi géppel. A "meghalt" egy PC esetén elég sokféle hibajelenséget takarhat, amelyek között olyan is lehet, ami helyrehozható, akár hosszú távra, akár ideiglenesen (amíg lemented ami kell). Mindenesetre ez is egy opció lehet.
Ha win10-et akarsz akkor NE a hivatalos oldalon levő 3 éves elavult! telepítőt használd hanem innen töltsd le (a legális UUP-ről generált) ESU frissítéseket is tartalmazó ISO-t. Duplaklikkel felcsatolod és rámásolod egy fat32 pendrivera, majd az "uefi:" kezdetű pendrivera rábootolsz. Rufus Ventoy mellőzendő. Ha nem akarsz a szokásos sok kérdésre válaszolni akkor a pendrive gyökerébe másold be az xml filet: csak azt kérdezi melyik verziót telepítse (home/pro) és hova. (azt válaszd amihez van aktiváló kulcsod). SecureBoothoz is mellékeltem az új 2023-as efi csere-filet ha már csak arról bootolna a géped.
A hozzászólás módosítva: Vas, 14:21
Felesleges dolgokNocsak, nocak!"Felhasznalói bejelentés miatt" törlódött az a hozzaszólasom, hogy a topik témajatól "szamítógep hiba" elterő Linux-Windows vitákat hagyjuk már el? Hát nem is tudom. Akkor is elmondom: ez nem szoftveres fórum. Menjetek Linuxozni, Windowsozni a megfelelő helyre.
Elég ritkán számítógép hiba az, hogy ki hogyan tud használni egy operaciós rendszert
A hozzászólás módosítva: Vas, 17:36
Idézet: Ez egy elektronikai fórum, az elektronikához meg használunk különféle szoftvereket, a leggyakoribbak a különféle NYÁK-tervező programok, és áramkör-szimulátorok. Ezeket a programokat többnyire windows vagy linux alatt futtajuk, valamilyen PC-n. A windows vagy linux választása terén pedig szerintem megfelelő, zömében kulturált hangnemben, és valós lényegi kérdésekben ment a megbeszélés. A számítástechnika és hardver-szoftver, az elektronikával erősen rokon szakterületek, nagyon sok területen van átfedés (pl. mikrovezérlők, arduino, autoelektronika). Ezért is lehet itt egy megtűrt számítógépes téma. A kérdező pedig kapott (szerintem megfelelő) választ. „Akkor is elmondom: ez nem szoftveres fórum. Menjetek Linuxozni, Windowsozni a megfelelő helyre.” Szóval ha nem tetszik, hogy itt erről is szó van, vagy csak nem érdekel, akkor nyugodtan olvasgass helyette egy másik témát. Szóval a "Felhasználói bejelentést" küldőnek (bár nem láttam mi lett törölve) de valószínűleg igaza volt. A hozzászólás módosítva: Vas, 20:21
De ha tenyleg belefér a topikba, hát elmondom:
Nagyjából mostanaban kell új szgépet vennem, hiszen az, ami itthon van, az olyan 9-10 év körüli, és nem lehet W11-re frissíteni. Hát lesz majd új, ami laptop lesz, de biztos, hogy Windows-al. Nem szerencsetlenkedek Linuxokkal a pofonegyszerű helyett. Pláne, ha valamilyen szoftvert kell később vennem. (Vennem. Nem lopnom). Mert Windows-hoz árulnak is. Az összes témába vagó kérdesem talán az lesz, hogyan csatlakoztassam kívülről hozzá a mostani merevlemezt. De szerintem ra fogok jönni. Ha nem, akkor megkétdezem itt. A hozzászólás módosítva: Vas, 22:11
Léteznek USB dokkolók, erre rátudod dugni a wincsidet, SSD-det.
Alin vettem olyat is (ott már nem kapható) ilyesmi: https://www.aliexpress.com/item/1005005486728258.html Ez házatlan csigaként megy, de van neki 12V-os tápcsatija is, az 5V-ot meg USB-ről adja |
Bejelentkezés
Hirdetés |




="Mindenből új kell"







