(radar). A tárgyak helyzetének térbeli meghatározására alkalmas mérőberendezés. Működési elve az elektromágneses hullámok visszaverődésén alapul. A teljes rádiólokátor egy lokátoradóból, egy adóantennából és egy vevőantennából, valamint egy lokátorvevőből áll. A lokátoradóban előállított és az adóantennán keresztül kisugárzott nagyfrekvenciás jel a térben fénysebességgel terjed, egyenesvonalú irányban. Idegen közeg vagy tárgy határfelületéről a nagyfrekvenciás jel energiájának egy része visszaverődik a kiindulási irányba. Ezt a visszavert jelet a vevőantenna fogja fel és a lokátorvevő felerősíti. Az ellenőrző képernyőn láthatóvá tehető a visszavert jel.

A rádiólokátor a térbeli tárgyak helyzetét gömbkoordináta-rendszerben adja meg. A visszavert nagyfrekvenciás jel lehetővé teszi a céltárgy oldalszögének és magassági szögének, valamint ferdetávolságának pontos meghatározását. A céltárgy távolsága az elektromágneses jel kisugárzása és a visszavert jel vétele közötti idő mérése alapján határozható meg. A rádiólokátorok deciméteres, centiméteres és milliméteres hullámhosszon működnek. Általában kétféle működési jellegű rádiólokátor ismeretes: az egyik a folyamatos adású, a másik a szakaszos adású impulzuslokátor. Ez utóbbi egyetlen antennával működik. A rádiólokátor használata nélkülözhetetlen a légi forgalom irányításban, a polgári és katonai repülés területén, a tengeri és folyami hajózásnál, de ezen túlmenően, meteorológiai és csillagászati megfigyelésekre is alkalmazzák.