Csak egy jó szándékú tanács...
Igaz, hogy nem vagyunk egyformák sem korra, sem biológiailag, de vezetés közben semmiben nem ajánlatos elmélyülni, mivel az veszélyes üzem, és olykor a pillanatoknak is jelentősége van. Hosszabb úton én a Neoton zenéjét szerettem, mivel lazává tett, pedig nem voltam kizárólagos rajongójuk. És ha az ember a fülét kikapcsolja, akkor a szemére kétszer úgy kell támaszkodnia, ha jót akar, különben csak a szerencséjére támaszkodik.

Erre való a menetóra. Akkor nem ugrik.

A zene/háttérzaj nem azért van, hogy arra figyelj a kocsiban. S pont, hogy hosszabb úton legyen inkább mindenféle különböző zene/hangoskönyv betéve, hogy ne legyen ismétlődés. Nem egyszer vezettem már éjjeli órákban akár egész hajnalig és hidd el, nagyon unalmassá tud válni ugyan azt a zenét meghallgatni egy út alatt kétszer-háromszor-négyszer. Az egyik pendrájvomon órás mixek vannak, s még így is előjött, hogy másodszor is ugyan azt a mixet kezdte játszani a járgány. Hangoskönyv/rádiójáték esetében viszont nincs akkora minőségi követelmény, jobban tömörítik őket, több fér rá az adott tárterületre. Annyira meg nem érdekel egyik se, hogy arra figyeljek a forgalmi helyzetek helyett, hogy éppen mit csinálnak a szereplők.

Én is ajánlok neked: a MEK-en megtalálod a Manópörkölt Hokedlivel hangoskönyvet, azt érdemes "elolvasni"

Ez nem egészen így van. Egyik szakmám.

Minden komolyabb mentális energiát, feldolgozást igénylő vagy erős érzelmi hatás el tudja vonni a figyelmet akkor is, ha az utat bámulja az ember. Lehet úgy gondolni, azt begyakorolni, hogy az út az első és többnyire sikerülni is fog, a vizuális ingerek erősek, de egy bonyolult beszélgetés a rádióban vagy a kocsiban, komolyzene, megfelelő minőségű irodalom, ill. hangjáték, váratlan rossz hír, vagy ha egy csokornyakkendős bohóc vár a zöld lámpára a keresztutcában - ez mind átveheti a fókuszt lassan vagy hirtelen, de észrevétlenül.

Az a szerencse, hogy a vezetés nagy része automatikus cselekvéssé válik egészen magas szintig - csak nem tudom, mennyire változó ez emberenként -; néha azon kapjuk magunkat, hogy nem figyeltünk tudatosan, de mégis reagáltunk különféle helyzetekre, méghozzá sikeresen, hosszabb távon is baleset nélkül. De közben a jó vezető ösztönösen azon töri a fejét, hogy egy adott helyzetben miből lehet baj. Például hogy a nagyobb ingerek mellett az apróbbakra is figyeljen - ezt még a KRESZ-ben is tanítják -, vagy hogy egy másik járműtől mi várható a következő pillanatokban... ezt ezer szinten lehet művelni.

Na, ez az, amit a fenti figyelemelterelések csökkentenek vagy megszüntetnek, ezt a pluszt a lehetséges és a váratlan határán. Bár lehet, hogy sokaknál nem is létezik ilyen, így nem fognak rosszabbul vezetni, mert addig sem vezettek (igazán) jól... fogalmam sincs. De az egyszerűen csak statisztika, hogy nincs a külső hatásokból több baj, ezért nem tiltják azokat, csak ami fizikailag is leköti a vezetőt, pl. enni vagy egy telefont tartani. Mert az egyértelműnek tűnik, bár nem feltétlenül az. A máshová nézést, kijelzőbámulást, SMS-írást nem is említem.

Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot,
Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot.
Kétszázhúsz felett senki nincs veled, közelbe kerül a távol,
Kétszázhúsz felett több már nem lehet a kerékbe zárt magányból.
Bővebben: Link

_{Pedig ez tényleg jó vezetéshez; az ilyenekhez egyetlen agysejt sem kell, az összes megmarad értelmesebb célokra.}