Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Opel Astra elektromos hibák
 
Témaindító: nrgie, idő: Júl 19, 2010
Témakörök:
Lapozás: OK   71 / 138
(#) Kovabe válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 11, 2016 /
 
Szia
Az hogy folyamatosan jár az mit jelent időben meddig csinálja? Én tavaly cseréltem az alapjárati motort és nekem is furcsa dolgot művelt, indítás után felpörgött majd össze vissza ugrált. Kerestem egy szakit (szerencsére a szomszédba volt) aki azt mondta hogy fel kell tanítani a motort, ez vagy 1-2 percbe is beletellett majd beállt az alapjárat.
Talán úgy volt a metódus, hogy a gázt benyomta majd indittozás és gáz elenged, majd két három gázfröccs és folyamatosan vitte le az alapjáratot ami már ekkor 3000 felett volt. és egyszer csak beállt.
(#) rolandgyetvai válasza Kovabe hozzászólására (») Nov 11, 2016 /
 
Hello, Az azt jelenti, hogy még gyújtásra se kell raknom akkor is folyamatosan perceken keresztül jár ki-be az alapjárati motor. Persze ezt nem látom csak hallom hogy mozog. Kb 10 percig mozog, aztán megáll, utána gondol egyet és újra megindul. Egyébként nekem indítás után tökéletes az alapjáratom, teljesen jól működik minden. A baj akkor kezdődik ha álló helyzetben van az autó mert akkor kezdi szívni az akksit az alapjárati motor. Azért az alapjárati motor mert az jár ki-be folyamatosan kis szünetekkel.
(#) rolandgyetvai válasza sanaxx hozzászólására (») Nov 11, 2016 /
 
Na az a helyzet, hogy A C3- amin 11,5V-nak kellene lenni nálam 0,74V van, a C4- amin 0,8V-nak nálam 11,04V van, C5-amin 11,5v-nak kellene az nálam: 0,74v, C6 amin 0,8v-nak kellene lenni az 11,04v-van. Tehát valami úton módon felcserélődtek. Zárlatos Akkumulátor csinálhatja ezt? Most estem igazán kétségbe.
(#) rolandgyetvai válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 11, 2016 /
 
Azért kérdezem, mert az előző akksim zárlatos lett és azóta kezdődött ez a hiba. Most már új akksi van benne. Esetleg helyre tud állni a dolog, vagy ilyenkor meghal a motorvezérlő. Esetleg van valami trükk, hogy az ecu újra tanítsa magát?
(#) adamo32 hozzászólása Nov 13, 2016 /
 
Sziasztok! Astra F-ben nem megy a fűtés ventilátor 1-2-3 fokozata. Kiszedtem az előtét ellenállást , és a hőbiztosíték rossz benne, ezt szeretném kicserélni, de nem lehet leolvasni róla az adatokat. Nem tudja valaki, hogy milyen értékű kellene bele (hőfok, áram)? Egyáltalán biztonságos-e kicserélni, vagy inkább újat kell bele tenni?
(#) sanaxx válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 13, 2016 /
 
Az azért furcsa hogy a mért értékek jók, csak másik lábon mérhetőek, mint a szervizprogram szerint. Nem jellemző, de ezek a programok is gyakran tévednek mivel multi fajták van hiba azért bennük és most is ez a helyzet szerintem. Resetet az akksi negatív lekötésével csinálhatsz, fórumokon egy órát legalább javasolnak, beindít alapjáraton hagyd járni nem kell gázt adni, egy idő után után halhatóan el kell kezdje tanulnia fordulatszámot.
(#) rolandgyetvai válasza sanaxx hozzászólására (») Nov 13, 2016 /
 
Csináltam resetet tökéletes lett az autó, alapjárat meg minden jó lett. De a probléma megmaradt az alapjárati motor a motor leállitása után gyújtás nélkül ki-be jár és meríti az akkumulátort! Jaaa én mértem rosszul nem volt felcserélődve. De viszont ha leveszem gyújtásról akkor az összes lábon 5,4v környéke mérhető és ez változik 2 lábon ugrál 11v-ig! Gondolom ezért is jár gyújtás nélkül a motor. Akartam kérdezni, hogy gyújtás nélkül mennyinek kell lenni a mért értéknek? Egyébként kösz mindent jövő héten valószínű elviszem elektomos dokihoz.
(#) sanaxx válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 13, 2016 /
 
A táblázat szerint az alapjárati és a gyújtáson mérhető érték van megadva, gyújtás nélkül nem kellene feszültségnek lennie ott, mert akkor említenék. Sok sikert vele remélem hamar megoldódik a hiba.
(#) Ricsi89 válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 13, 2016 /
 
Gyújtás nélkül jár a motor? Mármint a benzinmotor? Mert ott akkor valami gond van, nem veszi le a gyújtást a kapcsoló. Vagy valahonnan áram kerül oda.
(#) Ricsi89 válasza adamo32 hozzászólására (») Nov 13, 2016 /
 
Kicserélheted, de forrasztani nem lehet, csak ponthegeszteni, mint az eredeti van. Azt hogy fogod? Plusz oka volt, hogy a biztosíték kiment. Nézd meg, hogy a motor nem szorul-e, mert ilyen esetben vehet fel nagyobb áramot, ami ilyen hibához vezet. Motor csapágyazását ellenőrizd, esetleg kend is meg.
(#) adamo32 válasza Ricsi89 hozzászólására (») Nov 14, 2016 /
 
Köszönöm a választ!
Én is valami ilyesmire gondoltam, megnézem a motort is, és cserélem az ellenállást.
(#) rolandgyetvai válasza Ricsi89 hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
Igen gyújtás nélkül jár, de nem a benzinmotor, hanem az alapjárati motor.
(#) rolandgyetvai válasza sanaxx hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
1,5 hét múlva viszem orvoshoz. 1 kérdésem lenne még most nekiálltam méregetni az akkumulátort, hogy mégis mennyire szívja. A helyzet, hogy két nap alatt olyan 50 óra alatt 12,25V-ról ment le 11,54-re. Ilyen hidegben lehet alapból vagy nem? Csak azért kérdezem, mert most, amióta nem mentem az autóval 2 napja nem halottam, hogy járna a kis alapjárati motor. Olyan mintha csak akkor csinálná, amikor még be van melegedve.
(#) sanaxx válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
Azért most még nincs olyan hideg, hogy lemerüljenek a jó állapotú akkumulátorok, már pedig a tied új ha jól tudom. Ha töltése rendben mindenképpen van vmilyen rendellenes elfolyásod. Mérd az áramot és biztosítékokat távolítsd el ahol leesik, azon a körön nincs vmi rendben. Próbáld ki melegítsd be, akkor csinálja vagy sem, mert ez így csak tippelgetés.
(#) sanaxx válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
A hűtőfolyadék hőmérséklet szenzort is ellenőrizheted, mivel említetted, hogy csak melegen csinálja.
Pőzsónál volt rá példa hogy emiatt rosszalkodott az alapjárati motor.

hőgomba.jpg
    
(#) rolandgyetvai válasza sanaxx hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
Megmondom őszintén, hogy inkább kivárom a szakembert. Most hogy 2 napig mértem az akksit, de nem indítottam az autót, ezáltal elértem azt, hogy ma már be sem indult. 11,24v-ig lement és már nem indult. Nem bírt tekerni. Most feltöltöm az akksit csumára aztán megvárom a másfél hetet. Nem szeretném tönkretenni az 1 hetes akkumulátort. Valami nagyon leszívta. Amúgy rámértem úgy is mennyi a fogyasztás negatív saru le, aztán sorba kötöttem a multit és mértem Ampert. Az eredmény 0,05 és 0.19 közti ugrálás volt 10A-re állítva. Ez magasnak számít?
(#) sanaxx válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
25-50 mA között átlagban elfogadható, persze töltött akksi és a nyugalmi idő elteltével, mikor minden fogyasztó nyugalmi állapotba kapcsolt.
(#) rolandgyetvai válasza sanaxx hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
Akkor most már semmit sem értek. Hogy merült úgy le, hogy be se tudta tekerni az önindító. Vagy valószínűleg pont abban a pillanatban nem szívta az a valami. Wáááá már annyira idegesítő. Az a baj, hogy az a szerelő aki ért is hozzá itt a környékünkön az 1,5 hét múlva ér rá. De már nem bírom kivárni. Ezért is probáltam itt informálódni hátha rájövök valamire. De túl hülye vagyok hozzá.
(#) Ricsi89 válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
Olyan, mintha a motorvezérlő nem kapcsolna le. Mivel az alapjárati motorod is mocorog gyújtás nélkül, valószínű, hogy a motorvezérlő körül lesz valami. Nem egy bonyolult szerkezet, kap egy állandó tápot és egy gyújtást. Mérd meg, hogy gyújtás nélkül nem kap-e ott áramot, ahol csak gyújtáson kellene.

c14nz.pdf
    
(#) VIM válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 15, 2016 /
 
Szia! Azt, hogy mi meríti le az akkut azt csak úgy tudod meg ha a biztosítékokat egyenként kiszedegeted és nézed, hogy mikor szűnik meg az áramfelvétel a műszeren. Ekkor már látni fogod, hogy melyik áramköri részen kell kutakodni. A minimális feszültség az 11.5V amiről működni tud a vezérlő. A 200mA az sok nyugalmi áramnak (igaz, Te 0.19A-t írtál)....
(#) rolandgyetvai válasza Ricsi89 hozzászólására (») Nov 16, 2016 /
 
Ez oké köszönöm. A kérdés az, hogy honnan tudom, hogy minek kell kapni áramot gyújtás nélkül és mi az ami nem.
(#) VIM válasza rolandgyetvai hozzászólására (») Nov 16, 2016 /
 
Talán ez az ábra segíteni fog. Az alapjárati mágnesszelepről csak annyit, hogy a "vége" az kb. 28mm-re nyúlhat ki a szeleptestből, max. 33mm-ig. A potméternél ha van állítási lehetőség, azzal lehet beállítani a nyitási alaphelyzetet amire a mágnesszelepnek válaszul kapcsolnia kellene. Talán az ellenálláspályával lennének a gondok?
(#) Szamizdat hozzászólása Nov 19, 2016 /
 
Sziasztok!
Astra H-nál hol a csomagtér-világítás kapcsolója? Izzó, foglalat, csati, bizti jó, csak azt a nyüves kapcsolót nem találom. Pedig ebben a sötét időszakban nagyon kéne.
Üdv:Szamos
(#) Ricsi89 válasza Szamizdat hozzászólására (») Nov 19, 2016 /
 
Lehet, hogy a zárszerkezetben van.
(#) hobbyboby válasza Szamizdat hozzászólására (») Nov 21, 2016 /
 
Az Astra G-nél például a felnyitható hátsó ajtóban van (A zártól kissé jobbra). Lehetséges, hogy az Astra H-ban is.
Végülis - egy cég, egy megoldás ...
(#) nagy_david1 válasza Szamizdat hozzászólására (») Nov 21, 2016 /
 
Szia!
Astra H-m van nekem is és nem figyeltem meg hol lehet a kapcsoló de mivel az egész kocsi CAN BUS-os én nem zárnám ki azt se hogy a csomagtartó nyitó gomb vezérli a beltéri világítást is, főleg, hogy még az égő kiégését is észleli a rendszer. Az ajtó zárható? Vagyis a kocsi érzékeli, hogy a csomagtartó bezáródott? Nem hiszem 2 külön nyomógomb érzékelné a csomagtartó bezáródását és az égő vezérlését. Szerintem ugyan az felelős mindkettőért. Ha a kocsi zárható akkor szerintem nem az érézkelő a hiba.
A hozzászólás módosítva: Nov 21, 2016
(#) APjudit hozzászólása Nov 28, 2016 /
 
Sziasztok!
Van egy opel astra1.6 i
(#) Robin2 válasza APjudit hozzászólására (») Nov 28, 2016 / 1
 
Szia,
ennek igazán örülök. Nekem nincs.
(#) APjudit hozzászólása Nov 28, 2016 /
 
Sziasztok!
Van 1opel astra 1,6 verdám c16nz motorkodu. A napokba párszor alig akart beindulni, ez hèten kèt alkalom volt. De utánna minden jo. Eljött a hètvège azota nem indul. Önindito teker, szikrát a trafotol nem jön. Mi lehet a gond annyi elektromos kütyü közül?
(#) tkovacs válasza APjudit hozzászólására (») Nov 28, 2016 /
 
Szia!
A hibakód OBD-n keresztüli kiolvasása és annak helyes értelmezése vihet közelebb a megoldáshoz. Egyes tipusok ki tudják villogtatni a hibakódot a müszerfalon is. Nézz utána, hogy hogyan kell. A leírt jelenség alapján én a következőket nézném meg.
1. főtengely jeladó oszcilloszkópos vizsgálata
2. vezérműtengely jeladó oszcilloszkópos vizsgálata
Ezek hibája gyakran vezetnek teljes indíthatatlanságra és ugyanúgy szoktak döglödni, mint amit leírtál.
A motordiagnosztika nem egyszerű és müszerezettség is kell hozzá, meg egy hozzáértő akit a hibakódok nem visznek tévútra. Sok sikert kívánok!
Következő: »»   71 / 138
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem