Hát igen, sokan olyat keresnek, ami nincs is benne a zenébe vagy a felvételbe. Na nekik nem fog tetszeni ez az erősítő...

Idézet:
„Be kell vallanom, a meghallgatás értelmezésekor előkerülő jelzők nem mindegyikét tudom értelmezni hogy mit is kell(ene) hallani olyankor, műszaki jellemzők, vagy elektronikai felépítés szempontjából meg pláne nem.”

Lemezekhez (Kiállítás képei, 4 évszak, Miles Davis, Dave Brubeck) iratok AI-vel tartalmi, zenei, kifejezési elemzéseket, hogy kinyomtatva inzertkénet mellétegyem. Azok is ilyen jelzőket használnak, ez a divat

Ma visszavittem Skorihoz az erősítőt... még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy meghallgathattam!
A tévedés jogát fenntartom, valóban elképzelhető, hogy fogalmam sincs arról, hogy milyen az a hangzás ami az én fülemnek kellemes vagy, hogy hogyan is kellene szólnia egy igazán jó hifi láncnak. Korom előrehaladtával ez az állapot csak romlani fog. Azt is megértem, hogy aki nem volt jelen ezen a "teszten", sokkal jobban tudja, hogy mit hallottam (vagy mit nem hallottam) és mi volt benne a zenében és a felvételben. Nincs ezzel semmi gond, ismét tanultam valami újat és valamennyivel megint bölcsebb lettem. Szerintem a továbbiakban átadom a terepet a fiataloknak, valamint a nálam tapasztaltabbaknak és a hozzáértőknek.
Jó egészséget kívánok mindenkinek! Ebben a korban már így szokás elköszönni : )

Nyilván ki mit hallott, azt mindenki csak maga tudhatja, nem is neked írtam a hozzászólásomat. Én csak az eddigi tapasztalataimról beszéltem. Nem tudom itt mondtam e, de ugye én sok és különböző stílusu zenekarokat keverek élő hangosítással. Elég nagy rátlátásom van az élő hangszerekre mi hogy szól. Emelett 2 zenekarom is van, így lehet átlagosnál kicsit több rálátásom van arra, minek hogy kellene szólni. A fülem viszont nem olyan kimagasló mint a barátaimnak, ők a tápkábel cseréket is simán kihallgatják vakteszten. Mióta bekerültem itt a hifi berkekbe egyértelműen ez a tapasztalatom amit az előző hozzászólásomban megírtam, és továbbra is tartom azt.

Sajnos itt az elmúlt 1 hétben előjött az erősítővel egy komoly probléma, mégpedig, hogy nagyon érzékeny a hálózatra, emiatt ezen még kell dolgozni az biztos. Nálam a laborba kb 100mR-os AC hálózat van, ott hibátlanul szól. Továbbá a DSP-s verzió is sokkal jobban szól, amiben kapcsolóüzemű táp van a segédtápon, tehát a jövőben valószínüleg új táp kerül fejlesztésre direkt ehhez az erősítőhőz, amivel valószínüleg megint tök másképp fog szólni.

Viszont köszönjük, hogy vetted a fáradtságot és meghallgattad, köszönjük a visszajelzéseket is. Fejlesztjük tovább.

Én is olvastam az utóbbi eseményeiteket. Elgondolkodtató azonban, hogy egy nyilvános szereplésből valaki milyen következtetéseket von le, és azt hogy kommunikálja. Aki járatos a zenében, a hangtechnikában az tudja, hogy milyen bonyolult dolgok határozzák meg, amit hallani. És persze emellett még ott van mindenki személyisége a hangok észlelési képessége és az egészhez való egyéni hozzáállása. A probléma akkor keletkezik, amikor a kommunikáció mögött más érdekek is vannak. Ez lehet céges, és egyéni. És a dolgok hitelességének ezzel vége is.
Mivel a hallgató erősítő témában leszóltam a DSP-t, ezt az ottani szempont szerin most is fenntartom, de amit írtál, egy koncerten, ahol az akusztika, a zenei elképzelések, és más szempontok kezelési oldalát nézve a DSP egy igen hasznos eszköz lehet.
Manapság egy koncerten a hangerőt sokszor elfedésnek is használják, így aztán nemigen lehetne megmondani a hangzásról, hogy az mennyire digitális hangzás, vagy ki ütött, fogott mellé... Ezután kérdés, hogy van e egy zenekari rendszernek helye egy otthoni hifiben. Persze az is kérdés ebben, hogy ki milyen zenével kapcsolódik ki otthon. És persze azok is emberek, akik csak hepajra, berendezési tárgyként tartanak ilyet a lakásukban.
Jó volt olvasni, hogy a véleményét egyikőtök sem akarta a másiknak etalonként tálalni!

Anno olvastam Asimov ALAPÍTVÁNY trilógiát. Remélem más is
Volt egy részlet. Szabadon:
"Elemeztük az előljáró/hatalom mondanivalóját. És mit mondott? Lehámozva: Semmit."

HTA30, JLH, Hiraga... stb

Találomra leszimuláltam néhány végfok intermodulációs torzítását. Elgondolkodtató, de erősen elméleti kérdés, hogy vajon van-e valamilyen összefüggés az IMD és a hangminőség között.

LKA végfoka magasan veri a mezőnyt, de a második legérdekesebb számomra a Philips 40 éves kapcsolása. A bemeneti összegzőponton - a felső határfrekvenciáig - nincs fázistolás... ilyennel máshol még nem találkoztam.

Kimaradt a sorból az alapkapcsolások alapkapcsolása... és persze a végtelenségig lehetne folytatni ezt a sort különböző módokon, beállításokkal és erősítőkkel.

Hogyan számoltad ki az IMD-t? Milyen képlettel?

Gondolom költői kérdés, hiszen pont arról szólna a dolog, hogy a sima harmonikus torzítás, félvezetős (hagyományos kapcsolástechnikájú, és AB osztályú) erősítők esetén nem jó mérőszám, nem feltétlenül van összhangban a hallott minőséggel. A IMD sokkal közelebb van ehhez, és bár magánvélemény, de talán az újabb mérési módszerek (19KHz + 20kHz azonos amplitudóval, majd 1kHz mérése) közelebb visz a hangminőséghez mint a 4:1 amplitudóarányú mérés, távolabbi frekvenciákkal.
Ha egyszer lesz ilyesmire energiád, szívesen látnám ugyanezeket a modelleket, ilyen méréssel is összehasonlítva.
Az LKA jó cáfolat pl. arra, hogy az un. utánhúzás rossz megoldás lenne... Mert ettől (és a kompenzálás megoldásától) eltekintve maga a kapcsolás nem olyan különleges, de mégis jó. Bár nem néztem utána, hogy milyen vélemények vannak erről az erősítőről, és tömeges utánépítésről sem tudok (bár attól még előfordulhat).

Ezek a dolgok egyszerűek is és bonyolultak is. Nem lehet megmondani 2-3-5 számadatból, hogy vajon a 175 cm/55 kilós vagy 160 cm/60 kg-os nő a szebb. És nem biztos, hogy ami nekem tetszik, másnak is az tetszik. De az tény, hogy vannak csúnya és szép nők. A nagyon csúnyák nagyon kevés férfinak tetszenek, a nagyon szépek mindenkinek.

Három számadattal a legfőbb jellemzőit -alapesetben- meg tudjuk adni bármilyen erősítőnek. Mérünk (szimulálunk) egy torzítást nyílthurokban, mérünk egy visszacsatolási tényezőt és megmérjük a domináns pólus frekvenciáját. Ebből általában az összes többi torzítás előre megjósolható.
De a hangminőség nem. Az a kapcsoláson múlik. Meg az alkatrészeken. Meg a kompenzáló hálózaton. Meg a felépítésen. Meg a tápegységen. Meg még sok mindenen.

Itt van pl. a Perraux Bode diagramja. Oda írtam a kimenet mellé a szimulált torzításokat.
Lényegében ugyanaz jön ki mint minden más erősítőnél (végfoknál). Azért ezzel a végfokkal kezdem, mert ezt shany tesztelte az audiodiyers-en. Bárki elolvashatja. Néhány szóban próbálom összefoglalni a véleményét, amit teljesen pártatlannak és elfogulatlannak tartok.
Jó a felbontása, de nem annyira mint a Topping B100-nak. Nagy hangerőnél kicsit (valamennyire?) összemossa a hangképet, de egyénként lágyan, kellemesen szól. Elsőre a kiemelése volt a középmagas tartományban, majd némi módosítás után túl sok lett a magas tartomány.
Lehet látni vajon ezeket a füllel érzékelt jellemzőket a szimulációkból ? (Amik a CM korlátai miatt csak hozzávetőlegesnek tekinthetők).

A 19+20 kHz-es Notch szűrős mérést nem lehet elvégezni, mert ilyen közeli frekvenciákat nem tud kivágni a szűrő. Ezért a Fourier-sort szimuláltam le, amik csak számok, nekem nem mondanak semmit (másnak lehet, hogy igen). Én látni szeretem mi jön ki a kimeneten.
De szerintem az IMD-ről ki lehet jelenteni, hogy bármilyen intermodulációs termék százalékosan valahová az 1 és 20 kHz-es THD közé esik. Nem láttam még ettől eltérő esetet.

A Perraux a FET meghajtó hiánya miatt éktelenül torzít már 20 kHz-en is, ez a torzítás már az 1 kHz-es szimuláción is előjön emiatt nem mentem 30 Vpp kimeneti szint fölé. Az 1 kHz + 20 kHz IMD mutatja, hogy roppant dús felharmonikusukat termel.

Egy szépségversenyen mégis megpróbálnak valamiféle rangsort kialakítani, bár ez elsősorban a zsűritagok ízlését fogja tükrözni. Viszont már a részvételhez is kell pár alapvető számszerű adat, amelynek adott határértékek között kell lennie (pl. két láb, két kéz, <100kg, >1m, >18év).

Egy erősítővel szerintem sokkal könnyebb dolgunk van, hiszen csak azt kellene elérni, hogy pontosan ugyanaz jöjjön ki a kimeneten, mint ami bement, csak éppen felerősítve.
A különféle torzításmérésekkel próbáljuk elszakítani a dolgot a szubjektivitástól, ami ha gyakran nem is sikerül, de a mezőnyből segít kiválasztani, hogy mi az amivel érdemes egyáltalán foglalkozni, és mi az ami nem üti meg a mércét. Más objektív, és korlátlanul megismételhető mérési módszerünk nincs a hangminőségre, mert a hallás és a hangminőség megítélése szubjektív, és mindenkié kicsit más. Ezért próbálunk meg többféle mérési módszert. Pl. a 32 jeles IMD méréskor használt jel már elég jó katyvasz, hogy kicsit hasonlítson egy kb. véletlenszerű zenei jelhez, és mégis számszerűsíthető valamennyire a mérési eredmény - azaz hogy mennyi oda nem illő komponens jelent meg - ami a bemeneten még nem volt ott.

Szóval próbálkozunk, és bár néha nehezen igazolható, hogy miért kell még kisebb torzítás, de hobbinak jó.

Biztosan ez az elérni kívánt cél?
Nekem teljesen racionális lenne egy ilyen elvárás. Én nem hallom ezeket a nüanszokat, nem is vágyok rá igazán, de több helyen olvasom, hogy a fenti definíciót jól közelítő eszközök nem szólnak jól.

Nem hinném, hogy az erősítő feladata lenne bármit is hozzátenni a hanghoz vagy elvenni belőle bármit is, nem az a dolga, hogy megváltoztassa a hangképet. A műsornak amit lejátszunk annak kell tartalmaznia a megfelelő felharmonikusokat, és annak kell jól szólnia. Ha pedig ezt valamiért módosítani akarjuk, azt akkor sem az erősítőnek kell, hanem lehet hangszínszabályozót, vagy akár egy torzítót (pl. csöves előfok) beiktatni a jelútba.

A "nem szólnak jól" definíció amúgy is szubjektív, mert ki szerint nem szól jól? Általában azok szerint akik megszoktak (megszerettek) egyfajta hangzást, pl. a csöves erősítők jellegzetes torzítási képét, és hangerő függő sávhatárolását - és számukra minden olyan ami nem így szól: az nem szól jól. De cső helyett, bármi behelyettesíthető (pl. QUAD405), és minden ami ettől eltér, az nem jó. De ha józan paraszti ésszel nézzük, akkor csak egy transzparens átvitelű erősítő lehet univerzálisan jó, mindenfajta zenére, amiről mi dönthetjük el tetszőleges módosításokkal (pl. akár DSP-vel) hogy milyen hangképet szeretnénk kapni.

Tehát szerintem nem létezik olyan definíció, hogy egy erősítőnek pl. adott %-nyi páros harmonikust kell termelnie. Persze elképzelhető lenne a hanszín-szabályozó gombjai mellett ugyanúgy egy "felharmonikus dúsító" tekerőgomb is. Persze pont azok, akik az ilyen kisebb finomságokat meghallják, mereven el szokták utasítani pl. a hangszínszabályozó használatát is. Szubjektív dolgokban nem lehet igazságot tenni, objektíven viszont az erősítő célja az lenne amit leírtam.

Ezek egymásnak ellentmondó dolgok lennének, de valójában nem azok. A nem színező erősítőket száraz, steril hangúnak tartják. Ha viszont színeznek, akkor csak akkor szólnak szépen, ha nem kerül rájuk katyvasz, azaz csak egy szóló hangszer hangját engedik rajtuk keresztül. A páros harmonikusok megjelenését mindaddig kellemesnek találhatjuk, amíg egyetlen hegedűhang, egyetlen zongora akkord, egyetlen gitár vagy egyetlen ének szólal meg az erősítőn keresztül. Olyan "híg" komplex zene esetében ahol nem vágnak egymás szavába a hangszerek, vagyis kivárják egymást, még mindig szépnek tűnik egy ilyen erősítő hangja. Még akkor is tetszetős marad egy ilyen hang, ha több hangszernek sikerül szigorúan harmóniában maradnia egy zeneműben. Természetesen ez nagyon ritkán valósul meg, így a legtöbb hanganyag rosszul fog szólni. Ilyenkor szokták ráfogni a hangmérnökre az egészet, mert hiszen ő rontotta el. Valójában igen. Akkor kellett volna eltorzítani a hangját a hangszernek, amikor még egyedül volt, nem a hangszóró előtti erősítőre kellett volna bízni ezt.
Egy példa:
Egyik kedvenc zenekarom többsávos anyagából készített maszteringet reggel 7:00-kor le kellett volna adni a CD kiadónak, de éjfél után az egyik zenekari tag elégedetlenül hívta fel a zenekar vezetőt, hogy a csúcskategóriás digitális modellezővel készített gitárhang megint olyan nejlon benyomást kelt, mint a legtöbb tucat CD kiadvány. Nincs lelke a hangnak.
Az óra ketyegett, az idő fogyott, a gitár sávokat már lehetetlen lett volna újra feljátszani egy jó barát által felajánlott Friedman csöves erősítőn keresztül, ráadásul a studióba nem ért volna be a két gitáros meg a Friedman sem reggelig. Pedig meg kell színezni a gitársávok hangját. Szerencsére ott volt az összes beállítás a többsávos anyagon, így két lépésben átengedték a Friedman erősítőn a gitársávokat egyenként, így gyakorlatilag 2 óra alatt felkerültek az új sávok, a régieket csak ki kellett venni. Nem a masztert bántották, hanem a sávokat egyenként.

Azt nem nagyon tudom elképzelni hogy egy erősítő először elszeparálja a hangszereket egymástól, majd egyenként megszínezi őket, bár a mesterséges intelligencia segítségével talán ez sem elképzelhetetlen. Viszont ez a színezés inkább maradjon a sudióban.

Egyet értek a hozzászólásod elejével, mivel a tapasztalás megerősíti !
A "színezős hangú " egységekkel az a nagy baj, hogy az egyik felvételnek nagyon jót tesz,
a másikat meg hazavágja.
A legkisebb kárt a " lelketlen, steril " egységek okozzák, mert kb azt hallod ami a felvételen van.
Ha ez nem tetszik, tekergesd a hangszín szabályzót.

Ilyenkor érdemes megemlíteni a metál zenét, amikor több torzított gitár által keltett felharmonikus katyvasz, némi üvöltéssel megtoldva, gyakorlatilag egyszerre lefedi a teljes hallható spektrumot. Na amikor ez bemegy egy "színezős hangú" erősítőbe, akkor a végeredmény egy folyamatos zajszerű katyvasz, mindenféle dallam nélkül. De egy jó rendszeren ez is tud jól szólni, meg az is, amikor JS Bach-t játszik az orgonista, és minden ujjával, meg még a lábaival is megszólaltat egy-egy sípot - egyszerre.
A audiofil teszt lemezek és CD-k szinte sosem ilyenek, hanem amit Béla leírt - nem egyszerre szólnak a hangok, nem kell úrrá lennie a káoszon az erősítőnek és a hangsugárzónak, inkább dinamikára és sávszélességre kihegyezett demókat szeretnek lejátszani...

Ez már ilyen...
Itt csak egy kérdés merül fel, mire hajlandó adott stúdió az adott pénzért, vagy a saját stúdióban addig csinálják még jónak találják.
A maszter variálását a hangszínszabályzóhoz hasonlítanám, többet árt, mint használ, ha igénes zenehallgatásról van szó. Ami az adott felvételen van, annak ott a vége.

Nem tudom, hogy a Foo Fighters egyes számai mennyire számítanak metál zenének? Tapasztalataim szerint a fejhallgatós rendszeremen hallottak szerint még akkor is hallani a hangszerek játékát külön-külön, ha az ének is külön torzítva van. Ennek ellenére az én véleményem is az, hogy ahány felvétel, annyi kihívás az adott rendszernek.

És ha ez a katyvasz még nem lenne elég, a hangmérnök úr koccig tolja az összes
összetevő hangerejét, megölve ezzel a dinamikát.
Amúgy szerintem a hangok kavalkádja nem csak az elektronikát akasztja ki, de a hallgatót is.
Az egyedi hangszer-hangokat nehezen értelmezzük, ha sok van belőle,
sokkal könnyebb kihallani a finom részleteket ha kevés hang szól egyszerre.
Ha egy zenekart hallgatsz, akkor fogod hallani a részleteket, ha koncentrálsz arra a hangszerre,
ezzel egyszersmind háttérbe szorítva a többit.
De szerintem ezzel már a régiek is tisztában voltak, mert bármekkora is a zenekar létszáma,
a zöm mindig csak hátteret ad a szólistáknak, egybe olvad a hangjuk, a finom részleteket ki szokták emelni a háttérből.
Nem azzal jövünk el a hangversenyről, hogy húúúmekkorát tolt a tizenkettedik hegedűs.

A karmesternek hallania kell mindent, külön-külön is. Amikor az erősítő tovább színezi a katyvaszt, akkor már koncentrálva sem biztos, hogy el tudod különíteni az összes hangszer hangját.

A veszteséges audio tömörítő megoldások pedig pont az elfedés jelenségét használják ki (többek között), mert amit nem hallunk, meg azt nem kell átvinni sem (vagy elegendő csak kisebb felbontással átvinni). Mert bizonyos hangok akkor is elfedik egymást, ha nincs extra torzítás vagy színezés.

Amúgy igen fárasztó olyan rendszert hallgatni amiből ilyen szétválaszthatatlan katyvasz jön, amiből csak kicsi katyvasz jön, az csak hosszabb távon kezd el zavarni. Egy bizonyos minőségi szint felett jön az, hogy hosszú távon is hallgatható a rendszer. De pl. ahogy romlik az ember füle (mert én pl. rosszabbul hallok mint régen) ezek a dolgok is lassabban működnek, tehát tovább kell hallgatnom egy rendszert ahhoz, hogy meg tudjam ítélni milyen. Plusz a "fülembe épített" magas vágás miatt szoktam kicsit kompenzálni (magas emelés), ami egyes hifisták szemében mondhatni szentségtörés, de ugye nem másoknak kell megfelelnie annak amit én hallgatok...

Valahol olvastam (talán a Hifi Review újságból Martin Colloms cikke volt, ha jól emlékszem), hogy egy komoly teszt szerint rangsorba állítottak komoly erősítőket. Ezek után - kiindulva abból, hogy a jó erősítő a lehető legkevesebbet "tesz hozzá" az eredeti jelhez, készítettek egy kivonó áramkört. Az egyik bemenetre a bemeneti zenei jelet eresztették, a másik pedig megfelelő szintezés, fázishelyesség (0/180 fok) beállítása után a kimeneti pontra került. Ideális erősítőnél a vizsgáló berendezés kimenetén nincs semmi. Megvizsgálták az összes tesztelt erősítőt, és meglepő módon nem azt találták legjobb hangúnak, amelyik a legkevesebb különbséget hozta.

Semmi meglepő nincs ebben ha valaki el tud számolni kettőig. Nem is kell hogy elfogadja, elég ha csak megérti (ha már évtizedek alatt sem sikerült megtapasztalni), hogy ugye ha már eleve nem jó az sem ami az erősítőbe belemegy, akkor nyilván nem az lesz a legjobb, ami ezt a leghűebben továbbítja a hangszóróra.
Béla egyetlen mondatban összefoglalta a lényeget, minden más ezen felül csak blabla: Megint elég csak kettőig számolni. Ha az élő zenében volt még lélek, a "jó" erősítő kimenetén meg már nincs, akkor a kettő között történt valami.

Mutatok cifrábbat ha érdekel, a képen aláhúztam a lényeget, akit érdekel az egész annak itt a link. A Sansui 66-ban gyártott legendás csövesét hasonlítják össze a Sansui 95-ös gyártású gyakorlatilag legjobbnak tartott, legkisebb torzítású félvezetősével, és meglepően egyformán szólnak.

Úgy döntöttem, nem akarok meghalni úgy, hogy nem hallgatok meg egy hasonlót, ezért vettem egy 607MR-t az ebay-en (ez 100V-os japán belpiacos ketyere), elvileg kedden kapom meg. Kíváncsi leszek rá, milyen hangja lesz az 519-es után építésemhez képest. Olvasni sokat olvastam róla, hangban állítólag igazi high-end, veri a jóval drágább Accuphase cuccokat is, majd meglátjuk.
Bizonyítékom nincs rá, de állítólag a 70-es, 80-as, 90-es években a nagy japán gyártók (Sansui, Accuphase. Luxman) voltak a nagy high-end legendák, és a rajzaik egy része is kísértetiesen hasonlított egymásra. Ahogy a Hashimoto és a Sansui trafói is.

Elgondolkodott-e már valaki azon, hogy számos olyan nagynevű gyártó van akinek a végfokai hídba kapcsolhatóak. Például veszel egy Benchmark AHB2-t és jól szól. (Ezt a hírt terjesztik róla).
Veszel két db Benchmark NHB2-t, hídba kötve hallgatod és még jobban szól. És nem biztos, hogy a nagyobb teljesítmény tartalék miatt... kis hangerőn is. Nincs arra példa, hogy ez ne így lenne.
Amin el kell gondolkodni az az, hogy a teljes hidas erősítők kioltják a páros felharmonikusokat.

Ráadásul a jel/zaj viszony is javul 3dB-el.

Hát nem egészen...
Valahogy megint kimaradt a rendszerszemlélet!
Az, hogy elöl mit kap a cucc? Meghatározó, én maradnék az analóg formátumnál, ha már annyira...
De azért az sem mindegy, hogy mi van a végén, ha hangfal, ha hallgató. Szóval az egyedi értékelés így lenne reális, nem az erősítő magában a céltáblán. És a helységakusztikáról nem is beszélve, ami képes az egészből akár turmixot is csinálni rossz esetben hangfalas üzemmódban. Szóval csak óvatosan ezzel a dologgal...

Így van. És ? Ötletelünk, ötletelünk és ismét ötletelünk.
Nincs új a nap alatt. Már mindent feltaláltak, gyártottak.

Nem figyelsz eléggé mindenre.
Vannak itt olyan kőbe vésett elképzelések, hogy csak azok az erősítők szólhatnak jól amiknek kizárólag páros harmonikus torzításai vannak. Ennek cáfolatára írtam, hogy a teljes hidas kapcsolások a páros harmonikusokat drasztikusan csökkentik, a páratlanokat növelik, ennek ellenére mégis szebben szólnak mint félhídban.
Nem talált fel senki semmit, csak kérdeztem elgondolkodott-e már valaki azon, hogy akkor most, hogy is van ez a spektrumkép dolog. Számít vagy sem?

A teljes híd D osztály esetén is nagyon hasznos, ugyanis a kimeneten, a kapcsolófrekvenciás komponens maradékának jelentős része is kioltódhat (amellett, hogy csökken a torzítás, és javul a jel/zaj).

A spektrumképen szerintem sokan elgondolkoztunk már, nem titkoltam, hogy szerintem az a jó erősítő ami nem tesz hozzá, és nem is vesz el a hangképből - és ez a spektrumképre is vonatkozik.
Azaz lehetőleg minden torzítási komponens legyen a lehető legkisebb, és maradjon a hallásküszöb alatt. Tehát nem kellenek a páros és a páratlan harmonikusok sem, a modulációs termékek meg mégkevésbé..

Még annyit tennék hozzá, hogy az integrált D osztályú végfokok zöme eleve hidalt, még kicsi teljesítmények esetén is - nyilván ez sem véletlen, ezek is szebben szólnak így. A probléma ezekkel inkább, hogy a nagy részük a kimeneti szűrő előttről csatol vissza, ezért az LC szűrő nemlinearitása által létrehozott torzítás mindenképpen megjelenik a kimeneten. Azok a végfokok ahol szűrő utáni visszacsatolás (is) van, sokkal kisebb torzítást produkálnak - és ez a különbség hallható is.
Ha pedig nem simán hídba kötünk két egyforma erősítőt, hanem kihasználjuk ezt a felépítést, pl. szimmetrikus visszacsatolással.