Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Víkendház, hétvégi ház védelem, telefonos értesítéssel
Lapozás: OK   1 / 1
(#) Juhász László 54 hozzászólása Jan 5, 2020 /
 
Kedves elektromos Barátaim! A segítségeteket szeretném kérni az alábbi témában: Budakalászi vagyok, két éve vettem a telkemet itt helyben, amin eddig sokat dolgoztam, fejlesztettem. Most, hogy értékeket teremtettem, máris megjelent az első ingyenélő vandál! A kerítésemet felvágta, most még csak az udvaron lévő fémeket, drótokat vitte el, de nem akarom megvárni, hogy a házikót is "meglátogassa".
Szeretnék egy mozgás érzékelős rendszert kiépíteni, ami esetleg később bővíthető lenne kamerákkal is.
Mivel a telekhez aránylag közel lakom, egyelőre csak egy telefonos riasztást szeretnék megvalósítani, ami egy sms-t küldene, vagy megcsörgetne. Villanyom van, a kivitelezésben a fiam segítene, milyen megoldásokat javasoltok? Előre is köszönöm a segítségeteket. Üdvözlettel: Juhász László Budakalászról
(#) niedziela válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Ha van net, akkor egyszerű.
Én wifi kamerákat vettem kb 10eFt/darab kina, és egy telefonos app segítségével bármikor rá tudok nézni a területekre, kamera mozgásérzékelős, vagy folyamatos felvételt tud készíteni, sd kártyán tárolja az eseményeket és riasztást is tud küldeni.
(#) vilmosd válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
(#) Juhász László 54 hozzászólása Jan 5, 2020 /
 
Kedves niedziela!
Köszönöm a gyors válaszát! Sajnos ott nincs internet, de átgondolandó, hogy megéri e telepíteni.
Nem nagy értékü a faház és a bennelévő bútorzat, inkább a kapálógépemet és a szerszámaimat féltem. Kérdésem: Az nem kivitelezhető, hogy egy (régi) mobiltelefont a hálózatra csatlakoztatunk (folyamatos áramellátás) és a morgásérzékelőkkel aktiválunk egy sms küldést? Köszönettel: JL.
(#) pucuka válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Ha a riasztó rendszerednek van akkumlátoros üzemmódja, beleértve a GSM modult is, az se gond, ha a kedves látogató a villanyórát lecsapja.
A GSM modulos megoldásokat olyanra fejlesztették, hogy külön értesítéseket kaphatsz arról, hogy mi történt. (rendőrrel együtt szaladj, vagy elég ha csak magad mész)
Sőt beiratkozhatsz valamelyik vagyonvédelmi szolgáltatásba, akik járőrökkel is tudnak operálni. Ezt még a családi házaknál, TH lakásoknál is érdemes igénybe venni. (nem a reklám helye)
A hozzászólás módosítva: Jan 5, 2020
(#) niedziela válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Egy zárt épületet lehet mozgásérzékelőkkel biztosítani, de egy udvart, nyilt területet nem.
Nyilt területen kutya, macska, pocok, róka...stb. Lesz egy halom téves riasztásod ami alapján éjjel fél háromkor gatyában rohansz a feltételezett rabló nyomába.
(#) Juhász László 54 hozzászólása Jan 5, 2020 /
 
Kedves Hozzászóló Barátaim!

Látom nagy fába vágtam a fejszémet. A lehetőségek tárháza bőséges, csak a megfelelőt kell kiválasztanom (lehet, hogy kiköltözöm ?..). ) Üdv: JL
(#) fachox válasza niedziela hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Azért ez így nem igaz. Ezekre vannak az infrakapuk. Emberre jelez de állatokra nem.
(#) bajtaig válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Bővebben: Link
A linkelt rendszert már több helyre is telepítettem, jól működik, merem ajánlani!
(#) niedziela válasza fachox hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Igen van olyan is ami kisállat védett, többszöröse árban a normál infra kapunak.
Megveszi az érzékelőket, telepíti, tápot, és jelvezetékeket húz... meg van talán 100eFt-ból.
Megéri a rossz vas árát az udvaron ?
Én nem hagynék az udvaron semmit, és a házra koncentrálnék.
A hozzászólás módosítva: Jan 5, 2020
(#) fachox válasza niedziela hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Te azt állítottad nincs olyan rendszer ami védené a nyíltterületet. Pedig van.
Mit értesz az alatt, hogy a többszörösen a normálnak ?
Arról nem volt szó, hogy mi éri meg neki és mi nem. Az állításodat cáfoltam.
(#) Remci válasza fachox hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Az infrakapu, vagy infrasorompó sem jelent teljes védelmet. Arra jó,hogy nagyobb dolgot,mint pl autó vagy bármi olyat, ami nehéz és húzni-tolni kell, azt észrevétlenül ne tudjanak kivinni. De ami könnyebb dolog, azt simán átemelik fölötte, vagy alatta.
(#) niedziela válasza fachox hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Hogy a meddő vitát elkerüljem inkább meg lak.
(#) Atis57 válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Szia!
Dehogynem , lehet de azért ne gondolj túl olcsóra (tehát bőven 100 eFt feletti )
Ha magadnak mindent össze tudsz szedni (EBAY,ALIEXPRESS ) akkor lehet jóárasitani...
Okos tekóhoz van alkalmazás , hogy kameraként használhasd ....
Egy egy régebbi telefont is át lehet alakitani , hogy a riasztó kimenetén legyen.
De ma már hol veszel SIEMENS A sorozatot.?

Tehát marad a legegyszerűbb 2db kutya , néhány patkányfogó stb .Villanypásztor ?

Ezen felül az elvinni érdemes dolgokat a pincében tartani...Amit lopnak; vas ,szinesfém ,étel, pia.
Láttam pár jobb infra sorompót --több sugaras ,20cm osztással---mégis elpárologtak dolgok.
De sokat ér a mozgásérzékelős lámpa is, főleg ha akkus .
Az se mindegy , mennyire fertőzött a környék? 1-2 vagy 100 család?
(#) Atis57 válasza Atis57 hozzászólására (») Jan 5, 2020 /
 
Szia!
Ezenkivül;
Van olyan barkácsoló ismerősöd aki csinált is ilyet?
Mert a többiek ,csak a gyári-megbizhatót fogják ajánlani.

A gépekre a legjobb megoldás ---utánfutón elviszed!
A telken kevés dolgot kell othagyni , termelni meg mérgező bogyókat !
Nem othagyni a gyúlékony anyagokat,
Mert számithatsz a "jóindulatra "!
sajna a rablónak vannak személyiségi jogai ! Neked meg kötelességed eltűrni ?
De nézz meg pár you tube videót az amcsi -Vietkong mérkőzésről......
a telken belül ez azért aggályos --de kivül?
A hozzászólás módosítva: Jan 5, 2020
(#) teddysnow hozzászólása Jan 6, 2020 /
 
Sziasztok,
udvarra, kültérre mozgásérzékelős riasztó tényleg nem jó, mert napi szinten többször is adhat téves riasztást. Alapból a mozgásérzékelős reflektort szokták ajánlani. Többet, több helyre és jó erőset, hogy alaposan bevilágítson mindent. Az lenne a legjobb, ha úgy lehetne beállítani, hogy már a kerítés megközelítésekor felkapcsolódjon. Ezután jön a kamera. Kínai 10E Ft-os kamerákkal óvatosan, mert azok szinte csak rögzíteni tudnak, de azt is csak kb 90%-ban, sokszor hiányzik a felvétel eleje vagy bizonyos felvételek egyszerűen nincsenek meg. Az a jobbik eset, ha a menüjében a kapcsolók, opciók fordítva működnek, mert nagyon sok "extra" csak benne van, de nem hajtódik végre bekapcsolásakor. A másik dolog amiről sokan megfeledkeznek, a szünetmentes tápellátás kiépítése és annak rendszeres ellenőrzése, ha lekapcsolja a villanyt trükkös betörő, akkor is működjön a nagy mű. Egy kamerarendszernek ez az alapja.
Ezek az én tapasztalataim, ha komoly a dolog, akkor komoly tervezés és berendezés kell.
(#) proba válasza Atis57 hozzászólására (») Jan 6, 2020 /
 
Amit első körben kicsit elriasztónak találnék, kamerák telepítése jól látható helyre, egy rendes kültéri sziréna, szintén jól látható helyre, néhány mozgásérzékelő, meg egy-két mozgásérzékelős lámpa. Amíg nem tudják, hogy nem tökéletes a rendszer, addig van elrettentő ereje. A kevésbé elszánt emberke úgyis otthagyja, az elszántabb meg ennyi bevételért nem kockáztat. ( bár lehet lesz olyan aki azt gondolja minek ez a cécó és megnézi mi van bent....) Amúgy mozgásérzékelőkben is van radaros/infrás kombó, szerintem az kültéren is jó.
Ha már telefon, akkor egy arduinó meg egy sim900 modul, néhány alkatrész, és kész egy nem túl bonyolult riasztóközpont gsm jelzéssel.
(#) pucuka válasza proba hozzászólására (») Jan 6, 2020 /
 
A sziréna csak a szomszédok idegesítésére jó. A látogató, ha meglátja, (ezt keresi először) úgyis telefújja habbal, oszt kész. Csörögjön a teló a zsebében, Vagy riasztó központ szolgálatnál, és lehet intézkedni.
Egyébként 100 % biztonság nincs, mindig lesznek hamis riasztások, erre is fel kell készülni. (gatyában szaladás) Persze lehet növelni a biztonságot, ha érdemes, és van rá elég fedezet.
(#) Remci válasza pucuka hozzászólására (») Jan 6, 2020 /
 
Ez így azért nem igaza. Egy rendesen megcsinált riasztónál nincs vakriasztás, vagy nagyon kevés. Persze ehhez az kell , hogy ne a legolcsóbb, akciós vackokat rakják fel, hanem az adott helyre tényleg megfelelő eszközöket. A szirénának is van létjogosultsága, mert ha megszólal, hamarabb elmegy a betörő, mert nem fogja tudni hogy esetleg nincs-e közben telefonos kiértesítés vagy távfelügyeleti átjelzés. És így nem fogja az egész házat feltúrni, maximum valamit felkap és uzsgyi. Lefújás ellen meg lehet tenni tartalék szirénát valami eldugott, nem látható helyre.
(#) pucuka válasza Remci hozzászólására (») Jan 6, 2020 /
 
Idézet:
„vagy nagyon kevés”

Hát, igen máris nem 100. Akkor mi is a vita tárgya?
A sziréna meg borzasztóan zavar, ha pl. a kocsiban van az utcán az is. Mindenkit zavar, csak a gazdáját, az érdekeltet nem. Feltételezem, Te sem fogsz odamenni dulakodni, hogy más dolgait megvédd.
Ha valaki be akar törni, az be is fog, a cél, hogy minél jobban megnehezíteni a dolgát, de megakadályozni nem lehet.
A legjobb, amit riasztóügyben tenni lehet, hogy vagy saját magadat, vagy intézkedésre jogosult szervezetet riasztasz. Ehhez meg nem sziréna kell.
(#) Remci válasza pucuka hozzászólására (») Jan 6, 2020 /
 
Az a nagyon kevés vakriasztás adódhat gyári hibás eszközből is. Mint elektronikai ember,ezt te is tudhatod, nem lehet kivédeni. Én nem azt mondtam hogy ha lát kint a falon szirénát,akkor nem fog betörni. De ha megszólal, akkor viszont nem fogja feltúrni az egész lakást, hanem mihamarabb távozik,mert nem tudja hogy mikor ér oda az illetékes személy. De ha néma riasztás van,és mondjuk az arra illetékes hosszabb idő után ér ki a helyszínre, addig szabad rablás van és mire kiér, már rég nincs is ott,jó nagy kárt hagyva maga után.Arról nem beszélve,hogy mi van akkor, ha esetleg a távjelző eszköz meghibásodik és nem teszi a dolgát? Ennyi erővel az autón is be lehet tiltani a dudát,mert az is zavar sokakat. Azonkívül vannak olyan helyek, ahol sziréna nélkül nem is szerelhetsz riasztót,sőt többet is fel kell tenni.
(#) Juhász László 54 hozzászólása Jan 7, 2020 /
 
Kedves ezermester Barátaim!
Végtelenül hálás vagyok a sok segítőszándáku hozzászólásokért. Így már ezekből a megvitatott lehetőségekből is kitudok indulni. A világért sem szeretném, hogy miattam "birokra" keljetek, de nagyon hasznos a pró és kontra eszmecsere. Jelenleg ott tartok, hogy a szomszédom megengedte, hogy a kutyái átjöhessenek a közös kerítésünkön, ez már felér egy alapszintű riasztóval. Bizony ahogyan írjátok, akár százezreket is rálehet költeni a védelemre, de akinek határozott lopási szándéka van (mert már elvonási tünetei vannak), azt nehéz megakadályozni. Mivel nem egy kacsalábon forgó a tanyám, túl sokat nem akarok beruházni. Azt a javaslatot tartom kivitelezhetőnek, amelyik a két szirénás (amikből az egyik rejtett), mozgásérzékelős (amik emberi mozgást érzékelnek) kivitelt javasolta. Van egy PC szünetmentesem, amit már nem használok, ez most jól fog jönni, ha áramszünet lépne fel. Van egy kicsi pincém, aminek az ajtaját megerősítem, nyitásérzéklőt szerelek rá és a szerszámaimat ide fogom eltárolni, az értékesebbeket meg haza viszem. A szomszédomnak meg adok egy kulcsot ha megszólalna a riasztó, hálából kiszolgálhatja magát a boromból.
Még egyszer nagyon köszönöm a segítségeteket, remélem mások is tudnak meríteni ebből a sok jó szándékú, értékes hozzászólásokból. Üdvözlettel: JL.
(#) proba válasza pucuka hozzászólására (») Jan 7, 2020 /
 
Várj, te komoly betörőkről beszélsz, akik tudják hogyan kell betörni/hatástalanítani. A hétvégi házakba felénk olyanok törnek be három kiló vasért, akiket egy kamera, sziréna látványa elriaszt. A telefonos/központos riasztóval cél a tolvaj elfogása, a kitett látványos vagyonvédelemnek, meg az elriasztás. Aztán hogy az adott helyen melyik a hatásosabb, az nem tudom.
(#) pucuka válasza proba hozzászólására (») Jan 7, 2020 /
 
Igen, előbb utóbb minden "nomádból" profi betörő lesz.
(#) Kera_Will válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 8, 2020 /
 
Valamikor 1 ismerosom radios tavfelugyelo behallgatokkal is dolgozott.
Kis kimeno energia , allando uzem, otthon meg scannerrel hallgatozott a csatornain.(nyugdijjas volt /raert)
Ezt mobilra is ra lehet rakni.
Esemeny idejen bele lehet hallgatni az esemenyekbe.
1 2 kulso mikrofon amik visszahivassal hallgathatoak.
Persze mehetne "onlinevidejo" is .... de felesleges , mert ha eppen felejuk tartasz nem bamulod a mozit .
Majd visszanezed .
Keritesbe szoktak veggig fuzni koaxot es annak a mozgasat merik nagyfrekis uton mint " tapvonal" allapot valtozasa.
Ebbol is kepeznek riasztasra alkalmas jeleket.
(#) kokozo válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 8, 2020 /
 
Szia!
Mi a drótkerítés lopás ellen úgy védekeztünk, hogy vettünk sima szürke vezetéket azt mintha vezérdrót lenne belehúztuk a kerítésbe 3 helyen alól, középen, felől, és ha elvágták akkor megszakadt egy áramkör ami ment a riasztóhoz. Ezt állat tuti nem fogja elvágni csak a bidámbidám..
(#) Atis57 válasza Juhász László 54 hozzászólására (») Jan 8, 2020 /
 
Szia!
Igen kb igy .......
Bár a pince ajtó elé egy kis mozgásérzékelős zugot --amit bontania is kellene .de ha belép akkor fény+sziréna esetleg okostelós kamerakép? (alfréd nevű progi )
(#) heglaszlo hozzászólása Jan 12, 2020 /
 
Heló Ha érdekel van átalakítót telefonom csak egy kártya kell bele.
(#) pucuka válasza Kera_Will hozzászólására (») Jan 13, 2020 /
 
Az NMT korszakban a BENEFON Class -nak volt olyan lehetősége, hogy ha a kocsiba épített alapkészüléknél be volt kötve a riasztás érzékelés, akkor a kézibeszélője csengetett, és lehetett beszélni vele a kocsiba ülő jóhiszemű ideiglenes használójával, a kihangosítón keresztül, és a motort is le lehetett állítani vele. Az alapkészülék, és a kézibeszélője között zsinórnélküli telefon kapcsolat volt, így a kézibeszélő a gépkocsi elég nagy körzetében volt használható.
(#) hobitibi válasza heglaszlo hozzászólására (») Márc 6, 2020 /
 
Ha tudnál egy rajzot,2db telefonom is van,egyiket átalakítanám,köszi.
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem