Ha már a hurkokba belekezdtünk, a legtöbb ezzel kapcsolatos hibát az egyes elemek táphidegítésénél követjük el. Még egy egyszerű, de modernebb kapu-IC is egészen durva felfutó él meredekséget produkál. A legkritikusabb a kapac lába és az IC táplába közti impedancia. Hogy a kapachoz milyen vastag track érkezik, az másodrendű; amennyiben a terhelés  túlzottan rángatná a VDD-tracket, iktassunk be extra soros ellenállást/bead-et; vagy eleve csillagpontosan vezessük oda a megtápláló vezetékeket a betáplálási ponttól.
   A C13-at jobb lett volna 180°-kal elfordítani, mert a GND-je mehetett volna egyből az IC ugyanezen lábára, de akkor ütközött volna a felrögzítő-furattal, aminek a pozíciója viszont kőbe lett vésve. Nem mellesleg a bead sem szórta volna meg akkora mértékben a kondit, rontva ezzel az egész tápszűrés hatásfokát. Persze ez sem olyan, hogy ha a képen látható módon csinálom, akkor tuti rossz lesz, egyszerűen csak távolabb kerülünk az elérhető ideálistól.

   A tápvonalra, hidegítésként lehetőleg egyforma értékű és méretű kondikat tegyünk, táplábanként egyet és azt is jó közel (10 n...100 n, decoupling). Az LDO, vagy a NYÁK megtáplálási pontjához meg valami nagyobb értéket; bár ezt sokan valahová félútra teszik be (1 u...22 u, bulk). Látatlanban így lehet a legkönnyebben elkerülni a tápvonalunkon a parallel rezonanciacsúcsokat, ami egy-egy specifikus frekvencián akár sok tíz ohmos impedanciát is jelenthet (resonant tank circuit). A legtöbb hobbi-projektnél ez csak abban jelentkezik, hogy picit meghízik a BOM listánk, meg elbukunk némi hasznos felületet a fan-out környékén; annak kicsi az esélye, hogy pont belenyúlunk egy ilyen impedancia-csúcsba. Egy spektrumanalizátor viszont megmutatná, hogy a kevesebb mégis több! Ha semmiképp sem bírjuk ki és odabiggyesztünk még egy parallel kondit a 100 nF mellé, akkor az legyen legalább 1206 méretű. Oda már be tudunk tenni egy size-A tantált, aminek az ESR-je 10 mR helyett mondjuk 2 R. Ez bőven elegendő az impedancia-maximumok elkerüléséhez, cserébe jó drága és némelyik könnyen döglik. (Ez egyébként egy gyorsjavítási trükk is néhány LDO esetében, amik a be/kimeneten igényelnek egy minimális ESR-t, ami alatt nem dolgoznak.)
   Azon ritkább eseteknél, amikor az eszköz széles/több órajel-tartományban dolgozik, sajna nincs nagyon más megoldás, mint eltérő értékű kapacokat berakni, de próbáljuk a két parallel MLCC értékét 1:2 aránynál nem jobban eltávolítani egymástól. A parallel rezonancia-csúcs így is jelentkezik, de csak néhány ohmos értékben.