Fórum témák

» Több friss téma
Cikkek » Építsünk be utólag távirányítót!
Építsünk be utólag távirányítót!
Szerző: sargarigo, idő: Júl 31, 2012, Olvasva: 27955, Oldal olvasási idő: kb. 2 perc
Lapozás: OK   2 / 4

Akit az elmélet nem érdekel, az nyugodtan lapozhat is kettőt, mert majd ott jön a megvalósítás.

Eldönthettem, hogy készüljön egy naplózó rendszer, aminek megtanítom a használni kívánt távirányító gombjait, majd ezt több-kevesebb sikerrel alkalmazom. A másik lehetőség az volt, hogy utána nézek az RC-5-ös rendszernek, és annak megfelelően építek egy dekódolót. Több érv szólt pro és kontra is, én az utóbbit választottam.

Találtam egy oldalt, ahol szépen kifejtik a témát: en.wikipedia.org/wiki/RC-5

Ennek értelmében vázlatosan az infra és az RC-5 működése az alábbi.

Az adó oldalon az infra LED-et 36kHz-en járatják, ez a moduláció vivője. A moduláció azért kell, hogy zavarérzéketlenebb legyen (de szép magyar szó). A LED kitöltési tényezője 25% és 33% közötti. Ezzel elérik, hogy nagy impulzus-árammal lehet hajtani, tehát nagy lesz a fényerő, és így a hatótáv is.

Egy bit

A vevő oldalon a vivő frekvenciát el kell nyomni, és megkapjuk a hasznos jelet. Erre vannak cél eszközök, mint pl, a TSOP 1736, én ezt használom. Csak egy tápfeszültség kell neki, és a harmadik lábán adja ki a hasznos, immár modulálatlan jelet.

A képen látható a detektálás módja is. A vonal kezdeti tétlenségét kivárjuk, majd amikor megérkezik a két startbit, akkor indítjuk a mintavételezést. Ezt jelzi a kék színű vonal. A mintavételezést 3/4 biti-idős ciklusban végezzük (piros vonalak), így elég csak azt vizsgálni, hogy ebben a pillanatban az értéke nulla, vagy egy. Ezt már csak el kell tárolni, és kész a nyers minta.

A formátum kimondja, hogy a két startbitet követően érkeznie kell egy ún. toggle bitnek. A fórumon pár helyen olvastam, hogy többeknek ez a bit inkább nyűg volt, mint haszon. Pedig hasznos! Mivel a távirányító a gomb kódját folyamatosan ismételve küldözgeti, automatikusan megvalósul a gombismétlés funkció. A toggle bit arra szolgál, hogy a vevő ez alapján el tudja dönteni, hogy most ugyanazt a gombot megállás nélkül nyomja a felhasználó, vagy pedig nyomkodja a gombot. Így a gombismétlés akár tiltható is.

A toggle bit után következik öt bit, ami a címet határozza meg. Ez elég érdekesen van megvalósítva, egy távirányító több címet is használhat gombcsoportonként. Ilyen pl. a számgombok, hangerő, stb.

Végezetül hat biten érkezik a parancs, ami a tényleges gomb funkciót kódolja. Vegyük észre, hogy itt nem úgy van mint a PC billentyűzetnél! Nem azt küldi el, hogy most a 13. gombot nyomták le, hanem azt, hogy "hangerő fel"! Emiatt lehetséges akár egy "hibrid" távirányítót is gyártani (pl. karórába épített távirányító), vagy tekinthetjük az univerzális távokat is. Esetünkben ez nem fontos, de legalábbis érdekes.


A cikk még nem ért véget, lapozz!
Következő: »»   2 / 4
Értékeléshez bejelentkezés szükséges!
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem