Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Elektromos sertéskábító
Lapozás: OK   3 / 22
(#) leono válasza farkasbi hozzászólására (») Nov 22, 2009 /
 
A kérdés ugyan nem nekem szól, de talán elfogadod az én tapasztalatomat is. Azzal a sokkolóval amit feltettem képekkel is én kb. 4-5 sec-ig tartom rajta. Ez általában elég ha nem bénázik az ember. Nem mindegy, hogy hova teszed és milyen erősen nyomod rá. Én közvetlenül a füle mögé szorítom rá. Mangalicánál az erős szörzet miatt kissé erősebben. Vizezni nem szoktam, mert a fogó kivitelezése olyan, hogy a hámréteget a szegek hegye könnyen átböki. Egyébkéntnálam is előfordult 2 mázsa körüli disznónál, hogy végig rajta kellett tartanom a sokkolót, mert nagyon szívós volt, vagy én bénáztam. Javasolt gyakorlat, hogy 4-5 sec után ne vedd le a fogót, hanem csak kapcsold ki. Ezért praktikusabb a fogó nyelén, vagy a villatartó lapra szerelt nyomógombos kapcsoló, amit a hüvelytujaddal tudsz kapcsolgatni BE-KI. Ha kikapcsolva felakar állni, akkor rögtön visszakapcsolod. Az sem mindegy, hogy a sokkoló feszültség mekkora. Tapasztalatom szerint 100V felett kell lennie, ahhoz, hogy hatásos legyen. Lényeges dolog, hogy ha nem jó helyre van téve a villa, akkor nem a nyúlt agyat bénítja le, hanem csak izomgörcsöt okoz, ezért a húson bevérzések keletkeznek. Ez daraboláskor jól látszik. Sem esztétikailag, sem tartósítás szempontjából ez nem kívánatos.
(#) farkasbi válasza leono hozzászólására (») Nov 22, 2009 /
 
Tisztelt leono! Köszönöm a hozzászólást. Minden segítséget elfogadok. Az alapvető problémám az hogy sikerüt szereznem egy nagyon nagyon régi gyári kábítót ami 115 voltos. A problémám az velel hogy ez még nem biztonsági trafó. Szeretném megcsináltatni biztonságiban. Elvittem egy szakemberhez hogy mérje ki és csinálja meg de három hónap alatt nem sikerült elkészülnie, másrészt el kezdte nekem magyarázni hogy nem is kell ilyen teljesítményű trafó hanaem elég a kissebb is. Csak azt nem érti meg hogy ez a tarfó olyan hogy ráteszem 10 másodpercre és miután leveszem disznó kelkábult. Ő nindem áron olyant akar csinálni nekem amit végig rajta kell tartani a véreztettés alatt. Olyanom meg van itthon már, de sajnos az sem tökéletes. Probáltam elkérni az adatokat de nem mondta meg ezért elküldtem a fenébe. Találtam az interneten egy másik céget aki rövid határídővel legyártja de meg kéne adni a pontos adatokat. Eléggé mesze van ezért nem tudom elvinni hozzájuk hogy kimérjék. Ezért érdekel hogy hogyan is tudnám kimérni hogy mennyi ampert is tud vagy hogy hány wattos. AZ adatok alapján ki lehetne kalkulálni az új trafó paramétreit. En ugy gondolom hogy 230/ 100 volt os elég csak azt kéni tudni hogy hány amperon.
Én kábítás elött leöntöm a disznó fejét és nyakát vizzel hogy biztos legyen a kontakt, mivel az én villám nem ugynevezett kontakttüskés hanem sima aluminium rudból van. Majd lefényképezem és rakok fel képeket. A villát én is a füle tövébe szöktam lenni.
Lényeg a lényég hogy van két tarfóm az eggyik ez a régi gyári amivel úgy lehet vágni hogy akár bent az olban szabadon vagy kihúzva bovdennel a disznó elöntöm ráteszem a villát eldöntöm 10 másodpercig rajta tartom és leveszem és el van kábulva és lehet szúrni és rendesem kivérzik. A másik trafó 105 V ami olyan hogy annál a szurás és a véreztetés alatt rajta lell tartani a villát mert különben felkelne a disznó. A probléma az vele hogy az olban szbadon van megfogva akkor rendesem jön belőle a vér ha bovdennel ki van húzva akkor már nem vérzik ki úgy mivel a kihúzáskor megfeszülnek az izmok amin a kábító még csak feszítezért és berejti a vért. Számomra a régi trafó a tökéletes módszer, ezért is erölködök vele. Jó lenne ha valahogy ki tudnám mérni a régi trafót azt le tudnám gyártatni biztonságiban és az egész kábítót elvinném bevizsgáltatni és akkor olyan lenne mint egy gyári kábító. Ez a cél.


(#) leono válasza farkasbi hozzászólására (») Nov 22, 2009 /
 
Egy trafó teljesítményét annak mechanikai méretei határozzák meg. Az ugyn. vasmagkeresztmetszet, amely a menetszámok számításánál a kiinduló adat. Ha visszalapozol, akkor találsz valamelyik hozzászólásban egy táblázatot a trafó méretezésről. Az általam feltett képekre írt méretek alapján a vasmagméret meghatározható. Hasonlítsd össze a tiéddel. Ekkor kiderül, hogy a mi a különbség. Ettől erősebb felesleges, csak a méretet növeli. Az enyémhez leírtam a menetszámokat és a vezeték méreteket is. A vizezés szerintem babra és csak kis mértlkben csökkenti az átmeneti ellenállást. Létezik AL palaszeg. Javaslom tüskézd ki a tiédet is. Jelentős lesz a változás. Az amperra vonatkozóan nincs mért adatom mert azt eléggé babrás lenne használat közben megmérni. Ha trafó teljesítményét 50W-nak vesszük, akkor egyszerű számítással Pl. 100V-ra 0,5A esik. Rövid időre ennek a többszöröse is folyhat. A primer oldalon meglehetne mérni a terhelés alatti áramfelvételt és abból átszámítani a szekunder körit, de engem sosem érdekelt.
(#) vendelkiraly válasza farkasbi hozzászólására (») Nov 22, 2009 /
 
Szerintem az nem baj, ha nagyobb a trafód teljesítménye. Persze nehezebb cipelni, de ha többet használod, szerintem nem érdemes ezzel spórolni. Az unokatesómé úgy van megoldva, hogy van neki 100, 110, meg 120 V-os kimenete is. Aztán disznótól függött, hogy melyiket használta. Azon nem szegek vannak, hanem aluminiumlemez van kifogazva és sima plexicsőre van erősítve. Hacsak lehetett próbáltuk nyugodtan intézni a dolgot. Valami finomat kapott enni, és akkor nyomtuk rá. Akkor volt baj, ha el kellett különíteni a többitől, mert akkor mindig megvadultak.
(#) mgy válasza farkasbi hozzászólására (») Nov 25, 2009 /
 
A disznó ismeri az ohm törvényt.
A kábítófogón vagy villán keresztül 250-500 ohm közötti ellenállása van.
A kábításhoz 0.3 - 0.7 amper szükséges.
Egy minimum 160 VA-as, de jobb a 250-es elválasztó 230/230 Voltos trafó ajánlatos.
A feszültségszabályozásra egy triakos fényerőszabályozó 2000 Ft.
Biztonságos fogó és beépített kapcsoló fontos !
Alapban egy trafó és egy fényerőszabályozó megoldja a problémát.
A többi biztonságtechnikai és mérési funkció egyénileg alakitható ki.

kábító.PNG
    
(#) farkasbi válasza mgy hozzászólására (») Nov 25, 2009 /
 
Köszi a kapcsolási rajzot. Ugy döntöttem hogy egy 80, 90, 100,110 voltos 1 Amperostrafót csináltatok majd. Elméletileg jó lesz.
(#) vendelkiraly hozzászólása Dec 31, 2009 / 1
 
Itt a tél, itt van a disznóölések ideje. Lehet, hogy már elkéstem vele, de megtaláltam az általunk használt disznókábítót, vagy ahogy mi hívjuk "csapatót". Már jó ideje nem használtuk, de régebben hasznos eszköz volt. Nagybátyám készítette, ez egy úgymond "prototipus", ez alpján már készült több hasonló szekezet.
A képeken talán minden jól látható. A transzformátort sajnos nem tudtam belülről lefényképezni, mert a doboz csavarjai teljesen elrohadtak, fűrészelni pedig nem áll szándékomban, mivel nem az enyém a szerkezet. Ami biztos hogy 2,4 kg-os dobozostul, a trafó kb. 2 kg lehet magába. 128V váló feszt mértem a kimenetén. Ez kicsit "sokk"nak is tűnik, de mindig szépen működött.
Az Y eszköz fogóján van egy kapcsoló, az elágazásnál pedig egy glimmlámpa. A két ág hajlásszöge kb. 80 fok körül van. Ezen esetleg lehet változtatni, mert néha kicsinek bizonyult, de ez disznófüggő. Az aluminiumfogakat használat előtt meg szoktuk tisztogatni, smirglizni.
Ha esetleg valakinek megtetszik, jó utánépítést, és mindenekelőtt körültekintő, vigyázó használatot kívánok!
(#) vendelkiraly válasza vendelkiraly hozzászólására (») Dec 31, 2009 /
 
A többi kép.
(#) zonbereki válasza icserny hozzászólására (») Jan 15, 2010 /
 
Sziasztok!
No ez a tagló így nézett ki!
Aki ezzel kapott egyet nem mozdult tőbbet

DSC00017.JPG
    
(#) tungsram hozzászólása Jan 15, 2010 /
 
Nem tartozik a témához de nem tudom kihagyni. A kancsal mészáros elmegy disznót ölni. A segédje megkérdezi: Mester maga odaszúr ahová néz mert akkor inkább helyet cserélek a disznóval..
(#) Butcher88 hozzászólása Jan 20, 2010 /
 
Sziasztok! Érdeklődnék,hogy nem tud valaki eladó elektromos sertéskábítót??? (a beleszúrós fajtát)
(#) fpali53 válasza Butcher88 hozzászólására (») Jan 20, 2010 /
 
Én tudok, keressél meg e-mailban
(#) toncy hozzászólása Júl 27, 2010 /
 
Helló.
A címnek meg felelő kapcsolási rajzot keresek. Elméletileg egy elektromos sokkolóról van szó, csak ez disznó ölésnek átalakítva. Akinek netán van valami ötlete, vagy kapcsolási rajza azt kérem ossza meg
Válaszokat előre is köszi.
(#) btbalazs hozzászólása Júl 27, 2010 /
 
Erre kíváncsi leszek, ugyanis ha lesz valami jó terv tudom én is használni, mert van itt is disznó...
(#) mineral válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Júl 27, 2010 /
 
Jajj. Attól tartok nem EU kompatibilis röfi gyilok.
(#) magitor hozzászólása Júl 27, 2010 /
 
nem jó ahogy falun szokták? egy ember tartja a biztosítékot míg a másik a blankolt erű madzagot rányomja a disznóra?
Isten bizny láttam ilyet élőben, hát majdnem sírtam.
(#) bladzser2 hozzászólása Júl 27, 2010 /
 
Egy jó böllér nyakon szúrja oszt mehet szalonnának, de ha halálrasokkolod, vagy fejbelövöd a disznót az alvadtvér a tüdejéből hova fog tűnni, (mert amikor ordít az állatka akkor fújja ki magából a vért... )???

Szeretem a disznóölést
(#) btbalazs hozzászólása Júl 27, 2010 /
 
áá a legfalusiabb az h orrfogót beakasztod, meghúzod még vagy 3ember megfogja, leborítjátok 1leszúrja és vége...
vagy orrfogó helyett hurok a lábára
(#) btbalazs válasza bladzser2 hozzászólására (») Júl 27, 2010 /
 
el szoktuk vágni a légcsövet is h ne sikítson...
(#) bladzser2 hozzászólása Júl 28, 2010 /
 
Micsoda téma de hol itt az elektronika? Disznóperzsolás 230-al? :eek2:
(#) btbalazs válasza bladzser2 hozzászólására (») Júl 28, 2010 /
 
az biztos jó lehet de én inkább a jó öreg gázpalackos módszernél maradok
(#) puli122 hozzászólása Júl 28, 2010 /
 
Ha egyszer a mérnökök (villanyosok) találkoznak... Szadista egy népség Egyetemi koli 4. emeletén láttam disznóvágást, ott lepődtem meg először, nem kellett volna, mert utána bementem az építőmérnökökhöz


Na de hogy a témához is: Ha csak úgy akarod használni mint egy sokkolót, tehát kiütni vele a röfit, akkor csak valami nagyfesz kell, pont mint a sokkolóban, nekem hirtelen sorkimenő trafó jut eszembe, de lehet hogy hülyeség.
Ha ki is akarod nyírni vele, az már komolyabb, és igen veszélyes is lehet, ( nyilván rád is ) úgyhogy óvatosan. :shocking:
(#) mineral válasza toncy hozzászólására (») Júl 28, 2010 /
 
Hogy érdemben én is hozzászóljak.

Ha sokkolós megoldás megfelel akkor tudok neked postázni egy Renault gyújtó trafót (free). 12 V négyszög jellel megküldöd és kész is.

ic15100.JPG
    
(#) Collector válasza mineral hozzászólására (») Júl 28, 2010 /
 
Abból inkább csak kínzóeszköz lenne..
(#) mineral válasza Collector hozzászólására (») Júl 28, 2010 /
 
Bizonyára ez sem eu-s szabványoknak megfelelő eszköz lenne. Nyilván nem ez a megoldás. Csak ötletelés volt. Én mindenesetre maradok a jól bevált bökőnél.
(#) Collector hozzászólása Júl 28, 2010 /
 
Ilyen célra egyenáramot érdemes használni. Még csak nagy feszültség sem kell hozzá, ha a bőr egy tűvel át van szúrva, még 100V esetén is hatalmas áram folyhat.
(#) Stewe válasza mineral hozzászólására (») Júl 28, 2010 /
 
Láttam ilyet működni, egy textolit villán két recés rézvég. a villa másik végén pisztolyfúró markolat a kapcsolónak. Vezeték végén kis doboz a leválasztó trafónak, meg az egy szem 4007-nek. Azt hiszem volt benne egy 1A -es bizti is.
Cocát nyakon locsolni csöndesen mögé állni, egy kattanás és a 115V egyenáramtól némán összecsuklik, nem is kábít inkább bénít a lényeg hogy csöndes, valószínűleg öntudatlan, de szív ver, szépen kivérzik. Az EU-ban azt hiszem nagyon hasonló a szabvány eljárás.
(#) Remci válasza toncy hozzászólására (») Júl 28, 2010 /
 
Üdv!

Én még elektromos disznó ölőröl nem hallottam,( de biztos van ) csak kábítóról.Azt meg itt kitárgyalták.Az a lényeg hogy a vér kifolyon az állatból, tehát ennél is, annál is nyakon kell szúrni. Ahhoz meg elég a kábító is. (bár én lőni szoktam )
(#) btbalazs hozzászólása Júl 28, 2010 /
 
http://www.szineshirdeto.hu/detail.php?id=21430

Hát én ennek az ára láttán maradok a jó öreg huroknál vagy/és orrfogónál...
(#) dizi válasza Stewe hozzászólására (») Júl 28, 2010 /
 
Hi
Kérdem akkor most váltó áram vagy egyen ,mert ha váltó akkor még lehet hatása,de ha egyen akkor 115 volttal máár máár meg is lehet sütni a cocát ezért veszélyesebb az egyenáram
Következő: »»   3 / 22
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem