Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Elektromos zavar, zaj miatt nem tudok rádiózni
Lapozás: OK   3 / 3
(#) pucuka válasza Massawa hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Nézd. A hatóság nem old meg semmit, csak kideríti a hiba okát. A gyártó vagy a forgalmazó felel a berendezés megfelelőségéért, ezt nyilatkozatban köteles megtenni. A szervizes szerelők zömének halvány lila gőze sincs, ezekről a "zavaros" dolgokról, (ahogy érzékelem, még a fórumtagok zömének sem) nem is kell legyen.
Vannak azonban szakemberek, (többségükben a hatóságnál, de azért másutt is vannak), és szerencsére már vannak kiváló hordozható műszerek is, amikből az én időmben bizony hiányt szenvedtünk.
Aki akkor gyakorolta a zavarvizsgálatot, annak nagy könnyebbség manapság (bár azóta többségünk nyugdíjas) De az akkori fiatalok megtanulták, és ma is űzik.
Aki Barkason tanult vezetni, az a mai autókkal vidáman boldogul.
(#) pucuka válasza Massawa hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Nincs az a technikus, aki benéz egy ajtó mögé, és látja a kisugárzott zavart. Max azt látja, ha elég gyakorlott, hogy öket zavarja valaki. Ebben az esetben neki is az a dolga, hogy érteítse a hatóságot, és ennél nem több. Persze ez esetben többször kiderült az is, hogy sajáthibás a bejelentett zavar, a gagyi, bizonyítvánnyal nem rendelkező berendezésekből összetákolt hálózatról van szó. Az ilyesmi kis, helyi szolgáltatóknál fodul(t) elő. "lyukas a rendszer"
A zavart nem látja senki, csak a zavart berendezés, és a zavarvizsgáló szakember a műszereivel.
De nem tudom, miért kell mondvacsinált esetekkel kínlódni. Sok sok érdekes esetet tudnék mesélni, de ez a fórum gondolom nem erről szól.
(#) Massawa válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Pedig van, ez volt az egyik fö berendezés amit világszerte épitettünk be.
Söt a mai modemekben is van egy spektrum analizator, amihez hozzá lehet férni, hiszen ez elengedhetetlen a COFDM technologiához, hogy a gép lássa mivel kell megküzdenie a lakáson belül.
Ha olyan zavar van, ami a hatoságra tartozik, akkor értesitik is.
Pontosan ez volt a dolga annak a masinának, ami rögzitette is a zavarszintet és annak sok jellemzöjét ( egy évre visszamenöleg).
Egy városban még a villamos menetrendjét is pontosan tudtuk (500kmre a várostol egy másik országban), és az egyik helyi felhasználo kolléga le buktatta a villamos vállalatot, mert azt irták menetrendbe, hogy oránként hat jár, azután kiderült, hogy gyakrabban csak 5 járt oránként.
Szoval, akik ertenek a dologhoz, azok sok mindent látnak, csak nem kötik a nyilvánosság orrára.
(#) Doky586 válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Nem tudom milyen házról van szó, de ha egy 300 lakásos 10 emeletes(ek)ről akkor gondolom méginkább reménytelen.
És itt feltételezhetően nem olyan erős zavarról van szó mint az általad említett CB-s, hanem olyanról amit szinte minden PC, minten TV, minden kazán kibocsájt magából. 10m távolságig zavar utána kimutathatatlan. zsalab10 nak peche van hogy a fal túloldalán van a szomszéd számítógépe ami 10m körben zavar és az ő szobája ebbe beleesik. De hiába megy át a másik szobába, ott a másik szomszéd TV-je zavar, kicsit arrébb meg a saját kazánja és így tovább. Nem egy nagy zavar van hanem rengeteg pici. Ha a panelban mind a 20 szomszédjával emiatt kerül viszályba akkor nem jósolok neki boldog életet ha követi a mindenáron kivizsgálni javaslatot.
A hozzászólás módosítva: Ápr 18, 2023
(#) deebo válasza Massawa hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Tudom mi a stream meg a broadcast, de azt el sem tudom képzelni, hogy az illetőt miért korlátoznák a rádió online hallgatásában. Nagyon alufóliasapkás a dumád.
(#) deebo hozzászólása Ápr 18, 2023 /
 
Egyébként manapság a legjellemzőbb zavarforrások a különböző energiatakarékos világítótestek, akár ccfl, akár LED megoldásúak, szóval mielőtt kicseréltetitek valakivel a kazánját, mert olcsóbb, mint a kazán tápját cserélni mondjuk (ezt nem is értem hogy jött ki...), érdemes lenne megkérdezni a szomszédokat, hogy cseréltek-e égőt, vagy bármi egyéb elektromos kütyüt.
(#) szs válasza Doky586 hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Az első hsz-ben benne van
Idézet:
„egy négyes társasházban lakom,”


Természetesen (és ezt beszéltüknis) előszöris egyeztetni, kipróbálni kell a dolgot, a kivizsgáltatás a végső eset.
Szerintem is, például azért érdemes hel ben, megegyezéssel kideríteni, melyik lakás a problémás, -mert lehet, hogy pont a kérdezőé. (Említettem is a hibás hűtőszekrényt, ami máshol megesett. De a saját tirisztoros szabályzóm is zavarássza a Sokolt.) Nemcsakhogy összeveszés lehet a megbeszélés nélküli hatóságosdiból, hanem zsebbőlfizetés... (ha kiderül, hogy magamra vizsgáltattam )
(#) pucuka válasza deebo hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Nem jól olvastad, értetted, a vezérlésről volt szó, bár abban a táp is benne van.
Nyilván semmit nem kell tenni, addig, amíg pontosan nem lehet tudni mi a baj.
Ez olyan régi autószerelős megoldás, addig csereberéljük az alkatrészeket, amíg meg nem javul.
ezen azért már régen túl kéne lendülni.
Az általad említett eszközök zavarsugárzása olyan kicsi, hogy 10 - 20 m múlva már nem is érzékelhető szabványnak megfelelő zavarsugárzása.
De itt feltehetően a szomszédból jön, ami biztos túl van ezen a 10 - 20 m -en.
Az ilyen fajta zavar eredetét csak saját területen tudod behatárolni, és ha megvan, eldöntheted, hogy lépsz, vagy együttélsz vele. Felesleges ezügyben a szomszédokat zaklatni, mert lehet nem is tud róla, de az is lehet, hogy tudja ugyan, de letagadja. Ez oda - vissza érvényes.
(#) Massawa válasza deebo hozzászólására (») Ápr 18, 2023 /
 
Mert peldául valakinek nem tetszik, hogy az orosz vagy a kinai szabad europa hireit hallgatja. És itt lépik át a törvényes határokat, mert tudják ki, mit és mikor hallgat.
A hozzászólás módosítva: Ápr 18, 2023
(#) deebo válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 19, 2023 /
 
Mi van egy kazánban, ami ilyen zavart bocsátana ki egy kapcslóüzemű tápon kívül? Csak mert nagyjából semmi és gyanítom, hogy a kazánok kicsit komolyabb követleményeknek kell megfeleljenek, mint a tucatolcsó kütyük. Itt a kazán csupán egy (szerintem) téves feltételezés, semmi több.
(#) deebo válasza Massawa hozzászólására (») Ápr 19, 2023 /
 
Hagyjuk ezt inkább.
(#) Massawa válasza deebo hozzászólására (») Ápr 19, 2023 /
 
Ráadásul a tápnak nem is kell extra különleges teljesitményünek lennie, hiszen a kis computeren meg pár relén és displayen kivül nincs mit árammal ellátnia.
A korábbi házunkban a gázkazánban még computer sem volt, csak valami mezei TTL elektronika, ha jol emlékszem 4 IC volt az egész.
(#) Bakman válasza deebo hozzászólására (») Ápr 19, 2023 /
 
Egyelőre csak egy feltételezés a kapott információk alapján. Nem kell messzire menni jó példáért, csak egy "megfelelő" LED-es fényvetőt kell venni, a fórumon is felbukkantak már párszor.
(#) Massawa hozzászólása Ápr 19, 2023 /
 
Azért érdekes dolgok derülnek ki.
Az itteni vita alapján ma csináltam pár kisérletet egészen meglepö eredménnyel. ( müszerem is van, de a rádio sokkal többet mondo eredményt ad).
A 30W-s LED világito panel, kb 1 méterre a rádiotol FM sávban annyira zavar, hogy nem lehet hallgatni ( profi cucc minden garanciával, 2022-s gyártásu).
Ugyanabba stekkerbe dugott márkás villanyborotva töltö modusban szintén nagyon zavar, érdekes ha befejezödik a töltés a zavar megszünik, azaz a hálozati kábel továbbra is a gépben van, borotválkozni is lehet. Ugy látszik csak a töltö áramkör zavar.
A kameráim töltöi viszont abszolut nem zavarnak. (3 különbözö márkáju gépröl és akkukrol van szo).
Ami viszont meglepett.
Tavaly nyáron egy alkalmi boltban 5 Voltos 1,4 A-s kapcsitápokat vettem, nagyon profi kivitelben teljesen beöntve darabonként 1,5 euroért. Teljesen csendesek. Két Arduinoval hajtott szerkezetet probáltam ki, szintén 1 méterrel a rádiotol. Az egyik 2 léptetö motort hajtott a másik meg vagy 40 LEDet. Kár, hogy csak 4 tápot vettem.
Nagyon profi cucc. ( a képen).
Láthato, hogy mennyire eltéröek a berendezéseink és mennyi van a lakásban gyakran fel sem fogjuk, hogy mi minden zavarhat. ( a profitol kezdve az utolso amatör cuccig), és szinte kizárva, hogy ebben még valaki rendet csináljon.
Meg az is kérdés milyen szabványt kellene alkotni ilyen gondok kiszürésére, mert azt valoszinüleg nem lehet megszabni ki mikor és hol töltse a villanyborotvát vagy a kamera akkujai, esetleg mikor használhatja a LEDes paneleket.
(#) Bakman válasza Massawa hozzászólására (») Ápr 19, 2023 /
 
Idézet:
„szinte kizárva, hogy ebben még valaki rendet csináljon.”
Van szabály, hogy mennyi zavart termelhet adott készülék sugározva és/vagy vezetve. Az már más kérdés, hogy ezt mennyire tartják be és ellenörzik.

Nevezett tápegység ma is kapható sok helyen.
(#) pucuka válasza deebo hozzászólására (») Ápr 19, 2023 /
 
Lehet mikrovezérlő, vagy akár TTL IC is. De valóban feltételezés, onnan ered, hogy nagyjából azóta van zavar, amióta a szomszéd kazánt szerelt fel.
De kár ezen csámcsogni, mert ezt a problémát saját hatáskörben nem lehet megoldani.
De nekem nyóc, a továbbiakban kiszálltam.
(#) Macsek71 hozzászólása Ápr 20, 2023 /
 
Ha jól emlékszem a rádió - elektromágneses -hullámok viselkedését a fényhez hasonlítottuk. Terjedés, elhajlás, visszaverődés, interferencia, stb ...
Ha van egy zavarforrásunk, azt egy irányított antennával nem lehet "megkeresni" ? Ha egy rádióadást zavar, onnan lehetne következtetni a jellegére, és ... Vagy ez már nem "amatőr" szint ?

Ha nem tudjuk "kiiktatni", megoldás lehet-e a számunkra fontos vételhez egy irányított - árnyékolt antenna ? (itt kérdés, fontos-e nekünk annyira, hogy ennyit dolgozzunk érte )
(#) gg630504 válasza Macsek71 hozzászólására (») Ápr 20, 2023 /
 
Valóban, ugyanolyanok a fotonok. De itt túl közelről kell mérni, az adóantennán belülről. Mintha tábortűz közepét keresnéd a hasábokról mérve.
Az eredeti feladat hordozható középhullámú rádió használatáról szólt. Legfeljebb elforgatni lehet ( ferritantenna irányérzékeny ), de csak távoli zavar esetén hatékony.
(#) pucuka válasza Macsek71 hozzászólására (») Ápr 20, 2023 /
 
Idézet:
„Ha van egy zavarforrásunk, azt egy irányított antennával nem lehet "megkeresni" ?”

De lehet, sőt így is keresik meg. Csakhát az a berendezés, és tartozékai (mérővevő többféle üzemmóddal, tartozékkal) meglehetősen drága játékszer (az országban is csak néhány ilyen képességű műszer van, még ma is), nem szokott háztartások általános felszerelése lenni. Persze azért ha valakinek nagyon bizgálja a fantáziáját, készíthet magának, már ha nagyon ért hozzá, (pl egy jól képzett rádióamatőr) de általában nem éri meg a fáradságot.
Magának a keresésnek, és azonosításnak is van "technológiája". kizárni a hamis feltételezéseket, bizonyosságot szerezni.
De nem a technikai feltétel a legnagyobb gond.
Képzeld el, mi van, ha megtalálod, és azonosítod? Mit (tudsz) lépni, tenni az elhárításában? (hacsak nem sajátmagad zavarásáról van szó) Gondold végig. (arra is vigyázni kell ebben a szakmában, hogy lehetőleg ne tenyereljen bele az ember egy esetleg súlyos következményekkel járó törvénybe)
Persze beszélgetni lehet róla, de késhegyre menő vitát folytatni nem érdemes.
(#) zsalab10 hozzászólása Ápr 24, 2023 /
 
Kedves Barátaim!
Köszönöm mindenkinek a hozzászólását, illetve a segítő szándékot. amit még hozzá tudnék fűzni, hogy a probléma 0-24h-ig, tehát folyamatosan fenn áll. A másik, hogy a zavar lefedettsége olyan kb 15-20m sugarú kör. Illetve még a következőt hangsúlyoznám ki. A zavar ezen területen belül nagyon erős. Tehát: tudom milyen, mikor egy telefontöltő mellé teszem a rádiót, vagy felkapcsolom a ledes fénycsövet, meg ilynek. Az is zavar, de jóval közelebbről meg nem ilyen erősséggel. Ha gondoljátok, és érdekel teszek a jelenségről fel videót youtube-ra. A sokol szinte felrobban. De nem csak a sokol, az összes többi rádió mondanom sem kell már mennyit kipróbáltam. Na talán még annyi, ami érdekesség, hogy a zavaró jel kb. a középhullám sklála alsó tartományában érezhető. Tehát 540kHz-en már a kossuthot is zavarja rendesen, aztán olyan kb 900 kHz-ig "tart". Az felett, már lehet hallgatni a rádiót, példa az 1251kHz-en fogható Dankó, illetve egyéb más.
Köszönöm a továbbiakat is. Ha kell, lesz video.
(#) Udvari Zsombor válasza Massawa hozzászólására (») Ápr 25, 2023 /
 
Idézet:
„A 30W-s LED világito panel, kb 1 méterre a rádiotol FM sávban annyira zavar, hogy nem lehet hallgatni ( profi cucc minden garanciával, 2022-s gyártásu).”
Még legalább bő tizenpár éve, mikor az öntapadós flexibilis LED szalagok kezdtek megjelenni Magyarországon, vettünk egyet, ami csak fehéren tud világítani. Egy fénycsőelőtét-szerű kialakítású táp modul működteti. Ha bekapcsolom, minden rádió hallgathatatlanná válik a környezetében, emiatt már x éve inkább nem használom.
(#) uniman válasza zsalab10 hozzászólására (») Ápr 25, 2023 /
 
Idézet:
„15-20m sugarú kör”

Inkább ennek a területnek a fotóját mutasd...mi van ott?
(Lehet a hadsereg speciális földalatti szupertitkos tevékenységének árulkodó rf jelei...
vagy a Seuso kincs maradéka "rezonál" a rejtekhelyén ?)

Nem mellesleg, van egy speckó készülékem, amely kiválóan detektálja az elektronikus készülékek rádiófrekis zavarójeleit/elektroszmogot (akusztikusan hallhatóvá teszi)...majd egyszer megmutatom a fotóját.
A hozzászólás módosítva: Ápr 25, 2023
Következő: »»   3 / 3
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem