Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
A töltőáramot általánosan a kapacitás 10%-ára maximalizálják, azaz 5,5 A az 55 Ah-ás, 4,4 A a 44 Ah-ás akksinál, de a 3 A megfelelő, legfeljebb lassabban tölt vele.
Itt egy link, gombnyomásra induló, majd önállóan lekapcsoló töltőről, igaz, nem ugyanolyan tranyóval, de nem lehet gond a beszerzése hasonlónak sem. Szívem szerint az L200-as feszültség-áram szabályzó IC-t ajánlanám a megvalósításra, nagyon jó kis töltőt lehet vele építeni minimális alkatrész-igénnyel, az adatlapján még van is ilyen kapcsolás.
Sziasztok!
Én is autóakksi-töltő témában kérném a segítségetek. 44 és 55 Ah kapacitású akksijaim vannak és ezeknek ha jól tudom 2,5-3 A töltőáram megfelelő. A régi töltőm (amit én csináltam) az úgy nézett ki, hogy trafó-graetz-puffer és ment is az akksira. Ez jó is volt, mert egy éppenhogy lemerült akksira (ami az indítót már nem bírja de még van benne valamennyi töltés) kötve 12-13V ot adott kb. 3A-rel, majd ahogy folyamatosan növekedett a fesz úgy csökkent az áram olyan 2-2.5 A-ig. Amikor meg elérte a 14.5V-ot akkor lekapcsoltam. Ugye ezzel két probléma volt: az egyik hogy figyelni kellett mikor kapcsoljam le, a másik hogy teljesen lemerült akksira nem lehetett rakni, mert túl nagy áram indult volna meg akkor. Most pedig olyat akarok csinálni ami le is kapcsol (ezt megoldom) és az áramot is közel állandó értéken tartja (2.5-3A) Van egy BD246 (8A, 60W) tranyóm. Ezt mivel kéne és hogyan vezérelni hogy jó legyen?
Hello!
Már van egy töltőd (vagy trafód), csak szabályzó kell hozzá, vagy komplett töltőt kellene építeni? A profi rajzok nem feltétlenül egyszerűk. Ami profi és egyszerű, az drága.
Sziasztok.Segítség ill. ötlet kellene akku töltő áram szabályozásra fesz:14.4V Áram szab. 0-30 Amper
Bonyolult rajzom van, de profi, stabil egyszerű rajz kellene. De izzós nem érdekel Esetleg aki aki építene elektronikát az is klassz lenne.A segítséget előre is köszönöm. konam@freemail.hu
Az 1k-val. Figyeljük meg, hogy a kapcsolás első felében az IC áramgenerátoros üzemben van, majd jön a jobb oldal ahol már a szokásos feszültségstabilizátorként működik.
és a rajzon az 1kohm -ossal vagy az 5Kohm-ossal lehet beálítani az áramlimitet??
-Az nem lenne jó dolog, keresd meg valahol máshol inkább az adatlapját
-A testnél negatívabb feszültség azt teszi lehetővé hogy a kimeneti feszültséget nulláig le lehessen vinni. Ezt nem mértem, de valószínűleg a felső határfeszültségből is levon 1,25V-ot.
tehát akkor csak 20voltig lenne szabályozható?
felbírnád tölteni ide mert nekem nem adja be az oldalt
Az IC adatlapján láthatod, a 19. ábrán, ill alatta. Link
A -10V ot meg lehet úszni, csak akkor a szabályozhatóság tartománya kisebb lesz.
jah és itt az eredeti kapcs rajz
az milyen az a áramgenerátor kapcsrajzot tudnál adni?
Hello, egy másik, áramgenerátorként bekötött LM350-nel pl.
helló
egy lm350-es labortápban aminek csak a fesz szabályozható meg lehetne oldani egy két tranzisztorral vagy valamivel az áramkorlát szabályzását??? köszi
Sziasztok!
Tudna valaki javasolni egy preciziós (állítható) áramgenerátor megoldást kb 3V ra és kb 100 mA re? Jó lenne, ha hőkonpenzált lenne! Az LM 334 megfelelő lenne, de sajna csak 10 mA ig működőképes! Köszi
Én egy ilyen regulatooral akarok építeni egy autós töltőt mert sajnos az előző tönkrement csak még gondolkodom valami konkrét kapcsoláson hozzá. Bővebben: Link
Sziasztok!
Kellene egy működő megoldás! 12 voltról szeretnék (akku) egy áram szabályozót szerkeszteni, amivel 0-10 A-t lehet fokozatmentesen beállítani. Olvastam már az áramgenerátorokról, de általában 1.5 A-nél nem tudtak többet szabályozni az általam ismert kapcsolások. Valamilyen cél áramkör létezik ilyen megoldáshoz? A feszültség nem kell, hogy pont 12V maradjon, ennél lehet kisebb szabályozás közben Mivel nem vagyok elektronikai végzettségű (gépész), ezért a tervezésének nem merek nekiállni (hátha "égés" a végeredmény... Ha tudtok segítsetek!
a képlet Ube-Uki= elfűtendő feszültség következő elfűtendő feszültség/áram = ellenállás
3,6V- 2,5=1,1V ellenállás = 1,1/a 2,5V készüléknek az áram felvétele igy nehezen számolható ellenállás teljesítménye = I*I*R tehát a 2,5V készüléknek az áram felvétele* 2,5V készüléknek az áram felvétele* a kiszámolt elleállásal. üdv
Sziasztok
3.6 Voltról, kéne nekem kb 2.5 -2.8 volt. Milyen ellenálással tudom ezt elérni? Elöre is kösz!
Úgy nézem, ez kb ugyanaz, amit Sebi mondott előtted, neked is köszi.
Ezt is leszimuláltam, csodásan működik, Sebié a pont.
ezt leszimuláltam, nagyon szépen szabályoz, viszont az LM317 commonjából szinte semmi áram nem jön ki, az összes terhelés áram a beállító ellenálláson esik, és a digipot-tal pont ezt kellene elkerülni
ennek az utolsó oldalán van egy tök jó megoldás, próbálkozok vele
Ez egyre bonyolultabban hangzik, úgyhogy oké, a föld felöli oldalon is lehet.
Én egy nagyáramú FET-et használnék szabályzónak, mert annak kicsi a csatorna ellenállása. A csatornán eső feszültség lehet a szabályzó visszacsatoló jele, az alapjelet meg adhatja a digipot.
A nehézség az egészben, hogy ilyen kis áramnál igen kicsik lesznek a feszültségek, így nehéz lesz szabályozni. Lehet, hogy érdemes a csatornán eső feszültséget egy műveleti erősítővel felerősíteni. Könnyebb lenne, ha a fogyasztó föld felőli oldalán lehetne a szabályzó.
Egy fogyasztóba kell tolni az áramot, a másik végén föld van. 5V-os táp van, és ehhez minél közelebbi érték kell az eszköz lábán. Slope-tól azért kérdeztem a feszültségeket kicsit fentebb, mert az LM317-nél olvastam, hogy 3V eshet rajta, és az nagyon rosszul esne, de ebben még nem vagyok teljesen biztos. Tényleg ügyes eszköz ez, és miközben ezt leírtam, eszembe jutott, hogy a mikroamperek szabályozása is megfelel, ha jól hozzáillesztek egy tranzisztort, mert akkor az a lineáris tartományában tök jól fog majd 50-500mA-t kiadni, nem? Belegondolva talán mégse, mert 5000-szeres erősítés kéne, de talán Darlingtonnal ez is megoldható, csak ahogy egyre több eszközt építek bele, attól félek, hogy egyre pontatlanabb lesz.
Első kérdés: milyen két pont között kell állíthatóvá tenni az áramot?
Mert gondolom van egy terhelés (fogyasztó), amit állítható árammal szeretnél táplálni. Itt a kérdés, hogy ez a fogyasztó egyik végével a talajra, vagy a tápfeszre van-e (kell?) kötve. Ettől függ az áramgenerátor kialakítása. Mindenképpen kell valami műveleti erősítő - ami meghajt egy izmosabb tranyót - és ennek lehet a BEÁLLÍTÓ eszköze a digipot. A digipot kimenetén sem lehet nagyobb fesz, mint a saját tápja, és nem is terhelhető az ellenállásosztója! NEM arra való - egyébként ügyes darab. Még egy kérdés van, éspedig az átfogási tartomány, azaz mekkora a legnagyobb fesz, amin ezt az áramot át kell hajtani a fogyasztón - ez persze a fogyasztó ellenállásától függ.
Ilyenre gondoltál?
Személy szerint először látok ilyen fajta regulátort, erről az ábráról meg tudod mondani nekem, hogy az OUT meg az ADJ lábakon hány V van? Már nézegettem a datasheetet, de ott csak egy bizonyos elrendezéshez van képlet, és ha te ismered, gondolom rögtön rávágod a megoldást.
Nem töltőt akartam, de egyébként a töltős témákat is nézegettem, ott eddig csak kézzel beállítható cuccokat láttam, de akkor átnézem megint.
LM317-es IC-vel építesz egy áramgenerátort (biztos van itt ezen az oldalon is kapcsolás hozzá). Az áramkorlát beállító poti helyére pedig bekötöd a digitális potmétert.
1,5A-t bír... Üdv! |
Bejelentkezés
Hirdetés |


Ha tudtok segítsetek!
