Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » HiFi javítás
Lapozás: OK   34 / 70
(#) x424 hozzászólása Nov 9, 2013 /
 
Na ezen a képen látszik az a szürke kábel, amit az egyik végénél átfordítottam:
Bővebben: Link
Látszik is a piros csík rajta. Ez nem az én hifim, csak jól látszik a képen amiről beszélünk.
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
(#) matyusz válasza x424 hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Ne haragudj, de ezt te sem gondoltad komolyan :S Hát persze, hogy füstölt szerencsétlen, jól félrevezettél minket Én és más is a fehér szalagkábelre gondoltunk és erről is volt szó, de mindegy is. Most néztem, mert itt fekszik a fiókomban egy SA-AK 45-nek a részei és ennél ugyan szürke a kábel és ennél is ugyanúgy néz ki a vége, tehát jól emlékeztem, de ha te már agyon csavargattad, meg húztad, vontad, akkor nem csoda, hogy megtörik. MOST JÓL FIGYELJ! Ha úgy látod, hogy sérült az erezete a FEKETE szalagkábelednek és azt a csatlakozóból ki is bírod húzni, akkor vedd ki és vág el az összeset egyforma hosszúra tehát nem tudom mi áll a rendelkezésedre de akkor ott egyenesen kell elvágni, pont az után a kis csupasz rész után közvetlen, utána pedig olyan hosszúra blankold az egészet, mint amilyen hosszan gyárilag volt és ne kapkodd el, nem lesz egyszerű szépen mindet blankolni közel azonosra, mert nem jó ha rövidebbre, mert akkor nem jól fog érintkezni, meg az sem jó ha túl hosszúra, mert kilóg a csatiból és összezáródhat. Ha nem értesz valamit, nyugodtan kérdezz, csak figyelmesen olvasd el amiket írunk és azt is csináld! És ne vezesd a válaszadókat félre.
(#) matyusz válasza x424 hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
És akkor valószínű ez lesz a te hifid problémája, mert ahogy írtad összerakás és egyebek után csinálja, tehát valami kh van. Az is annak számít, ha a kábel tört.
(#) x424 válasza matyusz hozzászólására (») Nov 9, 2013 / 1
 
Elnézést kérek! Nem akartam félrevezetni senkit, csak annyira nem vagyok jártas a témában, mert eddig még nem csináltam ilyeneket, ez az első. Akkor ha azt a szürke kábelt fordítva raktam vissza, az nem okozott benne maradandó kárt?
Reggel én idáig jutottam vele, a benne maradt rövideket nem tudom semmivel kiszedni szerintem odavannak forrasztva. Ezt a blankolást is késsel csináltam annyira nincs itthon semmi. Kb. 7 mm hosszúak a valóságban a csupasz szálak.
(#) matyusz válasza x424 hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Ezt így mondhatjuk megfelelőnek Csak a maradékot ami beleszakadt azt szedd ki és a helyére csúsztasd be amit blankoltál, így már jónak kéne majd lennie, de az észrevételed pontot ér. Nem akarok hülyeséget mondani, de ez az oldható kapcsolat, mármint ezt ki lehet húzni elméletileg, próbáld csőrös fogóval óvatosan kicsit mozgatva felfele kihúzni egyenként a benne maradt kis darabokat, azért jön nagyon nehezen, mert ahogy húznád ki feszül rá az érintkező de ki lehet belőle húzni úgy emlékszem. Amúgy egy picikét hosszú lesz de hagyd így mert ez így jó lesz
(#) x424 válasza matyusz hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Próbáltam kihúzni, de beleszakad tőből. Nincsenek azok odaforrasztva?
Felülnézetből így néz ki:
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
(#) x424 válasza (Felhasználó 13571) hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Az a baj, hogy egyben van. A tetejét már lehúztam korábban. Valami ehhez hasonló:
Itt
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
(#) x424 válasza (Felhasználó 13571) hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Bezzeg kitörni meg kitörik könnyen a kábel..
Na tűvel sikerült kihúzni finoman mindegyiket. Szinte kiestek a helyükről. Már csak amiatt parázok, hogy nem tudom beledugni rendesen az ép szálakat.
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
(#) x424 válasza (Felhasználó 13571) hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Behelyezni hogy helyezzem bele ha kiszedni is nehéz volt?
Sok kis apró vezeték csak fel van tekerve. Benne van a pakliban, hogy nem a helyükre mennek, vagy összegubancolódnak/szétbomolnak
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
(#) x424 válasza (Felhasználó 13571) hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Visszadugtam, de megint F61-el szivat...
Szélső kettő bele se ment... csak görbült elfele, meg szétbomlott...
Ennek már végleg annyi
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
(#) x424 hozzászólása Nov 9, 2013 /
 
Valami más megoldás nem létezik? Panel másik oldalán állnak kifelé lábak. 8 darab. Azokhoz nem lehet visszaforrasztani?
(#) x424 válasza (Felhasználó 13571) hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Elég jól látszik mind a 8. Vagy hogy érted, hogy megtalálom?
(#) titi válasza x424 hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Esetleg a vezetékek végeit fel kellet volna ónozni, úgy nem bomlanának széjjel.
Amíg nem sikerül rendesen, biztosan érintkezve megoldani a problémát, addig ne is nagyon próbálgasd áram alá tenni, nehogy valami végleg elmenjen benne.
(#) x424 válasza titi hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Ónozni nem tudom a kábeleket. Attól tartok, hogy már egy újabb blankolás nemigazán fér bele, mert már rövid lesz maga a kábel. Max így tudnám megcsinálni itthon házilag, de ha nem biztonságos a hifire nézve, akkor bele se kezdek:

Névtelen.jpg
    
(#) titi válasza x424 hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Miért kellene újra blankolni? Nem tudod újra összesodorni és úgy leónozni?
Amúgy milyen hosszú az a kábel? Lehet érdemesebb lenne cserélni, ha már rövid lenne.
(#) x424 válasza titi hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
10 centi körüli.
(#) titi válasza x424 hozzászólására (») Nov 9, 2013 / 1
 
Ha tudok adni másikat, akkor ki tudod szedni a másik végét is, hogy kicserélhesd a kábelt?
(#) x424 válasza titi hozzászólására (») Nov 9, 2013 /
 
Holnap megnézem pontosan a másik végét is, hogy milyen.
(#) x424 hozzászólása Nov 10, 2013 /
 
Nem elég hosszú már.
(#) elektrorudi válasza x424 hozzászólására (») Nov 10, 2013 /
 
Ha jól látom, ez egy 8 eres szalagkábel. Cseréld ki 8 db közönséges vezetékre és kész!
Ebben az alkalmazásban csak annyi jelentősége volt a szalkábelnek, hogy az olcsót, még olcsóbbá tegyék...
(#) x424 válasza elektrorudi hozzászólására (») Nov 10, 2013 /
 
Itthon van némi rézvezeték. Az is felhasználható rá? Összesodortam a végeit kemény mint a beton ez már biztos nem hajolna el
(#) x424 hozzászólása Nov 10, 2013 /
 
Egyébként az előbb sikerült kiügyeskednem biztostűvel a szálakat a csatiból ismét, igaz az egyiknél csak 3 szál maradt meg.
(#) matyusz válasza x424 hozzászólására (») Nov 10, 2013 /
 
Amúgy ez a szalagkábel egész hosszában fel van ónozva... Nekem eddig mindig sikerült őket kihúzni és visszadugni is.
(#) bored hozzászólása Nov 10, 2013 /
 
Sziasztok! Adott egy Pioneer VSX-D714 házimozi erősítő és a sub kimenetére kötött külső erősítő mélynyomóval. Hibajelenség: a mélynyomó minden műsoforrás váltásnál durran. Előzmények: a tulaj bekapcsolt állapotban dugdosta a sub kimenetre a külső erősítőt, előtte nem volt durrogás. Mérések: a Pioneer sub kimenetén terheletlenül -7V körüli DC, terhelve csökken. 10k ellenállással a kimeneten -1,7V körül. Műsorforrás váltásakor pillanatnyilag beáll a kimeneten a 0V, majd megjelenik a negatív DC. Amiket megnéztem: a némító tranzisztorok és környezetük, csatoló kondik a SW vonalon rendben, a panelek közötti csatlakozások rendben. Erősítőt szétszedtem, kitakarítottam, paneleket lemostam denszesszel. A CPU SW detect lábára megy egy segédtápról 6V, ha jól emlékszem 100k ellenálláson keresztül. Valahogy ez kerül ki a kimenetre, bár az még nem tiszta, hogy mitől lesz -7V belőle. Ha ezt a vezetéket megszakítom a központi panel csatijánál, akkor a kimeneten 0V van. (a CPU tól a kimenet felé menő detect vezetéket) Lehet, hogy a cpu elsült és a 100k nem tudja felhúzni 6V-ra? Nem ismerem ezt a detektálós módszert. Hogyan kellene ennek működni? Nekem úgy tűnik, hogy mindenki teszi a dolgát. Kimeneten ott a figyeléshez a DC, ha ráteszem a terhelést, akkor leesik a feszültség valamennyire, tehát a CPU tudhatja, hogy valaki van a kimeneten. Műsorforrás váltásnál dolgozik a némító tranzisztor, testre húzza a kimenetet. Műszakilag így teljesen indokoltnak tűnik a durrogás, de a hangszóró ezt nem fogja sokáig bírni. Hogy van ez a detektálás dolog? Világosítsatok meg, legyetek szívesek! Átmenetileg föladtam a dolgot, erősítőt összeraktam, tulaj hallgatja azóta is, következő nekifutás majd okosodás után lesz. Mit kellene mérni és hol, van ötletetek? Rajz van a netről, ha előbbre visz és nem tiltja semmi, akkor feltöltöm ide.
A hozzászólás módosítva: Nov 10, 2013
(#) x424 hozzászólása Nov 11, 2013 /
 
Na sikerült hosszabítanom a szalagkábelen. (Összesodrásos, szigetelőszalagos megoldás) A csatlakozóból könnyen kicsúsznak a kábelek, pedig elvileg nem kellene könnyen kijönniük. Továbbra sem lehet bekapcsolni a hifit F61 hiba miatt.
(#) x424 válasza x424 hozzászólására (») Nov 11, 2013 /
 
Mikor működnie kellene valamelyik motornak benne, akkor kapcsol le F61-el.
(#) matyusz válasza x424 hozzászólására (») Nov 11, 2013 /
 
Akkor elfüstölt az a tranyó vagy szabályzó ami a motort vezérli. A motorban is elmehetett a szabályzó. Látatlanba nem lehet megmondani.
(#) x424 válasza matyusz hozzászólására (») Nov 11, 2013 /
 
Most az előbb jó volt. Bekapcsolásnál hallottam a kazetta motorját, de a CD visszajelző led nem világított és ha bármi CD lejátszóval kapcsolatost csinálok rögtön F61.
(#) matyusz válasza x424 hozzászólására (») Nov 11, 2013 /
 
Vagy kh, vagy valahol valami összeér aminek nem kéne. Sajnos így, hogy nincs előttem nem tudok túl sok mindent mondani. Amikor nemrég ment, akkor volt hang mind a 2 csatornán az összes hangszórón?
A hozzászólás módosítva: Nov 11, 2013
(#) x424 válasza matyusz hozzászólására (») Nov 11, 2013 /
 
Igen volt. Még fülhallgatón is. Mikor bekapcsoltam még önellenőrző motorhangot is hallottam amit a deck résznél lévő motor ad ki gondolom én. Rádió, illetve aux üzemel rendesen olyankor. CD visszajelző led nem, és ki se lehet nyitni a tálcát. Kikapcsolom, majd újra be és F61-et ír, vagy bekapcsol ugyan, de megmozdul a CD váltó, majd F61-el kikapcsol. Most már egy jó ideje kb 10-ből 11x F61-et ír. Ha lehúzom róla a szürke szalagkábelt, amit régebben megfordítva raktam be és elkezdett füstölni és úgy kapcsolom be olyankor is megy a rádió és az aux. CD-re megyek F61, de azonnal nem is lehet bekapcsolni olyankor, ha várok vagy 5 percet megint megy a rádió és az aux rész. A fekete szalagkábelt ami törött volt javítottam, így már érintkezik rendesen. Itt már más a gond tuti.
Következő: »»   34 / 70
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem