Fórum témák
» Több friss téma |
Másoláshoz elég áttenni egy ugyanolyan elektronikát is. Én már sok lefüstölt elektronikásról szedtem le így adatokat, viszont a lassúságnak más oka is lehet, így szerintem ne vegyél elektronikát, inkább keress egy másik kattogó hdd-t amiről át tudod tenni, és tesztelni, hogy valóban az-e a hibás.
A hozzászólás módosítva: Aug 16, 2014
Ezt az alacsony szintű másolást én itthon meg tudom oldani valamilyen programmal (EaseUS Todo Backup) vagy el kell vinni valaki szakihoz?
Idézet: „...Másoláshoz elég áttenni egy ugyanolyan elektronikát is” Ez a filozófia bejött a 80 Gigás Maxtorok korában (ott majdnem mindegyik ment mindegyikével), csakhogy ez egy Western Digital. Ezeknél pedig az indító eeprom is számít, nem véletlenül jayasolták neki a chip átforrasztását az eredeti elektronikáról (az illető negyon jól tudta mit beszél). A mai merevlemezek minden indulásnál és leállásnál írnak az SA területre, egy nem 100%-osan rá való elektronikával próbálgatva sérülhet a firmware területen valamelyik modul, ezután jellemzően már a reávaló elektronikával is problémásan, vagy sehogyse működik. Számtalan így „elrontott” winyó kerül hozzám, ezeknek a javítása már igen csak nehéz. De mondom ez elvi vita, a fórumtársnál nem elektronikai hiba van! Idézet: „Ezt az alacsony szintű másolást én itthon meg tudom oldani valamilyen programmal” Itt most nagyon nehéz tanácsot adni, minden a winyó állapotától függ. A házilagosan elérhető programok (még a Ghost is) file szintű másolók, servo hiba, vagy hibás szektorok esetén nem adnak korrekt eredményt. A legjobb alternatíva a Linux dd parancsa, ennél az is megadható hogy a hibás szektorokat is, és az üres területet is másolja. A valódi fizikai másoláshoz célhardver szükséges, ezeknél az elkészült kópián minden adatblokk helyzete és tartalma azonos (nem véletlenül hívják tükörmásolatnak!). Ezeknél a fejvezérlést általában nem a winyó elektronikájára bízzák, hanem a Tx Rx porton keresztül a kártya végzi (kiküszöbölve pl. a servohibát). Azt is meg kell mondjam, hogy ilyen kártya jellemzően csak az adatmentő cégeknél található, az egyszerű „szakiknak” nincsen. Tehát minden az adataid fontosságán múlik. Ha nem pótolhatatlanok nyugodtan kísérletezzél, legfeljebb nem sikerül - ha viszont nagy szükséged van rájuk akkor inkább keressél valakit aki le tudja menteni.
Szia!
Köszönöm a válaszodat, esetleg te ezt meg tudnád oldani vagy valakit tudsz ajánlani mert nagyon fontos volna rajta 32 giga adat. Én Egerben lakom, itt a környéken nem tudsz valakit. Ha esetleg te meg tudod csinálni akkor még hozzád is elviszem. Vagy próbálkozzak a Kürt-nél?
Majdnem, de nem, mert ez 7200RPM-es... Tényleg nagyon ritka volt az 5400 fordulatos...
A hozzászólás módosítva: Aug 28, 2014
Kár...- bár a fordulatot nem is néztem, csak a firmware verziót. Mivel ez azonos a tiéddel, átrakva szerintem működne vele (volt már olyan esetem, hogy három elektronikából raktam össze egy működőt).
Persze ezzel feláldozol egy jót - bár ha az adatok fontossága megéri... (a múlt héten kaptam vagy 700 winyót Ausztriából, volt benne több mint ötven Hitachi de egyik sem olyan mint a tiéd - tényleg ritka jószág lehet. Nem baj, figyelem azért.) Idézet: „tényleg ritka jószág lehet. Nem baj, figyelem azért.)” Köszönöm! Meggvenném ezt a 7200-ast is, de most éppen nincs keret. Ahogy nézem az enyém valami CoolSpin technológiás és, ha tippelnem kéne ez valami WD green szerű dinamikus fordulat szabályzás lehet. Amúgy, ha nagy tételben tudsz vinyót én tudok valakit, akit szó nélkül megvenné nagy tételben, ha jó áron van. ![]() A hozzászólás módosítva: Aug 30, 2014
Attól félek, ezekkel nem sokra menne. Ezek szervizben maradt, cégektől leselejtezett merevlemezek, amiket a kint dolgozó szervizes ismerőseim összegyűjtenek és elhoznak nekem. Tehát winyónak már nemigen használhatók, de javításra, adatmentésre kincset érnek.
Sziasztok!
A segítségetek kellene! Adva van egy WD Sata vinyó és a következőt csinálja: áramot adok, felpörög, utána kattog kettőt (kivágja a fejet oldalra), leáll, utána kezdi ezt elölről. Menthető valahogy? az adatok érdekelnének a vinyó nem érdekel hogy menthető-e.
Hello!
Sérült a 0-track, vagy fejhiba miatt nem tudja olvasni az adminisztrációs területet. Egyik esetben sem javítható egyszerűen.
Sziasztok!
Olyan problémám lenne, hogy van egy 320Gb. os külső vinyóm és utána érdeklődtem hogy nagy valószínűleg fej hibás, de az adatok amik rajta vannak azok számomra fontosak mert különböző software-rekről van szó amiket készpénzért vásároltam. Kérdésem az lenne hogy az adatokat nekem menteni vagy esetleg a vinyót helyre hozzni. Anyi még hogy a fejet parkoló állásból kicsit beviszi és csak pörög világnak. Válaszokat előre is köszönöm! üdv.
Szervusz!
Ennyi infóból még Uri Geller sem mondaná meg mi a baja a winyódnak. Rengeteg egyéb oka is lehet a fejhibán kívül (ami meg kell mondjam a többi hibához képest eléggé ritka). Idézet: „...hogy a fejet parkoló állásból kicsit beviszi és csak pörög világnak” Ezt pedig honnan tudod? (esetleg levetted a tetejét???)
persze le vettem és megnéztem ugy is és most már láttom h az alsó fej leesett a szárrol és azt kellene másikat szereznem.
p=P A hozzászólás módosítva: Szept 4, 2014
Jó, akkor meg is van a megoldás. Vedd ki az egyik csavart a tetejéből, és anélkül hogy a tetejét visszaraknád az egyik felső lukba csavard be félig. Pontosan annyi maradjon ki belőle, hogy egy madzagot ráköss, és egy falba vert szögre fel tudd vele akasztani.
Nagyon dekoratívan fog mutatni mint falidísz... A hozzászólás módosítva: Szept 3, 2014
meg van már másolom a gépre a dolgokat bele raktam a merevlemezt egy 320Gb. másik vinyóba és dolgozik kicsit macerás volt de sikerült.
m=M A hozzászólás módosítva: Szept 4, 2014
Szia!
De akkor van esélyem. Mi lenne a menete hogy tudnám megcsinálni (megcsináltatni)? vagyis van egyáltalán valaki ezt orvosolni tudja?
Hello!
Ha a Firmware területen van hiba, az javítható szoftveresen. Ha fejszerelvényt kell benne cserélni, azt csak adatmentő cég tudja megcsinálni. (Pl. Kürt) Előtte azért tájékozódjál az árakról!
Szia!
Hogy állapítom meg hogy szoftveres a hiba?
Te sehogy. Meg kell nézetni egy szakemberrel.
Idézet: „(a múlt héten kaptam vagy 700 winyót Ausztriából, volt benne több mint ötven Hitachi de egyik sem olyan mint a tiéd - tényleg ritka jószág lehet. Nem baj, figyelem azért.) by pittti” Idézet: „Attól félek, ezekkel nem sokra menne. ... Tehát winyónak már nemigen használhatók, de javításra, adatmentésre kincset érnek. by pittti” Szóval .. Szervusz! ![]() Csak azt szeretném megkérdezni, hogy én igen nagy hasznát venném pár olyan winchesternek, amit csak alkatrésznek lehet már használni .. (mondjuk nekem csak és kizárólag a mágnesekre van szükségem) .. hogy arra gondoltam megkérdezem már .. hátha .. Tudok veled valamiféle üzletet kötni, mondjuk tíz darab winyó mágnesre? .. Vagy ezt akkor privátban kellene megbeszélnünk? :$ ![]()
Hello!
Nyugodtan megbeszélhetjük itt is, nem vagyok kereskedő, tehát nem kérek értük semmit - csak el kell gyere hozzám. (van még 20 db is bontva, hűtőmágnesnek ideális csak egy fogantyút kell ráragasztani)
Azt akkor nagyon megköszönöm ..
Igazság szerint én Budapesten élek, így arra gondoltam, hogy elutalnék neked előre mondjuk 1500.- ot, (fogalmam sincsen, hogy mennyibe kerülhet ezen tétel postára adása, de azt gondolom ez az összeg biztosan fedezi) és mondanék egy címet is, hogy hová szeretném kérni. A kérdés már csak az, hogy hajlandó vagy-e ezzel a témával ennyit foglalkozni a kedvemért? :$ ![]() A válaszodtól függetlenül, köszönöm előre is ![]()
Gratulálok! Tudnál erről részletesebb leírást is adni? Sokakat érdekelhet itt a módszered.
Valami olyasmit kérdeztem, amit nem szabadott volna?
![]() Lényegében mindegy is ![]() Köszönöm az ajánlatodat, de a Pér-re való leutazás, kocsi nélkül .. egész nagy befektetés volna, ezzel az 1500.- os posta díjjal szemben .. (azért egy egyszerű, nemleges válasz .. jól esett volna ![]() Köszönettel, Cs.
Szervusz!
Nem kérdeztél rosszat, és azt sem mondtam hogy nem küldöm el őket (bár ez egy kicsit macerás), ugyanis az IDŐ az amiből nekem a legkevesebb van. Azonkívül három napig nem voltam itthon. Nem tudom, hogy a postán való szállításnál nem okozhat problémát az erős mágnes, bár ha belerakom őket egy szétbontott merevlemez fémházába akkor az eléggé leárnyékolja. Küldjél egy privát üzenetet (vagy egy levelet az adatlapomon megadott e-mail címre), a válaszban mindent megírok. |
Bejelentkezés
Hirdetés |