Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Opel Astra elektromos hibák
 
Témaindító: nrgie, idő: Júl 19, 2010
Témakörök:
Lapozás: OK   75 / 137
(#) bobo22 hozzászólása Feb 22, 2017 /
 
Sziasztok, egy 97-es F Astra, 1.6 16V benzin, X16XEL produkálta hiba miatt kérem tanácsotokat:
Rendszertelen gyakorisággal erős kattogó hang a kormány felől, de lehet, h a motorházból és a motordiagnosztika (sárga) lámpa időszakos világítása menet közben.
A motor leállítása illetve újraindítása után a sárga lámpa kialszik.
A kattogás csak átmeneti, néhány másodperces, és tök random.
Megfigyeltük, hogy a sárga lámpa gyakrabban kapcsolt be, ha használtuk a fűtést.
A kattogás látszólag nincs összefüggésben semmivel.
Egy átvizsgálás alkalmával kiderült, hogy hűtőventillátor csapágyas, alig mozog. Megörültünk, hiszen ez a hibajelenség összefügg a hideg-meleggel, a nehezen induló ventilátor összefüggésben lehet a kattogással, a hibás hűtés pedig a sárga lámpa világításával. Kicseréltük a ventilátort, de a hibajelenség nem szűnt meg.
Ami érdekes, hogy a kattogást egyszer akkor is produkálta, amikor csak a gyújtást adtuk rá (!) 3-5 mp-ig, aztán elállt.
Amúgy a motor szépen jár, nem erőtlen, mintha semmi baja nem lenne. Kattogáskor, sárga lámpa világításakor is megy mintha misem történne.
A fent említett ventilátor cseréje mellett amivel összefügghet a dolog, vagy ami pont kizárhat egy-egy hibatippet:
A gyújtáskapcsolót 2-3 éve cseréltük bontóból, gyárira, de ezzel eddig nem volt probléma.
Cseréltük az AC pumpát is 2 éve, hozzáértő szakemberrel.
A trafóról korábban lecsúszott a csatlakozó, de ez oda lett rögzítve rendesen.
Generátor kb 10 éve volt cserélve. Az elmúlt időszak nagy hideg mínuszaiban egy hetes állás után az akksi lemerült pedig garázsban állt.
Tippjeiteket előre is köszi, bobo22
(#) zolika60 válasza bobo22 hozzászólására (») Feb 22, 2017 /
 
A sárga lámpa okát hibakód olvasással lehet megállapítani. A "kattogást" meg hallani kéne, mert így nehéz találgatni.
(#) bobo22 hozzászólása Feb 22, 2017 /
 
Nem folyamatosan világít a sárga lámpa. Volt kiolvasási próbálkozás, de egy elég magànam való figura olvasta ki, ha egyáltalán. .. annyjt mondotty hogy főtengely, de semmi kozelebbit.
A kattogás - tudom, ez is kevés lesz - erős, mintha relé erőlködne. Azért gondolom, mert az utcai tarfóházakból is jlyen kattogások szoktak hallatszódni. Semmiképpen sem fémes, akkor már inkább műanyag aljatreszek kattogása, de leginkább vmi elektromos cucc....
(#) zolika60 válasza bobo22 hozzászólására (») Feb 22, 2017 /
 
A hibakódokat attól még tárolja, hogy időnként kialszik a lámpa. Keress valakit, aki kitudja olvasni.
(#) bobo22 hozzászólása Feb 23, 2017 /
 
oké, köszi!
(#) dombij válasza nzozz hozzászólására (») Feb 27, 2017 /
 
Szia!

Tudom hogy régen, 2013-ban volt az Astra G autódnak egy ABS hibája, de talán emlékszel még, hogy a bal oldali kerékcsapágy csere megoldotta-e a problémát? Ugyanilyen autóm van, ugyanezzel a hibával. Nálam nem segített a bal oldali első csapágy cseréje, a hiba továbbra is megmaradt.
Hibakód 4035 -(bal első ABS jeladó, hamis jel).
Segített kaqkk válaszában küldött link?

Köszönöm

dombij
(#) dombij hozzászólása Feb 27, 2017 /
 
Sziasztok!

Egy 2008-as Astra G Caravan Z14XEP hibával kapcsolatban kérem a tanácsotokat.
Elinduláskor minden rendben, néhány perc vezetés után az ABS lámpa világítani kezd. Szervizben megnézték, a teszteren megjelenő hibakód 4035 (bal első ABS jeladó hamis jel) A bal oldali első csapágyat kicserélték, a hiba megmaradt.
Esetleges tanácsaitokat előre is köszönöm.
dombij
(#) levaitamas válasza dombij hozzászólására (») Feb 27, 2017 /
 
Hello!
Lehet rosszul tudom, de a biztonsági rendszerhez tartozó hibakódok nem tűnnek el maguktól. Akku saru levételre sem. Ezeket géppel kell törölni.
(#) nzozz válasza dombij hozzászólására (») Feb 28, 2017 /
 
Helló!
Azt a javítást nem én csináltam/intéztem, de úgy tudom a csapágy csere megoldotta. Ha esetleg nálad mégse, akkor ellenőrizd a összekötő kábelt illetve az azon lévő csatlakozó épségét, előfordul, hogy ott van valami gond.
(#) Imre67 hozzászólása Feb 28, 2017 /
 
Sziasztok!H astrába cserélek sima kormányt múltira.
Kérdésem,a vezetékek megegyeznek vagy kell másik vezeték a múlti kormányhoz?
Választ előre is köszönöm!
(#) dombij válasza nzozz hozzászólására (») Márc 1, 2017 /
 
Köszönöm, hétvégén aláfekszem.
(#) lustadick válasza bobo22 hozzászólására (») Márc 9, 2017 /
 
Szia!

Nekem az Astra is ad hasonló hangot. Ez elektromos gázpedálos, és azt figyeltem meg, hogy az
elektromos folytószelep ad kattogó hangot. Ugyanígy hangot ad az alapjárati motor is a megfigyelésem szerint. Ezt Daewoo Kalosnál tapasztaltam. Mindezt a gyujtás ráadása után tapasztaltam mindkét autónál.

Üdv.
(#) opelt hozzászólása Márc 17, 2017 /
 
Szép napot mindenkinek!

Ma olajcsere után (Opel Agila Z12XE) meglepve tapasztaltam,hogy a "kulcsosautó" ikon gyújtás ráadás után nem alszik ki. Eddig a gyújtás ráadása után kb 3-4sec múlva kialudt. Kiolvasót rádugtam de nem talált eltárolt hibát( MaxiScan VAG405-ös kiolvasó eddig simán kommunikált az Opellel, és ma is rendesen kacsolódott a kocsihoz) , gondoltam kivillogtatom és kivillogtatva pedig a 0136-os kódot ( hátsó lambda szonda áramkör hibáját) villogta ki. Tehát törölni is csak az akkusaru levételével tudtam. Most megint működik úgy ahogy előbb. Az olajcsere elvégzése előtt kb 40km-t mentem a kocsival és semmi bibi nem volt. Szóval most azon agyalok,hogy ez miért van. Nincs tárolt hiba, de mégis van(volt). Szerintetek?
Üdv.
(#) VIM válasza opelt hozzászólására (») Márc 17, 2017 /
 
Szia! Az indításkor fellépő olajnyomáshiányra tett megjegyzést a motorvezérlő, a lambda az egy régebbi bejegyzés lehetett amire most derült fény a kivillogtatáskor.
(#) opelt válasza VIM hozzászólására (») Márc 18, 2017 /
 
Szia! Lehet,hogy igazad lesz, mert ma megint mentem vele kb 50km-t és eddig semmi gond. A dobott hibakód pedig akkor keletkezhetett amikor a múlthéten volt egy igen erőteljes megtorpanása. hm ne legyen vele gond. Amúgy párszor cseréltem már rajt olajat de sosem panaszkodott az olajnyomás hiányára. De ettől függetlenül most az lehetett. Köszönöm a válaszod, szép napot!
(#) siska4 hozzászólása Márc 23, 2017 /
 
Sziasztok!Nekem van egy opel astra g 99'es évjáratú autóm,és olyan gondom van vele,hogy a hűtő ventillátor,csak vagy vészfokozatbe működik,vagy ki-bekapcsol hideg motornál!A hőgomba jó!A klíma ki van kötve!Van esetleg valakinek valami ötlete hogy ilyenkor mi lehet a probléma?Hogy bezavarhat-e esetleg a kikötött klíma,vagy miért csinálhatja ezt?Nincs hűtésem,mert leköttem a csatlakozót a hűtőventillátorról hogy ne menjen állandóan,és hűtés nélkül nem valami jó
(#) opelt hozzászólása Márc 24, 2017 /
 
Szép napot! Itt jó idő az Opel pedig sorba dobja a hibákat. Most a P1405-ös hibakódot dobta. Gyakorlatilag EGR hiba. De az EGR szelep tavaly májusban lett cserélve. Egy gyári Pierburg lett beszerelve. Alapjáraton járt a motor amikor kigyulladt a "kulcsosautó" ikon a műszerfalon. Esetleg egy kontakt hiba lehet, vagy ennyi volt az új EGR élete?Szerintetek?
(#) nzozz válasza opelt hozzászólására (») Márc 24, 2017 /
 
Amúgy pontosan melyik motorról van? Csak a P1405 -ös hibakód van?
(#) opelt válasza nzozz hozzászólására (») Márc 24, 2017 /
 
Szia! Z12XE, 16szelepes. Igen csak ez az egy hiba volt. ( töröltem) Újra indítás után pár perc alapjárat de nem jött elő semmi eddig. Lehet,hogy a "kék" Spuri csinálja a fesztivált?
(#) nzozz válasza opelt hozzászólására (») Márc 24, 2017 /
 
Akkor neked is olyasmi vízhűtéses EGR van a rendszerben, mint az Astra G Z14XEP esetén (ilyen: link)? Mert ha igen, akkor ennél jellemzően magával a EGR szeleppel nem is nagyon szokott gond lenni.
Remélhetőleg a megfelelő adatokat találtam meg, ezeket kellene normális esetben mérned:
az EGR szelepen:
1-5 pinek közt: 8 Ohm
2-3 pinek közt 3770 Ohm
2-4 pinek közt 1800 Ohm
az EGR szelepről lehúzott csatlakozón, ráadott gyújtás mellett:
GND-5 pin közt: 11-14V
GND-3 pin között: 5 V

De lehet valahol a csatlakozóval vagy a kábellel probléma, azt meg elég nehéz kideríteni...
(#) opelt válasza nzozz hozzászólására (») Márc 24, 2017 /
 
Igen. Ilyen mint ami a képen látszik.Köszönöm az adatokat. Tavaly lett cserélve az EGR (45000-ért) azért mert állandóan P0170-es hibakódot írt ki és csak másodszorra volt hajlandó indulni a motor. Nem hiszem,hogy baj lehet az új EGR-rel. A régin sem látszik semmi. Kipucoltam és az új dobozában eltettem. Mielőtt ezt a P1405-ös kódot kiírta semmilyen rendellenes motor működést nem tapasztaltam. (rángatás, stb)
(#) nzozz válasza opelt hozzászólására (») Márc 24, 2017 /
 
Meglepődnék én is, ha a szelep lenne a hibás. Majd írd meg mire jutottál, hátha sikerül kiderítenünk a hibát.
(#) peter1995 válasza opelt hozzászólására (») Márc 26, 2017 /
 
Az EGR-nek két féle hibája lehet. Elektromos és mechanikus. Ezek a fajták sajnos hajlamosak az elektromos hibára is (elromlik a visszacsatoló potméter). Az, hogy egy éves benne semmit nem jelent. Ha sokat van városban használva hamar elkormolódhat. Első körben azt javasolnám, hogy egy alapos tisztításon essen át, ami nem csak a látható külső rész tisztítását jelenti. Meg kell vezérelni és úgy bele tenni tisztító folyadékba, had járjon egy darabig benne.
Ha ez nem segít akkor lehet tovább menni.
(#) peter1995 válasza siska4 hozzászólására (») Márc 26, 2017 /
 
Olvass hibakódot, esélyes, hogy a hőmérséklet jeladóra nyitott áramkört fog jelezni. Csatlakozó hiba, vezeték hiba szokta okozni.
(#) lustadick válasza siska4 hozzászólására (») Márc 30, 2017 /
 
Szia!

Én hasonlóan jártam. Ahogy beindult az autó, és az üzemi hőfok közelébe melegedett, a ventilátor beindult. Hiába vettem bele új hőfokmérőt, nem üzemelt rendesen. Kicseréltem a termosztátot is, de nem melegedett addig,hogy kinyílt volna. Be kellett építenem egy 75 ohmos ellenállást sorosan a hőfokmérő áramkörébe, ez hozta meg a tökéletes működést.
(#) tompo911 hozzászólása Ápr 16, 2017 /
 
Sziasztok
Olyan problémàval fordulok hozzàtok hogy Opel astra g 1,8 benzines menetköbne egyet gondol és leàll motor hűtés làmpa vilàgit forog teljes fordulattal mindkét venti és ugy indul vissza ha az aksi sarut leveszem és vissza teszem megy tovàbb mint ha semmi nem történt volna....
A motor vezérlo fel van ujjitva a hűtésvezérlő uj a hőgomba ùj (az egész kocsin csak egy van 2 vezetékes)
Kàbelekkel se lehet semmi baj mert nézgem azt is.
Csatolok egy képet amin làtszódik a hiba kód amimor vissza kód.
Előre is nagyon köszönöm a segítséget.
(#) peter1995 válasza tompo911 hozzászólására (») Ápr 16, 2017 / 1
 
Ott a válasz, nincs motor fordulatszám jel. Bár a hibakód nem látszik, de ha ez a belső égésű motorra vonatkozik, azért áll le, nem indul. A fordulatszám jel elengedhetetlen a működéshez. Ha kiesik nincs motorműködés.
(#) nzozz hozzászólása Ápr 16, 2017 /
 
Sziasztok!
2007 -es Astra G, Z14XEP esetén ki lehet valahogy nyerni a konkrét motorolaj hőmérséklet- és nyomás értékét, a hűtővíz hőmérséklet illetve az akkumulátor feszültség értékét? Egyáltalán mérve vannak ezek?

Köszönöm
(#) zoly15 válasza nzozz hozzászólására (») Ápr 17, 2017 /
 
Szia!
A Hűtővíz hőmérsékletét és az akku feszt ki lehet nyerni, az olaj nyomását és hőmérsékletét nem méri semmi.
OBD-s eszközzel ki lehet nyerni, akár bluetooth-os eszköz+ mobiltelefonnal még út közben is akár, élő adatként.
(#) tompo911 válasza nzozz hozzászólására (») Ápr 17, 2017 /
 
Azt értem és köszi csak ez be folyasolhatja a motor hűtést amikor le àll forog a ventilàtor ?
Következő: »»   75 / 137
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem