Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Hiraga erősitő
 
Témaindító: pcmaster90, idő: Máj 27, 2013
Lapozás: OK   25 / 33
(#) Balu027 válasza reloop hozzászólására (») Máj 3, 2020 /
 
Majd kipróbálom másik hangfallal is. Az lehet hogy az eddig használt erősítőmhöz (Genius SP-HF1250B, EQ van benne, loudness nem hiszem) képest kevés csak. Egyébként játszottam egy kicsit a telefon EQ-jával, lehet azért javítani azon a hangzáson.
(#) Balu027 hozzászólása Máj 8, 2020 /
 
Nem akar ez egyszerűen menni. Összeraktam a második csatornát is, bordára tettem mindent, beállítottam a potikat kb ugyanazokra az értékekre amivel az első működött, aztán adtam rá tápot. Annyi különbség van a kettő között hogy ennél MJL21193/94 párt használtam végtranzisztornak, nem 2SC5200/2SA1943-at. Ennél valami brutális nyugalmi áram van, tápáganként 8-900 mA, miközben a másikon 350 körül voltak. És nem nagyon akar változni egyik potira sem. A kimeneten -1,5V körüli DC van, mindkét tranzisztor melegszik nagyjából egyformán, más alkatrészen nem tapasztaltam melegedést. Lehet ekkora különbség a két tranzisztorpár közt? Nem hinném, főleg hogy nem igazán változik, akár az R105/106-ot, akár az R103-at változtatom.
(#) reloop válasza Balu027 hozzászólására (») Máj 8, 2020 /
 
A másik garnitúra Q101-Q104 messze elviheti a beállításokat. Még a bétára pontosan egybeválogatott tranzisztoroknál is szórhat az adott kollektoráramhoz tartozó bázis-emitter feszültség. Az pedig szintén hatással van úgy a működésre, mint a nyugalmi áramra. Nem "utánépítőbarát" az áramkör.
Egyelőre mérd meg az R109, valamint az R110 ellenállásokon eső feszültséget! 0,8-0,9 V-ot várunk.
(#) Balu027 válasza reloop hozzászólására (») Máj 8, 2020 /
 
R109-en 0.58V, R110-en 0.35V.
(#) reloop válasza Balu027 hozzászólására (») Máj 8, 2020 /
 
Ezeknél a feszültségeknél Q105,106 nem nyithat ki. Valami fals úton kapnak áramot a végtranzisztorok bázisai, esetleg gerjed az áramkör. Nem lehet valami rosszul beültetve? A forrasztási oldalt letisztítottad?
(#) Balu027 válasza reloop hozzászólására (») Máj 8, 2020 /
 
Igazad volt, rosszul volt bekötve, véletlenül fordítva címkéztem meg két pontot és az alapján csináltam. Most úgy tűnik jó lesz, 280mA körül van áganként és változik is a potmétertől függően. A hétvégén megnézem jellel is.
(#) Balu027 hozzászólása Máj 9, 2020 /
 
Működik ez a csatorna is. Lehet hogy kicsit elhamarkodottan írtam a hangjáról. Kipróbáltam két különböző típusú hangfallal és nagyon nagy különbségek vannak (az először összerakott végfokot a "rosszabbik" hangfallal próbáltam ki, valószínű hogy amiatt volt dobozhangú). Illetve a hangforrás színezése is brutális különbségeket tud okozni, szóval az EQ-val is kísérletezni kell majd. Az biztos hogy máshogy szól mint a kommersz erősítők.
(#) reloop válasza Balu027 hozzászólására (») Máj 9, 2020 /
 
Örömmel olvasom, hogy boldogulsz vele.
(#) Balu027 hozzászólása Júl 8, 2020 /
 
Sziasztok!

Még mindig nem ért véget a projekt, már nagyjából megvan a doboza meg kapott némi kiegészítő elektronikát. Viszont. Azt figyeltem meg hogy beállítottam mindkét csatornát valamilyen hangerő poti állás mellett hogy ne legyen DC a kimeneten, viszont ahogy változtatok a hangerőn (akár potival, akár a jelforrás hangerején) megjelenik valamennyi egyenfesz a kimeneten. Nem is kis változásról beszélünk, az egyik csatornán kb 600mV és -600mV közti, a másikon kicsit kevesebb, de hasonló nagyságrend. A táp nem teljesen szimmetrikus feszültségeket ad, viszont a 0,33 ohm-on mérve szinte mA-re pontosan be van lőve az azonos áramfelvétel, a hangerővel változásával ez a szimmetria megmarad, csak az áramerősség változik . Mit gondoltok, mi okozhatja?
(#) pisti89 hozzászólása Aug 11, 2020 /
 
Korábban már megépítettem a 15W-os verziót, de gondoltam most újítok egyet és építek egy nagyobbat (nem feltétlen szükséges a mostani lakásba ez is elég, de 2 éven belül tervezek egy nagyobb házat venni, oda jó lenne az esetlegesen több erő)

Szóval a kérdésem az lenne, hogy ismeri-e valaki ezt a kapcsolást?


Lehet 4 csatornás lenne majd, bár akkor a 15W is elég lenne csatornánként, csak most a 30W-oshoz adott itthon a trafókészlet (24V, a 15W-oshoz 12V-os kellene)
(#) Ódenka válasza pisti89 hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
ITT bőségesen tárgyalják a dolgot.
Mint minden ilyen kit-nél és diy-er megvalósításnál eszembe jut, ha az elején a végfoknak, vagy bárhol, a csillárhoz előnyösen használható nyákos nikkelezett vas sorkapcsot használják, akkor mi értelme a drága alkatrészeknek, RCA és egyéb csatlakozóknak, összekötő kábeleknek?
De olyan kényelmes... Valamikor - régen - magam is használtam.
A hozzászólás módosítva: Aug 11, 2020
(#) pisti89 válasza Ódenka hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
Be lehet kötni direktbe is a kábelt
Egyébként ilyenből van ónozott réz verzió is, nekem is van belőle
(annak a lábai kb 1,2mm-esek, a vas verzió 0,9-1mm)

Nekem egyébként a csúszósarus megoldás sem tetszik.
(jobban preferálom a szemes csatlakozóvéget, csavarral)
Panelba
Vezetékre
(#) pisti89 válasza Ódenka hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
Az ajánlott oldalt egyébként már átbogarásztam kb 1 hónapja, csak én már németes vagyok, az angolt csak tanították... (asszonyt meg hiába kérem meg, hogy fordítsa le, ő nem vágja a műszakit)
A google fordító meg..., inkább hagyjuk
A hozzászólás módosítva: Aug 11, 2020
(#) Ódenka válasza pisti89 hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
Idézet:
„Be lehet kötni direktbe is a kábelt

Na tessék kifecsegted a megoldást...
Anno, ha a lányomat kértem meg fordításra: "Tanulj meg angolul..." mondta... és már tolhattam is el a bringát.
Csúszósaru is nagyon praktikus, szerintem is...
Nekem mindezeknél a kelleténél több átmenet zavaró a jel és a tényleges vezetékezés között.
(#) pisti89 válasza Ódenka hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
Idézet:
„ekem mindezeknél a kelleténél több átmenet zavaró a jel és a tényleges vezetékezés között.”


Valamit valamiért.
A javíthatóságnak, bonthatóságnak ára van.
Ennyi erővel a legjobb, ha az egyenirányító és a tápkondik az erősítő panelre vannak integrálva és csak a trafó kivezetései vannak oldható kötéssel.
Csak hát a moduláris felépítésnek is megvannak a maga előnyei

Amennyire tudom, én is le akarom redukálni a felesleges kötések számát

Idézet:
„Csúszósaru is nagyon praktikus, szerintem is...”

Praktikus, csak ott ki vagy szolgáltatva az anyagi minőségnek, ha ott rossz a kontakt, akkor csere, míg a csavaros kötést meg lehet húzni, kvázi te állítod be a feszességet és ezzel az átmeneti ellenállást.
(réz-érvéghüvely-sorkapocs, forrasztás---na jah, ez elég sok felesleges átmenet :mad
(#) Ódenka válasza pisti89 hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
A praktikus = szarkazmus részemről. Praktikus mosógépnél, etc.
Ahol zene van és ismerek olyan zenét, néhányat, ahol igen halk részek is vannak, ott az esetleges mikro, millivoltok nem mindegy hány ónozott rétegen kell áthaladjanak.
A nyákos sorkapocs pl. 2, azaz két ponton fogja a vezetéket...
Még egy kelleténél nagyobb furatgalvános furatnál is a ferdén elhelyezkedő vezető, ha ferdén áll, az ón ami körbeveszi, kissé rosszabbul vezet, mint a réz-réz átmenet.
Bizonyára többeknek szőrszálhasogatás és minden a praktikum, hiszen ha napjában 20 db erősítőt készít otthon valaki, jó a sorkapocs, termelékemmyé teszi a dolgot...
Magamnak meg nem röstellek időt szánni, hogy semmi időbe kerülő munkát - forrasztás vs. csavarkötés a nyák sorkapocs esetében az előbbit látom jónak.
Persze egyik sem kötelező, ki miben hisz.
(#) majkimester válasza Ódenka hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
Idézet:

A nyákos sorkapocs pl. 2, azaz két ponton fogja a vezetéket...
Még egy kelleténél nagyobb furatgalvános furatnál is a ferdén elhelyezkedő vezető, ha ferdén áll, az ón ami körbeveszi, kissé rosszabbul vezet, mint a réz-réz átmenet.


Ezt így érzésre mondod, hogy bármi problémát okoz, vagy utánnaszámoltál, hogy mennyit is számít egy ilyen forrasztás egyáltalán?

Legyen 1mm a furat és 0,6mm a láb, azaz körben 0,2mm ón.
A láb kerülete 1,88mm, és a teljes panel vastagságában be van ónozva a furatgalvánban, azaz 1,6 mm magasan. A teljes ón vezető keresztmetszet a láb és furatgalván között 3mm2, és 0,2mm hosszon. Az ón fajlagos ellenállása 0,128 ohm*mm2/m az ólomé 0,206 ohm*mm2/m. Számoljunk az óloméval:

A furatban a láb és furatgalván közötti forrasztó ón ellenállása = 0,206 ohm*mm2/m * 0.0002m / 3mm2 = 0.0137mOhm

Összehasonlításképpen 1cm hosszú 1mm széles 1 oz vastag réz fólia a NYÁK-on:
Rrez = 0,0167 ohm*mm2/m * 0.01m / 0.035mm2 = 4,77mOhm

Azaz ha nem számoltam el semmit, akkor az 1cm hosszú rézfólia ellenállása a NYÁK-odon 370x nagyobb mint a furatban lévő forrasztóón ellenállása. Vagy ha fordítva nézem, akkor 0,02mm hosszú 1mm széles rézfólia ellenállásával egyenlő.

Számít valamit?
(#) Ódenka válasza majkimester hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
A dongós mese jut eszembe, az pedig nem repülhet. Minden számít. Persze csak bizonyos szint felett.
Néha gondolkodóba esik az ember, hogy egy viszonylag elismert termékben miért rakták össze a névleges 1W-os ellenállást 3db 1W-os párhuzamos kapcsolásával?
Vagy miért két, különböző típusú ellenállásból, esetleg katonai minőségű ellenállásból egy értéket?
Miért hidalnak át néhány száz nanós csatoló kondenzátort dekadikusan kisebb értékű kondenzátorral?
Miért csatolás mentesítenek aktív elemmel minden egyes erősítő ( 1-1db )erősítő fokozatot?
Miért állítanak elő egy erősítő elejének abszolút stabil, szűrt tápot? Pedig az RC(R-C-L-C, stb is jó ám )
Számítások szerint és még egy csomó ilyen apróságnak semmi értelme, kiszámítottuk és igen.
Csak valahogy mégsem az lett, aminek szántuk, tucat produktum született.
De nagyjából ez OFF, így nálam itt vége.
(#) majkimester válasza Ódenka hozzászólására (») Aug 11, 2020 /
 
Amiket itt felsorolsz annak mindnek megvan a magyarázata, ha gondolkodóba esünk, az azért van mert esetleg nem ismerjük azt. Én például tudom miért
Idézet:
„hidalnak át néhány száz nanós csatoló kondenzátort dekadikusan kisebb értékű kondenzátorral”
, de amíg nem tudtam addig furcsának találtam, így inkább utána jártam. Az, hogy az egyes apróságoknak mi a hatása azt meg mérlegelni kell, egy erősítő paraméterei mesze jobban függenek az alkatrészeken, az elrendezésen vagy a földelés kialakításán, mint mondjuk egy forrasztáson.
Értem, nem akarsz róla többet beszélni. Befejeztem én is.
(#) pisti89 válasza majkimester hozzászólására (») Aug 12, 2020 /
 
Nem akarok senkit se védeni, de van némi alapja a felesleges átmenetek kerülésének.
Audiofilek nem szeretik a hangfalkábelt sem forrasztani, csak natur csavaros kötéssel.
Illetve Ódenka alapvetően a gagyi kínai sorkapocsról beszélt--ónozott vas
Mindemellett majkimesternek is igaza van, ugyanis ellenállás szinten nem okoz gondot, de talán felesleges reflexiókat igen (mint az optikánál)
(#) scooby_ hozzászólása Dec 7, 2020 /
 
Válasz Erre: Rendben, figyelembe veszem. Nézegettem adatlapokat. A BD649-650 páros tűnt eddig a leginkább megfelelőnek. 100V/8A hfe min.: 750.
(#) reloop válasza scooby_ hozzászólására (») Dec 7, 2020 /
 
Az érték azért csalóka, mert ezek darlingtonok, s mint ilyenek nem felelnek meg a kapcsolás számára.
(#) scooby_ válasza reloop hozzászólására (») Dec 7, 2020 /
 
Valóban, én is épp most néztem! Nézelődök tovább. Van otthon a KDmester által favorizált NJW0281 és komplementere is. Viszont félek, hogy annak sem éri el a 100-at az erősítése. Meg még alán 2SC5200-1943 páros is, habár ez utóbbiban csalódtam már hangfrekvenciás erősítőben.
(#) mcc válasza scooby_ hozzászólására (») Dec 7, 2020 /
 
Az NJW-k között akad 100-as erősítésű, ráadásul azoknak eléggé lineáris az erősítése az áram függvényében. De ahhoz, hogy jó párokat tudj válogatni, kell -mondjuk-, 20-20db.
(#) reloop válasza scooby_ hozzászólására (») Dec 7, 2020 /
 
Egy rögtönzött 1 A-es áramgenerátorral megmérheted őket. A 2SC/2SA sorozatból az "O" csoport megfelel.
(#) scooby_ válasza reloop hozzászólására (») Dec 7, 2020 /
 
Rendben, ez meg lesz akkor. Gondolom az eredeti ajánlás szerinti végtranyókat meg se próbáljam beszerezni? Ebayen néztem, de nem tudom, hogy az mennyire nem hamiskás? Abban sem vagyok biztos, hogy a Toshiba gyártott egyáltalán ebből a típusból? Zömében azt árúsítanak. A TME helyettesítőként NTE36-37-et ajánlott max. 200-as Bétával, ez elég ígéretesnek néz ki. Kicsit borsos az ára, 2000ft/db, viszont mivel eddig rosszat nem hallottam erről az erősítőről, azt gondolom, hogy belefér.
Táp trafót mekkora teljesítményre érdemes méretezni? 100VA-t láttam valahol leírva, viszont az nem derült ki számomra, hogy két végfokot vitt-e, vagy 100VA/csatorna.
(#) reloop válasza scooby_ hozzászólására (») Dec 7, 2020 / 1
 
Fórumtársak ajánlották ezt a kereskedőt. Pár éve náluk vásárolok és eddig nem okoztak csalódást. Úgy látom valamennyi félvezetőből van náluk.
Szerk.: a JFET árát ülve olvasd
A hozzászólás módosítva: Dec 7, 2020
(#) scooby_ válasza reloop hozzászólására (») Dec 7, 2020 /
 
3000Ft egy pár? Nem értem igazából. Ezelőtt ez a típus annyira kommersznek számított, majdhogynem minden boltban kapható volt. Most ott tartunk, hogy a hazai kereskedelemben alig kapható, kint pedig aranyárban van a nem hamis. 2SJ74-ből van nekem otthon még vagy 4-5db talán akad kettő egyforma is. 2SK170-et meg 50-esével vettem, mert válogatnom kellett. Mondanom sem kell, mekkora szórásuk van, és mennyire nehezen találtam belőle megfelelőket.
Találtam válogatott végtranyót.
A hozzászólás módosítva: Dec 7, 2020
(#) pisti89 válasza scooby_ hozzászólására (») Dec 7, 2020 / 1
 
NJW0281 és NJW0302G párokat most vettem ebayon.
4 szettet, 98-99, 96-97 béta párok.
Még nem raktam össze, de hiszek az eladónak, mert kb 7 éve is vettem tőle ilyesmiket és mind szuperül megy azóta is

Én ezt vettem
Mebízható eladó
(#) scooby_ válasza scooby_ hozzászólására (») Dec 7, 2020 /
 
Nos, akkor a ma megbeszéltek alapján módosítottam a panelt. Kisebb is lett szerencsére. Meghagytam a lehetőséget a nyugalmi áram szimmetrizálására is, illetve a meghajtó tranyók bordára való rögzítésére is. Már egészen szimmetrikusnak mondható a terv.
Következő: »»   25 / 33
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem