A biztosíték bak

Anomáliák
Ugyan nem szívlelem már a sok részletet, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell vele foglalkoznom.
A biztosíték bak pont egy ilyen probléma lett. A H2 fadobozban lesz. Így a faipari a probléma vele. Bár dolgoztam már fával életembe, de műhely nincs hozzá, és a korom is lehetőséget kínál a pontatlansághoz. Nos most a hibák korrigálásáról, eredményéről 1-2 kép.
Kiegészítésnek, egy lakásban nem könnyű fát ragasztgatni pontosan. Azonban a lényeg, hogy majd mit látni a H2 fedlapján, mivel a többi nem lesz látható…

Elmozduló fadarabok ragasztása.
- Megkened, pontosan összeilleszted, kézzel összenyomod úgy, hogy ne mozduljon el.
- Nem nyúlsz hozzá mondjuk 1-2 percig.
- Utána ráteszed a szorító(ka)t úgy, hogy lehetőleg merőlegesen szorítson, ellenkező esetben egyből elhúzza. Nem szorítod meg, csak egy nagyon picit, ellenőrzöd hogy pontos-e, megint vársz 1-2 percet.
- Szép lassan, fokozatosan, meghúzod erővel.

Ha csavar is megy bele akkor egyszerűbb a dolog, lehet neki előfúrni, be is lehet tekerni a csavart, majd utána jöhet a ragasztás, nem mászik már el, mert a csavar helyre húzza.

Köszi!
Ehhez két dolgot... Mint írtam, volt dolgom fával. Azonban akkor nem voltam ennyi idős, jobban láttam, jobbak voltak a háttér körülmények. Ragasztottam már hangafalat, terepasztalt, széket, és sorolhatnám... De azért köszönöm a segítségedet!

Ezek a tanácsok -mondjuk úgy- furák. Én nap-nap után ragasztok fát (többet is mint jó lenne), és egészen más elvek szerint csinálom.
A tájolás előtt két lényeges teendő van. Az érintkező felületeknek lehetőleg simának, pormentesnek és párhuzamosnak illik lennie. Majd meg kell találni azt a módszert, amivel megoldható az egyenletes ragasztómennyiség felvitele, lehetőleg mindkét érintkező felületre (ez amilyen egyszerűnek hangzik, éppen olyan nehéz, mert a sok ragasztó pazarlás, a kevés pedig bizonytalan kötést eredményez, és ha sokáig tart, akkor már eleje megbőrösödik).

Alapvetően ketté kell választani az illesztést az elvárt pontosság alapján.
Ha "csak úgy nagyjából" oda kell valamit ragasztani (mondjuk egy lapvastagítás miatt), akkor lehet életképes a szemre odaillesztéses módszer. Két sík felület azért csúszik el egymáson, mert a ragasztón elúszik az alkatrész, összenyomáskor kiáramlik alóla a ragacs, ami magával viszi a munkadarabot. Közvetlen a kézzel való rányomáskor, amikor már kifolyt ami ki akart jönni, még éppen lehet annyit mozdítani rajta, ami egy vonalhoz való szemre történő odaigazításhoz kell. Ekkor gyorsan meghúz annyira a ragasztó, hogy lehet rá szorítót tenni. Megjegyzem, a faragasztók nem igényelnek durva szorítóerőt, csak a felesleget kell kinyomni a felületek közül. Erre inkább akkor van szükség (és tényleg vannak ilyen esetek), amikor nem csak ragasztani akarunk, hanem deformáljuk is az anyagot, mert az valamiért nem akar pontosan ott lenni, ahol mi szeretnénk, és ezt a deformált állapotot akarjuk a végleges ragasztással megtartani.
A másik megközelítés, amikor tényleg méretre, akár tizedpontosan kell valamit pozícióba ragasztani. Ilyenkor szóba se kerül az előző módszer. A legjobb ha eleve úgy van az alkatrész alakja kialakítva, ami biztosítja a pozíciót, és a ragasztás csak a szétesést akadályozza meg. Ha ez nem megoldható, akkor sablon, ütköző, vagy más tájoló eszköz segíthet.

Aztán én is a vége felé érek az elejéhez…
A H2 erényeitől sokat várok. Nagyon kíváncsivá tesz a gyakorlati oldalát nézve (hallgatva) a dolgoknak. Ám amit gondoltam, mármint, hogy ennyi volt, az veszélybe került, ugyanis az egyik témában felmerült a transzverter, mint olyan. És eszembe juttatta CHZ Zoli elmélkedését, miszerint az ECC82-es csőnek kedvezőbb, ha nem 24V-ról megy. Ránézve e dolog problémás oldalára az AI tájékoztatóját bátorítónak érzem e megoldást, a kivitelezést illetően. Ami még izgalmasabb, hogy lehet, hogy beleférne a kiegészítés a H2-be. Azt írják, hogy egy kisáramú transzverter(50-100mA) nem a világvége. Márpedig mivel én duál monóban építek, ez oldalanként 12mA-t jelent triódánként (ECC82). Mivel a fűtőáram külön megy.
Olyat is olvastam, hogy a maximális katódáram 20mA lehet triódánként. Vagyis összegezve egy ECC82 áramigénye nem haladná meg az 50mA-t. Azt is olvastam, hogy a kisebb áram kedvező a zavarszúrésben. Aztán hogy mi mennyi az a gyakorlatban ölt testet. Persze előbb meg kell hallgatom a H2 majdani képességeit, hogy tudjam mit kockáztatnék az esetleges módosítással. Az biztos, hogy izgalmasnak látszik a zavarvédelem. Vajon elég e önmagában a csillagpontos föld a szűrés részeként stb.

Az ilyen kérdéseket jobb deszka állapotban tisztázni, készre dobozolni meg a jónak ítélt változatot.

A biztosíték tartó ferdeségén ne lamentálj !
Van azon annyi anyagtöbblet, hogy simán vonalba igazíthatod fűrésszel, reszelővel.
Amúgy is csak annyit érdemes reszelni, hogy ne csípje a szemed a látvány.

Idézet:
„...csak annyit érdemes reszelni, hogy ne csípje a szemed a látvány.”

Bennem dilemmát okozott Elek felvetése. Vég nélküli jelszó a bőszen lengetett zászlóra hímezve, hogy a kinézet nem számít, csak a hangminőség, és ehhez igazodva igazi merénylet a szem ellen az építések látványa.
Ezzel most szembe megy egy ferde ragasztás, amit már nem bír el a konstrukció, igazítani kell rajta.
Most akkor mi van? Legyen csúnya, vagy ne legyen?

Körülbelül azonos az álláspontunk! Mint írtam is, ami ferde nem fog látszani. A jelenlegi kompromisszumokat a 75 évem diktálja. Nem tudom menni jut még, és azért szeretném még hallgatni is... Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek másoknak furcsa elvárásaim a látvány oldaláról nézve. Ilyen például a kapcsoló fénye, és a bizti-glimek fényének hasonlósága, lévén egy csapat.

Kedves Alkotó, én megértem a dilemmádat, mivel mindenki a saját oldaláról vizsgálja a dolgokat. Azonban van olyan is, hogy mindenki elnézőbb a saját gyerekével szemben. És mint írtam, nekem első a majdani hangja!
Párszor gondolkodtam a tetején is...
Jelenleg úgy néz ki, hogy nem lesz teteje megszokott módon, hanem a pufferek, a stabok önálló házikót kapnak. Úgy tűnik, hogy így nem fog akkora batárnak látszani, és használhatóbb lesz.

Hogy kinek mi a csúnya és mi az ami belefér, azt mi úgy sem ítélhetjük meg.
Legyen ez az ő döntése, eleget küzdött már ezzel a géppel.

Jelenleg pl annyira beszűkültek mechanikai lehetőségeim, hogy a végén még ilyen sem lesz a készülgető tápegységem. Irigyen bámulom majd Elek csálé fadarabjait...

Az amatőrség lényege, hogyan sikerül megtalálni az egyensúlyt, az elvárásaink, a tudásunk-ügyességünk, és a lehetőségeink között. Ritka mikor valaki mindenhez (is) ért. Ha túlértékeljük magunkat, akkor könnyen kudarcba futhatunk, ha pedig alulértékelünk, akkor nem érjük el a kívánt eredményt. Ahol hiányosságaink vannak, ott vagy képzéssel gyakorlással, beruházással felzárkózunk, vagy kérünk tanácsot és segítséget másoktól.
A dobozolás valamiért egy olyan terület, amit sokan felvállalnak, pedig kapni is lehet ilyesmit. Ehhez aztán vannak indokok, majd a végén kifogások, hogy miért nem lett olyan mint kellett volna.
Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a megoldások keresése viszi előrébb az ügyet (legyen az elméleti, technikai, célszerűségi, gazdaságossági, ügyességi, stb.). Nekem azzal van bajom, amikor egy kevéssé jó eredményt próbál valaki ideálisnak, követendőnek, példaértékűnek beállítani.

Nem tudom Te jártál e általánosban tanműhelyben? Én élveztem mikor anyák napjára valami kézzel fogható produkciót tudtam átadni édesanyámnak. Aztán került egy barát aki informáltabb volt nálam, és mellészegődtem, hogy én is részese legyek a magunk csinálta dolgoknak. Sosem cikiztük egymás produktumát. Ami tetszett máséban azt átvettem, ami nem azt átléptem. Fel sem merült bennem, hogy másik dicsekvésből csinált, mutatott meg valamit. Tudod nem tartom szerencsésnek, hogy egy hobbista fórumon valaki dicsekvésből, irányadásból, útkijelölésből rak fel produktumot. És azt, hogy ebből ki mit szűr le, az meg magánügy, nem közügy. Másképp, valahogy így félre siklik a fórum lényege.

Záróra az alagsorban
Behuzaloztam a saját készítésű 1mm-es ezüstözött tömör rézhuzallal. Az előfok trafója hútőpasztát kapott, ha már egy L alumíniummal lett szerelve. Mint kiderült nem sok hely maradt a hálózati vezetékek közösítésére, így egy a tehermentesítésre eddig használt weidmüller sorkapcsot használtam ezúttal forrcsúcs tartónak. Ezáltal, ha szűken is, de befért a baloldali biztibak alá. Gyakorlatilag jöhet a fed-lap, ha vegyes érzelmekkel is. Ugyanis szembesültem a biztzibakok a jól látható pontatlanságaival. Maradt a derékszög tarthatósága a látható felületen, azonban látni a 2mm-es elcsúszásokat is. Úgy döntöttem, hogy 1 percet sem foglalkozok ezzel tovább, mert nincs módom maratni, és marógépem sincs, hogy a nóniuszokkal tizedmilliméteres pontossággal tudjak dolgozni. Az alkalmi árnyékok, meg a szemüveg remekül torzítja a teret. No meg nem kiállításra, eladásra készül, hanem majd a hallható hangjáért.
Hogy valami jóról is essen szó, jó volt látni, hogy a kapcsoló, és a biztikontroll glimmjeinek fénye kb azonos, ahogy szerettem volna. A glimmeket 100K-val krimpelve kaptam. Ebben az állapotában igen melegedett, és túl világos fénye volt. Megnéztem toldásokkal, hogy mekkora ellenállásokkal nem melegszik. Ez úgy 300k táján volt. Volt a fészerben 330K, így ezzel szereltem. A krimpeklést meg lecsíptem, mivel pont rövidlábra volt szükségem. Nos szerencsémre a színhőmérsékletnek is bevált.
Mivel nagyjából fedett helyen üzemelnek majd a trafók, számolnom kell a melegedésük nagyságával. Ahogy néztem, 2 óra után kezdenek jobban melegedni. A kis trafónak jót tett még alul is a hűtőlap. Azonban ez csak a jelenlegi fejlemény. A nagyobbik természetesen jobban melegszik. Mondhatnám ez jelenleg olyan kellemesen langyosnak is, azonban ez további járatás esetén, és fedett állapotban szerintem jelentős hőtorlódás lenne várható. Szóval ez nálam két dolgot vet fel…
A fémkomposztból a nagyobbik trafó kap egy hajdani hőpufferként alkalmazott alumínium hasábot. Mivel a Makrai lapos-trafó egyik szerencsés oldala, hogy ez gond nélkül megoldható, így ez nem gond.
Ami viszont elgondolkodtató, hogy az említett pufferkondi-ház egyelőre ráér, mivel a talpa alatt a feltehetőleg melegedni fog a fed-lap, így a bejáratás során (kb 500 óra), nem szerencsés a kondikat befedni.
Nagyjából most ennyi…

Nekem csak ezen akadt fenn a szemem...

Pontosításnak...
A palettáról ez fért a költségvetésbe.

Szóval a huzalt csak betekerted gázhoz használatos teflonszalaggal...

Ilyen rosszak lennének a képek?

Mit kellene látni a képen? Mit csináltál pontosan az ezüstözött rézdróttal?

Te mindig szeretsz többet tudni a dolgokról...
Csodálkozom, hogy egy ilyen komoly ember, mint Te nem érti a képeken látható dolgokat. Nos vissza nézve pár kép a múltból a mellékletekben.
Megjegezném, a felhasznált teflonszalagot eredeti alkalmazása mellett megfelelőnek találtam a saját elképzeléseimhez. Hiszen a lényege az elektromos szigetelés mellett az ezüst szulfátosodásának megakadályozására is alkalmasnak véltem.
Az AI szerint:
[
Vagyis a zsugorcső nem szerencsés az ezüstözött felületen, mivel az képes idővel hidrogén szivárogtatására, ezért csak kívülről a teflonon lett alkalmazva.
A teflonszalaghoz tartozik, hogy a vastagsága kb 0,4-0,5 között lehet, mivel a szalagszélességre (0,1mm vastag) legalább négy áthajtás esik. Ez az eljárás nem növeli meg jelentősen az 1mm-es huzal keménységét, így szerencsésebb vele dolgozni.

Magam is töprengek azon, mennyire vagyok komoly vagy komolytalan, és bizony erre a mai napig nincs egyértelmű álláspont.
Én is ilyen megoldást tételeztem fel már az elején is, de amikor Uniman megfogalmazta mindezt, akkor kétkedő választ adtál neki. Ezért kérdeztem rá a pontosításra.

A zsugorcső nem fog leadni hidrogént, a hidrogéntől meg főleg nem fog "szulfátosodni".

Maradjunk a lényegnél ez esetben!
AI mondja: