Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Laminátor (javítás) készítés
Lapozás: OK   1 / 8
(#) edison14 hozzászólása Jan 6, 2010 /
 
Nos nekem felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne nyákot vasalni VASALÓ NÉLKÜL. Van itthon egy laminátorom melyet már többször szét is szedtem (persze utána össze is raktam és megnéztem hogy hogyan és miképp működik. Hát nagyon egyszerű a felépítése amit a laminator nevű képen láthattok is. Persze minden típusú laminátornak más a felépítése de mindegyiknek ugyan az az alapelve tehát mindegy milyen laminátorunk van több mint valószínű hogy fel lehet használni. Én a TESCO-ban vettem 3000Ft-t és kiválóan működik. már csak át kéne alakítani egy kicsit.
Először is meg kéne mérni, hogy mekkora hőfokra képesek a benne levő fűtőszálak valamint hogy bírják e ezt a hőfokot görgők. Nincs digitális hőmérőm ezért nem tudom lemérni, de szerintem nem lehet nagyob a hőmérséklet 100-120C-nál a lap laminálásakor. Valamint még van benne egy hőfokszabályzó aminek a típusát nem tudtam meghatározni ezért konkrét adattal nem rendelkezek. A két gunigörgő közötti távolságot pedig meg lehet növelni méghozzá úgy, hogy a felső görgőnek a két oldalán levő leszorítóvasat kivesszük. Így szépen átmegy a nyák és lesz kellő nyomás a minta rávasalásához.

Elkezdek kísérletezgetni hogy jól működik e az elgondolásom, ha nem megosztom veletek.

És még valami. YOUTUBE-on volt fent pár videó ilyen laminátorokról de nem találtam meg őket. Ott szépen látszódik az egész összeállítása.
Ha valami kérdésetek van vagy nem pontosan ilyen a laminátorotok akkor tegyetek fel képet és megpróbálunk valamit kihozni belőle.
(#) niedziela válasza edison14 hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Nem akarlak elkeseríteni de nem bír hosszútávon
180-200°C -t. Ahhoz, hogy a panelt megmelegítsd ráadásul ezzel "két görgő húzza át" technikával még jobban meg kellene melegíteni 250-270 °C -ra fűtőszálat.

Az elv nem rossz, csak nem műanyagból, meg ilyen teljesítményű fűtéssel.

Idézet:
„Nos nekem felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne nyákot vasalni VASALÓ NÉLKÜL.”


Van pár jobb megoldás, gondolkodj
(#) Action2K válasza niedziela hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Én láttam már laminátorból, csak elég szöszmötös az átépítése. Egy leselejtezett (aránylag működő) lézernyomtatóból jobb építeni. Ott már alapból megfelelő a fűtés. Én most bontok ilyeneket, erős, fém mechanikája van.
(#) tneilc hozzászólása Jan 6, 2010 /
 
Sziasztok!
Én mentem egy pár kört a témában és a következő eredményre jutottam:
1. a laminátor nem igazán jó választás, mert 200°C kell a toner tintának hogy rendesen megolvadjon amit a laminátor nem tud.
2. kukáztam egy régi lézer nyomtatóból egy fűtőmű mechanikát szétszedtem hogy mi van benne: középen a teflon henger üreges ami egy hosszú 220V-ról menő lámpát tartalmazott. A henger külső oldalán volt egy termosztát, ami a megfelelő hőmérsékleten tartja a teflon csövet. Alulról egy gumihenger szorítja a papírt a hengerhez. Ez a gumihenger egy rugóval van hozzányomva a teflonhengerhez. Első ránézésre át lehet alakítani nyákvasalásra.

Ha nem működne a lámpa benne akkor azt szerencsés esetben cserélhető azonos típusra. Az enyém sajnos valami japán cső amit itthon még nem láttam.
(#) edison14 hozzászólása Jan 6, 2010 /
 
Viszont ha a gumihengerek bírják a 200-220C körüli hőmérsékletet akkor csak építeni kell egy hőfokszabályzót egy hőszenzorral és már kész.
Elvégre is csak a hőérzékelőt kellene kicserélni hőfokszabályzóra.
(#) niedziela válasza Action2K hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Idézet:
„lézernyomtatóból jobb építeni”


Igen ha cél inkább a kísérletezés mintsem a használat.
Induljunk ki magából a vasaló, annak teljesítménye és a vasalás idejéből. Ehhez próbáljuk hasonlítani akkor a lamináló vagy laser nyomtató fűtését.

Nekem az jön le, hogy a lamináló szerkezetileg sem megfelelő, hőátadás, hőfok is gyenge.
Laser nyomtatónál hőfok meg van, de teljesítmény kevés
mert igaz, egy papírlapra ráolvassza a festékanyagot, de
a panel vastagsága, anyaga miatt a hőelvonás akkora, hogy nem tudja követni a fűtés.

(#) niedziela válasza edison14 hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Próbáld meg kiszámolni, hogy két henger ami tegyük fel alul felül 1-1mm -t ér hozzá egy pl: 10x10cm -es panelhez, mekkora hőt kell azon az 1 -1 mm felületen közölnöd, hogy az a 10x10cm -es panel, legalább a henger alatt lévő 1 mm elérje a minimum 180°C fokot mondjuk a henger forgási sebessége 5mp/cm
(#) edison14 hozzászólása Jan 6, 2010 /
 
Valójában a laminálónál a fűtőtest hevíti fel a gumihengert ami forog, de elég lassan forog a két gumihenger viszont mindkét gumihengert hevíti egy-egy fűtőtest. Azaz ha a nyákot nekieresztem akkor alulról és felülről is fog kapni hőt. Két oldalas nyáknál ez jó megy egy oldalasnál is. És kicsi a két henger közti távolság is ami annyit jelent hogy van akkora nyomás hogy ha két oldalas nyákot készítek mindkét oldalt nyomja a gumihenger.A fűtőtestek és a gumihengerek között olyan 5mm a távolság és mindkét gumihenger fémborítás alatt van, csak egy nyílás van az elején és a hátulján ahol bemegy a papír és kijön a papír( belefér a nyáklap is).
Ha tudok teszek fel képeket.
(#) SALáta válasza niedziela hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
A lézernyomtató fűtőegysége kb 1000 W os, legalábbis amit én szedtem szét. Ha rátapasztja az ember a nyákra a papírt akkor talán jó lenne. Kísérleteztem vele de a mechanika megadta magát, én 1 ft ért vettem vaterán a nyomtatót, nagyon sokmindent kitermeltem belőle, bőven megérte az árát.
(#) Action2K válasza niedziela hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Azért azt is nézd, hogy azt a "picike" hőt, amitől a por ráolvad a papírra, mennyi idő alatt adja át. Megy a papír mint a villám. A nyák ehhez képest lassú csiga lesz. Nemde?
(#) edison14 válasza edison14 hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
ITT vannak a képek nem túl élesek és nem túl szépek de hát ez van ha nincs otthon fényképezőgép csak webkamera.
(#) niedziela válasza edison14 hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Az az igazság, ezt a laminálós megoldást hajdanában már megpróbáltam. Szerencsétlen majd elolvadt, de a panel a hatodik áteresztés után is épp hogy langyos maradt.

Idézet:
„mindkét gumihengert hevíti egy-egy fűtőtest.”


Igy van, kb: fél centire van a henger a fűtéstől, tehát a fűtés melegíti a fél centi levegőt, a levegő meg a hengert.
Akkor mennyi hő veszik el azon a fél centin ha a fűtés mondjuk 200C fok ?
Másodlagos probléma, hogy a műanyag ház, fogaskerekek lenyújtják a szájukat ezen a hőfokon.

De az lesz a legjobb ha megpróbálod magad is, lehet neked sikerül, ha nem az is egy tapasztalat.
(#) niedziela válasza Action2K hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Ha minden olyan anyagból van ami bírja a hőt, ha a fűtés teljesítménye elegendő a panel hőelvonásának kiegyenlítésére, a hőátadó henger alatt stabilan tudja tartani a papír és panel minimum 180°C fokos hőjét. akkor
reális esély van a sikeres működésre.

Az a "picike" hő 170 - 190°C fok közt van nyomtató tonertől függően.
Ezért is vasalnak 180 - 200°C fok körül.
(#) edison14 hozzászólása Jan 6, 2010 /
 
Mindenképpen megpróbálom hogy jó e lesz azt nem tudom de szerintem meg lehetne oldani valahogyan. Majd a jövő héten megyek fénymásoltatni azt nekiállok próbálgatni.
(#) Piszkos hozzászólása Jan 6, 2010 /
 
Üdv!

Én ugyan nem láttam, de elektornika szakközépbe járt ismerős mesélte, hogy náluk ilyen laminálóval csinálták a nyákokat ha sokat kellet vasalni, szóval létező dolog.
(#) edison14 válasza Piszkos hozzászólására (») Jan 6, 2010 /
 
Csak lehet hogy az sokkal strapabíróbb mint az én TESCO-s laminátorom bár eddig kifogástalanul működött.
Aztán ki tudja. Lehet hogy jól fog sikerülni a nyák a laminálómmal és akkor szerintam a TESCO meg lesz rohamozva. kevés az esélye de bízok benne.
Még mindig azon a digitális hőfokszabályzón gondolkodom, hogy miből kellene legolcsóbban és leghasznosabban megépíteni. Váltókapcsolóval kellene megcsinálni, hogy állítható legyen a hőfok pl: 1. állás 50C
2. állás 100C és így tovább valamint ITT egy fórum melyen beszélnek egy hőérzékelő szondáról és annak kezeléséről. Szerintem ez a hőfok kb elég is lenne. legfeljebb többször kellene átengedni a nyákot a laminálón. És hogy ne kelljen mindig kivenni és megint elölről betenni a nyákot a laminálóba egy kis módosítást végeznénk a motron és bekötnénk elé egy kétállású kapcsolót. Ha a kapcsoló ON módban volna akkor a motor tengelye jobbra forogna ha a kapcsoló OFF állásban volna akkor a motor tengelye balra forogna így nem kellene állandóan a forró nyákot ki be rakocsgatni hanem csak a kapcsolóval kellene átváltani a pólusokat. Csatolom a proteus fájlt amin a két jumper alkotja a kétállású kapcsolót. Lehetne pl ilyen KAPCSOLÓ amellyel meg lehetne szakítani a fázist és a nullát is.
(#) edison14 hozzászólása Jan 8, 2010 /
 
Nos egy kis tesztelgetés után annyit mondhatok hogy minden alkatrész kibírja a 220-240C-ot. Már csak egy kapcsolás kellene hőfokszabályzóra és kész a laminátoros nyákvasaló.
(#) peterpan válasza edison14 hozzászólására (») Jan 9, 2010 /
 
Talán ha itt körülnézel:
Bővebben: Link
(#) edison14 válasza peterpan hozzászólására (») Jan 9, 2010 /
 
Hát ez nagyon jó.

Ezek szerint neki is foghatok és építhetem a laminátoros nyákvasalómat.
Köszönöm a segítséget és ajánlom mindenki figyelmébe mivel nagyon jó és nem kell többé vasaló meg bakelitlap. Egy kicsit alakítok még a dolgon és felteszem a kapcsirajzot, nyákrajzot és a forráskódot.

Mindenkinek köszönöm a segítséget.
(#) peterpan válasza edison14 hozzászólására (») Jan 9, 2010 /
 
Ha valaki esetleg nem találna rá : ez a vége
Bővebben: Link
(#) edison14 hozzászólása Jan 9, 2010 /
 
GYEREKEK !

Nagyon jól megy. 15 perc melegítés után 5. átengedésre tökéletesen sikerült. Nem folyt szét a festék, nem égettem meg az ujjamat és a laminátor sem ment tönkre. Szóval nem kell többé vasaló és bakelitlemez elég csak egy laminátor és egy kis időzítőt vagy hőkapcsolót építeni és megvan a nyákvasaló vagy hőprés. nagyon köszönöm a sok segítséget mindenkinek.

(#) onegogh válasza edison14 hozzászólására (») Jan 9, 2010 /
 
Szia!
Gratulálok a sikerhez!
Makacs voltál, és megérte.
Azért az elkészült remekműről szívesen vennénk egy - két fotót és kapcsolási rajzot.
A te sikereiden felbuzdulva jövő héten első utam egy bizonyos nagy áruházba fog vezetni.
Gondolom nem csak engem érdekel ez a NYÁK "vasalási" technika.
(#) edison14 hozzászólása Jan 10, 2010 /
 
Tessék itt vannak a képek nem a legjobb minőségben de ez is valami. Egyenlőre nem csináltam meg a hőfokszabályzót de tervben van. Inkább az idővel kísérletezgettem. 10 perc melegítés után 5-6 szor kell átengednem a nyákot és kész. Egy 160x100mm es nyák vasalása ezzel olyan 16-17 percig tart amiből 10 perc a melegítés. Valamint EZEN az oldalon megtaláljátok a leírást és a kapcsolási rajzot de beszélek Topi kollégával és megkérdezem, hogy hogy lehetne megoldani egy ATtiny45- el ezt a hőfokszabályzót és ha kész lesz akkor mindet felteszek.

Köszönöm a gratulációt és mindenkinek sok sikert kívánok az építéshez. Ha kell segítség hozzám bármikor fordulhattok.
(#) kaqkk válasza edison14 hozzászólására (») Jan 10, 2010 /
 
Csak egy ötlet : Nem lenne elég egy a kellő hőmérsékletre kiválasztott klixon (pattanó bimetál )
ami a fénymásolókban is kapcsolgatja a fűtést ?
(#) edison14 válasza kaqkk hozzászólására (») Jan 10, 2010 /
 
De jó volna csak olyat hol lehet szerezni.
(#) tiggersoft válasza edison14 hozzászólására (») Jan 11, 2010 /
 
Ha érdekel itthon hever egy felesleges...
(#) edison14 válasza tiggersoft hozzászólására (») Jan 11, 2010 /
 
És hol laksz?
(#) kaqkk válasza edison14 hozzászólására (») Jan 11, 2010 /
 
Szerintem fénymásoló-ból vagy vagy fénymásoló szervízből
(#) tiggersoft válasza edison14 hozzászólására (») Jan 11, 2010 /
 
Bp.9.ker
Boráros térnél.
(#) edison14 válasza tiggersoft hozzászólására (») Jan 11, 2010 /
 
Én pedig szlovákiában lakom úgyhogy szerintem nem nagyon megoldható a dolog. De azért kössz.
Következő: »»   1 / 8
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem