Fórum témák
» Több friss téma |
A linkben, amit adtam, minden benne van.
Megtanulni csak ugy lehet, ha magadelé veszel egy modemet, és elkezded egy terminálprogramból próbálgatni. Ha még nem dolgoztál modemmel (vezetékessel sem), akkor mindenkép magadnak kell megismerned az alapjait, nem egy bonyolult dolog, meglátod majd. Ha már AT parancsok jönnek, mennek akkor tudok segíteni a többiben, végülis ezért a fórum. Az adatlap végén (SIM300C_ATC_V2.00.pdf) vannak minták a leggyakoribb parancsokra.
Sim900 vagy A/B/C/D között mi a különbség ? Gondolom a sima a legalapabb. Ha az tudja a teljesen alap funkciókat akkor az elég nem ? Csak hívás meg sms, ami a riasztóba kellhet.
Mindegyik ugyan azt tudja, a betűk csak a tokozásbeli külömbségekre utal.
Adatlapból kiderül, hogy melyik betüjel milyen tokozást takar.
Ja néztem a rajzot, amit belinkeltél, de nem látom, hogy mi köze annak a GSM-hez, vagy azt még nem rajzoltad bele?
Én úgy láttam hogy a SIM900-as sorozatnak van olyan verziója mi teljesen SIM300 lábkompatibilis, tehát jó helyette, csak erősebb processzor van benne.
Talán mégis érdemes vele foglalkozni.
Ennek GSM-hez semmi, gyári gsm panel kiegészítése, kvázi vezérlője.
Sziasztok.
Én szeretnék összerakni egy lakásriasztót ami GSM (ről) működik. Nekem van egy beszerelve autóba,(ez nagyon frankó)ugyan ilyen kéne csak lakásba. Ha szétkapnám és lefotóznám utána meg összerakni egy ugyan olyant ,az lenne a kérdésem hogy működne? Vagy pedig valami olyasmit ültetnek bele amit előre be kell programozni? Valami csipre gondoltam. Ha valami hülyeséget írtam akkor bocsi. Köszi a választ.
Ha utángyártod és lekoppintod a panelt és az alkatrészeket azzal még nem jutsz semmire. Általában ezeknek a paneloknak a lelke egy mikrovezérlő, amely magát a folyamatokat végzi. Léteznek szabadon felhasználható programok amelyeket ki is lehet olvasni a PIC-ből de vannak olyan szoftverek amelyek kiolvasása (klónozása) nem lehetséges!
Első lépésben szedd ki a mikrokontrollert a foglalatból, keress valakit aki ki tudja olvasni belőle a programot, majd ha ez sikerült akkor lehet panelt gyártani, klónozni hiszen a kiolvasott programot egy ugyanolyan tipusú mikrovezérlőbe be tudod irni és működni is fog! Tehát program nélkül meddő vállalkozás az egész!
Köszi,hát akkor hagyom az egészet.
Kb 22 e-ért van a cucc akkor inkább megveszem. Elég sok mindent tud-de így ahogy írod akkor pillanatnyilag nem jutnék egyről a kettőre. Ilyen telefonos buherálást már csináltam én is(hogy kivezetem a 1-2 es gombok drótjait csak oda nem tudom hogy hova tudnám kötni a mozgásérzékelőt. Üdv.
Szia!
Azért ha tudsz rakj fel légyszives képet, hátha...
Van negyed annyiért is KIT formájában, tegyél fel róla képet és kiderül hogy egyre gondolunk-e !
Felteszek azért egy remek doksit, ez a régi, ebben még megvan a kapcsolási rajz! Hártánya hogy nincs közkézen a PIC tartalma!
Többen kerestétek az AT parancsokat. Csatolom !
Láttuk, többször megjelent már ebben a topicban. Hátrány az hogy a doksi tótul van...
Jah, és csak 1 kimenet, 2 bemenete van.
Hétvégén megpróbálom kibontani és csinálni egy két képet.
Ha nem akkor a jövőhetén. Üdv.
Üdv !
Én is teszek adatlapot TC35-höz, MAGYAR ! Hátha valakinek jól jön. ![]() Remélem nem fejeznek le a 3MB fájlméretért ![]()
Sziasztok!
Van egy SIM300 modul amin FW-t szeretnék frissiteni. Program és az FW megvan csak valamiért nem indul el a frissités. Lehet hogy valamit nem jol csinálok? A serial 1 jol müködik tudok vele kommunikálni (hyperterminal), a serial 2 viszont sehogy sem megy. Köszi!
Sziasztok,
Nekem olyan kérdésem lenne, bár lehet, hogy nem ide tartozik, hogy hogyan lehet 1olyan egységet csinálni a kocsiban lévő riasztóhoz ami riasztáskor felhíná a beletáplált mobilszámot. Elég láma vagyok az ilyen dolgokhoz, de én arra gondoltam, hogy fogni kellene 1mobiltelefont és valamelyik gombjára rákötni kábelen a riasztót, gyorshívásba betenni a mobilszámot és riasztáskor hívná. Vagy ez így kivitelezhetetlen? Hogy lehetne ezt megoldani? Tudom, hogy lehet készen is kapni ilyen egységeket, de rohadt drágák. (Én 30ezer alatt még használtba se láttam.
Jó az ötleted, mások is oldották meg így. Riasztáskor egy relé zárja rövidre a “gomb” kimeneteket. Akár élő közvetítést is hallgathatsz ,ha feltörik a kocsidat.
![]()
Nekem ez: Mobil Pager (MP-45) nagyon bevalt...
És vajon milyen telefonokkal? Azt nem tudod? Melyik típus az amelyikkel ezt könnyen meg lehet oldani?
Hogy kell ezt pontosan csinálni? Ebben tudsz esetleg segíteni?
Köszi, elmentettem az oldalt, ha nem lesz más megoldás talán megveszem ezt. Jó lenne ha olcsóbban tudnám megoldani.
Ha megis telefonnal akarsz maradni, szinte barmelyik jo. Altalaban az 1-es gombnak dedikalt gyorshivasa van a hangpostara.
A hangpostaszamhoz beirod a sajatodat, es az 1es gombot rovidrezarod 3masodpercre. De ez igy eleg kokler munka...
És akkor hogy lehet korrektül megcsinálni?
![]()
Szerinted mennyire korrekt raforrasztani a gyari aramkorre?
![]() Ha egyszer hasznalatosra akarod, es te beered ennyivel, akkor megoldhato. Korrekt es olcso: szerzel regi siemens c35/m35/c45/mt50/s45/me45 stb.. telefont. Plusz a legolcsobb avr (tiny) vagy PIC, AT parancsokkal vezerled a telefont (hivas inditas, sms kuldes stb...) Ez kijon szerintem 5-7e ft-bol..
Meglátjuk.....szerintem megpróbálkozok vele. Azért remélem nem 1napig fog működni.
![]() Igen, elég olcsó megoldás azért is próbálnám meg ezt először.
Nem akarok ingyenreklámot csinálni senkinek, de ha figyelmesen visszaolvasol itt a fórumban, találsz linket ahol pár ezerért adnak Neked egy telefon vezérlő áramkört. Piacon, lomosban pár százért be tudsz egy c35-őt szerezni. Ezáltal jóval olcsóbban hozzájuthatsz egy olyan eszközhöz amelyről irsz sőt azokon kivül számos extrát is tud.
Olvass figyelmesen vissza!
Oké, köszi.
![]()
Sziasztok!
Volna-e valakinek EZEN az oldalon meghírdetett felesleges KIT? Szívesen átvenném! |
Bejelentkezés
Hirdetés |