Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
A hat csatornás erősítő kialakítását a TDA1554Q témában találod.
Köszönöm, lényegében 3 ilyen kis nyákot vennék,egy 3 ICs erősítő lenne, elvileg elég lesz a 80VA toroid is, tennék rá egy nagy 25 Amperes Graetz hidat, meg kb 40-60000 µF puffert, és akkor elég dinamikusan szólna, a csúcsokban, de lehet, hogy rossz az elméletem.
Nagyobb lélegzetű feladat, igyekszem rá mielőbb időt szakítani.
Azért gondolkodtam, a szat-oknak is BTL-ben, mivel azok 8 Ohm-osak, a Subwoofer pedig 4, így eleve azokra maximum 8-10 Watt jutna. Anno volt egy ilyen konstrukcióm, és úgy ahogy mondod, koppant rendesen az induláskor. Valamint halkan búgott is, akkor ezek szerint maga a kapcsolás, vagyis ezen nyákterv lehet a ludas. Emlékszem, kis teljesítménye ellenére hihetetlenül "hangosan" volt képes megszólalni a szobában. Nekem sajnos már nincs igazán időm NYÁk-ot tervezni, illetve magamtól nem is tudnék talán jobbat. Talán emlékszel még a TDA7293 topikban készítettem egy kétoldalas tervet, és az 4 Ohm-on 150 Wattot is leadott gond nélkül, mostanában viszont "rengeteg dolgom van". Ha a fenti BTL kapcsolásból indulok ki, amit még szegény Pedro tervezett (ismerem egyébként személyesen, anno a boltjába jártam), mit javasolnál lehetne úgy módosítani, hogy "lekaparok" egy vezetőpályát vagy épp "hozzáforrasztok valamit, hogy korrekt legyen és ne búgjon?
![]() Köszi szépen
A szatellit csatornáknak elég a 6 W single-ended, a szub legyen híd-kapcsolás! Így kijössz két IC-ből és a trafó is kényelmesen elviszi. A linkelt NYÁK tervezője már nincs a sorainkban, mellőzném az észrevételeimet. Úgy is saját tervet kell készítened, mert a jelföldeket közösítened kell, vagy legalább egy közös csillagpontból kell indítanod, hogy ne legyen földhurkod. Ide jön majd a referencia feszültség szűrése is. A koppanásgátló alkatrészeit szintén beépíteném.
Szia! Köszönöm az infót, még a TDA1554-e gondolkodom (3 IC), az kisebb teljesítményű, de ahhoz van itthon 1 tekercses toroidom. 80VA kicsit szűkös, de jó nagy pufferral otthonra nekem elég.
Bővebben: Link
Szia! Lehet a táp kapcsoló üzemű, de olyat válassz amit erősítőhöz terveztek. Bírja a terhelésváltozást, képes legyen valamennyi csatorna csúcsáramának egyidejű kiszolgálására.
A linken szereplő panelterv a bemenetnél hibásnak néz ki és a GND kialakítása az elemei szabályokra fittyet hány.
Sziasztok!
A TDA2050-et néztem, kb. +/-20V elég lenne neki. Ezeket meg tudom hajtani úgy, hogy veszek két kapcsolóüzemű tápot, pl ilyen műanyag tokozottat, amit LED-eknek szoktak, és összekötöm a két tápot (+ +/- -)vagy mindenképpen torroid kell? Mi lenne a legolcsóbb megoldás? Arra gondoltam, hogy építenék 6 egyforma panelt, és egy 5.1 számítógép hangkártyáról hajtanám. Mit javasoltok? Ezt néztem ki. Köszönöm! A hozzászólás módosítva: Júl 4, 2022
Általában egy audio kimenet meleg pontja kondenzátorral van kicsatolva és nem valami dc, pár voltos szintről. A követő erősítőd legközelebbi dc pontja viszont valamilyen pozitív feszültségen van ( nem negatívon, mint egy Sokolé ).
Ebből az adódik, hogy az erősítőd direkt bemenete felé nézzen az elkó negatív oldala, ami "testelődhet" bármivel, amit oda csatlakoztatsz, a pozitív oldala pedig már az erősítőt látja. Amikor nem tiszta, az előző valami kimenet és az erősítőd bemenete milyen dc szinten van ( ha dc..), akkor pedig egy dc mérés döntse el. Kicsatolóként betéve, az előzőeket figyelembe véve az elkó negatív oldala lássa a terhelést ( mint sok egytápos kis erősítőknél, ha a gnd a negatív ). A hozzászólás módosítva: Jan 4, 2022
Ezen a ponton szeretném megkérdezni, hogy ha be/kicsatolónak úgy adódik, hogy elkót teszünk be, akkor mi a "jó polaritás"?
Ha jó polaritással tetted be az elkót, akkor mindegy, melyik van bent.
Természetesen "sznobéknál" már nagy különbség is lehet.
Idézet: „Teljesen felesleges kínlódni velük.” Hiszen erről szól ez a topik .
Idézet: „még jobb lenne a hangminősége” Ezeknél nem igazán beszélhetünk hangminőségről! Teljesen felesleges kínlódni velük.
Próbáld ki. Egy ilyen kis mezei erősítőnél nem hiszem, hogy olyan sokat számítana.
De a te füleddel te tudod érzékelni, ha van különbség.
Sziasztok!
Megépítettem ezt a kitet: Bővebben: Link Egy 19.5V-ot kiadó 3.4 A-s laptop táppal hajtom, meglepően jól szól, és az lenne a kérdésem hogy ha kicserélem az audio bemenet elektrolit kondiját egy azonos értékű (2.2 uF) fólia kondira akkor még jobb lenne a hangminősége? Mondjuk egy ilyenre : Bővebben: Link
Ha a tápegység GND részét összeközösíted egy nagy csillagpontban, akkor a panelek között az árnyékolás bekötését elég az összekötő kábel egyik végén megcsinálni. Az árnyékoló szerepe még megmarad, de nem alakulhat ki így földhurok.
A bluetoth modult érdemes galvanikusan elválasztani, hogy a rádióadás zaja ne hallatsszon bele a hangba. Ezt két úton tehető meg: - Izolált DC-DC konverter a bluetoth modul számára. - A hangkimenet audio transzformátoros leválasztása. Valójában ez is a földhurkot fogja megakadályozni. Szerk: ebben az esetben a bluetotth modul audio kimenet GND-jét viszont tovább kell vezetni az előfokhoz, hiszen a galvanikus leválasztás (izoláció) miatt a hang jelkábel földelése elválik az egész erősítő áramkör földelésétől (tehát azt oda kell vezetni) A hozzászólás módosítva: Jún 2, 2021
Az agygörcs elkapott ettől a végfokpaneltől. Bekötöttem a bemeneteit fajentos árnyékolt kábellel megjelent egy kis brumi. Namondom bele vissza a passzív hangszín. Érdekes hangot adott és mintha a végfok bemenete szabadban lógna és összeszedné az összes zajt a környezetből úgy szólt.
Bemérgesített hogy mi a haragért szedi össze az összes zajt amit csak lehet így elkezdtem átszervezni a vezetékelést. A végfok két bemeneti testjét összekötöttem majd ráhúztam a pufferek középpontjára onnan a fémházra. Az árnyékolt kábelt kihajítottam belőle és sima 3 szál dróttal kötöttem be a jelet úgy hogy a hangszínről érkező test megy az összesített testponthoz. Eredménye az lett hogy csönd van és csak a bt modulnak az üzemzaja jelenik meg maxi hangerőn. Így azt hiszem befejezettnek tekintem elektronikailag a dolgot. De hogy árnyékolt kábellel rosszabb mint csupasz egyszálas vezetékekkel ezt furcsállom.
Szia!
Igazi összehasonlítást csak akkor lehet végezni, ha egyszerre csak egy dolgon változtatsz. De nem is ezért írok. Az LM vélhetően hamis, de ami nagyobb baj, lehet hogy nem is TDA van átcimkézve. Van a birtokomban ilyen multiwatt 5 lábú IC valami power opa. Egy kis CRT tv eltérítője volt valamikor. Mivel a CRT tv-k már nem kérnek ilyen IC-t, talán eladják erősítőnek. 1A garantált kimenő áram, 40V körüli táp, 10kHz körüli sávszélesség. Meghallgattam, még szól is valahogy. Simán berakható mind az LM, mind a TDA helyére.
Nos hosszabb tesztelgetés utánn rászántam magam hogy kicserélem a végfok ic-t.
Mivel a táp +/-18v így a zacsekba ugotva úgy döntöttem hogy beleteszem az utc tda2030-at. Annyit még elkövettem hogy kivettem a passzív hangszínt csere előtt és úgy hajtottam a végfokokat. Fura az eredmény. Az utc tda2030-al van magashang és valahogy erőteljesebb a hangja. Az lm ic-vel hamarabb kezdett el torzítani. Jelenleg a tda ic-vel szól itt mellettem és valahogy jobb a hangja igaz mindez most közvetlenül a bt modulról. Érdekes eredmény.
Írok, ha beépítve és bemérve készen lesz. A cél 10 LED-del 40 dB átfogás. Ez a gyakorlatban azt jelenti 10 mW-nál 1, 100 W-nál 10 LED világít. Most költöznek az alkatrészek a breadboard-ból a NYÁK-ba
Megértelek.
Most már tegnap óta itt zörög mellettem és a bt modul 30-as hangerejéhez képest 10-en járatom így is bőven jó. Hatalmas pozitívum hogy a rádiója nem recseg egy hangyányit sem mert attól agyrohamot kapok. Viszont azt furcsállom ebben a modulban hogy van rajta eq de csak a zenelejátszó módban működik (vagyis csak ott lehet állítgatni) . Érdekes. Szerintem a passzív hangszín nélkül atomra túlhajtaná a végfokot. Viszont nekem kell a ládák miatt hogy bt és rádió módban is legyen hangszín. Van egy ugyanilyen végfokpanelem azt lehet (sőt valószínű) hogy majd a 2050-el rakom össze és megnézem mi a külömbség. Ledes kijelző 50mW-hoz érdekes lessz. A végfok kimenetére szánod vagy a jelre amit a végfok kap? Jelre szerintem hatalmas erősítésű cucc kell a ledmeghajtásba. Hangszórókimenetre kötve annyira szerintem nem vészes.
A lényeg, hogy elfogadhatóan működik.
Rádiónak 2x5 W is elég, csúcson járatva amellett is csak kiabálva lehet beszélgetni. Most építek egy kivezérlésjelzőt. Tuningolnom, hogy 50 mW alatt felgyújtsa az első LED-et. Bármennyire hihetetlen, a műhelyben az 50-100 mW tartomány kiszolgálja a háttérzenét.
Összeraktam a 1875-el a cuccot.
Egész tűrhető. Igaz hogy tápot csak 2x18v-ot kap tápnak így egyértelmű hogy annyit szól amennyit. A bt modul plussz passzív hangszín utánn a gyári beállítású végfok nem is rosszul teljesít. Igaz hogy ha minden csutkán van sem torzít egy hangyányit sem. Erősebb szoba hangerőt produkáll. Így nem is bántom a végfok erősítését. Érzésre kb 2x10-15watt között zörög ami egy rádiónak bőven sok is. Melegedés egyenlő a semmivel. Kár volt akkora bordát tenni rá. Bár mindíg túlzásba viszem az ilyesmit. Tudom a doboz túlzás neki mert marhanagy de ez van. Még kap egy vékony előlaplemezt ami a fölös likakat elfedi illetve ad egy kis esztétikai kinézetet is.
Fölösleges volt tönkretenni őket. Ebből így nem derül ki semmi.
![]() Max annyi, hogy a két szilícium mérete esetleg eltérő, de ez jogos is. Vagy esetleg megbújik a műhelyedben egy nagy felbontású mikroszkóp, amivel a chipek rajzolatát össze tudod hasonlítani ? A hozzászólás módosítva: Máj 22, 2021
Feláldoztam két ic-t hogy mi van benne.
Próbálltam jól megfotózni kitudja jó lessz-e. Egyik tda2050a a másik lm1875.
Mellékelek egy fotót néhány pentawatt tokozásról.
Az eredeti TDA2030 még az SGS-ATES cég fejlesztése volt. Ami később SGS néven futott, majd egyesült a Thomsonnal, így lett SGS-THOMSON, vagyis ST. A Telefunken is gyártott ezekből egy ideig, van egy olyan is. Az L200 fotókon is látszik, hogy az idők során változott a tokozás, de a szilikon, amit rejt az ugyanaz. Vagyis a tokozás jellemzőiből nem nagyon lehet következtetni az eszköz "eredetiségére". A jobb alsó is egy L200C, a 2010-es évekből, de a lézer gravírozás gyengébben látszik. A hozzászólás módosítva: Máj 22, 2021
Szia!
Idézet: „Az említett bluetooth-vevő után még be szoktam iktatni egy erősítő fokozatot és biztos ami tuti, mindig kiépítek egy 100 Hz alatti szub vonali kimenetet is.” Erről a megoldásról egy kapcsolási rajzot, és az egészről egy blokkvázlatot tennél fel? Köszönöm! A hozzászólás módosítva: Máj 22, 2021
Ha ennyire fontos neked, akkor megéri pár sort írni az ST semiconductornak, hogy véleményezzék a fotódat.
https://www.facebook.com/STMicroelectronics.NV Ők vagy megerősítik azt, hogy ilyen címkézést soha nem használtak, vagy megnyugtatnak hogy de. Aztán majd írd meg a válaszukat, hogy okosodjunk mi is.
Borzalom ez az egész megbízhatatlanul kitudja mit tartalmazó ic.
Beleugrottam az ic-s tasekomba és egy pár utc tda2030a-t találtam ami adatlapnak és mindennek megfelel. Szörnyű hogy már ezeket a filléresnek mondható ic-ket is így hamisítják. Ráadásul ki tudja mi van bennük. Ha meg esetleg valamelyik csíkszemű ezt elkezdi utángyártani akkor legalább tenne hozzá valami adatlapfélét hogy igen ez az lenne. Most van vagy 12darab ic-m ami majd mind nem eredeti. Kicsit morcosító hogy akkor ezeket mire lehet használni akkor mert passz hogy mit tud. A legszörnyűbb hogy már sehol sem lehet megbízni abban hogy jót kap az ember. Ezekutánn már azon sem csodállkozom ha az ilyen ic-vel szerelt cuccoknak millió nyűgjük van és pusztulnak mint akinek kötelező.
Próbáld ki mindkettőt!
Keresgéltem, miről ismerhető fel az eredeti TDA2050 a külseje alapján. |
Bejelentkezés
Hirdetés |










