Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Projektorlámpa helyettesítése
De úgy volt megcsinálva, hogy egy tükörből készült tölcsér terelgette a fényt. A hatásfoka jó volt csak kevés volt a fényerő. Lehet, hogy 100W tökéletes lett volna csak annyit már nem akartam a próbálkozásra költeni.
Én sem próbálkoztam még ilyen fényerejű leddel, csak látom, hogy az ebay teli van velük. Ez a 10W-os eléggé vakít, a 75W-os hagyományos körtét biztos lealázza fényerőben. Szinte műteni lehetne a fényénél. Viszont a projektorba édeskevés, alig világítja meg.
Néztem televízióba való ledet, de egyfelől nem igazán találtam, másfelől elég drága. Nekem az a tapasztalatom, ha egy terméket egy húzónévvel próbálnak eladni (pl.: Raspberry Pi-hez való breadboard), akkor azt sokkal drágábban adják. Ez a kis próbaledemet is hűteni kell, pedig egy P2-es méretű hűtőbordára van rászerelve. Bele sem merek gondolni, hogy egy 10X akkora teljesítményfelvételű LED mennyi hőt termel. A lednek annyi előnyét látom, hogy a hűtésének tárháza szinte végtelen, mert vízhűtéstől kezdve egy kommersz hűtőbordáig bezárólag bármire ráerősíthetem. Most szemeztem ebay-en 100W-os ledhez való lencsével és kollimátorral, most nem tudom, hogy ezek mennyire lennének hasznosak... Mert kicsit drágának tartom őket. Másik megoldás, hogy tükörből kivágom a gúla négy oldalát és szépen összeragasztom, ez olcsóbb, de nem tudom, hogy ez a megoldás helyettesítené az előző, ebayes lencsét és kollimátort.
Itt a service leirás
Sziasztok van nekem lg projektoros tv ém komplett lámpa modul hiányzik belöle, van valakinek tapasztalata ezekben milyen védelem van és hogy lehetne becsapni hogy rendesen mükdik az izzó? Próbáltam 1 k megoldást földelésre nem sok eredményel, valaki akinek an tapasztalata tv ében segitsen ha tud 2 hete szenvedek vele :/ Tv pontos tipusa lg rz48sz40rb sajnos amit találtam rola nem tudom csatolni mert 12mb tömöritve is, ha megtalálom a linket belinkelem. A hozzászólás módosítva: Máj 12, 2013
Sikerült elinditani
![]() ![]()
És még 1 kérdésem lenne ki kell valamit szedjek az optikábol , vagy a lámpa előtti kockás üveget, hogy jobban be lehesen világitani neki?
Sziasztok!
Valaki irna nekem egy üzenetet egy Sony projektoros TV vel kapcsolatban hogy lehetne a gyári izzó helyett más módon üzemeltetni? Több infót irok természetesen ha kell! Csak annyi hogy lehetne az elektronikát becsapni. Köszi!
Szia
Egy pontos típusszám kellene. Úgy a rajza után kideríthető, hogyan lehet a védelmet kiiktatni. Üdv
Eltelt bő kettő hónap, s kipróbáltam a 100W-os ledet a projektorhoz. Egyfelől igen nehéz volt megoldani azt, hogy a tükrök, lencsék ugyanúgy álljanak , de az igazi probléma a led színével volt. Sajnos hiába adott megfelelő fényerőt (sötét szobában köbö 2 méteres képátlót), a led túl kékes képet adott, ami eléggé zavaró volt, s nem tudtam semmivel sem kiiktatni. Tehát nem a fényerővel van probléma, hanem a színhőmérséklettel. A másik probléma a kínai minőséggel kapcsolatban volt, nemes egyszerűséggel a ledre ráírt adatok erős túlzással csupán tájékoztató jellegűek.
A ledet eltettem, esetleg ha a későbbiekben tudok 1 lcd-s projektort szerezni, akkor megér egy misét azzal is egy próbát tenni. Aki negatív tapasztalataim ellenére megpróbálkozik vele, annak ajánlok egy kommersz 10 cm átmérőjű nagyító lencsét, azzal egy kis próbálgatás után eléggé jól be lehet fókuszálni a led fényét.
szervusztok.
szereztem egy izzóhibás Mitsubishi SL2U projektort. mivel az izzó drága, power led-ben gondolkodtam. az "ellenállásos" trükkel az izzó hiba kiiktatva... ![]() Balaszt eltávolítva.. 50w-os power led hűtőbordástól beszerelve... a led 32 volt - 1,7 amperral táplálva, ahogy itt írták: műteni lehetne mellette, DE igen csak fényszegény lett a szerkezet. egyenlőre még csak nappal próbáltam, várom az estét hátha sötétben többet "látni"... a led-re azt mondták a boltban, hogy 5000 lumen a fényteljesítménye. nálam elég közel került a hullámos felületű belépő optikai elemhez -kb 5mm-. lehet, hogy ha még kerülne egy lencse is a fényútba javulna a helyzet? ( egyébként a led egy hp fax-nyomtató-telefon külső tápjával hajtva, a led stabilan veszi fel a 1,7 ampert, bizony eléggé melegszik a hűtőborda, 3-4 perc múltán a termo érzékelő feljebb kapcsolja a gyári hűtő ventillátorokat.)
készítettem néhány képet:
a power led a hűtőbordán, beszerelve, az arányok kedvéért a kiégett izzó mellett, és hogy milyen messze van a belépő ablaktól - végül is egy csavarfejnyi távolságban van... A hozzászólás módosítva: Jún 23, 2013
Szerintem ez a fényteljesítmény fele az izzóénak. Kisebb képpel talán elegendő lesz. A másik probléma a fókusz beállítása!! A képen nem feltétlenül látszik a fókuszhiba, viszont ha rossz helyen fókuszált az optika egyéb problémák lépnek fel a jövőben. Polárszűrők, LCD lapkák beégése, stb
Sziasztok! Egy BAUER VP2000-be szeretnék életet lehelni, de rossz a ballasztja, és a lámpa épségében sem vagyok biztos
![]() Köszönettel:6C4C
sziasztok.
este lett. a sötét próba eredménye engem nem győzött meg.... (házfalra vetítve kb 2 méterről rettentően fényszegény a kép, a képméret kb 80cm..) teszek még egy-két próbát lencsével való fókuszálással, de borítékolom a végeredményt: az 50 wattos power led nem elég... sajnos.... szerintem lépek tovább a halogén izzók felé... van ötlet tipusra?
Látom, sokan sokfelé indultak el.
Ezeket én is végigpróbáltam már. Van is egy, működő, használható berendezésem. (Hitachi CP RS-55) Elöször egy „NoName” 50W-os LED-del próbálkoztam. Kint világított, de betéve alig… Aztán rátaláltam erre: NEW Cree XLAMP XP-G LED R5 Cool White Chip 50W Maximum Drive current: 1500mA(50w) Maximum LM: 6000LM at 1500mA VF: 30-36V Available with typical efficacy up to 132LM/W ANSI-compatible chromaticity bins Unlimited floor life at ≤ 30ºC/85% RH Low thermal resistance: 6°C/WTypical CRI for Cool White (5500 K–8000 K) is 75. Maximum Junction Temperature: 150°C Viewing Angle: 150° Temp color: Cool White (6000-6500k) Az adatokból látszik, hogy a 6000 lm közel kétszerese a NoName változathoz képest. Ezzel már működik, látható a képe. De még nem az igazi! És ekkor rájöttem, hova tűnik a fény… Ezek a projektorok u.n. 3 LCD-sek. Előtte van egy színbontó optika! Az eredeti lámpa fénye sokkal szélesebb spektrumú, mint a LED fénye! A fehér fényű LED-ek nem mindegyike tartalmazza az RGB összetevőket, és nem tudni, amit tartalmaz, az milyen hullámhosszú. (állítólag kék és sárga színből állítja elő. A projektor képén is erős a kék szín...) Tehát összefoglalva: 1. Jó, nagy hatásfokú LED kell. 2. Ha fénybontással működő projektort alakítunk át, akkor annak a hullámhossznak (színnek) benne kell lennie a fényforrás fényében, amit a szűrő átenged. 3. Érdemes lehet RGB LED-del próbálkozni…. 4. A biztos siker – szerintem – az optikai színbontó kiszedése, és 3 db LED alkalmazása, természetesen az alapszínekkel. Még egy fontos: a vászon! A szobafal nem éppen ideális! Azt a fényt fogja érzékelni szemünk, ami VISSZAVERŐDIK! Remélem segítettem!
Ugyan ezt én is végigjátszottam pár éve.
Sok mindent próbáltam, a konklúzió a következő. A projektor csakis a párhuzamosított fénynyalábokat tudja hasznosítani, a széttartó fénysugarat nem, mert az csak össze vissza verődik a belső optikai rész falán. Fizikából mindenki tanulta, hogy domború lencsével lehet a széttartó sugarakat párhuzamosítani, csupán, jelen esetben az a baj, hogy a LED fénye NEM PONTSZERŰ! Egyetlen megoldás, ha olyan ledet választotok ami minél kissebb pontból sugároz minél nagyobb fényt. Én akkor a legjobb eredményt az SST-90 leddel értem el, de még ez is kevés volt, hogy normálisan tudjak filmezni. Ez egy 30W-os led 3x3mm-es forrással. Azóta lehet van már jobb, de szerintem olyan jók még nincsenek ami elegendő lenne. 2 megoldást látok sikeres LED projektor építésre: 1, vagy hanyagolni kell a gyári projektorokat és nagyobb LCD kijelzőt átvilágítani 2, vagy olyan optikai fokozatot építeni ami képes a szórt sugárzást valahogy párhuzamosítani. (ez már komoly optikai feladat)
A projektor izzók sem pontszerűek. Az ív amiből a fény származik az is van néhány mm átmérőjű. Csak a LED-el ellentétben onnan nem 2000lm jön hanem 15000-20000lm.
köszönöm a hozzászólásokat!
ez van... ez a fajta megoldás még nem az igazi. jön a következő lépés: halogén izzó... ![]() A hozzászólás módosítva: Jún 24, 2013
Találsz, javítási megoldást a " hálón" A rossz lámpából kiszeded az izzót, egy másikat beleragasztasz és működik. Az egyik Sony tv-m 2 éve megy ilyen átalakítással. 6000 ft volt az izzó, kellő türelemmel megoldható. Részletesen le van írva az akció, ha az eredeti izzóval csinálod nem látsz különbséget. Magam az olcsóbb megoldást választottam, kicsit kisebb a fényereje. De nappali fényben is tökéletesen látható. A megoldásokat író, nekem készített lámpát maga is. Kifogástalan, és kb 1/4 áron.
Igen olvastam ilyen megoldást, csak az a probléma, hogy ebben az sl2u tip. projektorban eredetileg egyenáramú kisfesz gyújtású izzó működik... itt kapható a legolcsóbban amit felleltem...
Sajnos az olcsóbb 5,5ezer ft-s izzót nem tehetem bele - legalábbis én úgy értelmeztem a leírások alapján... A hozzászólás módosítva: Jún 24, 2013
Megnézem, amit én " gyártottam szinte mindenről begyújtott. Feszültségtől, és annak nemétől függetlenül.
Izgatottan várom..
![]() (elnézést a shift elmaradásért)
Küldök privátban egy nevet címet, őt keresd bizalommal. Szerintem 50 sem lesz
![]()
Megköszönöm!
(de ugye nem 50 ezerre gondoltál ? ![]()
Ha te csinálod, akkor annyi amennyibe az izzó kerül
![]()
Sziasztok olyan gondom van hogy adott egy panasonic pt-lm1e projektor aminek véges az izzó élettartama, most ez lett a kisebb gond mert kikapcsoltam a gombokat menüben és csak a távirányítóval lehet visszakapcsolni ami nincs hozzá. Valakinek van ötlete hogyan lehetne bekapcsolni? Talán egy bekapcsoló jel elég lenne és újra vissza lehetne állítani.
Tv vagy más távkapcsolóval próbáltad?
Nekem a Dell távkapcs remekül együttműködik az Optoma vetítővel.
Sziasztok..Van 2 projektorom. eggyik sem 101-es
![]() Az eggyik sharp xg-p20xe Szépen beindul.. halatszik hogy indul a ballaszt. (szikrázó gyújtó hang) Rátettem egy Philips master color 35W/830 Na most valszin hülyeséget csináltam..mert fényre gyulladás után kb 5 s alatt ki is durrant. A kérdésem az hogy ha gyárilag 220 W UHP égő jár bele akkor csak 150-es t lehet beletenni. vagy esetleg nem mindegy .hogy HID vagy fémhalogén.. nem tudom van e külömbség? -Mivel tudom helyetesiteni ? ha tudja valaki. öszzi a választ..
Tisztelt Fórumozók!
Van egy NEC vt47 lcd projectorom, (kaptam) amit szeretnék átalakítani power ledesre. Sok-sok okosságot olvastam a fórumban amelynek birtokában már neki is lehet állni a projektnek, ám, maradt egy számomra nemtiszta körülmény. Tehát sorrendben: Ventillátor, hűtőborda, power led, és ez elé mit teszünk, ill. mit ajánlott felhasználni? Köszönettel: panjab
Mint a téma címe tükrözi ,a nagy tudásban bízva + oldást keresnék a SONY KL 50 W1 LCD Projection Tv Nagy feszültségű Higany lámpa kiváltása, modernebb LED izzó ügyében.
Minden él képzelést, javaslatot szívesen vennék ! Üdv : SASA |
Bejelentkezés
Hirdetés |